Itt az ideje, hogy megvizsgáljátok lelkiismereteteket még most, a Nagyfigyelmeztetés előtt, ami második eljövetelemet fogja megelőzni

Igazság Könyve:

A Karácsony megünneplése

Nyomtatóbarát változat

2010. dec. 25., 13:30 óra

Miért vonakodsz most szeretett leányom? Nem tudod, hogy vezetésem alatt állsz? Szívedben most biztosan érzed azt, hogy mit kell tenned. Érzed, hogy vissza kell vonulnod, hogy szíved megnyílhasson Előttem, hogy üzenetem befogadására készen álljon. Higgy bennem. Hidd el, ha átadod nekem minden félelmed, aggodalmad, kívánságodat és kérdéseidet, akkor Én mindent átveszek tőled, és annak megfelelően fogok neked válaszolni. Most arra kell időt szakítanod, hogy meg tudjad szívlelni ezeket a sürgős üzeneteket, amelyeket az egész emberiség számára adok. Munkád előrehaladását ne késleltesd, hogy ez a szent alkotás minél előbb elkészülhessen.

Szeretett leányom, szívleld meg a következőket: miközben a világ keresztényei betlehemi születésemet ünneplik, és tiszteletet tanúsítanak Irántam, addig mások csak megjátsszák ezt a tiszteletet, mivel nincs szeretet a szívükben. Mégis sokan fognak közelebb kerülni Szívemhez. De lesznek olyanok is, akik csak bólintani fognak és mosolyogni, esetleg rövid említést tesznek arról, hogy mi ennek a fontos ünnepnek az értelme, mert ők nem tudják, hogy ezen a napon a világ legnagyobb ajándékát kellene megünnepelniük. Ez az ajándék egyedülálló ajándék volt az egész világ számára, amelyet az Atya valaha is adott gyermekeinek.

Sajnos, amikor hűséges híveim a Karácsonyt ünneplik, a pompával és a világi dolgokkal tele ceremóniák elterelik figyelmüket.

Vajon hány keresztény magyarázza el gyermekeinek születésem valódi értelmét? Hányan emlékeznek meg arról az alázatról, amelyet szeretett Anyám és Szent József mutatott? Hányan értik meg azt, hogy Én azért lettem emberré, hogy a pokolhoz vezető útról megmentsem az emberiséget? Ez volt a Karácsony valódi üzenete, amit évszázadokon keresztül eltorzítottak, és teljesen más jelleggel látták el. Mégis voltak olyan jámbor keresztények, akik ebben az időben magukba szálltak és elgondolkoztak az Irántam és az Atya iránti hűségükről. Felhívom figyelmeteket, hogy ezen az ünnepen imádkozzatok mindazokért, akiknek szerte a világon fel kell ébredniük, mert csak így lehet részük az örökségben. Abban az örökségben, ahol mindenki számára hely van biztosítva, de csak akkor, ha azt ők is elfogadják.

A Nagyfigyelmeztetés időpontja el van döntve

Azok a hírek, amelyek naponta, szinte percenként körbe járják a világot, megzavarják és befolyásolják gyermekeim életét, pedig ezeknek az Örök Életben semmi jelentősége sincs.

Gyermekeim, itt az ideje, hogy megvizsgáljátok lelkiismereteteket még most, a Nagyfigyelmeztetés előtt, ami második eljövetelemet fogja megelőzni. Imáitokat saját egyszerű szavaitokkal fogalmazzátok meg, így könyörögjetek Isteni vezetésért.

A Nagyfigyelmeztetés időpontja el van döntve. Legyetek éberek. Legyetek készenlétben.

A ti Isteni Megváltótok és Igazságos Bírótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/karacsony-megunneplese


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

https://masodikeljovetel.hu/imak-ket-hetre-beosztva

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

———-

Római katolikus:

12-26

Szent István első vértanú – Ü

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Látom a megnyílt eget és az Emberfiát!
Abban az időben:
István kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében.
Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógáiból némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal. De bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.
Miközben hallgatták,
haragra gyulladtak, és a fogukat vicsorgatták ellene. Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre, látta az Isten dicsőségét, és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom a megnyílt eget, és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll!” Erre ordítozni kezdtek, és befogták fülüket. Egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le a ruháikat.
Miközben megkövezték,
István így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!Amint ezt kimondta, halálba szenderült.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 6,8-10;7,54-59

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet. (Vö. 6. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Légy oltalmazó sziklaváram és megerősített házam, * hogy megszabadíts engem!
Erősségem és menedékem te vagy nékem, * nevedért vezess és irányíts engem!
Hívek: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
E: Kezedbe ajánlom lelkemet, * megváltottál engem, Uram, igazság Istene.
Ujjongok és örvendezem irgalmasságod miatt, * mert kicsiny voltomat tekintetre méltattad.
H: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
E: Ragadj ki az ellenség kezéből, * és azoktól, akik üldöznek engem.
Ragyogjon föl arcod szolgád fölött, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
H: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Zsolt 30,3cd-4.6 és 8ab.16bc és 17

ALLELUJA
Áldott, aki az Úr nevében közeleg, * Isten az Úr, és reánk árasztja fényét. Zsolt 117,6a.27a – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke fog szólni belőletek.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 10,17-22

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-12-26

„…. A Nagyfigyelmeztetés időpontja el van döntve

Azok a hírek, amelyek naponta, szinte percenként körbe járják a világot, megzavarják és befolyásolják gyermekeim életét, pedig ezeknek az Örök Életben semmi jelentősége sincs.

Gyermekeim, itt az ideje, hogy megvizsgáljátok lelkiismereteteket még most, a Nagyfigyelmeztetés előtt, ami második eljövetelemet fogja megelőzni. Imáitokat saját egyszerű szavaitokkal fogalmazzátok meg, így könyörögjetek Isteni vezetésért.

A Nagyfigyelmeztetés időpontja el van döntve. Legyetek éberek. Legyetek készenlétben. .…”


————

Ortodox (Görög keleti):

Figyelmeztetések

11 Te azonban, Timóteus, Isten embere vagy! Tehát menekülj el, és maradj távol ezektől a dolgoktól! Teljes erővel azon igyekezz, hogy Isten tetszése szerint élj, és őt szolgáld! Küzdj a hitért, az isteni szeretetért, a türelmes kitartásért és a szelídségért — hogy ezek uralkodjanak benned! 12 Folytasd a küzdelmet a hit szép harcában! Ragadd meg és ne engedd ki a kezedből az örök életet — hiszen Isten erre hívott el, amikor sok ember előtt megvallottad, hogy hiszel Jézusban.

13 Isten előtt és Krisztus Jézus előtt meghagyom neked ezeket. Isten az, aki életet ad mindenkinek, és Jézus az, aki bátran tanúskodott Poncius Pilátus előtt. 14 Tehát azt parancsolom neked, hogy vidd véghez a megbízatásodat hiánytalanul és feddhetetlenül egészen addig, amíg Urunk, Jézus Krisztus vissza nem jön!

15 Mert ő vissza fog jönni! Mikor? A legalkalmasabb időpontban, amikor áldott Istenünk elküldi őt. Igen, ő az egyetlen uralkodó, a Királyok Királya és az Urak Ura! 16 Egyedül övé a halhatatlanság, aki az emberek számára megközelíthetetlen világosságban lakik, és akit ember még nem látott, és nem is láthat. Egyedül őt illeti a tisztelet, és övé az örök hatalom örökké! Ámen!

—-

Isten kiválasztott szolgája

15 Jézus azonban tisztában volt vele, hogy mit terveznek ellene, ezért elment onnan. Sokan követték, ő pedig minden beteget meggyógyított. 16 Azt azonban szigorúan megparancsolta nekik, hogy ne terjesszék a hírét. 17 Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott:

18 „Nézzétek szolgámat, akit választottam,
akit szeretek, akiben én gyönyörködöm!
Betöltöm őt Szellememmel,
és igazságosan fogja ítélni a nemzeteket.
19 Nem vitatkozik, nem hangoskodik,
s hangját nem hallják az utcákon.
20 A megrepedt nádszálat nem töri el,
a pislákoló mécsest nem oltja ki,
amíg győzelemre nem viszi az igazságos ítéletet,
21 s benne reménykednek majd az Izráelen kívüli nemzetek.”

—-

11 Jézus az, aki az embereket Isten számára különválasztja, de mind ő, mind pedig azok, akiket különválaszt, ugyanabból a családból származnak. Ezért nem is szégyelli Jézus őket a testvéreinek nevezni, 12 hanem azt mondja:

„Istenem, rólad beszélek testvéreimnek,
és dicséreted éneklem összegyűlt testvéreimmel együtt.”[a]

13 Azt is mondja:

„Istenben bízom én”,[b]

és ezt is:

„Itt vagyok, és velem együtt a gyermekek is,
akiket Istentől kaptam.”[c]

14 Ezek a „gyermekek” közönséges hús-vér emberek. Ezért Jézus is ugyanilyen emberi testben járt a Földön. Azért kellett ennek így lennie, hogy Jézus a saját halálával legyőzze a Sátánt, aki a Halál felett uralkodik. 15 Igen, Jézus emberré lett és meghalt, hogy az embereket megszabadítsa a halálfélelemtől, amely őket egész életükben rabszolgaságban tartotta.

16 Nyilvánvaló, hogy Jézus nem az angyaloknak nyújtott segítő kezet, hanem Ábrahám utódainak. 17 Ezért kellett Jézusnak minden tekintetben hasonlóvá válnia a testvéreihez. Csak így lehetett könyörületes és hűséges Főpap, aki Istent szolgálja. Csak így szerezhette meg Isten bocsánatát a nép bűneire. 18 Jézus megtapasztalt minden kísértést és szenvedést, ezért most valóban tud segíteni azoknak, akiket ugyanezek a kísértések tesznek próbára.

„…. Ez volt a Karácsony valódi üzenete, amit évszázadokon keresztül eltorzítottak, és teljesen más jelleggel látták el. Mégis voltak olyan jámbor keresztények, akik ebben az időben magukba szálltak és elgondolkoztak az Irántam és az Atya iránti hűségükről. Felhívom figyelmeteket, hogy ezen az ünnepen imádkozzatok mindazokért, akiknek szerte a világon fel kell ébredniük, mert csak így lehet részük az örökségben. Abban az örökségben, ahol mindenki számára hely van biztosítva, de csak akkor, ha azt ők is elfogadják. …”

Menekülés Egyiptomba

13 Miután a bölcsek elmentek, Józsefnek álmában megjelent az Örökkévaló egyik angyala, és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg ismét szólok neked! Heródes ugyanis kutatni fog a gyermek után, mert meg akarja ölni.”

14 József azonnal felkelt, és még azon az éjjelen a gyermekkel és annak anyjával együtt Egyiptomba indult. 15 Ott is maradt egészen Heródes haláláig. Így teljesedett be, amit az Örökkévaló mondott a próféta által:

„Egyiptomból hívtam ki a fiamat.”[a]

Heródes megöleti a betlehemi gyermekeket

16 Amikor Heródes fölismerte, hogy a bölcsek túljártak az eszén, őrjöngött dühében. Kiküldte a katonáit, hogy öljenek meg Betlehemben és a környékén minden fiúgyermeket, aki kétéves, vagy annál fiatalabb volt. A két éves kort azért szabta meg, mert a bölcsektől megtudta a csillag feltűnésének idejét. 17 Ekkor teljesedett be, amit Isten Jeremiás próféta által mondott:

18 „Kiáltozás hallatszott Rámában,
nagy sírás és jajgatás:
Ráhel siratta gyermekeit,
és nem akart megvigasztalódni,
mert
meghaltak.”[b]

Visszatérés Egyiptomból

19 József és családja Egyiptomban éltek, amikor Heródesnek vége lett. Akkor az Örökévaló egyik angyala megjelent Józsefnek álmában, 20 és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és az anyját, és térj vissza Izráel földjére, mert akik meg akarták ölni a gyermeket, már meghaltak!”

21 József útrakelt, és hazatért a gyermekkel és Máriával Izráel földjére. 22 De nem mert Júdeába menni, mert meghallotta, hogy ott Arkhelaosz, Heródes fia uralkodik. Akkor Isten tanácsot adott Józsefnek álmában, aki így a családjával együtt Galileába ment, 23 és odaérve Názáret városában telepedett le.

Így teljesedett be, amit Isten a próféták által mondott a Messiásról:

„Názáretinek[c] fogják őt nevezni.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Timothy%206:11-16;%20%20%20Matthew%2012:15-21;%20%20%20%20Hebrews%202:11-18;%20%20%20Matthew%202:13-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/26

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Tóra:

„28 Jákób tizenhét évig élt Egyiptom országában. Összesen száznegyvenhét évig élt Jákób.

29 Amikor közeledett Izráel halálának az ideje, magához hívatta fiát, Józsefet, és ezt mondta neki: Ha megnyertem a jóindulatodat, tedd kezedet a csípőm alá, és esküdj meg, hogy hűséges szeretettel bánsz velem, és nem Egyiptomban temetsz el!

30 Őseim mellett akarok pihenni. Vigyél el Egyiptomból, és temess az ő sírjukba! Ő így felelt: Megteszem, amit mondtál.

31 Jákób ezt mondta: Esküdj meg nekem! Ő megesküdött. Ekkor Izráel térdre borult az ágy fejénél.

Jákób megáldja Efraimot és Manassét

48 Történt ezek után, hogy megmondták Józsefnek: Apád beteg! Ekkor odavitte két fiát, Manassét és Efraimot.

2 Jákóbnak jelentették: Nézd, József, a fiad jön hozzád! Izráel összeszedte erejét, és felült az ágyon.

3 Ezt mondta Jákób Józsefnek: A mindenható Isten megjelent nekem Lúzban, Kánaán földjén, megáldott engem,

4 és azt mondta nekem: Megszaporítalak és megsokasítalak, népek gyülekezetévé teszlek, és a te utódaidnak adom ezt a földet örökségül.

5 Ezért legyen az enyém a két fiad, akik Egyiptom országában születtek, mielőtt hozzád jöttem Egyiptomba. Efraim és Manassé éppúgy az enyém lesz, mint Rúben és Simeon.

6 Viszont azok a gyermekeid, akiket utánuk nemzettél, a tieid lesznek, és bátyjaik nevét fogják viselni örökségükben.

7 Mert amikor Paddánból eljöttem, fájdalmamra meghalt Ráhel útközben, Kánaán földjén, amikor már csak rövid út választott el Efrátától. Ott temettem el az Efrátába, azaz Betlehembe vezető úton.

8 Amikor Izráel meglátta József fiait, ezt mondta: Kik ezek?

9 József ezt felelte apjának: Az én fiaim, akiket itt adott nekem az Isten. Jákób így szólt: Hozd ide őket hozzám, hadd áldjam meg őket!

10 Izráel szemei az öregség miatt homályosak voltak, és már nem látott jól. Közel vitte azért őket Jákóbhoz, ő pedig megcsókolta, és megölelte őket.

11 Izráel ezt mondta Józsefnek: Nem gondoltam, hogy még meglátom arcodat, és most Isten még a gyermekeidet is megláttatta velem.

12 Akkor József elhúzta őket apja térdétől, és arccal a földre borult.

13 Azután fogta József mindkettőjüket, és odavitte jobb kezével Efraimot Izráel baljára, bal kezével pedig Manassét Izráel jobbjára.

14 Izráel kinyújtotta a jobb kezét, és Efraim fejére tette, pedig ő volt a kisebbik. A bal kezét meg Manassé fejére tette, keresztbe téve a kezét, pedig Manassé volt az elsőszülött.

15 Azután így áldotta meg Józsefet: Az Isten, aki előtt jártak az őseim, Ábrahám és Izsák, az Isten, aki pásztorom, mióta csak vagyok mind a mai napig,

16 az angyal, aki megváltóm minden bajban, áldja meg e fiúkat! Nevemről nevezzék őket, meg őseimnek, Ábrahámnak és Izsáknak a nevéről! Szaporodjanak el, legyen sok utódjuk ezen a földön!

17 Amikor József látta, hogy apja Efraim fejére tette a jobb kezét, rosszallotta ezt. Megfogta apja kezét, hogy Efraim fejéről Manassé fejére tegye át.

18 József ezt mondta apjának: Nem úgy, apám, mert ez az elsőszülött, az ő fejére tedd a jobb kezedet!

19 Apja azonban elutasította, és azt mondta: Tudom, fiam, tudom. Ő is néppé lesz, ő is nagy lesz, de a kisebb testvér nagyobb lesz nála, és utódaiból népek tömege lesz.

20 És így áldotta meg őket azon a napon: A ti nevetekkel mondanak majd áldást Izráelben: Tegyen Isten olyanná, mint Efraimot és Manassét! De Efraimot megint Manassé elé tette.

21 Azután ezt mondta Izráel Józsefnek: Én már meghalok. De Isten veletek lesz, és visszavisz benneteket atyáitok földjére.

22 Neked azonban egy hegyháttal többet adok, mint testvéreidnek, amit karddal és íjjal vettem el az emóriaktól.

Jákób megáldja tizenkét fiát

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+47%3A28-50%3A26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

Dávid utolsó intelmei Salamonhoz

2 Amikor közeledett Dávid halálának az ideje, ezt a parancsot adta fiának, Salamonnak:

2 Én már elmegyek azon az úton, amelyen minden földi ember elmegy. Légy erős, légy férfi!

3 Tartsd meg, amit Istened, az Úr rád bízott! Járj az ő útján, tartsd meg rendelkezéseit, parancsolatait, döntéseit és intelmeit, ahogyan meg vannak írva Mózes törvényében. Akkor boldogulsz mindenben, amit teszel és mindenütt, ahová fordulsz.

4 Akkor beteljesíti az Úr a nekem adott ígéretét, amikor ezt mondta: Ha vigyáznak fiaid útjukra, és állhatatosan előttem járnak teljes szívvel és teljes lélekkel, akkor nem vesznek ki utódaid Izráel trónjáról.

5 Te is tudod, mit követett el ellenem Jóáb, Cerújá fia, mit tett Izráel két hadseregparancsnokával, Abnérral, Nér fiával és Amászával, Jeter fiával, amikor meggyilkolta őket; mert úgy ontott vért béke idején, mintha háború lett volna, és úgy mocskolta be vérrel dereka övét és lába saruját, mintha háború lett volna.

6 Bánj vele bölcsességed szerint, és ne engedd, hogy békében megőszülve jusson a halottak hazájába.

7 De a gileádi Barzillaj fiaival bánj szeretettel! Legyenek azok között, akik asztalodnál étkeznek, mert ők is mellém álltak, amikor testvéred, Absolon elől menekültem.

8 Itt van még melletted a benjámini Simei, Gérá fia Bahúrimból, aki gyalázatosan szidalmazott, amikor Mahanaimba mentem. Ő ugyan elém jött a Jordánhoz, ezért megesküdtem az Úrra, hogy nem öletem meg fegyverrel.

9 Te azonban ne hagyd őt büntetlenül! Bölcs ember vagy te, és tudod, mit kell tenned, hogy ősz fejét vérbe borítva juttasd a halottak hazájába.

Dávid halála, Adónijjá kérése

10 Azután pihenni tért Dávid őseihez, és eltemették Dávid városában.

11 Dávid negyven évig uralkodott Izráelben. Hebrónban uralkodott hét évig, Jeruzsálemben pedig harminchárom évig uralkodott.

12 Azután Salamon ült apjának, Dávidnak a trónjára, és uralma nagyon megerősödött.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=I%20Kings%202:1%20-%202:12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/vayechi-20210102