Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 

Keresztes Imahadjárat 122. imája

Felajánlás Jézus Krisztus Drága Vérének

Keresztes Imahadjárat 140. imája

Az Angyalok Hierarchiájának Védelméért

Keresztes Imahadjárat 143. imája

Védelmezzük az Üdvösség Küldetését

A Keresztes Imahadjárat 159. imája

Könyörgés Isten Szeretetéért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-4-nap-csutortok

 

 

———-
Igaz élet Istenben:


“Visszatérésem napja közelebb van, mint gondoljátok
2019. január 31.
 
 
 
 
 
———-
Római katolikus:

08-06

Urunk színeváltozása

Ha ez az ünnep nem esik vasárnapra, akkor az evangélium előtt csak az egyiket olvassuk az alábbi két olvasmány közül.

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Ruhája fehér volt, mint a hó.
Én, Dániel az éjjeli látomásban láttam, hogy egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, kerekei meg izzó parázsból. Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak
előtte. Ítéletet tartottak és felnyitották a könyveket.
Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma
örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.
Ez az Isten igéje.

Dán 7,9-10.13-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon! (6. tónus)
Előénekes: Király az Úr! † Ujjongjon a föld, * és örvendjen minden sziget!
Homály és felhő lebegi őt körül, * trónját jog és igazság tartja szilárdan.
Hívek: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!
E: A földkerekséget bevilágítják villámai, * a föld látja és beleremeg.
A hegyek viaszként szétfolynak az Úr arca előtt, * az egész föld az Úr színe előtt.
H: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!
B: Igazságosságát hirdetik az egek, * és dicsőségét meglátják a népek.
Mert te vagy, Uram, a legfölségesebb az egész világon, * messze fölségesebb vagy minden istennél!
H: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!
Zsolt 96,1-2.5-6.9

SZENTLECKE Szent Péter apostol második leveléből
Mi hallottuk az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen.
Szeretteim!
Nem ravaszul kieszelt mesék nyomán adtuk nektek hírül Urunk Jézus Krisztus
csodálatos erejét, hanem mint megdicsőülésének szemtanúi. Amikor az Atyaisten megtisztelte és megdicsőítette, ez a szózat hangzott el hozzá a magasztos dicsőségből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. Így még jobban hiszünk a prófétai jövendölésekben, és ti is jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag föl nem kél a szívetekben.
Ez az Isten igéje.

2Pét 1,16-19

ALLELUJA
Ez az én szeretett Fiam, akiben nekem kedvem telik, * őt hallgassátok! Mt 17,5c – 4 G. tónus.

„A” évben
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Arca ragyogott, minta nap.
Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek.
Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította el őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett
Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!”
Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket és ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 17,1-9 „A” évben” 

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-06


————

Ortodox (Görög keleti): 

Az Örökkévaló felhívja Mózest a hegyre

12 Később az Örökkévaló ismét szólította Mózest: „Jöjj fel hozzám a hegyre! Mialatt itt leszel, kőtáblákat adok neked, amelyekre fölírtam a törvényt és a parancsokat, hogy azokra megtanítsd a népet.”

13-14 Ekkor Mózes ezt mondta Izráel vezetőinek: „Várjatok itt ránk, amíg visszajövünk! Nézzétek, itt marad veletek Áron és Húr, ha valakinek valami vitás ügye van, forduljon hozzájuk!” Ezután Mózes és szolgája, Józsué elindultak fölfelé, Isten hegyére.

15 Mózes egyre följebb ment. Felhő borította be a hegyet, 16 mert az Örökkévaló dicsősége leszállt a Sínai-hegyre. Ez így volt hat napon keresztül, s a hetedik napon az Örökkévaló szólította Mózest a felhőből. 17 Izráel népe is látta az Örökkévaló dicsőségét, amint leszállt a hegy csúcsára. Olyannak tűnt számukra, mintha emésztő tűz égne a hegy tetején.

18 Azután Mózes följebb kapaszkodott a hegyen, és bement a felhőbe. Ott is maradt[a] 40 nap és 40 éjjel.”

11 Az Örökkévaló szemtől szembe beszélt Mózessel, ahogy az ember a barátjával szokott beszélni. Utána Mózes visszatért a táborba, de fiatal szolgája, Józsué, Nún fia mindig ott maradt a Találkozás Sátoránál.

Az Örökkévaló megmutatja Mózesnek dicsőségét

12 Azután Mózes ezt mondta az Örökkévalónak: „Lásd, azt mondtad nekem, hogy vezessem tovább ezt a népet, de nem árultad el, hogy kit küldesz velem. Azt mondtad: »Név szerint ismerlek téged, és elnyerted tetszésemet.« 13 Ha valóban jóindulattal vagy irántam, akkor taníts engem útjaidra, hogy igazán megismerjelek téged, és még inkább elnyerjem jóindulatodat és tetszésedet. Kérlek, gondolj arra, hogy ez a nép a te néped!”

14 Az Örökkévaló így válaszolt: „Rendben van, én magam megyek veletek,[a] hogy megnyugtassalak téged!”

15 Mózes így válaszolt: „Ha te magad nem jössz velünk, akkor ne is vigyél minket innen tovább! 16 Hiszen mi másból lehetne tudni, hogy én és néped elnyertük jóindulatodat? Ha velünk jössz, ezt mindenki látni fogja! Bizony, csak a te jelenléted különböztet meg engem és népedet minden más néptől, amely a földön él.”

17 Az Örökkévaló erre így válaszolt: „Megteszem, amit kértél, mert elnyerted jóindulatomat és név szerint ismerlek téged.”

18 Mózes ezt kérte az Örökkévalótól: „Kérlek, mutasd meg nekem dicsőségedet!”

19 Ő ezt felelte: „Megteszem a kedvedért, hogy elvonulok előtted, hogy megláthasd egész jóságomat és szépségemet, és kihirdetem előtted a nevemet: a JAHVE nevet. Annak mutatom meg kegyelmemet, akinek meg akarom mutatni, és azon könyörülök, akin könyörülni akarok.[b] 20 De arcomat nem láthatod, mert ember nem láthat engem úgy, hogy életben maradjon.[c]

21 Nézd, van nálam hely a számodra! Állj ide, a kősziklára! 22 Mielőtt itt dicsőségem elvonulna ott, a kőszikla hasadékába helyezlek, és kezemmel betakarlak. 23 Azután elveszem a kezem, és megláthatsz, amint távolodom, de az arcomat nem láthatod!””

—————————————

Mózes készített két kőtáblát, az elsőkhöz hasonlókat, és másnap reggel fölvitte a hegyre az Örökkévaló parancsa szerint. Az Örökkévaló leszállt a felhőben, megállt Mózessel szemben, majd kihirdette a nevét: „JAHVE”. Az Örökkévaló elvonult Mózes előtt, és így kiáltott:

„JAHVE, JAHVE,
    a
könyörülő és kegyelmes Isten,
kinek
türelme hosszan tart,
    szeretete nagy, és hűsége hatalmas!”

——————————–

Mózes ekkor sietve a földre borult, és imádta az Örökkévalót.”

——————-

….

….

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+33%3A11-23%3B+34%3A4-6%2C+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/08/06

—–

 

 

 
“… Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette. …”