Egyházam tévedhetetlen, de ha Egyházam bármelyik úgynevezett szolgája vagy vezetője kiforgatná Isten Szavát, vagy átírná a Szent Eukarisztia jelentését, akkor ők Istent káromolnák

Igazság Könyve:
 
 

Keresztes Imahadjárat 119. imája

Hogy érezzem Isten Szeretetét

Keresztes Imahadjárat 137. imája

Az Átalakítás imája

Keresztes Imahadjárat 148. imája

Jöjj segítségemre!”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-6-nap-szombat

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 

“… Szeretett Péterem által a kősziklára épített Egyház nem tud, és nem is fog soha elpusztulni.
Mert most, az utolsó időkben Én fogom vezetni Egyházamat, és meg fogom újítani a régen megjövendölt próféciákat.
Maradék Egyházam hirdetni fogja Evangéliumaimat a Föld minden szögletében.
Maradék Egyházamat Hénok Próféta fogja ihletni, és ez gyűlöletet fog kelteni mindenütt, ahol Szent Igémet meghallják.
A Szentlélek majd lángra lobbantja Maradék Egyházam hitét, amely soha nem fogja feladni az Evangéliumok igazságának hirdetését, egészen az utolsó leheletéig.
Most menjetek, és utasításaimat követve készítsétek fel Maradék Egyházamat.
Bízzatok mindig Bennem, mert minden rendben lesz.

Szeretett Jézusotok”

Maradék Egyházamat Hénok Próféta fogja ihletni, és ez gyűlöletet fog kelteni mindenütt, ahol Szent Igémet meghallják
2012. május 8. 07:00 p

 

———-
Római katolikus:

2020-10-17

28. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus az Egyházfeje, az Egyház pedig az ő titokzatos teste.
Testvéreim!
Amióta értesültem az Úr Jézusba vetett hitetekről, és az összes szent iránt tanúsított szeretetetekről, szüntelenül hálát adok értetek, és imádságomban újra meg újra megemlékezem rólatok. Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt.
Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reménységre hívott meg titeket, milyen gazdag az a fölséges örökség, amelyet ő a szenteknek készített, és milyen mérhetetlenül nagy a hatalma fölöttünk, akik hívőkké lettünk.
Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta őt, és a mennyben jobbjára ültette. Fölé emelte minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezendő méltóságnak, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is.
Mindent lába alá vetett, őt magát pedig az egész Egyház fejévé tette: ez az ő teste, és teljessége annak, aki mindent mindenben betölt.
Ez az Isten igéje.

Ef 1,15-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét. Vö. 7. vers.
Előénekes: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.
Dicsőséged fenségesebb az egeknél, * dicséreted zengi a gyermekek és kicsinyek ajka.
Hívek: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét.
E: Szemlélem az eget, ujjaid műve az, * te alkottad a holdat és az összes csillagot.
Ugyan, mi az ember, hogy megemlékezel róla, * az emberfia, hogy gondot viselsz rá?
H: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét.
E: Az embert kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál, † megkoronáztad dicsőséggel és fönséggel, * hatalmába adtad kezed műveit.
H: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét.
Zsolt 8,2-7

ALLELUJA
Az igazság Lelke majd tanúságot tesz rólam –, mondja az Úr, * – és ti is tanúságot tesztek rólam. Jn 15,26b és 27a – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus megígéri, hogy aki bátran megvallja őt a földön, azt ő is megvallja majd a mennyben.
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz:
Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt.
Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot.
Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok.
Ezek az evangélium igéi.

Lk 12,8-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-10-17

“… Sokan helytelenül azt fogják feltételezni, hogy az új liturgia és az új mise – noha sokat változott – nem okozhat bajt. Oly sokan fogják csendben megkérdőjelezni a tartalmak bizonyos részeit, akárcsak a formáját, és furcsának fogják találni. Ugyanakkor csak nagyon kevesen fogják kifogásolni azokat, mivel azt fogják hinni, hogy ezekre az Egyház adta az áldását, és ezért nem lehetnek rosszak. Amit ők nem értenek, hogy Szent Szavamat nem szabad megváltoztatni, vagy úgy alkalmazni, hogy az valami mássá váljon. Egyházam tévedhetetlen, de ha Egyházam bármelyik úgynevezett szolgája vagy vezetője kiforgatná Isten Szavát, vagy átírná a Szent Eukarisztia jelentését, akkor ők Istent káromolnák.

Ez emberek megtagadtak és keresztre feszítettek Engem, amikor ők – beleértve Isten Templomainak vezetőit is – elutasították az Igazságot. Ha bárki – nem számít, hogy milyen magas beosztásban van köztetek – megtagadja az Igazságot, az eretnekség bűnével vétkezik, és nem Tőlem jön. ….”

Szent Szavamat nem szabad megváltoztatni vagy úgy alkalmazni, hogy az valami mássá váljon
2013. szeptember 7., szombat, 18:25

——————-

“…. Ferenc pápa dokumentuma, a Magnum Principium,2017. október 1-jén lépett hatályba, amely felhatalmazást adott a nemzeti püspöki konferenciának, hogy új kifejezéseket vagy imákat vegyenek fel a szentmise rítusokba.

Számos országot elborítottak a házasság bűnei, és már letértek az Úr útjáról.

Ha ezekben az országokban a püspöki szinódusok felhatalmazást kapnak a mise megváltozott szertartására, akkor biztos lehet benne, hogy valami rosszat hoznak a pápának.

Ha a pápa nem írja alá javaslataikat, ami azt jelenti, hogy elutasítják azt, amire már hatalmat adott nekik, mi fog történni?

Szakadás, amely az egyik olyan dolog, amelyet hamarosan látni fogunk az egyházban.

Róma csak azért írja alá a javaslatot, mert úgy fogják érezni, hogy minden felhatalmazást megkaptak a püspökök arra, hogy saját országukban elvégezzék ezeket a változásokat.

Ez nem azt jelenti, hogy a pápa el fogja fogadni a dokumentumot.

Fel fogjuk ismerni az ökumenikus szentmisét, mert az Eucharisztia átváltoztatásának szavai nem lesznek ugyanazok.

Nem kell részt vennünk már ezeken az úgynevezett „miséken”.

A kenyér az kenyér lesz. Nem lesz átváltoztatva. Ez lesz az első jel a templomban.

Az egyház most belép a sírba, és átmegy Jézus ugyanazon lépésein. ….”

Michel Rodrigue atya: XVI. Benedek pápa mártírhalált fog halni, az egyházban bevezetik az ökumenikus miséket

FERENC PÁPA

Saját kezdeményezésre kiadott

„Magnum Principium”

kezdetű apostoli levele”

https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-magnum-principium-kezdetu-motu-propriojanak-magyar-forditasa

———-

http://www.vatican.va/content/francesco/en/motu_proprio/documents/papa-francesco-motu-proprio_20170903_magnum-principium.html

————
Ortodox (Görög keleti): 

58 Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.

Az adakozás rendje

16 Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy cselekedjetek, ahogyan azt Galácia gyülekezeteinek rendeltem.

A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami telik tőle, nehogy akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek.

Amikor pedig megérkezem, azokat, akiket ti alkalmasnak találtok, elküldöm ajánlólevéllel, hogy adományotokat elvigyék Jeruzsálembe.

———————

Kalásztépés szombaton

Egy szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai kalászokat tépdestek, tenyerük között morzsolták és ették.

A farizeusok közül némelyek megkérdezték: “Miért tesztek olyat, amit szombaton nem szabad?”

Jézus így válaszolt nekik: “Vajon azt sem olvastátok, amit Dávid tett, amikor megéhezett ő is, meg azok is, akik vele voltak?

Bement az Úr házába, elvette a szent kenyereket, és megette, sőt azoknak is adott, akik vele voltak; pedig a kenyereket nem lett volna szabad megenni, csak a papoknak.”

És kijelentette nekik: “Az Emberfia ura a szombatnak.”

Jézus szombaton gyógyít

Egy másik szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze sorvadt volt.

Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust: gyógyít-e szombaton; hogy ily módon találjanak valamit, amivel vádolhatják.

Ő azonban, ismerve gondolataikat, ezt mondta a sorvadt kezű embernek: “Kelj fel, és állj a középre!” Az felkelt és odaállt.

Jézus pedig így szólt hozzájuk: “Megkérdezem tőletek: szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani?”

10 És végignézve mindnyájukon így szólt a beteghez: “Nyújtsd ki a kezedet!” Ő kinyújtotta, és meggyógyult a keze.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Corinthians%2015:58-16:3;%20%20%20%20Luke%206:1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–


—————————–

Tóra:

Ez Nóé nemzetségének története.

Nóé igaz ember[a] volt. Kortársai közül senki sem vádolhatta őt semmilyen bűnnel. Nóé szoros közösségben élt Istennel. 10 Három fia született: Sém, Hám és Jáfet.

11-12 Az egész emberiség végleg rossz útra tért. Isten megvizsgálta a föld lakosait, és látta, hogy annyira erőszakosak lettek, hogy az egész földet elborították bűntetteikkel.

13 Ezért Isten azt mondta Nóénak: „Elhatároztam, hogy minden embert[b] kiirtok a föld színéről, mert az emberek erőszakossága már elborította az egész földet! Bizony, elpusztítom őket és a földet!

14 Építs hát magadnak egy bárkát gófer fából, és tapaszd be kívül-belül szurokkal! Készíts benne szobákat és rekeszeket! 15 Így készítsd el: a hossza 300, a szélessége 50, a magassága pedig 30 könyöknyi legyen![c] 16 A bárka teteje alatt egy könyök[d] magas nyílást hagyj a fény számára! Az ajtót a bárka oldalán helyezd el! Emeletes legyen a bárka: alsó, középső és felső szintet készíts benne!

17 Tehát építsd meg a bárkát, mert hatalmas özönvízzel fogom elborítani az egész földet, és minden élőlényt kiirtok az ég alatt, amelyben élő lehelet van. Bizony, a szárazföldön minden élőlény el fog pusztulni!

18 Veled azonban, Nóé, szövetséget kötök: te jöjj be a bárkába, s veled együtt a fiaid, feleséged és fiaid feleségei is jöjjenek be! 19 Ugyancsak hozz be a bárkába mindenféle állatból kettőt-kettőt, hogy veled együtt életben maradjanak. Minden fajból egy hímet és egy nőstényt válassz! 20 Mindenféle madárból, kis és nagy szárazföldi vadállatból is hozz be kettőt-kettőt a fajuk szerint — mindegyikből hímet és nőstényét —, hogy túléljék az özönvizet! 21 Gyűjts össze mindenféle élelmet, és raktározd el a bárkában, mind a magatok, mind az állatok számára.”

22 Nóé mindezt el is végezte: mindent pontosan úgy tett, ahogy Isten parancsolta.

Az özönvíz kezdete

Azután az Örökkévaló szólt Nóénak: „Jöjj be a bárkába családoddal együtt, mert téged találtalak igazságosnak ebben a nemzedékben! A tiszta állatok fajaiból hozz magaddal hét párt, a tisztátalan fajokból pedig egy-egy párt — hímet és nőstényét! Az égi madarakból is hozz magaddal hét párt — hímet és nőstényét! Hozd be őket, hogy ezek a fajok ne pusztuljanak ki, hanem megmaradjanak a földön! Mert hét nap múlva nagy esőt küldök a földre: negyven nap és negyven éjjel szüntelen zuhogni fog. Elpusztítok és eltörlök a föld színéről minden élőlényt, amelyet alkottam.”

Nóé mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló parancsolta.

Az özönvíz idején Nóé 600 éves volt. A fiaival, feleségével és a fiai feleségeivel együtt bement a bárkába az özönvíz elől. 8-9 Nóé engedelmeskedett Isten parancsának, és magával vitt a bárkába a tiszta és tisztátalan állatok, a madarak és a kisebb szárazföldi állatok fajaiból is egy-egy párt — hímet és nőstényét.

10 Hét nap múlva az özönvíz valóban rátört a földre. 11 Nóé életének 600. évében, a második hónap 17. napján felhasadt a föld, és a nagy mélység vizei mindenhol feltörtek a föld méhéből. Ugyanekkor meghasadt az égboltozat is: 12 ettől kezdve negyven nap és negyven éjjel megállás nélkül zuhogott az eső.

13 Ezen a napon Nóé és a fiai: Sém, Hám és Jáfet, azután Nóé felesége és fiainak feleségei beszálltak a bárkába. 14-16 A bárkában ott voltak velük az állatok is: mindenféle kisebb és nagyobb szárazföldi vadállat, háziállat, madár és egyéb szárnyas állat — minden fajból páronként egy hím és egy nőstény. Mindezek az állatok, amelyekben az élet lehelete volt, Nóéval együtt bementek a bárkába, ahogyan Isten megparancsolta. Amikor már mindannyian belül voltak, az Örökkévaló bezárta Nóé mögött a bárka ajtaját.

17 Az áradat egyre csak növekedett, és a negyvenedik napon fölemelte a bárkát, amely ettől kezdve lebegett a víz színén, magasan az elborított föld felett. 18-19 Az özönvíz egyre hatalmasabb lett a földön, egyre csak áradt, és végül már a föld legmagasabb hegyeit is elborította. A bárka pedig a vízzel együtt fölemelkedett, és úszott a víz színén. 20 Miután a víz a hegyeket elborította, még további 15 könyöknyit[e] áradt.

21 Ezért az özönvízben minden szárazföldi állat elpusztult: madarak, háziállatok, kis és nagy vadállatok, valamint az összes ember is. 22 Aki és ami a szárazföldön élt, s orrában az élet lehelete volt — mind belefulladt az özönvízbe. 23 Így törölte el a földről Isten az összes élőt: embereket és nagyobb állatokat, égi madarakat és kisebb állatokat egyaránt. Egyedül csak Nóé maradt életben, és mindazok, akik vele voltak a bárkában.

24 Az özönvíz 150 napon keresztül erőt vett a földön, és teljesen elborította az egész szárazföldet.

Az özönvíz vége


…”

Isten örök hűsége és irgalma

54 Ujjongj, meddő, aki nem szültél, vígan ujjongj! Örvendj, aki nem vajúdtál, mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak! – mondja az Úr.

Széles helyet keress sátradnak, feszítsd ki sátorponyváidat teljes szélességükben! Húzd meg köteleidet, erősen verd le cövekeidet!

Mert jobbra is, balra is terjeszkedni fogsz, utódaid a népek örökébe lépnek, és elpusztított városokat telepítenek be.

Ne félj, mert nem vallasz szégyent, ne pironkodj, mert nem ér gyalázat! Ifjúkorod szégyenét is elfelejted, özvegységed gyalázatára nem emlékezel többé.

Mert aki alkotott, az a férjed, akinek Seregek Ura a neve, és aki megváltott, az Izráel Szentje, akit az egész föld Istenének hívnak.

Mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt, megszólít téged az Úr, és mint ifjú menyasszonynak, ha megvetett volt is, ezt mondja Istened:

Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek.

Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked – mondja megváltó Urad.

Mert úgy teszek, mint Nóé idejében: Ahogyan megesküdtem, hogy nem árasztja el Nóé özönvize többé a földet, úgy esküszöm meg most, hogy nem haragszom rád, és nem dorgállak meg többé.

10 Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg – mondja könyörülő Urad.

11 Ó, te nyomorult, vihartépte, vigasztalan! Íme, én drágakövekre építem falaidat, zafírokból rakom le alapodat.

12 Rubinból készítem el falad párkányát, és kapuidat briliánskövekből, összes határaidat meg gyémántokból.

13 Fiaid mind az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.

14 Igazság által leszel erős, nem kell félned az elnyomástól: távol marad tőled, sem a rettentéstől: nem közelít hozzád.

15 Ha rád támadnak is, nem tőlem lesz az. Aki rád támad, elesik veled szemben.

16 Hiszen én teremtettem a kovácsot, aki a parazsat éleszti, és fegyvert készít munkájával, én teremtettem az öldöklőt is, hogy pusztítson.

17 Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet, mely törvénykezni mer veled. Ez az öröksége az Úr szolgáinak, így szolgáltatok nekik igazságot – így szól az Úr.

Isten hívó szava

55 Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért!

Minek adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, keresményeteket azért, amivel nem lehet jóllakni? Hallgassatok csak rám, és jó ételt fogtok enni, élvezni fogjátok a kövér falatokat!

Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert hűséges maradok Dávidhoz.

Tanúvá tettem őt a népek között, fejedelemmé és parancsolóvá a nemzetek fölött.

Te pedig olyan népet hívsz, melyet nem is ismersz, és olyan népek futnak hozzád, amelyek nem ismertek: Istenedért, az Úrért, Izráel Szentjéért, aki dicsővé tesz téged.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+54%3A1+-+55%3A5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

———————-

https://www.hebcal.com/sedrot/noach-20201024