Mindnyájan összegyűltek, és hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.  

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta,érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 

Keresztes Imahadjárat 11. imája

A látnokok iránti gyűlölet megállítása

Keresztes Imahadjárat 18. imája

Ima az Antikrisztus és csoportjának megállításáért

Keresztes Imahadjárat 27. imája

Ima a világ békéjéért

Keresztes Imahadjárat 29. imája

Ima a Keresztény hit gyakorlásának védelméért

Keresztes Imahadjárat 71. imája

Ima, hogy megmeneküljünk az üldöztetéstől”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-3-nap-szerda

 

 

———-
Igaz élet Istenben:


“Tudd, hogy ez az utolsó Figyelmeztetésem!2014. december 8.Békémet adom neked (… ) most hallgass meg Engem:

Vassulám, ez az ajándék, hogy hallasz Engem, és hogy lelked Mennyei Udvaromban van, a Trónom közelében, azért van, hogy elvezesselek a minden nemzetből és vallásból való Népemhez. Tudd, hogy ez az utolsó Figyelmeztetésem! Azt mondtam Mennyei Udvaromban: „Ilyen módon fogom megmutatni Népemnek Magamat, és minden nemzet hallani fog Engem Választott leányom segítségével; aki egy leányom Egyiptomból, arról a földről, mely táplált Engem… a földről, amely megvédett Engem a haláltól. Áldott legyen Egyiptom, Én népem! A föld, melyet mindig Szívemben dédelgetek.”

Elhatároztam a Tervemben, leányom, hogy megközelítelek, megnyugtatlak, és Bölcsességgel vezetlek. Gyönyörködtem benned, habár te még most sem érted, miért. Gyönyörködtem, hogy Kezemben látlak. Azt mondtam: „Utat mutatok számára, egy ösvényt, mely nem kanyarodik el az Igazságtól, Népem jólétéért. Sok embert fogok okosan útbaigazítani azáltal, hogy közvetlenül az Én Számból tanulnak. A Hangomat úgy fogják hallani, mint a vízesés morajlását. A barátságom olyan, mint a gyógyfüvek. Hogy miért? Mert sokakat fogok megnyugtatni. Megvigasztalom Népemet! Még ebben az életben megéreztetem velük Jelenlétemet, kormányozni fogom Népemet, és az összes nemzeteket ilyen módon.
Source: http://ichtys.hu/index.php/99-2014-december-18

…”

 
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-07-15

15. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Isten a pogányokat is eszközül használja, hogy nevelje választott népét.
Ezt mondja az Úr:
Jaj, Asszíriának, haragom vesszejének; az ő kezére bíztam fenyítő parancsomat.
Elküldtem őt a
hűtlen nemzet ellen, parancsot adtam neki a nép ellen, amelyre haragszom, hogy zsákmányoljon, fosztogasson, és eltapossa, mint az út sarát.
De Asszíria téved, hogyha elbizakodik, és szíve egyre csak azon gondolkodik, hogy
eltiporjon és kiirtson nem kevés nemzetet.
Nagy gőgjében ugyanis így gondolkodott: „Mindezt saját erőmből vittem végbe, és mindez bölcsességem műve volt, hogy országok határait tüntettem el, nagy fejedelmek kincseit raboltam el, és trónjaikról letaszítottam
királyokat.
A népek kincseire, mint valami madárfészekre, nyújtottam kezem, és amint összeszednek elhagyott tojásokat, úgy szedtem össze én a földnek kincseit.
Nem volt, aki mozdítani merte volna szárnyait, vagy csipogásra merte volna nyitni száját.” Így szólt akkor az Úr: „A fejsze vajon kérkedik-e azzal szemben, aki vág vele? Vagy nagyzol-e a fűrész azzal szemben, aki húzza azt?
Talán bizony a vessző suhogtatja-e azt, aki fölvette, és a bot emeli-e az ember karját?” Ezért az Úr, a Seregek Ura sorvadással sújtja majd Asszíria hőseit, és emésztő tűzzel hamvasztja el gőgös dicsőségüket.
Ez az Isten igéje.

Iz 10,5-7.13-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét. (14a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Uram, megalázzák népedet, * sanyargatják örökségedet.
Özvegyet és jövevényt megölnek, * és árvákat legyilkolnak.
Hívek: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.
E: Azt mondják: „Ezt nem látja az Úr, * ezt nem veszi észre Jákob Istene.”
Értsétek meg végre, ti, balgák a nép között; * ti, esztelenek, mikor tértek észre?
H: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.
E: Aki fület teremt, az nem hallana, * aki formálta szemünket, az ne látna?
Aki népeket fenyít, az ne büntetne, * ő, aki bölcsességre oktatja az embert?
H: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.
E: Az Úr nem taszítja el népét, * és nem hagyja el örökségét,
mert igazságos lesz az ítélet, * és azt követi minden igaz szívű.
H: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.
Zsolt 93,5-6.7-8.9-10.14-15

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Istent és az ő igazságait csak jóakaratú, alázatos emberek ismerhetik meg.
Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását:
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én
Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 11,25-27″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-07-15

————
Ortodox (Görög keleti): 

Salamon templomszentelési imádsága

22 Azután odaállt Salamon az Úr oltára elé, Izráel egész gyülekezetével szemben, kiterjesztette kezét az ég felé,

23 és ezt mondta: Uram, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem fent az égben, sem lent a földön! Hűségesen megtartod a szolgáiddal kötött szövetséget, ha teljes szívükkel előtted járnak.

————————

10 Nagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit.

11 Mert ahogyan a föld növényeket hajt, és a kert veteményeket sarjaszt, úgy sarjaszt majd igazságot az én Uram, az Úr is, és öröméneket minden nép hallatára.

Jeruzsálem boldog jövője

62.1 Nem hallgathatok Sion miatt, nem nyughatom Jeruzsálem miatt, míg nem ragyog igazsága, mint a hajnalfény, és szabadulása, mint az égő fáklya.

Látni fogják igazságodat a népek, dicsőségedet az összes királyok. Új nevet adnak neked, melyet az Úr maga határoz meg.

Ékes korona leszel az Úr kezében, királyi fejdísz Istened tenyerén.

Nem mondanak többé elhagyottnak, országodat sem mondják pusztaságnak, hanem úgy hívnak, hogy gyönyörűségem, országodat pedig úgy, hogy férjnél van. Mert gyönyörködik majd benned az Úr, és országodnak ő lesz a férje.

Mert ahogy az ifjú elveszi a hajadont, úgy vesz el téged, aki felépít; ahogy a vőlegény örül menyasszonyának, úgy örül majd neked Istened.

———————–

“… Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. …”
———————–

A megváltott nép boldogsága

60.1 Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.

Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad.

Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez.

Emeld föl tekintetedet, és nézz körül! Mindnyájan összegyűltek, és hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, leányaidat ölben hozzák.

Ha majd látod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved. Özönlik hozzád a tengerek kincse, a népek gazdagsága hozzád kerül.

Ellep a tevék sokasága, Midján és Éfa tevéi. Mindnyájan Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicső tetteit hirdetik.

Kédár minden nyáját hozzád terelik, Nebájót kosai szolgálatodra állnak, hogy oltáromra kerüljenek kedves áldozatként. Így ékesítem föl ékes templomomat.

Kik ezek, akik repülnek, mint a felhő, mint a galambok szállnak dúcaikba?

Csak szavamra várnak a szigetek, legelőször Tarsís hajói, hogy elhozzák fiaidat messziről, ezüstjükkel és aranyukkal együtt, Istened, az Úr nevének dicsőségére, Izráel Szentje dicsőségére, hogy fölékesítsen téged.

10 Idegenek építik várfalaidat, és királyaik szolgálatodra állnak. Bár haragomban megvertelek, de most kegyelmesen irgalmazok neked.

11 Kapuid legyenek nyitva állandóan, ne legyenek zárva se éjjel, se nappal, hogy elhozhassák a népek gazdagságát királyaik vezetésével.

12 De azok a népek és országok, amelyek nem szolgálnak téged, elpusztulnak, azok a népek egészen kipusztulnak.

13 Hozzád kerül a Libánon dicsősége: ciprus, kőris és fenyő egyaránt, hogy ékesítse szent helyemet. Így teszem lábam zsámolyát dicsőségessé.

14 Meghajolva járulnak eléd sanyargatóid fiai, lábad elé borulnak mind, akik megvetettek, és így neveznek: Az Úr városa, Izráel Szentjének Sionja.

15 Bár elhagyott és gyűlölt voltál, feléd sem járt senki, de majd örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre.

16 Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az Úr, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene.

———————

….

….

….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+8%3A22-23%2C+27-30%3B++++Isaiah+61%3A10-62%3A5%3B++++Isaiah+60%3A1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–