Ti vagy Velem vagytok, vagy Ellenem. Ha nem tudtok felismerni Engem, el vagytok veszve

Igazság Könyve:
 
 

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – a papokért, Benedek pápáért, az Egyházért,

+ imák a papok és a Klérus számára (papoknak!)

Keresztes Imahadjárat 23. imája

Ima Benedek pápa biztonságáért

Keresztes Imahadjárat 28. imája

Ima Isten minden Keresztény Egyházának egyesítésére

Keresztes Imahadjárat 70. imája

Ima a Klérusért, hogy állhatatosak és hűségesek maradjanak Isten Szent Szavához

Keresztes Imahadjárat 82. imája

A Maradék egyház győzelméért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-12-nap-pentek

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 
 
———-
Római katolikus:

2020-10-09

27. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Krisztusban való hitünk által mindnyájan Ábrahám utódainak számítunk, és így a neki adott isteni ígéret örökösei vagyunk.
Testvéreim!
Értsétek meg, hogy akik a hitből nyertek életet, azok Ábrahám fiai (azaz a messiási üdvösség örökösei)! Mivel pedig a Szentírás előre látta, hogy Isten a hit által teszi megigazulttá a pogányokat, azért hirdette előre Ábrahámnak ezt az örvendetes üzenetet: „Benned nyer áldást minden nép.”
Így tehát azok, akik hisznek, a hívő Ábrahámmal együtt részesülnek az áldásban. Akik viszont az (ószövetségi) törvény szerinti tettekre támaszkodnak, azok átok alatt élnek. Hiszen így van megírva: „Átkozott mindaz, aki nem teljesíti hiánytalanul, ami a törvényben van.” Ebből nyilvánvaló, hogy (most már az ószövetségi) törvény útján senki sem válik Isten előtt igazzá, mert „az igaz a hitből él”. Márpedig a törvény nem a hiten alapszik, hanem (a Szentírás szavai szerint:) „aki teljesíti, az nyer általa életet.”
Krisztus megszabadított minket az (ószövetségi) törvény átkától, amikor magára vállalta helyettünk a törvényszegés átkát. Hiszen így van megírva: „Átkozott mindaz, aki a fán függ.” Jézus Krisztuson keresztül így nyerte el minden nép az Ábrahámnak szóló áldást, hogy mindnyájan elnyerjük a hit által a Szentlélek ígéretét.
Ez az Isten igéje.
Gal 3,7-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké. 5b. vers.
Vagy: Alleluja. 12. szám.
Előénekes: Teljes szívemből áldom az Urat * a szentek tanácsában és közösségében.
Nagyszerűek az Úr művei * mindazok szemében, akik szeretik azokat.
Hívek: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsőséges és fönséges minden cselekedete, * és igazságossága örökre megmarad.
Csodatetteinek emléket szerzett * a jóságos és irgalmas Isten.
H: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
E: Az istenfélőknek eledelt adott, * szövetségéről mindvégig megemlékezik.
Népének megmutatta hatalmas műveit, * nekik adta a pogányok örökségét.
H: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 110,1-6

ALLELUJA
Most kivetik e világ fejedelmét – mondja az Úr, * és én, midőn a földről magasba emelnek, mindeneket magamhoz vonzok. Jn 12,31b-32 – 7. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus igazolja, hogy isteni hatalommal űzi ki az ördögöt.
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta.
Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle.
Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa.
Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt.
Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.
Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: »Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.« Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbe hozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,15-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-10-09

“…

Ne utasítsátok el soha prófétáimat, mert akkor Engem utasítotok vissza.

Ha megbántjátok vagy rágalmazzátok prófétáimat, akkor Velem is ugyanazt teszitek.

Mert ti vagy Velem vagytok, vagy Ellenem. Ha nem tudtok felismerni Engem, el vagytok veszve.

Azoknak mondom, akik meghallják Szavamat: Kövessetek Engem, és segítsetek Nekem felépíteni maradék Egyházamat a Földön.

Én átvezetlek benneteket majd azon a pusztításon, amelyet az Antikrisztus fog véghezvinni.

Ti nem fogjátok azt a kínt elszenvedni, mely azokat fogja sújtani, akik nem akarják elutasítani a hamis bálványokat, a kapzsiságot, az anyagiasságot, és a hatalomvágyat.

Felszólítok minden gyermekemet, hogy nyissák meg a fülüket.

Azt kérem, hogy nyissátok ki szemeiteket, még mielőtt túl késő lenne.

Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”

Isten, az Atya: Ti vagy Velem vagytok, vagy Ellenem. A választás a tietek
2012. február 21, kedd, 12:30

“… A lelkiismeret megvilágítása után az emberiség páratlan ajándékot kap: egy olyan bűnbánati időszakot, amely körülbelül hat és fél hétig tart, amikor az ördögnek nem lesz hatalma cselekedni.

Ez azt jelenti, hogy minden embernek teljes szabad akarata lesz eldönteni az Úr mellett vagy ellene van. …”

Michel Rodrigue atya: Figyelmeztetés érkezi Istentől, a sátánnak hat és fél hétig nem lesz hatalma

————
Ortodox (Görög keleti): 

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. ”

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.”

Az igaznak korai halála.

7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 14Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 15hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire. ”

Példázat a juhnyájról és a pásztorról

10 „Igazán mondom nektek: aki nem a kapun megy be a juhakolba, hanem máshol hatol be, az tolvaj és rabló. A nyáj pásztora a kapun megy be, és előtte az őr kinyitja a kaput. A juhok hallgatnak a pásztoruk hangjára, ő pedig a nevükön szólítja a saját juhait, és kivezeti őket az akolból. Miután minden juhot kivezetett, az élükre áll, előttük megy, és a juhok követik, mert jól ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a hangját.”

Ezt a példázatot mondta Jézus a júdeabelieknek, de azok nem értették meg, miről beszélt.

Jézus, a jó pásztor

Jézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk. Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

……

…..

…..

—–