Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

A megpróbáltatás napjai előtt álltok  
2019. április 10. Source: 

 

 
 
———-
Római katolikus:

2020-05-28

húsvét 7. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A fogságban lévő Pál apostolt Jézus megerősíti, hogy Rómában is tanúságot tegyen róla bátorságával.
(Amikor a kis-ázsiai zsidók észrevették Pál apostolt a jeruzsálemi templomban, annyira
felizgatták ellene a népet, hogy csak a Jeruzsálemben állomásozó római őrség ezredese menthette meg a haláltól. Letartóztatta ugyanis, és kettős börtönbe vetette.)
Másnap azután az ezredes szerette volna pontosabban megtudni, hogy a zsidók mivel vádolják. Ezért levétette Pál bilincseit, összehívta a főpapokat és az egész főtanácsot, azután elővezettette Pált, és eléjük állította.
Mivel pedig Pál jól tudta, hogy (a tanács tagjainak) egyik része a szadduceusok, másik része viszont a farizeusok közül való, ezért így kiáltott fel a főtanács előtt: „Férfiak, testvérek! Én farizeus vagyok, farizeusok ivadéka. A holtak
feltámadásába vetett hitem miatt állok a bíróság előtt.”
Alighogy elhangzottak szavai, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között. A főtanács két táborra szakadt. A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs se feltámadás, se angyal, se lélek; a farizeusok viszont mindezt vallják. Ezért nagy lárma keletkezett.
A farizeusok pártjából fölemelkedett néhány törvénytudó, és hevesen tiltakozott: „Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha valami szellem vagy egy angyal szólt hozzá?”
A vita úgy elfajult, hogy az ezredes már attól félt, hogy Pált széttépik. Ezért katonaságot hívott, hogy kiragadja őt közülük, és fölvezesse a várba.
A következő éjszaka az Úr megjelent Pálnak, és így szólt: „Légy állhatatos! Mert ahogy Jeruzsálemben tanúságot tettél rólam, úgy kell
tanúságot tenned Rómában is.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 22,30;23,6-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom. (Vö. 1. vers. – 1 D2 tónus)
Vagy: Alleluja. 1. szám.
Előénekes: Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: „Istenem te vagy nékem.”
Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.
Hívek: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Vagy: Alleluja.
E: Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Vagy: Alleluja.
E: Örvend a szívem, és dalt zeng a lelkem, * sőt testem is megnyugszik bízva,
mert nem hagyod lelkem az alvilág mélyén, * és testemnek romlás nem árthat.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Vagy: Alleluja.
E: Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.
Gyönyörűségre hívtál engem, * jobbod mellett szünet nélkül.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 15,1-2a és 5.7-8.9-10.11

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Legyenek mindnyájan egy: amint te, Atyám bennem vagy és én tebenned, * s így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem!” Jn 17,21 – tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Legyenek egy, amint mi egy vagyunk!
Abban a időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott:
Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért
könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem.
Egy legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, amint mi egy vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egy legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél.
Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem.
Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem.
Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 17,20-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-28


————

Ortodox (Görög keleti): 

 

Az idők végén az Örökkévaló házának hegye
fölülemelkedik a legmagasabb hegyeken,
    messze kimagaslik a dombok közül,
    s hozzá gyűlnek mind a nemzetek.
Tömegek özönlenek hozzá,
    s így hívja egyik a másikat:
„Jöjjetek, menjünk fel az Örökkévaló hegyére,
    Jákób Istenének házához,
hogy megtanítson bennünket
útjaira,
    s hogy járhassunk ösvényein!

Mert Sionból származik a tanítás,
    Jeruzsálemből jön az Örökkévaló szava.”

———————–

10 Menjetek át, menjetek ki a kapukon,
    készítsetek utat a népnek!
Építsétek, építsétek az utat,
    a köveket dobjátok félre,
emeljétek magasra a zászlót,
    adjatok jelt a nemzeteknek!
11 Halljátok?
    Az Örökkévaló szava hangzik az egész földön:
„Mondjátok meg Sion leányának:
    nézd, jön már Szabadítód,
ő hozza jutalmadat,
    és előtte jön, amivel megfizet.”
12 Népét így nevezik majd:
    „A Szent népe, akiket az Örökkévaló váltott meg”,
és városát így hívják:
    „A város, amelyet sokan fölkeresnek”,
és: „Akit az Örökkévaló
nem felejtett el soha”.

Miért lett vérpiros a ruhád?

63.1 Ki ez, aki Bocrából, Edomból[a] jön
    vérvörös ruhában?
Milyen fenséges és dicső a megjelenése,
    milyen erőteljes a lépése!

— „Én vagyok az, aki igazat szólok,
    és van erőm a szabadításra!”

— „Miért vérpiros a ruhád,
    mint a szőlőtaposóké?”

— „Mert a szőlőt tapostam,[b]
    de senki sem segített, egyedül voltam.
Széttapostam a nemzeteket haragomban,
    összetörtem őket felindulásomban.
Vérük fröccsent a ruhámra,
    egész öltözetem vérpirosra festette.

—————————

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+2%3A2-3%3B+++Isaiah+62%3A10-63%3A3%2C+7-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———————————

Végső ítélet. Jeruzsálem felmagasztalása

14 Eljön az Úrnak a napja, amikor osztozkodnak a tőled elvett zsákmányon.

———————————————-

Megveti majd lábát azon a napon az Olajfák hegyén, amely Jeruzsálemtől keletre van. Az Olajfák hegye pedig középen kettéhasad; kelet-nyugati irányban egy igen nagy völgy lesz, mert a hegy egyik fele északra, a másik fele délre mozdul el. *

——————————————-

Azon a napon folyóvíz fakad Jeruzsálemből, egyik ága a keleti tenger felé folyik, másik ága a nyugati tenger felé; így lesz télen-nyáron át.

Az Úr lesz a király az egész földön. Azon a napon az Úr lesz az egyetlen Isten, és neve az egyetlen név.

10 Az egész ország síksággá változik Gebától Rimmónig, Jeruzsálemtől délre. Jeruzsálem pedig kimagaslik, és a régi helyén marad; a Benjámin-kaputól addig, ahol a régi kapu volt a Szeglet-kapuig, és a Hananél tornyától a királyi borsajtókig.

11 Lakni fognak benne, és háború nem pusztítja többé, hanem biztonságban lesz Jeruzsálem. …

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zechariah+14%3A1%2C+4%2C+8-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

——-

https://oca.org/readings/daily/2020/05/28

—–
 
* ld. a videót:
NÁTÁN ÜZENETE VÉGIG! 01:48:41

EN:
Rabbi Rami Levy and 15 year old Natan full translation 148min Clinical Death:
 
The Phenomenon of Trumpet Sound in the sky of Jerusalem. October 1, 2016