Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 

Keresztes Imahadjárat 98. imája

Hogy Isten Kegyelme beborítsa a világvezetőket

Keresztes Imahadjárat 106. imája

Irgalom azon fiatalok számára, akik nem ismerik el Istent

Keresztes Imahadjárat 120. imája

Fékezd meg a Háború Kiterjedését

Keresztes Imahadjárat 141. imája

Védelem az üldöztetés ellen

Keresztes Imahadjárat 85. imája

Ima, hogy az Amerikai Egyesült Államok megmeneküljön a csaló kezéből.”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-11-nap-csutortok

 

———-
Igaz élet Istenben:


“Uram, könyörülj rajtam, bűnösön!2020. március13.Vassula az alábbi Üzenetet küldi, melyet ma (2020. március 13-án) kapott Istentől!

( hallgatható itt )

Szólítsd fel az embereket és mondd meg nekik: ha nem bánjátok meg a bűneiteket és nem imádkoztok őszintén, ez a gonosz jelenség (a jelenlegi baj) tovább fog tartani, mint gondoljátok. Forduljatok Hozzám, a ti Istenetekhez és tartsatok bűnbánatot! Az őszinte és egyetemes ima eljut Hozzám, Istenetekhez. A böjt elűzi a démonokat. Mindenfajta áldozatot elfogadok. Űzzétek el a fásultság lelkületét és tagadjátok meg gonosz útjaitokat, és kössetek békét Velem, Istenetekkel. Hadd halljam: “Uram, könyörülj rajtam, bűnösön!” (ld. Jézus-ima – ford. mj.) És Én könyörületes leszek veletek szemben. És áldások özönét fogom rátok árasztani. Jöjjetek, ne féljetek. Hallgatlak… IC
Source: http://www.ichtys.hu/

 
 
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-07-30

17. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Isten a választott nép föltétlen Ura, az ő kezében van a nép sorsa.
Jeremiás próféta így tudósít az Úr parancsáról: így szólt az Úr: „Kelj fel, és menj le a fazekashoz, ott majd meghallod igéimet!”
Lementem tehát a fazekas házába, és íme, az éppen dolgozott a korongon. Ha a fazekas kezében rosszul sikerült az edény, amelyet az agyagból formált, újból készített belőle egy másik edényt, ahogy a fazekas szemében helyesnek látszott, hogy elkészítse.
Akkor így hangzott az Úr igéje hozzám: „Vajon nem tehetek én is úgy veletek, Izrael háza, mint az agyagedénnyel tett ez a fazekas?
Igen, Izrael háza, olyanok vagytok ti is az én kezemben, mint az agyag a fazekas kezében.” Így szólt az Úr.
Ez az Isten igéje.
Jer 18,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene! (Vö. 5a. vers. – 4. g tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Dicsérd, lelkem, az Urat; † az Urat dicsérem, amíg élek, * zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek.
Hívek: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene!
Vagy: Alleluja.
E: Fejedelmekben ne bízzatok, † de más emberfiában se, * mert nem tud segíteni rajtatok.
Lelke elszáll, és visszatér a porba, * és még aznap megsemmisül minden terve.
H: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene!
Vagy: Alleluja.
E: Boldog, akinek segítője Jákob Istene, * és akinek Istenben, az Úrban van reménye.
Ő alkotta az eget és a földet, * a tengert és mindazt, ami benne él.
H: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 145,2abc.2d-4.5-6

ALLELUJA
Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit! Vö. ApCsel 16,14b – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Példabeszéd a tengerbe vetett hálóról.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„A mennyek
országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.
Értitek-e mindezt?”
„Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek
országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.”
Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 13,47-53″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-07-30

————
Ortodox (Görög keleti): 

 

28 De ha valaki azt mondja nektek: “Ez bálványáldozati hús”, ne egyétek meg: amiatt, aki erre figyelmeztetett, és a lelkiismeret miatt.

29 Lelkiismeretről beszélek, de nem a sajátunkról, hanem a másikéról. Mert miért vádolja az én szabadságomat a másik lelkiismerete?

30 Ha én hálával eszem, miért kárhoztatnának engem azért, amiért én hálát adok?

31 Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!

32 Megütközésre ne adjatok okot sem a zsidóknak, sem a görögöknek, sem az Isten egyházának;

33 mint ahogyan én is mindenben mindenkinek igyekszem kedvére lenni, nem a magam hasznát keresve, hanem a többiekét, hogy üdvözüljenek.

11.1 Legyetek a követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak.

Az asszonyok fejének befedése

Dicsérlek titeket, hogy emlékeztek minden tanításomra, és úgy tartjátok meg a hagyományokat, ahogyan átadtam nektek.

Szeretném, ha tudnátok, hogy minden férfinak feje a Krisztus, az asszony feje a férfi, a Krisztus feje pedig az Isten.

Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz a fejére.

De minden asszony, aki fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz a fejére, mert ugyanolyan, mintha megnyírták volna.

Mert ha az asszony nem fedi be a fejét, akkor vágassa le a haját, ha pedig szégyen az asszonyra hajának levágása vagy leborotválása, akkor fedje be a fejét.

Mert a férfinak nem kell befednie a fejét, mivel ő az Isten képe és dicsősége, az asszony ellenben a férfi dicsősége.

————————–

Jézus követése

24 Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: “Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.

25 Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.

26 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?

27 Mert eljön az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.

28 Bizony, mondom néktek, hogy vannak az itt