Most azért fontos felvilágosítani benneteket, hogy megtudjátok, milyen sors vár azokra, akik Engem, vagy az Örök Atyát visszautasítják

„… A La Saletti Keresztrõl a Szûzanya (2) késõbb elmondta, hogy ez a kereszt a megpróbáltatások idején megoltalmaz bennünket és aki tiszteli azt az Úr Angyalai veszik körül és mindenkivel szemben megvédelmezik. A háromnapos sötétség (1) idején világítani fog, melyet még a kételkedõk is látni fognak.! …”

http://jelenesek.freeweb.hu/la-salette.html

(1)

Isten, az Atya: Közületek csak nagyon kevesen fogják elutasítani az új világegyházat, és így a Beavatkozásom gyors lesz (&147.)

2014. április 20. vasárnap, 17:40

Ahogyan Fiam a harmadik napon feltámadt a halálból, így Második Eljövetele szintén a harmadik napon lesz, hogy a sötétség napjai után kinyilvánítsa Önmagát. Azt szeretném, hogy tudjatok a háromnapos sötétségről, hogy ne féljetek attól. A szentelt gyertya fogja biztosítani az Általam megengedett egyetlen Fényt, hogy azok számára, akik szeretnek Engem, lehetővé tegye, hogy lássanak, és örömmel várják Fiam Érkezését. …”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-kozuletek-csak-nagyon-kevesen-fogjak-elutasitani-az-uj-vilagegyhazat-es-igy

„…

Ez okból Taïgi minden este három Miatyánkot, Üdvözlégyet és Dicsőséget mondatott el a szent olvasó imádság után a Szentháromság tiszteletére, hogy Isten az ő végetlen irgalmábanés jóságában „enyhitse a csapást, a mit igazságossága a jelen szerencsétlen időkre fönntartott.”Ezt a büntető csapást ő többször látta a titokszerü napban, Isten azt is kijelentette neki, hogyaz egyház, miután sok fájdalmas megpróbáltatáson átesett, oly fényes győzelmet fog aratni, hogy az emberek el fognak bámulni és egész nemzetek vissza fognak térni a római egyház egységébe és a föld szine meg fog változni. Ugyanennek a jósnőnek tulajdonitják a három napi sötétség megjövendölését is, mely napoktelve lesznek ragálylyal, iszonyattal és borzasztó tüneményekkel. E sötétségben fognak meghalni, különösen az egyház titkos vagy nyilt ellenségei. A levegőt az ördögök dögleletesséteszik. Az ördögök mindenféle rút alakokban megjelennek. A szentelt gyertyák megóvják az embereket a haláltól; csupán e gyertyák fénye fog világolni a sötétben. E sötétség után alorettói szent házat az angyalok Rómába fogják vinni a nagyobb Mária-templomba. Az oroszok megtérnek, valamint az angolok és khinaik sat. Mindezeket a csodálatos dolgokat, mint sokan állitják, a Taïgi Mária csakugyan megjövendölte és azoknak bekövetkeztét a jelenszázad végére tette. Azonban e jövendölés hitelesitve nincs és a boldoggá avatási okmányok közé nem is lett felvéve …”

http://mek.oszk.hu/06900/06974/06974.pdf


Igazság Könyve:

Készüljetek a Figyelmeztetésre – A lélek megvilágosítása

2011. jan. 28. 0:15 – 1:00

Mindig az Én Szememmel nézzetek barátaitokra, családtagjaitokra, szomszédjaitokra és munkatársaitokra. Ha szeretetet adtok nekik, akkor érezni fogják jelenlétemet. Vonzódni fognak hozzátok anélkül, hogy ismernék ennek az okát. Kövessétek példámat, és akkor segítségemre lesztek elveszett gyermekeim megtérésében. Az áhítatos ima által közelebb hozhatjátok őket Hozzám. A sok áldozat és a szenvedések elfogadása által, velem egyesülve lelkeket menthettek meg. Azokról a lelkekről van szó, akiknek még el kell hagyniuk a Földet, és azokról, akik a Tisztítótűzben az Ítéletre várakoznak.

Végül, engedjétek meg, hogy emlékeztesselek benneteket arra, hogy két lehetőségetek van. Higgyetek Bennem azáltal, hogy a Szíveteket megnyitjátok az Igazság előtt. Az Igazságot az Evangéliumban találjátok meg. Ha már semmi hitetek sincs, akkor legalább olvassatok el egy-egy részt tanításaimból. Azután kérjetek meg Engem, hogy nyissam meg szíveteket az Igazság előtt. Akkor meg fogjátok tudni, hogy melyik az az út, ami a Mennyországba vezet. De meg is tagadhatjátok mindezt, ha csukott szemmel jártok. Akkor már csak a buzgó hívők imái segíthetnek rajtatok. Híveim imái és az Irgalmasság Rózsafűzére, melyet a 20. században Fausztina nővérnek adtam, megmentheti lelketeket, még a halál utolsó pillanatában is.

Imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáit

Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáit a saját lelketekért, és a hitetlenek lelkéért. Az imacsoportok segíteni fognak nektek az Igazság terjesztésében, így azokat is hitre segíthetik, akik azt sem tudják, hogy honnan jöttek és hová mennek. Mindez elősegíti azt, hogy az evangéliumi tanítás elterjedhessen, ami máris érezhető a világ minden táján.

Az eddigi üzenetek próféciái már beteljesedésben vannak, és az események sorozatosan bekövetkeznek, és második eljövetelem is egyre közeledik.

Gyermekeim, legyetek mindig készenlétben. Maradjatok kegyelmi állapotban, és nyissátok meg szíveteket a szeretet és a béke tanításai előtt. Ha gyermekeim eddig is követték volna tanításaimat, most a világban nem lenne sem háború, sem kapzsiság, sem gyűlölet és szegénység sem. Szívetek legnagyobb nyugalmával vonuljatok vissza, minden nap legalább egy félórára, hogy magatokba szálljatok.

Olvassátok a Zsoltárokat és a Példabeszédeket, és tegyétek fel a kérdést: érvényesek-e ezek a tanítások ebben a mostani világban az én életemre is? „Természetesen, igen.” Imádkozzatok azért az erőért, hogy megváltozzon a hozzáállásotok és felfogásotok a halál utáni életről. Elmélkedjetek ezen a fontos tanításon! A földi élet csak egy rövid időszak. Az egyetlen igazi boldogság és az Örök Élet a Mennyben van, Velem, a Paradicsomban, Atyám Birodalmában.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/keszuljetek-figyelmeztetesre-lelek-megvilagositasa

Hogyan lehet a Mennyországba jutni – a szenvedés szerepe

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 14., 10 óra

Gyermekeim, ezek a tanítások nem újak. Talán csak nem emlékeztetett benneteket az egyszerű igazságra. Üzeneteim és tanításaim sohasem változtak. Ezek egyszerű tanítások, amelyeket az Evangélium és a Tízparancsolat is összefoglal. Ne felejtsétek, ha önmagatokat másoknak ajándékozzátok, akkor Nekem adtátok magatokat. Amikor felebarátjaitoknak szeretetet adtok, úgy azt Nekem adtátok, Engem szerettek.

Úgy bánjatok embertársaitokkal, ahogyan azt szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Amikor valakire haragszotok, és kárt okoztok neki, vagy valamiért büntetni akarjátok, sohase feledkezzetek meg arról, hogy benne élek. Amikor másban kárt tesztek, azt Velem teszitek.

Gyermekeim, a jóindulatú bánásmódok az idők múlásával értelmet kapnak. Imádkozzatok minden nap azért az erőért, hogy életeteket az Én Nevemben élhessétek. Tudjátok meg: valahányszor megbocsátotok valakinek, még akkor is, ha ellenségről van szó, annyiszor nyitjátok meg Szeretetem és Irgalmasságom Szívét. Ezért a Mennyben örök boldogságban lesz részetek.

Imádkozzatok az állhatatosságért. Kövessétek az Én életemet. Nem lesz könnyű, de még az ilyen kis tettek is a lelkek segítségére válnak.

Szeretett Tanítótok és Megváltótok, Jézus Krisztus, Az Atyával és a Szentlélekkel egylényegű”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.

Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg.

Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője, nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy ez a világ hasznot húzzon belőle. Független attól, hogy maga a sátán milyen messzire jutott el gonosz tetteiben, és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket.

Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.

Miért bűntettek engem a szeretetlenséggel?

Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak, amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért bűntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről, vagyis arról, hogy a lelketeket tápláljátok, hogy szomjatokat oltsátok, hogy megismerjétek Atyám birodalmát, a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim, ti a saját üdvösségeteknek fordítotok hátat! Észre sem veszitek? Higgyétek el, hogy nem menthetlek meg benneteket, ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok vezetésetekért.

A papok ignorálják tanításomat

Az Egyház pásztorai, az Én szent szolgáim, akik azért lettek kihelyezve, hogy vezessék nyájamat, a sátán létezésére nem hívták fel nyomatékosan a hívek figyelmét. Arra törekedtek, hogy a modern, nyitott és praktikus tanítás érvényesüljön, de az nem tudatos számukra, hogy milyen veszélyes ignorálni Atyám könyvének tanításait. Annak a könyvnek, amely tisztán és érthetően megmutatja az ördög létezését, azt, hogy az ördög hogyan működik minden egyes ember által; hogy hogyan csalogat el benneteket végérvényesen a nektek szánt örök Hazától, az új Paradicsomtól, amelyet már akkor megígértem, amikor a Kereszten meghaltam értetek. Nem egy ismeretlen csoportért adtam oda az életemet, hanem minden egyes emberért, értetek, hogy ezáltal megmentselek benneteket.

Tudjátok meg, hogy szeretetem mérhetetlen irántatok, mégis nagy fájdalommal jár, mert megtagadjátok létezésemet. Abban a naiv hitben és vakságban éltek, hogy azt hiszitek, hogy a Föld minden egyes kívánságotokat teljesíteni tudja. De azt elfelejtitek, hogy az örök élet csak a túlvilágon következik be.

A jövendölések irgalmasságból adattak

Azok a jelek, üzenetek és a jövendölések, amelyeket gyermekeimnek adtam az évek során, mind irgalmasságom bizonyítékai. Híveimet kivéve, ezekre csak nagyon kevés ember figyel oda. Kevesen nyitják ki szemüket, és kevés azoknak a száma is, akik egy percre magukba szállnak, hogy feltegyék a kérdést: Nem lehetséges-e mégis, hogy itt Isteni közleményről van szó? Ha pedig úgy van, akkor mit kell tennem?

Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik.

Jeleket és üzeneteket is csak irgalmasságom által adhatok nektek, hogy segítsenek és vezessenek titeket; nem kényszeríthetlek benneteket, mivel az emberiség szabad akaratot kapott az Örök Atyától, a világmindenség Teremtőjétől.

Üzeneteimet nemcsak nagy szeretetből és irgalmasságból juttatom el hozzátok, hanem azért, mert ezek fájdalmamnak és elkeseredettségemnek következményei is.

Szenvedésem, fájdalmam és sérülésem olyan mértékben erősödik, ahogyan gyermekeim a sátán kitárt karjaiba rohannak. Most azért fontos felvilágosítani benneteket, hogy megtudjátok, milyen sors vár azokra, akik Engem, vagy az Örök Atyát visszautasítják.

A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze.

A pokolhoz vezető út először szépnek tűnik, kellemesnek, csalogatónak, tele csodákkal, de a félúton mindez megváltozik, innen már lefelé haladtok. Amikor elértetek már a félútig, a változások hatására, szemetek előtt már megjelennek az elégtelenségek. Ez a különlegesen üres és csalódottságot keltő érzelem végig kísér benneteket az út hátra levő részében. Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külsődleges élményeitek tele nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, amelyhez a harag, a frusztráció, a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő, rajtatok mulató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell választanotok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindnyájatokat, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok, Megmentőtök és Igazságos Bírátok.”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„…

Ezért nem meglepő, hogy azok, akik le akarják rombolni Krisztus és a római pápaság egyházát, a legmagasabb trónról teszik ezt, a La Salette-i Szűzanya (2) próféciája szerint: Róma elveszíti a hitet, és az Antikrisztus székhelyévé válik.” Úgy tűnik számomra, hogy ma már nem beszélhetünk egyszerű „hitehagyásról”, de tudomásul kell vennünk a következő lépést, ami valódi és tulajdonképpeni hitehagyásban fejeződik ki, ahogyan a katolikus imádat kezdeti felforgatása a liturgikus reform által a pogány imádat egy formájává fejlődik, amely magában foglalja az Oltáriszentség szisztematikus meggyalázását – különösen a kézbe történő szentáldozás visszaélésével a Covid ürügyén – és az egyre nyilvánvalóbb idegenkedést az ősi liturgiától.

Mi vár ránk, ha a dolgok ebben az irányban haladnak? …”

https://gloria.tv/post/v74gmny9SSGg31stLwoupBzp2

Hordozzátok keresztemet

2010. Jan. 16. 15 óra

Szeretett gyermekeim, oly sok minden áll még előtettek. Most még nem értitek meg azt, hogy mi az elvárás veletek szemben az elkövetkezendő években. Nagyon fontos, hogy ezt az időt arra használjátok fel, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, mert csak így tudtok a megpróbáltatásokra felkészülni, amelyeknek az egész világ keresztényei ki lesznek téve.

Béke veled. A te szerető Megváltód, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hordozzatok-keresztemet

Hogyan lehet a Mennyországba jutni – a szenvedés szerepe

2011. jan. 14., 10 óra

Imáitok és mondanivalótok legyen egyszerű. Nem várom el tőletek, hogy a világba helyezett összes imát elmondjátok. Nézzetek az égre és minden gondotokat, minden szenvedéseiteket osszátok meg Velem. Mindezeket adjátok át Nekem. …”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

„… Mindig az Én Szememmel nézzetek barátaitokra, családtagjaitokra, szomszédjaitokra és munkatársaitokra. Ha szeretetet adtok nekik, akkor érezni fogják jelenlétemet. Vonzódni fognak hozzátok anélkül, hogy ismernék ennek az okát. Kövessétek példámat, és akkor segítségemre lesztek elveszett gyermekeim megtérésében. Az áhítatos ima által közelebb hozhatjátok őket Hozzám. A sok áldozat és a szenvedések elfogadása által, velem egyesülve lelkeket menthettek meg. Azokról a lelkekről van szó, akiknek még el kell hagyniuk a Földet, és azokról, akik a Tisztítótűzben az Ítéletre várakoznak. …”

„… Gyermekeim, a jóindulatú bánásmódok az idők múlásával értelmet kapnak. Imádkozzatok minden nap azért az erőért, hogy életeteket az Én Nevemben élhessétek. Tudjátok meg: valahányszor megbocsátotok valakinek, még akkor is, ha ellenségről van szó, annyiszor nyitjátok meg Szeretetem és Irgalmasságom Szívét. Ezért a Mennyben örök boldogságban lesz részetek.

Imádkozzatok az állhatatosságért. Kövessétek az Én életemet. Nem lesz könnyű, de még az ilyen kis tettek is a lelkek segítségére válnak. …”

———-

Római katolikus:

2021-01-27

3. évközi hét szerda

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Krisztus egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a választottakat.
Testvéreim!
Minden ószövetségi pap naponta elvégzi szolgálatát, és ugyanazt az áldozatot többször is bemutatja. Ezeknek azonban nincs erejük a bűn eltörlésére. Krisztus ellenben csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, és örökre helyet foglalt az Isten jobbján.
Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.
Ezt bizonyítja a Szentlélek is, amikor így szól (Jeremiás próféta által):
„Ez az a szövetség, amelyet ama napok után kötök velük. Törvényemet szívükbe írom és elméjükbe vésem,
bűneikre és engedetlenségükre nem gondolok többé.”
Ahol pedig ezek a
bűnök már bocsánatot nyertek, ott nincs többé szükség a bűnért való áldozatra.
Ez az Isten igéje.

Zsid 10,11-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Pap vagy te mindörökké, * Melkizedek rendje szerint. (Vö. 4bc. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Így szólt az Úr az én Uramhoz: † „Jobbom felől foglalj helyet, * míg minden ellenségedet lábad alávetem zsámolyul.”
Hívek: Pap vagy te mindörökké, * Melkizedek rendje szerint.
E: Kinyújtja az Úr Sionból hatalmad vesszejét: * „Ellenségeid között uralkodjál.”
H: Pap vagy te mindörökké, * Melkizedek rendje szerint.
E: „Születésed napjától tied a királyság, * Szentséges fényességében a hajnalcsillag előtt szültelek téged.”
H: Pap vagy te mindörökké, * Melkizedek rendje szerint.
E: Megesküdött az Úr, és meg nem bánja: * „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.”
H: Pap vagy te mindörökké, * Melkizedek rendje szerint.
Zsolt 109,1.2.3.4

ALLELUJA
Jó mag az Isten igéje, † Krisztus a magvető; * aki rátalál, örökké élni fog. 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az Isten igéje akkor lesz hatékony bennünk, ha hívő lélekkel fogadjuk, és tettekre is váltjuk.
Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik. Így kezdte tanítását:
„Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették.
Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést.
A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”
Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla:
Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek.”
Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan,
de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt.
Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 4,1-20

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-27

„… A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el. …”

„… Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője, nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy ez a világ hasznot húzzon belőle. Független attól, hogy maga a sátán milyen messzire jutott el gonosz tetteiben, és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket.

Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.

…”

„… Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.

Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg. …”
————

Ortodox (Görög keleti):

Salamon bölcs mondásai

10 Ezek Salamon bölcs mondásai.

A bölcs fiú örömet szerez apjának,
az ostoba fiú pedig szomorúságot anyjának.
2 A csalással szerzett vagyon mit sem ér,
de az igazságosság megszabadít a haláltól.

3 Az Örökkévaló megadja, amit az igazságosak kívánnak,
    de megakadályozza, hogy a gonoszok kívánsága teljesüljön.
4 A lusta ember elszegényedik,

a szorgalmas pedig meggazdagodik.
5 Az értelmes fiú aratáskor begyűjti a termést,
a haszontalan pedig átalussza az aratást.

6 Az emberek áldják, aki igazságos,
    míg a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat leplezi.
7 Az igaz ember nevét áldva emlegetik,
   de a gonosz nevét átokként használják.

8 A bölcs szívű engedelmeskedik a parancsnak,
az istentelen beszédű pedig elbukik.
9 Aki igazságosan él, az biztonságban lakik,
de aki görbe utakon jár, azt rajtakapják.
10 Aki rosszindulatú és alattomos, az bajt okoz,
az istentelen beszédű pedig elbukik.[a]
11 Az igazságos ember beszéde élet forrása,
de a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat takargatja.

12 A gyűlölet felszítja a viszályt,
de a szeretet minden vétket befed.
13 Az értelmes ember beszédében bölcsességet találsz,
az esztelen hátának pedig verés való.
14 A bölcsek a szívükben gyűjtik a tudást,
az ostobák pedig kifecsegik, és bajt hoznak magukra.

 

 

 

 

„… Gyermekeim, legyetek mindig készenlétben. Maradjatok kegyelmi állapotban, és nyissátok meg szíveteket a szeretet és a béke tanításai előtt. Ha gyermekeim eddig is követték volna tanításaimat, most a világban nem lenne sem háború, sem kapzsiság, sem gyűlölet és szegénység sem. Szívetek legnagyobb nyugalmával vonuljatok vissza, minden nap legalább egy félórára, hogy magatokba szálljatok. …”

 

Bölcsesség áldásai

3 Fiam, ne felejtsd el, amire tanítalak,
vésd szívedbe parancsaimat,
2 mert megszaporítják napjaidat és életed éveit,
jólétet és békességet hoznak neked!
3 A szeretetet és hűséget soha el ne hagyd,
kösd magadra, mint nyakláncot,
vésd a szívedbe őket!
4 Akkor Isten és az emberek
egyaránt szeretni fognak, és megbecsülnek.

5 Bízz az Örökkévalóban teljes szívvel,
és ne menj a saját fejed után!
6 Minden helyzetben ismerd fel az Örökkévalót és akaratát,
akkor majd ő egyengeti utadat,
és vezeti lépteidet!
7 Ne képzeld magad túl okosnak,
hanem tiszteld és féld az Örökkévalót,
a gonosznak pedig fordíts hátat!
8 Egészség lesz ez a testednek,
s még a csontjaid is felüdülnek.

9 Tiszteld az Örökkévalót vagyonodból,
minden jövedelmed színe-javából,
10 akkor gabonával telik meg éléskamrád,
szőlőprésed mustot áraszt!
11 Fiam, mikor az Örökkévaló figyelmeztet és fegyelmez,
ne utasítsd el,
ne sértődj meg, ha helyreigazít!
12 Mert akit szeret az Örökkévaló,
azt helyreigazítja és megfegyelmezi,
mint apa a fiát, akit nagyon szeret.

 

 

 

 

A bölcsesség hív

8 Figyeljetek! Bölcsesség hív benneteket,
az értelem szól hangos szóval, figyeljetek!
2 Megáll a hegyek tetején, az utak mellett,
ott, ahol az ösvények találkoznak,
3 kiált a kapuknál, a város bejáratainál,
nyitott ajtóknál nyilvánosan szól:

4 „Férfiak, hozzátok kiáltok,
minden ember hallja meg szavam!
5 Tanuljatok tőlem bölcsességet, tudatlanok,
szerezzetek értelmes szívet, öntelt ostobák!
6 Hallgassatok rám,
mert életbevágóan fontos, amit mondok,
és igazat mondok, ha megszólalok!
7 Szájam igazságot mond,
ajkam utálja a gonoszságot.
8 Minden szavam egyenes és igaz,
nincs bennük sem hamisság, sem torzítás.
9 Mind világos az értelmeseknek,
aki bölcsességre vágyik, mind megértheti.
10 Fogadjátok meg tanácsomat, mert ezüstnél többet ér,
válasszátok tudásomat, inkább, mint az aranyat!
11 Mert a bölcsesség drágább a gyöngyöknél,
kívánatosabb a drágaköveknél.

12 Én, bölcsesség, az értelemmel lakom,
nálam van a tudás és a tervezés.
13 Aki tiszteli és féli az Örökkévalót,
gyűlölje a gonoszt!
A büszkeséget, a dicsekvést, a gonosz utat,
a hazug beszédet mind gyűlölöm!
14 Nálam a bölcs tanács, és a helyes ítélet,
enyém az értelem, az erő és a hatalom.
15 Általam uralkodnak a királyok,
és hoznak a vezetők igazságos törvényeket.
16 Minden uralkodó általam gyakorolja hatalmát,
általam hoznak igazságos ítéletet a bírák.[a]
17 Szeretem azokat, akik engem szeretnek,
megtalálnak, akik igazán keresnek.
18 Gazdagság van kezemben, és megbecsülés,
maradandó vagyon és igazságosság.
19 Ami tőlem származik, többet ér, mint az arany,
drágább, mint a színarany.
Amit én adok, értékesebb a tiszta ezüstnél.
20 Az igazságosság ösvényén járok,
a jogosság útjának közepén.
21 Gazdag örökséghez juttatom, aki engem szeret,
házát kincsekkel töltöm meg.

.

.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=proverb+10%3B++++proverb+3%3B+++proverb+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/27

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html