Térjetek meg, és kérjétek Fiamat, hogy vezessen benneteket Nagy Irgalmassága felé, és Ő elhozza majd nektek a békét, amelyre törekedtek

Igazság Könyve:
 
 

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – védettség kegyelméért, az Új Paradicsom elnyeréséért (I. rész)

Keresztes Imahadjárat 11. imája

A látnokok iránti gyűlölet megállítása

Keresztes Imahadjárat 18. imája

Ima az Antikrisztus és csoportjának megállításáért

Keresztes Imahadjárat 27. imája

Ima a világ békéjéért

Keresztes Imahadjárat 29. imája

Ima a Keresztény hit gyakorlásának védelméért

Keresztes Imahadjárat 87. imája

Védd meg nemzetünket a gonosztól”

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 
 
 
“…  A bűn egy tény. Létezik, és továbbra is létezni fog, egészen Krisztus Második Eljöveteléig. Isten gyermekei, akik az Általa meghatározott Tízparancsolatot megértik, tudni fogják, hogy az embernek, amikor vétkezik, minden egyes alkalommal kérnie kell Isten bocsánatát. Nem számít, hogy újra és újra Isten elé áll, és könyörög Bocsánatáért, mert ez az egyetlen módja annak, hogy egységben maradjatok Vele. Ily módon sok Kegyelemben fogtok részesülni, érettebbé váltok, és Isten Fényében fogtok lakni. …”
 
———-
Római katolikus:

10-28

Szent Simon és Szent Júdás apostolok – Ü

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Apostolokra alapozott épület vagytok.
Testvéreim!
Nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten háza népe.
Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek szegletköve maga Jézus Krisztus. Benne kapcsolódik egybe az egész épület, és emelkedik az Úr szent templomává. Őbenne épültök egybe ti is, és
lesztek a Szentlélek közreműködésével Isten hajlékává.
Ez az Isten igéje.

Ef 2,19-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden földre * elhat szózatuk. (2a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Minden földre * elhat szózatuk.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Minden földre * elhat szózatuk.
Zsolt 18,2-3.4-5

ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk! Téged dicsér, egek Ura, * apostolok boldog kara. – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Tanítványai közül Jézus kiválasztott tizenkettőt, s elnevezte őket apostoloknak.
Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.
Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Ezek az evangélium igéi.
A szent apostolokról mondott votív misében is a fenti olvasmányokat vesszük.
Lk 6,12-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-10-28

” Az eljövendő világban lévő Királyságom kulcsa már elő van készítve
Nyomtatóbarát változat

2014. október 14. kedd, 18:15

Drága, szeretett leányom, mindaz, amit ezen üzenetek által megjövendöltem a világ számára, be fog teljesülni. Sokan azok közül, akik ismerik ezeket az üzeneteket, sajnos továbbra is el fogják nyomni Szavamat. Mások pedig, akiknek nincs tudomásuk ezekről az üzenetekről, szembe fognak szállni Igémmel, amely a Szent Evangéliumokban adatott nekik.

Hívom mindazokat, akik együtt járnak Velem ezen a Földön, és arra kérem őket, hogy bízzanak Bennem. Éljetek Igém szerint, és akkor nem fogtok meghalni. Éljétek életeteket az Igazságnak megfelelően, és Én nagy Kegyelmeket fogok árasztani rátok és azokra, akiknek a nevét elém helyezitek. Miközben a világ elmerül a sötétségben – amikor háborúk törnek ki mindenfelé, betegség és éhínség tartja markában az emberiséget -, Beavatkozásom látható lesz. Megvédem mindazokat, akik Szentséges Szívemnek szentelik magukat. Lelket öntök mindazokba, akiknek elnehezül a szíve, és Én békét és a lélek nyugalmát fogom hozni mindazoknak, akik kérik Tőlem ezeket az Ajándékokat.

Egyedül Én, Jézus Krisztus, vehetem le rólatok a terhet, Csak egyedül Én tudom legyőzni ellenségeiteket, és azokat, akik visszaélnek a hatalmukkal és a befolyásukkal, hogy a saját hasznuk miatt elpusztítsanak benneteket. Csak egyedül ti, szeretett követőim, hozhatjátok el Nekem azokat a lelkeket, akik elutasítanak, maguktól eltaszítanak, és megtagadnak Engem. Sokan közülük soha nem fognak Hozzám jönni, bár Én örömmel fogadnám Irgalmamba őket. Továbbra is imádkoznotok kell azokat az imákat, amelyeket kaptatok.

Maradjatok szorosan Mellettem, ha ezt megteszitek, akkor meg fogtok kapni minden védelmet a gonosszal szemben. Nektek továbbra is erősnek, bátornak és nyugodtnak kell lennetek, mert Én soha nem távolodom el tőletek. Veletek fogok járni, és hordozni foglak benneteket. Meg foglak vigasztalni benneteket. Én minden könnyet le fogok törölni, és hamarosan Szerető Karjaimba veszlek benneteket és szeretteiteket.

Az eljövendő világban lévő Királyságom kulcsa már elő van készítve, és kiválasztom mindazokat, akiknek a neve be van írva az Élők Könyvébe. De Irgalmam olyan nagy, hogy még azokat is örömmel fogom látni Paradicsomomban, akiknek a neve nem szerepel az Élők Könyvében, ha imáitok által elhozzátok Nekem ezeket a lelkeket.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-eljovendo-vilagban-levo-kiralysagom-kulcsa-mar-elo-van-keszitve

————
Ortodox (Görög keleti): 

18 Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első.

19 Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék,

20 és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.

21 Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt,

22 most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.

23 Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem.

——————————-

“Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.

10 Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik.

11 Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle,

12 vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki?

13 Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians%201:18-23;%20%20%20%20Luke%2011:9-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–


“… Térjetek meg, és kérjétek Fiamat, hogy vezessen benneteket Nagy Irgalmassága felé, és Ő elhozza majd nektek a békét, amelyre törekedtek. Minden, amit tennetek kell, hogy kérjetek.

Kérjetek Engem, szeretett Édesanyátokat, hogy Fiamhoz vigyelek benneteket. Én vezetni és védelmezni foglak titeket, utatok minden lépésénél.
Szeretett Édesanyátok,
A Béke Királynője,
Az Üdvösség Anyja. …”