A Nagyfigyelmeztetés nagyon közel van. Akkor majd megismeritek az Igazságot, és alkalmat kaptok a megváltásra

Igazság Könyve:

A Figyelmeztetés: Jézus második eljövetele közel van, alkalom lelketek megmentésére

Nyomtatóbarát változat

2011. január 12. szerda, 15.00

Leányom, tegnapi üzenetem szigorú volt. Sokan, miután ezt az üzenetet elolvassák, azt fogják mondani, hogy „Az Úr nem így szól hozzánk”. De ők ezt honnan is tudhatnák? Azokról a gyermekeimről beszélek, akik másoknak ki vannak szolgáltatva és szenvednek. Isteni Irgalmasságom által szólok hozzátok azért, hogy megmentésetekben segítségetekre legyek, és hogy az új Paradicsomban egyesülve, egy szent család lehessünk.

Egyetlen lelket sem szeretnék elveszíteni. Most már egyre fontosabb, hogy meghalljátok Hangomat.

A hitetleneknek nehezükre esik

Megértem, hogy sok gyermekemnek, különösen a hitetleneknek nehéz a halál utáni életben hinni. Ők kizárólag csak a világi ügyekkel foglalkoznak, a túlélésért küzdenek, közben a lelki életet annyira elhanyagolják, hogy nem tudnak már hinni az elkövetkező életben. Nekik most kell magukba szállniuk. Azt hiszik, hogy a halál után vége mindennek, hogy ez az egyetlen világ, amiért aggódniuk kell. Mennyire el vagyok keseredve ezekért a rossz útra tévelyedett lelkekért! Ha csak egy futólagos pillantást vethetnének arra, amit a Paradicsom kínál számukra, akkor napjaikat csak imával és dicsőítéssel töltenék, és hálával magasztalnának Engem és a Mennyei Atyát.

Az új világ valóság, amit mindenkinek megígértem. Áldottak mindazok, akik ezt a valóságot nem felejtették el, és akik a mai napig mindennap imádkoznak Hozzám. Mennyire szeretem híveimet! Mégis mennyit szenvedek értük! Ezek a jámbor hívek mindent megtesznek, hogy létezésemről másokat is meggyőzzenek. Nevemért mégis kinevetik és kigúnyolják őket. Mennyire megtöri ez Szívemet!

A túlvilági lelkek vágyakoznak mindazokért, akik elhagyták hitüket

Ha tudnátok, hogy a túlvilági lelkek mennyire vágyakoznak azokért, akik elhagyták a hitüket! Azok a hozzátartozóitok, akik Atyám békés birodalmát élvezik, állandóan imádkoznak és közbenjárnak értettek. Amit nem tudtok, az a következő: ha időt szántok arra, hogy elbeszélgessetek Velem – saját szavaitokkal – és arra kértek, hogy vezesselek benneteket, válaszolni fogok még akkor is, ha hitetek langyos. Ti pedig tudni fogjátok, hogy Én válaszoltam. Gyermekeim, forduljatok most felém és saját szavaitokkal kérjétek, hogy erősítsem meg hiteteket.

Gondoljátok át azokat a tanításokat, amelyeket ebben az üzenetben adtam nektek, és gondoljátok át a Szentírás tanításait, és tudni fogjátok, hogy milyen életet kellene élnetek. Nagyon közel az idő, amikor leleplezem irgalmasságom által mindazokat, akik nem tartották be tanításaimat, és feltárom előttük azokat a bűnöket, amelyeket életük során elkövettek.

Ez nem az Ítélet lesz, csak ízelítő abból, ami körülbelül történi fog

Mindaz, ami meg fog történi, irgalmasságom következménye lesz. Bűneiteket fogjátok látni, úgy ahogyan azt én látom. Rögtön meg fogjátok érteni, hogy miért voltak azok helytelenek és sértőek számomra. Gyermekeim, itt lesz az alkalom, hogy megbánjátok azokat.

Ez nem Ítélet lesz, hanem ízelítő abból, ami meg fog történni.

Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele.

A földi élet csak az idő átutazása

A ti földi életetek nem más, mint az idők átutazása, amely szeretetet, örömöt, fájdalmat, elutasítást, félelmet, bosszúságot, kétségbeesést, frusztrációt és szomorúságot tartalmazhat. Ha felém fordultok, enyhülni fog fájdalmatok. Áldottak mindazok, akik szenvednek, különösen, akik az ÈN Nevemben szenvednek, mert ők megdicsőülnek Atyám Országában. De áldottak azok is, akik megtérnek, akkor a Mennyországban nagy lesz az öröm.

Az új Paradicsomban, ami az én birodalmam, szeretettel fogadnak majd benneteket. Már most imádkozzatok lelketekért és családtagjaitok lelkéért. A Nagyfigyelmeztetés nagyon közel van. Akkor majd megismeritek az Igazságot, és alkalmat kaptok a megváltásra. Szeretlek mindnyájatokat. Boldog vagyok, mert tudom, hogy sok gyermekem fog megtérni Hozzám és a Mennyei Atyához, hiszen a végidő sürget. Legyetek készen.

A ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

.”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

https://masodikeljovetel.hu/imak-ket-hetre-beosztva

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


“…
Siettetni fogom visszatérésem napját

Egyszer azt mondtam neked, nem is olyan régen, hogy siess művemmel, mert nagy események hajnalán vagy. Majd később újból eljöttem, hogy megmondjam: az eljövendő nagy megpróbáltatások előtt álltok. De most azt mondom: ajánlj fel nekem tömjént és imádkozz minden nap, hogy megadjam neked az enyhülés kegyelmét. Leányom, fájdalom jön, szomorúság tart szentélyem felé!

Ez a gonoszság sötétsége, amit megjövendöltem: a három és fél év már rajtatok van. Ez az óra már e tavaszi évszak kezdete óta van rajtatok. Nemzedéketek belépett   a szomorúság és a megpróbáltatások idejének kezdetébe,
a gonoszság rettenetes idejébe,
a gyalázatos pusztulás idejébe,
az árnyékok és a vadállat idejébe,
a Sátánnak háromszorosan megátkozott idejébe,
abba az órába, amelyre megesküdött, hogy zaklatni fogja szentjeimet és angyalaimat.
3
Itt vannak azok az idők, amikor az ördög elküld egyet övéi közül, hogy változtassa meg törvényemet és az időket. Úgy fog tűnni, mintha nem lenne többé körülöttetek mindenek feletti uralmam és ragyogásom. Úgy fog tűnni szentjeimnek, mintha nem lenne udvarom, hogy felnyissa a könyveket.
4 Úgy fog látszani előttetek, mintha elhagytalak volna benneteket. Úgy fog tűnni nektek, mintha a két vadállat bizonyulna erősebbnek. De ez csak rövid ideig, visszatérésemig fog tartani. Úgy fogok eljönni, miként a tolvaj…

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum924.html

 

„… Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele. …”

———-

Római katolikus:

2021-01-10

Urunk megkeresztelkedése – Évközi 1. vasárnap

Kezdőének:
Az Úr megkeresztelkedésekor megnyílt az ég, a Szentlélek mint galamb lebegett az Úr fölött, és a mennyei Atya szava hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. (Vö. Mt 3,16-17)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, te ünnepélyesen kinyilatkoztattad nekünk Krisztust mint szeretett Fiadat, amikor megkeresztelkedett a Jordán folyóban és leszállt rá a Szentlélek. Add, hogy mindig kedved teljék bennünk, fogadott gyermekeidben, akik újjászülettünk vízből és Szentlélekből. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
vagy
Istenünk, egyszülött Fiad hozzánk hasonló emberi testben jelent meg köztünk. Add, kérünk, hogy bensőleg alakítson újjá minket Jézus, aki külsejét tekintve hasonló lett hozzánk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Ezt mondja az Úr: Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik.
Kiárasztom rá lelkemet, és igazságot visz a nemzeteknek. Nem kiált majd, nem emeli föl a hangját, és szava se hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a nemzetek.
Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezed és én formáltalak. Általad kötök szövetséget népemmel, és adok világosságot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek.
Ez az Isten igéje.

vagy

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Így szól az Úr: Ti szomjazók, gyertek a vízhez mind, és bár nincsen pénzetek, siessetek ide! Vegyetek ingyen gabonát és egyetek, vegyetek pénz nélkül bort és tejet. Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér, és a keresetet arra, ami nem lakat jól?
Hallgassatok ide, figyeljetek rám, akkor jó ételt esztek, és kövér falatokban lesz részetek. Fordítsátok felém fületeket és gyertek ide hozzám; hallgassatok rám, és élni fog lelketek. Örök szövetséget kötök veletek a Dávidnak megígért irgalom jegyében.
Íme, tanúvá tettelek a népek előtt, vezérré és parancsolóvá a nemzetek fölött. Olyan nemzeteket hívsz majd meg, amelyeket nem ismertél, és olyanok sietnek hozzád, akik nem ismertek, az Úrért, a te Istenedért, Izrael Szentjéért, aki majd megdicsőít.
Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös, térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban. Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, az én utaim nem a ti utaltok – mondja az Úr.
Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, az én gondolataim a ti gondolataitoknál. Amint az eső és a hó lehull az égből és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppúgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbe viszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.
Ez az Isten igéje.
Iz 42,1-4.6-7 vagy Iz 55,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet. 4g. tónus.
Előénekes: Adjátok meg az Úrnak, * Isten gyermekei,
adjátok meg az Úrnak a nevét megillető dicsőséget, * imádjátok az Urat szent ünnepi díszben!
Hívek: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.
E: Az Úr szava zúg a vizek árján, * az Úr lebeg a nagy vizek fölött.
Az Úr szava telve erővel, * az Úr szava telve fönséggel.
H: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.
E: A dicsőség Istene mennydörög, * templomában mindenek az ő dicséretét zengik.
Az Úr trónol a vízözön fölött, * az Úr király örök.
H: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.

vagy

Válasz: Örömmel merítsetek vizet * az üdvösség forrásaiból. 4g. tónus.
Előénekes: Íme, Isten az én üdvösségem, * bízom benne és nem félek.
Mert az Úr az én erősségem és dicsőségem, * ő lett nékem szabadulásom.
Hívek: Örömmel merítsetek vizet * az üdvösség forrásaiból.
E: Adjatok hálát az Úrnak, * magasztaljátok az ő nevét.
A népek közt hirdestek tetteit, * emlékezzetek meg arról, hogy Fölséges az ő neve.
H: Örömmel merítsetek vizet * az üdvösség forrásaiból.
E: Zengjetek dalt az Úrnak, mert csodás dolgokat művelt: * tudja meg az egész világ!
Ujjongjatok és dicséretet mondjatok Sion lakói, * mert nagy a ti körötökben Izrael szentje.
H: Örömmel merítsetek vizet * az üdvösség forrásaiból.
Zsolt 28,1a és 2.3ac-4.3b. és 9b-10 vagy Iz 12,2-3.4bcd.5-6

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Kornéliusz (százados) házában Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: „Valóban el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt és az igazságot cselekszi. Isten a tanítást Izrael fiainak adta, és a béke örömhírét hirdette Jézus által. Ő a mindenség Ura.
Ti tudjátok, hogy mi minden történt Galileától egész Judeáig attól kezdve, hogy János hirdette a keresztséget: Hogyan kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. Ő pedig, amerre csak járt, jótetteket vitt végbe, és meggyógyított minden ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten.”
Ez az Isten igéje.

vagy

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Testvéreim! Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az az Isten szülötte; aki pedig a szülőt szereti, szereti a szülöttét is. Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, hogy szeretjük az Istent, és eleget teszünk parancsainak. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait. Parancsai nem nehezek.
Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem – győzelem a világ fölött! – a mi hitünk. Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?
Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a
Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek igazság. Tehát hárman tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy. Az emberek tanúságát is elfogadjuk, de az Isten tanúsága többet jelent. Az Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett a Fia mellett.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 10,34-38 vagy 1Jn 5,1-9

ALLELUJA
Amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: * Íme, az Isten Báránya. Jn 1,29 – 6. tónus.

EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 1,7-11

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-10

„… Gondoljátok át azokat a tanításokat, amelyeket ebben az üzenetben adtam nektek, és gondoljátok át a Szentírás tanításait, és tudni fogjátok, hogy milyen életet kellene élnetek. Nagyon közel az idő, amikor leleplezem irgalmasságom által mindazokat, akik nem tartották be tanításaimat, és feltárom előttük azokat a bűnöket, amelyeket életük során elkövettek. …”

„… Gondoljátok át azokat a tanításokat, amelyeket ebben az üzenetben adtam nektek, és gondoljátok át a Szentírás tanításait, és tudni fogjátok, hogy milyen életet kellene élnetek. Nagyon közel az idő, amikor leleplezem irgalmasságom által mindazokat, akik nem tartották be tanításaimat, és feltárom előttük azokat a bűnöket, amelyeket életük során elkövettek. …”
————

Ortodox (Görög keleti):

Megjelenik a tanítványai között

19 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt: „Békesség!” 20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.

21 Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” 22 Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! 23 Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot.”

Megjelenik Tamásnak is

24 Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent közöttük. 25 A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat, de Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!”

26 Nyolc nappal később a tanítványok újra összegyűltek, és akkor már Tamás is velük volt. Ekkor Jézus ismét megjelent közöttük, pedig az ajtók zárva voltak. „Békesség!” — köszönt nekik. 27 Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra! Ne kételkedj többé, hanem higgy!”

28 Tamás ezt mondta: „Uram, Istenem!”

29 Jézus ezt kérdezte tőle: Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem!”

Miért írta János ezt a könyvet?

30 Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára. Ezek közül azonban sok nincs leírva ebben a könyvben. 31 Amelyek viszont le vannak írva, azokat éppen azért jegyezték fel a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a benne való hit által életetek legyen a nevében.„

„… A hitetleneknek nehezükre esik

Megértem, hogy sok gyermekemnek, különösen a hitetleneknek nehéz a halál utáni életben hinni. Ők kizárólag csak a világi ügyekkel foglalkoznak, a túlélésért küzdenek, közben a lelki életet annyira elhanyagolják, hogy nem tudnak már hinni az elkövetkező életben. Nekik most kell magukba szállniuk. Azt hiszik, hogy a halál után vége mindennek, hogy ez az egyetlen világ, amiért aggódniuk kell. Mennyire el vagyok keseredve ezekért a rossz útra tévelyedett lelkekért! Ha csak egy futólagos pillantást vethetnének arra, amit a Paradicsom kínál számukra, akkor napjaikat csak imával és dicsőítéssel töltenék, és hálával magasztalnának Engem és a Mennyei Atyát.…”

7 Közülünk mindenki kapott valamilyen ajándékot, annak megfelelően, hogy Krisztus milyen célra adta neki a kegyelmet. 8 Ezért mondja az Írás:

„Amikor felment a magasságba,
foglyokat vitt magával,
és ajándékokat adott az embereknek.”[a]

9 Amikor azt mondja, hogy „felment”, az azt jelenti, hogy előzőleg Krisztus lejött a Földre. 10 Aki alászállt, ugyanaz, mint aki felemelkedett minden égi magasság fölé, hogy mindent betöltsön.

11 Igen, Krisztus az, aki apostolokat, prófétákat, evangélistákat, pásztorokat és tanítókat adott ajándékul az embereknek. 12 Azért adta őket, hogy felkészítsék és kiképezzék Isten szent népét a feladatukra: Krisztus „Testének” felépítésére. 13 Meddig fog tartani ez a felépítés? Addig, amíg mindnyájan egységre és harmóniára nem jutunk az Isten Fia megismerésében, és mindabban, amit a hitünk magában foglal. Addig, amíg majd mindannyian egészen felnőtté válunk, és minden tekintetben Krisztusra fogunk hasonlítani. „

„… Akkor majd megismeritek az Igazságot, és alkalmat kaptok a megváltásra. Szeretlek mindnyájatokat. Boldog vagyok, mert tudom, hogy sok gyermekem fog megtérni Hozzám és a Mennyei Atyához, hiszen a végidő sürget. Legyetek készen. …”

Jézus Galileában kezdi meg a munkáját

12 Amikor Jézus meghallotta, hogy Bemerítő Jánost börtönbe vetették, visszament Galileába. 13 Elhagyta Názáretet, és a Galileai-tó melletti Kapernaumba költözött, Zebulon és Naftáli határvidékére, 14 hogy beteljesedjen Ézsaiás próféta szava:

15 „Figyeljetek rám, akik Zebulon és Naftáli földjén éltek,
a tengerparti út vidékén,
a Jordánon túli területen,
az idegen népek Galileájában!
16 A sötétségben élő nép
nagy világosságot látott.
Akik halál földjén és árnyékában laktak,
azoknak hajnali világosság támadt.”[a]

17 Jézus ettől fogva kezdte hirdetni: Változtassátok meg, ahogy gondolkodtok, és térjetek vissza Istenhez, mert Isten Királysága megérkezett!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++John+20%3A19-31%3B+++++Ephesians+4%3A7-13%3B+++++Matthew+4%3A12-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/10

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

„… Ez nem Ítélet lesz, hanem ízelítő abból, ami meg fog történni.

Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. …”