A globális védőoltás az egyik leggonoszabb formája a népirtásnak, amelyre nem volt példa a zsidóknak Hitler uralma alatt történő lemészárlása óta

Igazság Könyve:

“A globális védőoltás az egyik leggonoszabb formája a népirtásnak, amelyre nem volt példa a zsidóknak Hitler uralma alatt történő lemészárlása óta
2012. november 10.”
 
 

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimneknem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 

Keresztes Imahadjárat 98. imája

Hogy Isten Kegyelme beborítsa a világvezetőket

Keresztes Imahadjárat 120. imája

Fékezd meg a Háború Kiterjedését

Keresztes Imahadjárat 141. imája

Védelem az üldöztetés ellen

Keresztes Imahadjárat 166. imája

Hogy csökkenjenek az ártatlanok ellen elkövetett gyilkosságok” 

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-11-nap-csutortok

———-
Igaz élet Istenben:

 
 
 

 

 
 
———-
Római katolikus:

2020-06-25

12. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY a Királyok második könyvéből
Joákin király idejében megkezdődik a hetvenéves babiloni fogság.
Tizennyolc esztendős volt Joákin, amikor uralkodni kezdett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját Nahestának hívták, és a jeruzsálemi Elnátán leánya volt.
Azt cselekedte, ami gonosz az Úr előtt, egészen úgy, ahogy atyja, Joakim cselekedett. Ebben az időben Nabukodonozor babiloni király katonái felvonultak Jeruzsálem ellen, és körülzárták a várost. Majd maga Nabukodonozor babiloni király is hadba vonult a város ellen szolgáival együtt.
Erre Joákin, Júda királya, anyjával, szolgáival, főembereivel és udvari tisztjeivel együtt kiment eléje, de Babilon királya, uralkodásának nyolcadik esztendejében, elfogatta őt.
Azután elhurcoltatta Jeruzsálemből az Úr házának minden kincsét, a királyi palota kincseit; levagdaltatta azokat az aranyborításokat, amelyeket Salamon, Izrael királya készíttetett az Úr temploma számára – ahogyan az Úr mondta neki. Azután fogságba hurcolta egész Jeruzsálemet, az összes főembert, a sereg összes vitézét, tízezernyi férfit, minden kovácsot és lakatost, úgyhogy nem maradt senki sem a föld szegény népén kívül.
Joákint is elhurcolta Babilonba, meg a király anyját, feleségeit és udvari tisztjeit. De még az ország bíráit is fogságba vitték Jeruzsálemből Babilonba. Minden fegyverfogható férfit, szám szerint hétezret, ezernyi kovácsot és lakatost, minden fegyverforgatásra alkalmas férfit Babilonba küldött fogságba Babilon királya.
Joákin helyett atyai nagybátyját, Mattanját tette királlyá Babilon királya, és nevét Szedekiásra változtatta.
Ez az Isten igéje.
2Kir 24,8-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért! (9b. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Pogányok törtek örökségedre, Istenünk, † szent templomodat gyalázat érte, * Jeruzsálemet romba döntötték.
Szolgáid holttestét az ég madarainak eledelül adták, * s a föld vadjainak híveid testét.
Hívek: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
E: Vérüket úgy ontották Jeruzsálem körül, mint a vizet, * és nem volt, aki eltemesse őket.
Gyalázattá lettünk szomszédaink előtt, * kinevetnek és csúfolnak a körülöttünk lakók.
H: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
E: Meddig még, Urunk? † Vég nélkül haragszol? * Haragod úgy lángol, mint a tűz?
Ne emlékezzél atyáink vétkeire, † irgalmaddal siess elénk, * mert igen nyomorultak lettünk.
H: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
E: Segíts rajtunk, szabadító Istenünk, † neved dicsőségéért ments meg minket, * és nevedért bocsásd meg bűneinket.
H: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
Zsolt 78,1-2.3-5.8.9

ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat. * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Aki Jézus tanítását követi, biztos alapra épít.
Abban az időben Jézus így fejezte be a hegyi beszédet:
A mennyek országába nem jut be mindenki, aki azt mondja nekem: „Uram! Uram!” Csak az, aki mennyei Atyám akaratát cselekszi. Azon a napon sokan mondják majd nekem: „Uram, Uram! Hát nem a te nevedben prófétáltunk? Nem a te nevedben űztük ki az ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát?” Én akkor kijelentem majd nekik, hogy nem ismertelek soha benneteket. Távozzatok színem elől, ti, gonosztevők!
Mert mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült.
Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak; az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.
Ezzel Jézus befejezte a hegyi beszédet. A népsokaság elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az ő írástudóik.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 7,21-29″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-06-25


————

Ortodox (Görög keleti): 

22 Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.

23 De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.

24 Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie?

25 Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.

26 Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.

27 Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért.

————————–

23 Ha pedig üldöznek az egyik városban, meneküljetek a másikba. Bizony, mondom néktek: még végig sem járjátok Izráel városait, mire eljön az Emberfia.”

24 “A tanítvány nem feljebbvaló a mesterénél, sem a szolga az uránál.

25 Elég a tanítványnak, hogy olyanná legyen, mint a mestere, és a szolgának, mint az ura. Ha a ház urát Belzebubnak nevezték el, mennyivel inkább háza népét?”

26 “Tehát ne rettenjetek meg tőlük! Mert nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék.

27 Amit a sötétségben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el; amit fülbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek.

28 Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.”

29 “Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül?

30 Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva.

31 Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Romans+8%3A22-27%3B+++Matthew+10%3A23-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/06/25

—–