A Szent Eukarisztiában lévő Jelenlétem nélkül nem lenne élete sem a testnek, sem pedig a léleknek

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám,nem fognak meghalni soha.Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

 
 

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Szeretetért, Isteni Vezetésért, a Szentlélek Ajándékaiért (I.rész)

Keresztes Imahadjárat 10. imája

Szereteted lángjának hordozása

Keresztes Imahadjárat 39. imája

Segítsetek felkészíteni a lelkeket az Új Paradicsomra és Második Eljövetelemre.

Keresztes Imahadjárat 48. imája

Ima Krisztus Második Eljövetele hirdetésének kegyelméért

Keresztes Imahadjárat 51. imája

A Szentlélek ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 94. imája

Az elme, a test és a lélek gyógyulására”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-5-nap-pentek

 
 

———-

Igaz élet Istenben:
 
A hangomat még a legelvetemültebb emberek is meg fogják hallani
2018. augusztus 21.
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-09-04

22. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Istené az ítélkezés, mert ő ismeri a szívek szándékait.
Testvéreim!
Úgy tekintsenek minket az emberek, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak intézőit. Az intézőktől azt kívánják, hogy hűségesek legyenek.
A magam részéről nem törődöm azzal, hogy ti vagy más emberi bíróság hogyan ítélkezik fölöttem, hiszen én még önmagam felett sem ítélkezem. Nem érzem ugyan magamat semmiben sem bűnösnek, de ez még nem jelenti azt, hogy igaz vagyok: az Úr mond fölöttem
ítéletet.
Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, amíg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és feltárja a szívek szándékait. Akkor mindenki megkapja az elismerést Istentől.
Ez az Isten igéje.

1Kor 4,1-5

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége. Vö. 39a. vers.
Előénekes: Bízzál az Úrban és a jót cselekedd, * így lakhatsz a földeden és biztonságban élhetsz.
Az Úrban legyen örömed, * és ő teljesíti szíved vágyait.
Hívek: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Bízd sorsodat az Úrra, benne remélj, * és ő gondoskodik rólad.
Igazságodat napfényre hozza, * mint a déli nap, úgy ragyog igazad.
H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Fordulj el a rossztól, és a jót cselekedd, * és megmaradsz örökkön örökké,
mert az Úr az igazságot kedveli, * és nem hagyja cserben híveit.

H: Te vagy Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Az Úrtól van az igazak üdvössége, * ő oltalmazza őket a szorongatás idején.
Segítőjük és szabadítójuk az Úr, † megmenti a bűnösöktől, és üdvözíti őket, * mivel őbenne bíztak.
H: Te vagy Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
Zsolt 36,3-6.27-28.39-40

ALLELUJA
Én vagyok a világ világossága – mondja az Úr, * aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Jn 8,12 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az új tanítás, amelyet Jézus hozott, nem mérhető a régi mértékkel.
Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: „János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak.” Jézus így felelt nekik: „Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele van a vőlegény? Eljön az idő, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek.”
Példabeszédet is mondott nekik: „Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye. Hiszen így az újat is elszakítja, és az ócska ruhára sem illik az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőket; a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő megmarad. Aki óbort iszik, nem kívánja az újat, mert azt mondja: »Jobb az óbor.«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,33-39″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-09-04

Vö.:

“… A Szent Eukarisztiában lévő Jelenlétem nélkül nem lenne élete sem a testnek, sem pedig a léleknek. Nélkülem az egész emberi nem fölött a test és a lélek halála győzedelmeskedne, mert Nekem köszönhető az, hogy az eljövendő új világban többé már nem lesz halál. …”

továbbá:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/isteni-jelenlet/

————
Ortodox (Görög keleti): 

Pedig úgy gondolom, hogy semmivel sem vagyok alábbvaló a legfőbb apostoloknál.

Ha iskolázatlan vagyok is az ékesszólásban, az ismeretben nem, különben is nyíltan álltunk előttetek minden tekintetben.

Vagy talán bűnt követtem el, amikor megaláztam önmagamat, hogy ti felmagasztaltassatok, mert ingyen hirdettem nektek az Isten evangéliumát?

Más gyülekezeteket fosztottam ki, amikor támogatást fogadtam el tőlük a nálatok végzendő szolgálatra.

Amikor pedig nálatok voltam, és hiányt szenvedtem, nem terheltem meg senkit, mert hiányomat a Macedóniából jött testvérek pótolták, és attól, hogy én terhetekre legyek, minden tekintetben tartózkodtam, és tartózkodni fogok.

10 A Krisztus bennem levő igazságára mondom, hogy ettől a dicsekvésemtől Akhája vidékén sem fognak megfosztani.

11 Miért? Mert nem szeretlek titeket? Isten jól tudja azt!

12 De amit teszek, azt ezután is tenni fogom, hogy elvegyem a lehetőséget azoktól, akik arra keresnek alkalmat, hogy amivel dicsekednek, abban olyanoknak bizonyuljanak, mint mi.

13 Mert az ilyenek álapostolok, csaló munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat.

14 Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát.

15 Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz.

Pál szenvedéseivel dicsekszik

16 Megint csak azt mondom, senki se tartson esztelennek, ha pedig mégis annak gondoltok, akkor esztelenként is fogadjatok el, hogy egy kissé én is dicsekedhessem.

17 Amit mondok, nem az Úr szerint mondom, hanem szinte esztelenül, a dicsekedésnek ezzel a merészségével.

18 Minthogy sokan dicsekednek test szerint, én is dicsekedni fogok.

19 Hiszen ti okosak vagytok, és szívesen eltűritek az eszteleneket:

20 mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki élősködik rajtatok, ha valaki zsákmányul ejt titeket, ha valaki hatalmaskodik rajtatok, ha valaki arcul üt benneteket.

21 Szégyenkezve szólok, minthogy ehhez mi gyengék voltunk. De ha valaki merész valamiben, esztelenül szólok, merész vagyok én is.

——————————-

 

A magvető

Ismét tanítani kezdett a tengerparton, és igen nagy sokaság gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren tartózkodott; az egész sokaság pedig a tengerparton volt.

Sokat tanította őket példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben:

“Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni,

és történt vetés közben, hogy egyik mag az útfélre esett, de jöttek a madarak, és felkapkodták.

Másik meg a sziklás helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben;

amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt.

Egy másik a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották, és így nem hozott termést.

A többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent, és meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is.”

Majd hozzátette: “Akinek van füle a hallásra, hallja!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2%20Corinthians%2011:5-21;%20%20%20%20Mark%204:1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

https://en.wikipedia.org/wiki/Luciferase