Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá,szeretik Őt, és nagy tisztelettelvannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám,nem fognak meghalni soha.Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 

Keresztes Imahadjárat 79. imája

Ima a kétmilliárd elveszett lélekért

Keresztes Imahadjárat 89. imája

A nyomorult bűnösök imája

Keresztes Imahadjárat 104. imája

Szabadítsd ki ezeket a lelkeket a rabszolgaságból

Keresztes Imahadjárat 117. imája

Azokért, akik eladták a lelküket

Keresztes Imahadjárat 118. imája

Az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért

Keresztes Imahadjárat 157. imája

A fogságban lévő lelkekért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-9-nap-kedd

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
 
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-08-25

21. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből
A keresztények hűségesen tartsák meg az apostolok tanítását!
Testvéreim!
Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a vele való egyesülésünket illetően azt kérjük tőletek, hogy ne veszítsétek el rögtön józanságtokat és ne
ijesszen meg benneteket sem lelki „kinyilatkoztatás”, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél, mintha az Úr napja már a küszöbön állna. Ne engedjétek, hogy bárki félrevezessen titeket!
Folytonos hálával tartozunk értetek Istennek, testvéreim, kedveltjei az Úrnak, mert Isten kezdettől kiválasztott benneteket, hogy a Szentlélek erejéből és az igazságban való hit által megváltást nyerjetek. Isten – evangéliumunk által – arra hívott meg titeket, hogy részetek legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak dicsőségében.
Legyetek tehát állhatatosak, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok! Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelmével állandó vigasztalást és jó
reménységet ajándékozott nekünk, vigasztalja meg szíveteket, és szilárdítson meg benneteket minden jó tettben és szóban!
Ez az Isten igéje.
2Tessz 2,1-3a.14-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot. 13ab. vers.
Előénekes: Mondjátok a nemzeteknek: * „Az Úr uralkodik!”
Ő tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, * igazságban ítéli meg a népeket.
Hívek: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Örvendjen az ég, a föld ujjongjon, * zúgjon a tenger és ami betölti.
Örvendjen a mező, * és minden, ami rajta van.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Ujjongjon az erdő minden fája * az Úr színe előtt, mert
eljön.
Jön, hogy ítélje a földet, † igazságosan ítéli meg a földkerekséget, * és a népeket hűsége szerint.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.

Zsolt 95,10.11-12.13

ALLELUJA
Isten szava élő és átható: * megítéli a gondolatot és a szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A külső vallásgyakorlatok őszinte lelkületből fakadjanak!
Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat:
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét.
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz!
Ezek az evangélium igéi.

Mt 23,23-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-25
Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt,   akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak. …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

15 és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.

A békéltetés szolgálata

16 Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük.

17 Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.

18 Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.

19 Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét.

20 Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!

21 Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

——————————-

Jézus elhívja első tanítványait

16 Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátta Simont és Andrást, a Simon testvérét, amint hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak;

17 és így szólt hozzájuk Jézus: “Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket.”

18 Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt.

19 Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, a Zebedeus fiát és Jánost, a testvérét, amint a hálóikat rendezgették a hajóban;

20 és azonnal elhívta őket, azok pedig apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt a hajóban hagyva, elmentek őutána.

Jézus tisztátalan lelket űz ki

21 Ezután elmentek Kapernaumba. Szombaton azonnal a zsinagógába ment, és tanított.

22 Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az írástudók.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2+Corinthians+5%3A15-21%3B+++++Mark+1%3A16-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–