Nem a Katolikus Egyház összeomlása lesz az, ami hamarosan nyilvánvalóvá válik, és ami megosztja majd a világot, hanem az Új Világegyház

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
“Nem a Katolikus Egyház összeomlása lesz az, ami hamarosan nyilvánvalóvá válik, és ami megosztja majd a világot, hanem az Új Világegyház, az egy világ-vallás létrehozásába való belekeveredésük lesz az, amely a pogányságot és a bálványimádást fogja bevezetni. …”
A szabadkőművesek beszivárogtak földi Egyházamba, és hamarosan – ahogyan az előre meg lett jövendölve – az egyházszakadás megosztottságot és nyugtalanságot fog előidézni hűséges szolgáim között
2013. február 13. szerda 11:20

 
“… A német náci üldöztetéshez hasonlóan egy „missziót” fognak létrehozni – éppen úgy, mint amikor a zsidókat üldözték –, hogy felkutassák az Új Világegyház úgynevezett árulóit; amit nektek mondani fognak, az a többi vallásra is érvényes. …”
A római katolikusoknak menedékhelyeken, vagy pedig biztonságos templomokban kell majd Szentmiséket bemutatniuk 
2012. november 11. vasárnap 22:00
 
 

Keresztes Imahadjárat 101. imája

Csodatevő ima, hogy megérezzük Jézus Jelenlétét

Keresztes Imahadjárat 109. imája

A Bizalom Ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 129. imája

A Szeretet Ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 137. imája

Az Átalakítás imája

Keresztes Imahadjárat 148. imája

Jöjj segítségemre!”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-6-nap-szombat

 
 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 

Elfelejtettétek, hogy az irgalom és a harag is az Atyától jön?

2013. május 18.”

http://ichtys.hu/index.php/90-2013-majus-18

 
 
———-
Római katolikus:

07-25

Szent Jakab apostol

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Testünkben Jézus szenvedését hordozzuk szüntelen.
Testvéreim!
A
hit és a kegyelem kincsét törékeny cserépedényben őrizzük, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk; állandóan hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben. Mert minket, akik élünk, szüntelenül halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen halandó testünkön. Bennünk tehát a halál munkálkodik, bennetek pedig az élet.
Mivel azonban a
hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amelyről írva van: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és ezért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, Jézussal együtt minket is feltámaszt majd, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradásáért egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.
Ez az Isten igéje.

2Kor 4,7-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak. (5. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
Zsolt 125,l-2ab.2cd-3.4-5.6

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Készek vagytok-e kiinni azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”
Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam
országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a
kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?”
„Készek vagyunk!” – felelték.

Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 20,20-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-07-25
————
Ortodox (Görög keleti): 

22 Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik a szabadtól.

23 De a rabszolganőtől való csak test szerint született, a szabadtól való viszont az ígéret által.

24 Ezeket átvitt értelemben kell venni, mert ezek az asszonyok két szövetséget jelentenek. Az egyik a sínai-hegyi szövetség, amely szolgaságra szül: ez Hágár.

25 Mert Hágár a Sínai-hegy Arábiában – megfelel a mostani Jeruzsálemnek -, amely szolgaságban van fiaival együtt.

26 De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a mi anyánk.

27 Mert meg van írva: “Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, vigadj és örvendj, aki nem vajúdtál, mert több a gyermeke az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak.”

28 Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok.

29 De amint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerintit, úgy van ez most is.

30 De mit mond az Írás? “Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával.”

31 Ezért tehát testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk.

————————–

A lámpás

16 “Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.

17 Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna.

18 Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

Jézus igazi rokonai

19 Egyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt.

20 Ezért tudtára adták neki: “Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének.”

21 Ő azonban így válaszolt: “Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják.”

——————

Az okos istentisztelet

12.1 Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek;

és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.

A kegyelmi ajándékok sokfélesége és a gyülekezet egysége

A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.

———————-

37 Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám;

38 és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám.

39 Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.”

40 “Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem.

41 Aki befogad egy prófétát azért, mert az próféta, prófétának járó jutalmat kap; aki pedig egy igaz embert fogad be azért, mert az igaz, igaz embernek járó jutalmat kap.

42 Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony, mondom néktek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát.”

Keresztelő János kérdése és Jézus válasza

11 Amikor Jézus bevégezte a tizenkét tanítvány útbaigazítását, továbbment onnan, hogy tanítson és igét hirdessen a városokban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Galatians%204:22-31;%20%20%20Luke%208:16-21;%20%20%20Romans%2012:1-3;%20%20%20Matthew%2010:37-11:1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
—–

https://oca.org/readings/daily/2020/07/25

—–


——————–

Tóra:

Mózes nem mehet be az Ígéret Földjére

23 Abban az időben így könyörögtem az Örökkévalónak: 24 Uram, Istenem! Éppen csak elkezdted megmutatni szolgádnak, milyen hatalmas vagy, és milyen csodálatosak tetteid! Nincs más isten rajtad kívül égen-földön, aki ilyen hatalmas dolgokat tehetne! Senki sincs hozzád mérhető! 25 Kérlek, engedd meg, hogy én is átkelhessek a Jordánon! Hadd lássam azt a szép és jó földet, a hegyvidéket, amely a túloldalon fekszik! Hadd lássam meg a Libanon hegyeit!

26 De az Örökkévaló annyira megharagudott rám miattatok, hogy nem hallgatta meg könyörgésemet, hanem így válaszolt: „Mózes, elég volt! Erről egy szót se többet! 27 Menj föl a Piszgá-hegy tetejére, és onnan nézd meg a földet minden irányban! A saját szemeddel láthatod, de oda nem mész be, s a Jordánon sem kelhetsz át. 28 Józsuét azonban biztasd, bátorítsd, és adj neki parancsokat, mert ő vezeti át a népet a Jordán túlsó oldalára. Az ő feladata lesz, hogy Izráel népét valóságosan is annak a földnek a birtokosává tegye, amelyet te csak látni fogsz.”

29 Ezután egy ideig még ott maradtunk a völgyben, Bét-Peórral szemben.

Ragaszkodjatok az Örökkévaló tanításaihoz!

….

Figyelmeztetés a bálványimádás ellen

….

Izráelt magának választotta ki az Örökkévaló

32 Kutassátok csak a régi idők történeteit, mióta Isten a földet megteremtette! Kutassátok át ezeket kelettől nyugatig! Történt-e valaha olyan hatalmas esemény, mint velünk?

….

…”

Bátorítsátok népemet!

40.1 „Vigasztaljátok népemet, bátorítsátok!
    — mondja Istenetek. —
Beszéljetek a szívére Jeruzsálemnek!
Hirdessétek neki,
    hogy szolgaságának ideje letelt,
    hogy vétkeit az Örökkévaló megbocsátotta,
kétszeresen megbüntette már összes bűnéért
    az Örökkévaló.”

Halljátok meg a kiáltónak szavát:
„Készítsetek utat az Örökkévalónak a pusztaságban!
    Egyengessétek Istenünk útját a kietlenben!
Töltsétek föl mind a völgyeket,
    a hegyek és dombok legyenek rónává,
ami tekervényes, legyen egyenessé,
    ami göröngyös, legyen simává!
Akkor megjelenik az Örökkévaló dicsősége,
    és minden halandó látni fogja,
kivétel nélkül mindannyian!”
    — az Örökkévaló maga mondta ezt.

Egy hang szólt hozzám:
„Hirdesd, jó hangosan!”
    Kérdeztem: „Mit mondjak?”
Ezt mondd: „Minden halandó olyan,
    mint a fű a pusztán!
Minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Csak rálehel az Örökkévaló,
    és megszárad a puszta füve,
    elhull virága.
Bizony, mint a fű,
    olyan a nép!
Elszárad a fű,
    elhull a virág,
de Istenünk szava
    örökké érvényes marad!”

Nézzétek, Istenetek jön!

Sion, jó hírt viszel,
    hát magas hegycsúcsra menj fel!
Jeruzsálem, jó hírt kiáltasz,
    ereszd ki hát hangodat!
Ne félj, hirdesd bátran Júda városainak:
    „Nézzétek, Istenetek jön!”
10 Nézzétek, az Örökkévaló Isten jön hatalommal!
    Erős kézzel uralkodik.
Magával hozza népének jutalmát,
    de ellenségeinek megfizet érkezése előtt.
11 Mint pásztor, úgy vezeti nyáját.
    Gondjukat viseli,
karjára gyűjti a bárányokat, s ölébe veszi,
    a szoptatósakat gyengéden vezeti.

Kihez hasonlítanátok az Örökkévalót?

12 Ugyan ki mérte meg markával az óceán vizét?
    Ki mérte fel arasszal az egeket?
A föld porát ki szedte kosarába,
    vagy ki tette mérlegre a hegyóriásokat?
    Ki mérte le a dombokat?
13 Ki parancsolt valaha az Örökkévaló Szellemének?
    Tanácsot ki adott neki?
    Oktatta őt valaki?
14 Vagy kitől kért az Örökkévaló tanácsot valaha?
    Ki tanította ítélkezni?
Ki oktatta bölcsességre?
    Az értelem útjára ki vezette?
15 Lám, a nemzetek, mint vízcsepp a vödörben,
    csak annyit számítanak előtte!
Az összes sziget és tengerpart,
    mint porszem a mérlegen.
16 Az Örökkévalóhoz méltó áldozathoz nem elég
    Libanon egész erdeje sem a tűzre,
    összes vadállata sem az égőáldozatra.
17 Az Örökkévaló előtt a nemzeteknek
    semmi súlyuk sincs a mérlegen,
a semminél is kevesebbek
    az ő szemében.

18 Kihez hasonlítanátok az Örökkévalót?
    Lehet-e képmást készíteni róla?
19 Mégis van, aki bálványszobrot készít,
    fémből kiönti formáját,
arannyal bevonja,
    ezüstláncokkal ékesíti.
20 Akinek ilyen áldozatra nem telik,
    az nem korhadó fát választ,
keres hozzá ügyes faragó mestert,
    bálványszobrot készíttet vele,
    s felállítja magának.

21 Hát nem tudjátok,
    nem hallottátok?
Nem mondták nektek soha?
    Nem értitek, hogyan készültek a föld alapjai?
22 Az Örökkévaló az egyetlen igaz Isten!
    Ott ül trónján a földkerekség fölött!
Lába előtt a földi lakók,
    mint a sáskák a fűben,
    olyan aprók!
Ő feszítette ki az eget,
    mint fátylat, vagy lakósátrat a föld fölé.
23 Ő teszi semmivé a hatalmas fejedelmeket,
    megfosztja hatalmuktól a földi uralkodókat.
24 Alighogy helyükre ültették őket,
    hatalmuk épphogy kicsírázott,
    alig vertek gyökeret a földben
— ha az Örökkévaló rájuk fúj:
    máris elfonnyadnak, kiszáradnak,
s a vihar felkapja őket,
    mint polyvát a szél!

25 „Kihez akartok hasonlítani engem?
    Kivel mértek össze?”
    — kérdezi a Szent.

26 Nézzetek föl a magasba,
    tekintsétek a csillagokat!
Ki teremtette azokat?
    Ki teremtette az égi seregeket?
Bizony, ő néven szólítja valamennyit!
    Az Örökkévaló hatalma és ereje miatt
    egy sem hiányzik!” 

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+40%3A1+-+40%3A26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——————-

https://www.hebcal.com/sedrot/vaetchanan