Gyermekeim, ahhoz, hogy közel kerülhessetek Hozzám, a vezeklés nagyon fontos számotokra

Igazság Könyve:

Hogyan lehet a Mennyországba jutni – a szenvedés szerepe

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 14., 10 óra

Szeretett leányom, most más tartalmúak lesznek üzeneteim, mint eddig voltak. Az eddigi üzeneteimben gyermekeimet a sürgető időre figyelmeztettem, arra hogy itt az ideje a megtérésnek, a megbánásnak, most pedig olyan üzenetek következnek, amelyek a lelkeket a tökéletességre segítik elő.

Leányom, habár mindegyikőtök számára jogos haza a Paradicsom, mégis azt kell mondanom, hogy bejutni oda, nem olyan egyszerű. A bejárat szűk, ennek megfelelően kevés azoknak a száma, akik a megfelelő időben bejutnak rajta. Ahhoz, hogy bejussanak rajta, alázatot kell, hogy mutassanak és teljesen az Én karjaimra kell bízzák magukat. Ha be akarnak jutni a Mennyországba, akkor el kell, hogy hagyják a büszkeséget, az akaratosságot, és le kell vetkőzniük az anyagi javaktól való függőséget.

Azok a gyermekeim, akik ezt a lelki utazást Velem együtt akarják elkezdeni, sürgősen meg kell, hogy értsék a következő Igazságot: sokat kell dolgozniuk önmagukon, akik Atyám birodalmába be akarnak jutni, és meg kell érteniük a lényegében szükséges feltételeket.

Az alázat fontossága

Az alázat egy olyan fogalom, amelyet gyermekeim csak tanításaim által értenek meg. Követőim közül sokan megértették ennek értelmét, azonban tartalma összezavarta őket. Az alázat nem más, mint őszinteség. Ez azt jelenti, hogy az Én Nevemben méltósággal elviselitek a megpróbáltatásokat, a kihívásokat és a szidalmazásokat.

Tanácsom a következő: képzeljétek el, hogy kisgyermekek vagytok, egyszerű, ártatlan gyermekek, akik ezt a gonosz világot, amelyet, mint felnőttek már alkalmatok volt megismerni, nem ismerik. Imáitokat minden alakalommal, gyermeki szemmel és szívvel tárjátok Elém.

Imáitok és mondanivalótok legyen egyszerű. Nem várom el tőletek, hogy a világba helyezett összes imát elmondjátok. Nézzetek az égre és minden gondotokat, minden szenvedéseiteket osszátok meg Velem. Mindezeket adjátok át Nekem. Gazdagon meg lesztek jutalmazva, ha elviselitek érettem életetek szenvedéseit és bánatait. Lehet, hogy ezt még nem tudjátok, de ha ezt tudatosan teszitek, akkor nagyon sok lelket megmenthettek, előkészítve nekik a Mennyországba vezető utat. Ez tény, amit csak akkor nyilatkoztatnak ki nektek, amikor a Mennybe bejuttok, és ahol megkapjátok érte nagyvonalú ajándékomat.

Amikor a hiteteket véditek meg, ne veszítsétek el a türelmeteket

Ha alázatosak akartok lenni, akkor fogadjátok el az eseményeket, amelyek környezetetekben történnek, még akkor is, ha azok túl fájdalmasak számotokra. Mutassatok mindenkor méltóságot, még akkor is, ha jelenlétetekben a Nevemet gyalázzák. Mindenképpen védekezzetek; ha úgy akarjátok, akkor védekezésetek lehet akár szenvedélyes is, de sohase hagyjátok, hogy a tettes megalázva távozzon.

Türelemmel magyarázzátok el tanításom igazságait. Ne veszítsétek el önuralmatokat és ne mutassatok félelmet velük szemben. Legyetek kitartóak. Védjétek meg magatokat, de azt csak tanításaim alkalmazásával tegyétek. Ne féljetek kimondani az Igazságot. Ne cseréljétek fel az alázatot a gyávasággal. Vannak olyan követőim, akik felfogták az alázat igazi értelmét, de amikor a Nevemet gyalázzák, hallgatásba merülnek. Igen, magát a személyt sohase ítéljétek el, azt, aki Engem gúnyol, vagy az Atyát gúnyolja, vagy szeretett Anyámat, de ne vonjátok ki magatokat a hit megvédése alól.

A bánat Isten ajándéka

Amikor úgy szóltok Hozzám, mint egy gyermek, tartsátok szemetek előtt: még akkor is vezetni foglak benneteket, ha bánat ért titeket, csak nyissátok meg a szíveteket, és forduljatok Hozzám teljes bizalommal. Ne forduljatok el Tőlem.

Gyermekeim, ha bánatotok kibírhatatlan tűnik, gondoljatok arra, hogy a bánat Isten ajándéka, és nem más, mint áldás. A megtisztulás a bánat és szenvedés által következik be. Szenvedéseiteket ajánljátok fel Nekem. Ha így cselekedtek, a passió kínjait csökkentitek, mert ezeket újra és újra átélem, amikor a világ borzalmait látom.

A megtisztulás akkor kezdődik meg, amikor elfogadtok minden nehéz bánatot és szenvedést, és örömmel ajánljátok fel azokat az emberiség megtéréséért. Megértem, hogy ezt gyermekeim számára nehéz felfogni. Ezt is meg fogjátok érteni, amikor közelebb kerültök Hozzám, azáltal, hogy szíveteket megnyitjátok, hogy szabad akaratotokat átadjátok, és teljesen Rám bízzátok magatokat. Így egyesültök Velem. Ha így cselekedtek, megpróbáltatásaitok és szenvedéseitek nem lesznek nehezek. Idővel pedig már örömmel fogjátok szenvedéseiteket szívetekbe fogadni, különösen akkor, ha azokat, mint ajándékot ajánljátok fel Nekem. A szenvedés Isten egyik ajándéka, amit Ő hagyott jóvá. Azoknak a lelkeknek, akiknek ilyen módon segítetek, Atyám birodalmában helyet biztosítanak számotokra.

Gyermekeim, ezek a tanítások nem újak. Talán csak nem emlékeztetett benneteket az egyszerű igazságra. Üzeneteim és tanításaim sohasem változtak. Ezek egyszerű tanítások, amelyeket az Evangélium és a Tízparancsolat is összefoglal. Ne felejtsétek, ha önmagatokat másoknak ajándékozzátok, akkor Nekem adtátok magatokat. Amikor felebarátjaitoknak szeretetet adtok, úgy azt Nekem adtátok, Engem szerettek.

Úgy bánjatok embertársaitokkal, ahogyan azt szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Amikor valakire haragszotok, és kárt okoztok neki, vagy valamiért büntetni akarjátok, sohase feledkezzetek meg arról, hogy benne élek. Amikor másban kárt tesztek, azt Velem teszitek.

Gyermekeim, a jóindulatú bánásmódok az idők múlásával értelmet kapnak. Imádkozzatok minden nap azért az erőért, hogy életeteket az Én Nevemben élhessétek. Tudjátok meg: valahányszor megbocsátotok valakinek, még akkor is, ha ellenségről van szó, annyiszor nyitjátok meg Szeretetem és Irgalmasságom Szívét. Ezért a Mennyben örök boldogságban lesz részetek.

Imádkozzatok az állhatatosságért. Kövessétek az Én életemet. Nem lesz könnyű, de még az ilyen kis tettek is a lelkek segítségére válnak.

Szeretett Tanítótok és Megváltótok, Jézus Krisztus, Az Atyával és a Szentlélekkel egylényegű”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.

Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg.

Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője, nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy ez a világ hasznot húzzon belőle. Független attól, hogy maga a sátán milyen messzire jutott el gonosz tetteiben, és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket.

Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.

….”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

https://masodikeljovetel.hu/imak-ket-hetre-beosztva

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

„… Ha alázatosak akartok lenni, akkor fogadjátok el az eseményeket, amelyek környezetetekben történnek, még akkor is, ha azok túl fájdalmasak számotokra. Mutassatok mindenkor méltóságot, még akkor is, ha jelenlétetekben a Nevemet gyalázzák. Mindenképpen védekezzetek; ha úgy akarjátok, akkor védekezésetek lehet akár szenvedélyes is, de sohase hagyjátok, hogy a tettes megalázva távozzon. …”

———-

Római katolikus:

2021-01-17

Évközi 2. vasárnap

Kezdőének:
Az egész föld téged imádjon és magasztaljon, Istenünk, nevedet énekkel dicsérje, fölséges Urunk! (Zsolt 65,4)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, te kormányozod a mennyet és a földet: hallgasd meg néped esdeklő imáját, és adj békét napjainkban. A mi Urunk, Jézus Krisztus a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Sámuel, gyermekkorától fogva Éli főpap mellett az Úrnak szolgált. Az Úrtemplomában aludt, ahol az Isten ládája volt. Az Úr megszólította: „Sámuel, Sámuel!” A gyermek ezt felelte: „Itt vagyok.” Aztán odafutott Élihez, és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál.” Éli ezt válaszolta: „Én nem hívtalak, feküdj le és aludj.” Erre elment, és lefeküdt aludni.
Az Úr azonban újra szólította Sámuelt. Sámuel fölkelt, odament Élihez, és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál.” Ő azt felelte: „Nem hívtalak, fiam, feküdj le és aludj!” Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, mert az Úr szava még nem nyilatkozott meg neki.
Ezután az Úr ismét szólította Sámuelt, harmadszorra. Az fölkelt, odament Élihez, és így szólt: „Itt vagyok, hívtál.” Erre Éli megértette, hogy az Úr szólította a fiút. Ezért azt mondta Sámuelnek: „Menj, feküdj le és aludj, aztán ha valaki szólít, így válaszolj: »Szólj, Uram, hallja a te szolgád.«” Sámuel elment és visszafeküdt a helyére.
Akkor megjelent az Úr megállt előtte és szólította mint az előző alkalommal: „Sámuel, Sámuel!” És Sámuel így válaszolt: „Szólj, Uram, hallja a te szolgád?”
Sámuel növekedett, az Úr pedig vele volt, és
nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon.
Ez az Isten igéje.

1Sám 3,3b-10.19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz. 7b. tónus.
Előénekes: Várva vártam az Urat, * és ő lehajolt hozzám.
Új éneket adott az ajkamra, * Istenünknek zengő éneket.
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: A könyvtekercsben lam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre gyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Igazságodat hirdetem a nagy zösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
Zsolt 39,2 és 4ab.7-8a.8b-9.10

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Testvéreim! A test nem a kicsapongásért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is feltámaszt.
Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? Aki azonban az Úrral egyesül, egy lélek vele.
Kerüljétek a testiség bűnét! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testén kívül van, de a kicsapongó a tulajdon teste ellen vét. Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatoké? Nagy volt a ti váltságdíjatok. Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!
Ez az Isten igéje.
1Kor 6,13c-15a.17-20

ALLELUJA
Megtaláltuk a Messiást, azaz Krisztust, * kegyelmet és igazságot kaptunk általa. Jn 1,41. 17b – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben ott állt (Keresztelő) János két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta , és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?”
Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester –, hol laksz?”
„Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra ige körül volt.
A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik , András volt, Simon Péter testvére.
Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet, és elvitte Jézushoz.
Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 1,35-42

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-17

„… Éljetek egyszerű életet

Éljetek egyszerű módon, mindent mértékkel tegyetek. Amikor esztek, isztok, alusztok vagy pihentek, arra figyeljetek, hogy mértékkel tegyétek. Ha szükségleteiteket kielégítettétek, többel ne próbálkozzatok, mert ez lelketek kárára válik. Gyermekeim, ahhoz, hogy közel kerülhessetek Hozzám, a vezeklés nagyon fontos számotokra. Ezalatt személyes áldozatot értek. A böjtölés csak egy példa a vezeklésre. A földi életemben már beszéltem nektek arról, hogy mi a vezeklés valódi értelme. Ugyanezt tette Keresztelő János is, az én szent és szeretett prófétám.

40 napos böjtölésem példa volt számotokra. Gyermekeim, csak a böjt segít nektek abban, hogy elűzzétek az ördögöt.

Szeretett gyermekeim, oly sok minden áll még előtettek. Most még nem értitek meg azt, hogy mi az elvárás veletek szemben az elkövetkezendő években. Nagyon fontos, hogy ezt az időt arra használjátok fel, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, mert csak így tudtok a megpróbáltatásokra felkészülni, amelyeknek az egész világ keresztényei ki lesznek téve.

Béke veled. A te szerető Megváltód, Jézus Krisztus …”

https://masodikeljovetel.hu/hordozzatok-keresztemet

„… A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.

…”
————

Ortodox (Görög keleti):

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs5,15-6,3

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

 

„… Azok a gyermekeim, akik ezt a lelki utazást Velem együtt akarják elkezdeni, sürgősen meg kell, hogy értsék a következő Igazságot: sokat kell dolgozniuk önmagukon, akik Atyám birodalmába be akarnak jutni, és meg kell érteniük a lényegében szükséges feltételeket.

 

Az alázat fontossága

Az alázat egy olyan fogalom, amelyet gyermekeim csak tanításaim által értenek meg. Követőim közül sokan megértették ennek értelmét, azonban tartalma összezavarta őket. Az alázat nem más, mint őszinteség. Ez azt jelenti, hogy az Én Nevemben méltósággal elviselitek a megpróbáltatásokat, a kihívásokat és a szidalmazásokat.

Tanácsom a következő: képzeljétek el, hogy kisgyermekek vagytok, egyszerű, ártatlan gyermekek, akik ezt a gonosz világot, amelyet, mint felnőttek már alkalmatok volt megismerni, nem ismerik. Imáitokat minden alakalommal, gyermeki szemmel és szívvel tárjátok Elém.

Imáitok és mondanivalótok legyen egyszerű. Nem várom el tőletek, hogy a világba helyezett összes imát elmondjátok. Nézzetek az égre és minden gondotokat, minden szenvedéseiteket osszátok meg Velem. Mindezeket adjátok át Nekem. Gazdagon meg lesztek jutalmazva, ha elviselitek érettem életetek szenvedéseit és bánatait. Lehet, hogy ezt még nem tudjátok, de ha ezt tudatosan teszitek, akkor nagyon sok lelket megmenthettek, előkészítve nekik a Mennyországba vezető utat. Ez tény, amit csak akkor nyilatkoztatnak ki nektek, amikor a Mennybe bejuttok, és ahol megkapjátok érte nagyvonalú ajándékomat.

Amikor a hiteteket véditek meg, ne veszítsétek el a türelmeteket

Ha alázatosak akartok lenni, akkor fogadjátok el az eseményeket, amelyek környezetetekben történnek, még akkor is, ha azok túl fájdalmasak számotokra. Mutassatok mindenkor méltóságot, még akkor is, ha jelenlétetekben a Nevemet gyalázzák. Mindenképpen védekezzetek; ha úgy akarjátok, akkor védekezésetek lehet akár szenvedélyes is, de sohase hagyjátok, hogy a tettes megalázva távozzon. …”

 

 

 

Az igaznak korai halála.

7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 14Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 15hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs4,%207-15

..

.

 


—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/17

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html