Amikor a Szentlélek munkálkodásotok közben általatok működik, a fogadó felek vonzalmat fognak érezni szívükben. De nem fogják tudni, hogy miért. Ekkor fogjátok tudni közelebb vonzani őket.

Igazság Könyve:

Minden lehetőséget ragadjatok meg mások megtérítésére

2011. április 24. Húsvét Vasárnap; 20:30

Drága, szeretett leányom, ez egy jelentőségteljes nap, mivel halottaimból való Feltámadásom által beteljesedett az embereknek tett Ígéretem. Feltámadásommal mindnyájatoknak segíteni fogok felemelkedni a Mennyország Fényébe. Keljetek fel most, mindannyian, járuljatok Elém, és a saját megváltásotok elé.

Gyermekeim, minden lehetőséget meg kell ragadnotok, hogy másokat megtérítsetek. Minél többet magyaráztok, és minél jobban megmutatjátok szívetek szeretetét a gyenge lelkek iránt, annál inkább az lesz ennek a végeredménye, hogy a másik lélek megtér. Én különleges kegyelmekkel foglak elhalmozni benneteket. Ez egy nagyon különleges Ajándék Tőlem, ugyanakkor a részetekről is nagy irgalmassági cselekedetet fejez ki.

A megtérés, gyermekeim, lelkeket fog menteni. Amikor egy megtérés bekövetkezik, akkor az átterjed a megtért személy barátaira és ismerőseire is. A megtérés megtérést hoz. Nem számít, hogy kinevetnek benneteket, vagy úgy kezelnek, mint akik ostobaságokat beszélnek. Ez sok bátorságot követel a részetekről, szeretett, hű követőim. De minden egyes alkalommal, amikor kiálltok, és másoknak a Tanításaimat magyarázzátok, az emberek figyelni fognak. Míg egyesek talán megmosolyognak benneteket, és úgy tűnik, hogy nem vesznek komolyan benneteket, mélyen, legbelül sokan fogják meghallgatni, amit el fogtok mondani.

Amikor a Szentlélek munkálkodásotok közben általatok működik, a fogadó felek vonzalmat fognak érezni szívükben. De nem fogják tudni, hogy miért. Ekkor fogjátok tudni közelebb vonzani őket.

Néhányan lassan fognak reagálni. De legyetek türelmesek. Fokozatosan elkezdik átadni magukat. Először egy kérdést tesznek fel nektek. Ez általában arra fog vonatkozni, hogy mi a jó, és mi a rossz. Ez fogja azt jelenteni, hogy a megtérés gyökeret vert. Soha ne adjátok fel Tanításom Igazságának terjesztését. Ezt nem úgy kell tennetek, mintha egy prédikációt tartanátok, a lényeg az, hogy nagyon érthető legyen. Térítsetek meg másokat a mindennapi életetekben az átlagos beszélgetések során. Ily módon az emberek sokkal fogékonyabbak lesznek.

Gyermekeim, sokkolni fognak benneteket más emberek reakciói, különösen azoké, akik tagadásban és sötétségben élnek. Az ő válaszuk agresszív és gúnyos hangvételű lesz. Meg fogják kérdezni, hogy ti valóban hisztek az ilyen ostobaságokban. Szidalmazni és sértegetni fognak benneteket. Intelligenciátokat megkérdőjelezik. Azzal vádolnak majd, hogy személyes nehézségeitek miatt fordultok a valláshoz. Időnként zavarban lesztek, és talán nehezen tudjátok magatokat megvédeni. Maradjatok csendben az ilyen helyzetekben. Majd egyszerűen tegyetek fel időről-időre kérdéseket.

Kérdezzétek meg az ilyen lelkektől: „miért érzel így”? Minél több kérdést tesztek fel nekik, ezek az emberek annál inkább elkezdik mérlegelni saját válaszaikat. Nem fogtok mindenkit meggyőzni az Igazságról. De minden egyes próbálkozással nőni fogtok Szememben.

Menjetek most, gyermekeim. Térítsetek az Én Nevemben, és sok-sok kegyelemben fogtok részesülni.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/minden-lehetoseget-ragadjatok-meg-masok-megteritesere

„† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, Jézus Krisztus.
Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá:
Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy, így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.”
Erre Nikodémus megkérdezte:
Hogyan lehetséges ez?” Jézus így válaszolt neki: „Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk; és arról tanúskodunk, amit látunk. De a mi tanúságtételünket nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek?
Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia.
És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 3,7b-15

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-13

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


————

Ortodox (Görög keleti):

„Jákób prófétál, és megáldja a fiait

49.1 Ezután Jákób magához hívatta fiait, és ezt mondta nekik: „Jöjjetek fiaim, gyűljetek ide körém, hadd mondjam el nektek, ami rátok következik a jövőben.

2 Gyűljetek össze, Jákób fiai, figyeljetek!
Hallgassátok meg atyátokat, Izráelt!”

Júda

8 Dicsérnek téged testvéreid, Júda.
Kezed ránehezül ellenségeidre,
s meghajolnak előtted atyád fiai.
9 Mint ifjú oroszlán, olyan vagy, fiam!
Zsákmányt ejtesz,
majd felmész helyedre, s leheveredsz.
Lenyugszik, mint nőstény oroszlán,
ki merészelné fölriasztani?
10 Júda kezében marad a királyi hatalom,
övé a vezéri pálca mindaddig,
amíg eljön a király,[a]
akinek engedelmeskednek,
és
ajándékot hoznak a többi népek,[b]
11 aki szőlőtőhöz köti szamarát,
és a legjobb szőlőhöz szamara csikóját,
aki borban áztatja ruháját,
szőlő vérében köpenyét,
12 kinek szemei sötétebbek, mint a bor,[c]
s fogai fehérebbek, mint a tej.”

 

 

 

 

„Örömének

14 Sion leánya, énekelj!
Ujjongva kiálts, Izráel!
Örülj és vigadj Jeruzsálem leánya!
15 Véget vetett az Örökkévaló
büntetésednek,
elsöpörte ellenségeidet!
Izráel Királya, az Örökkévaló
közöttetek lakik,
nem kell többé félnetek senkitől!
16 Azon a napon
így bíztatják Jeruzsálemet:
„Ne félj Sion,
ne csüggedj, légy erős!
17 Istened, az Örökkévaló,
veled van!
Legyőzhetetlen harcos,
megment ő, és megszabadít!”

Hogy fog ujjongani,
mennyire megörül majd neked!
Szeretetében szótlanul
gyönyörködik benned,
majd ujjongva kiált örömében,
18     mint Jeruzsálemben az ünneplő tömeg.

„Leveszem rólad a gyalázatot,
elűzöm ellenségeidet.[a]
19 Nézd, elbánok elnyomóiddal!
De meggyógyítom, a megnyomorítottakat,
és összegyűjtöm a szétszórtakat.
Gyalázatukat dicsőséggé változtatom,
s az egész világ dicsérni fogja őket!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+49%3A1-2%2C8-12%3B+++++Zephaniah+3%3A14-19%3B+++++Zechariah+9%3A9-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

..

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/25

 

„…. A megtérés, gyermekeim, lelkeket fog menteni. Amikor egy megtérés bekövetkezik, akkor az átterjed a megtért személy barátaira és ismerőseire is. A megtérés megtérést hoz. Nem számít, hogy kinevetnek benneteket, vagy úgy kezelnek, mint akik ostobaságokat beszélnek. Ez sok bátorságot követel a részetekről, szeretett, hű követőim. De minden egyes alkalommal, amikor kiálltok, és másoknak a Tanításaimat magyarázzátok, az emberek figyelni fognak. Míg egyesek talán megmosolyognak benneteket, és úgy tűnik, hogy nem vesznek komolyan benneteket, mélyen, legbelül sokan fogják meghallgatni, amit el fogtok mondani.

Amikor a Szentlélek munkálkodásotok közben általatok működik, a fogadó felek vonzalmat fognak érezni szívükben. De nem fogják tudni, hogy miért. Ekkor fogjátok tudni közelebb vonzani őket.

Néhányan lassan fognak reagálni. De legyetek türelmesek. Fokozatosan elkezdik átadni magukat. Először egy kérdést tesznek fel nektek. Ez általában arra fog vonatkozni, hogy mi a jó, és mi a rossz. Ez fogja azt jelenteni, hogy a megtérés gyökeret vert. Soha ne adjátok fel Tanításom Igazságának terjesztését. Ezt nem úgy kell tennetek, mintha egy prédikációt tartanátok, a lényeg az, hogy nagyon érthető legyen. Térítsetek meg másokat a mindennapi életetekben az átlagos beszélgetések során. Ily módon az emberek sokkal fogékonyabbak lesznek. …”

———-

Római katolikus:

2021-04-25

Húsvét 4. vasárnapja

Kezdőének:
Telve van a föld az Úr irgalmával, az egek az Úr szavára lettek, alleluja. (Zsolt 32,5-6)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, vezess minket a mennyország boldog közösségébe. Jusson el híveid gyönge nyája oda, ahová előttünk ment Jézus, a mi erős Pásztorunk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Azokban a napokban: Péter a Szentlélektől eltelve így szólt: „Népünk elöljárói és ti vének! Ha ti ma azért hallgattok ki minket miután egy beteggel jót tettünk –, hogy vajon ő hogyan is gyógyult meg, hát tudjátok meg mindannyian, ti és Izrael egész népe, hogy ez az ember annak a názáreti Jézus Krisztusnak a neve által áll itt előttetek egészségesen, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból. Ő az a kő, amelyet ti, építők elvetettetek, és mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetünk.”
Ez az Isten igéje.

ApCsel 4,8-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az lett szegletkővé. 6. tónus.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 6. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad!
Jobb az Úrnál keresni oltalmat, * mint emberekben bizakodni.
Jobb az Úrnál keresni oltalmat, * mint hatalmasokban reménykedni.
Hívek: A kő, amelyet az építők félredobnak, * íme, az lett szegletkővé.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Hálát adok, mert meghallgattál engem, * te lettél az én szabadítóm.
A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az vált szegletkővé.
Mindezt az Úr vitte végbe, * csodálatra méltó a mi szemünkben.
H: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az lett szegletkővé.
Vagy. Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Áldott, aki jön az Úr nevében, * az Úr házából megáldunk titeket.
Hálát adok néked, te vagy Istenem, * magasztallak, Istenem, téged.
Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
H: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az lett szegletkővé.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 117,1 és 8-9.21-23.26 és 28cd és 29

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Szeretteim! Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. A világ azért nem ismer minket, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló. Azt tudjuk, hogy ha ő megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt úgy, amint van.
Ez az Isten igéje.

1Jn 3,1-2

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok a jó Pásztor, * Ismerem juhaimat, és juhaim ismernek engem.” Jn 10,14 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus így szólt: Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal.
Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért.
De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor.
Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 10,11-18

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-25