Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok – Készüljetek fel Rám

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.  

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
 
———-
Római katolikus:

2020-05-25

húsvét 7. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A keresztények, amikor megkeresztelkednek és megbérmálkoznak, megkapják a Szentlelket.
Amíg Apolló Korintusban tartózkodott, Pál a felső tartományokon át Efezusba érkezett.
Itt Pál apostol néhány tanítványt talált, és megkérdezte őket: „Megkaptátok-e a
Szentlelket, amikor hívők lettetek?” Erre ők azt válaszolták: „Még csak azt sem hallottuk hogy van Szentlélek.”
Pál tovább kérdezte őket: „Hát milyen keresztségben részesültetek?” „János keresztségében” – felelték.
Ekkor Pál megmagyarázta nekik: „János a bűnbánat keresztségével keresztelt. A népet pedig arra biztatta, hogy
higgyenek abban, aki őutána jön, vagyis Jézusban.”
Ennek hallatára megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében. Pál azután rájuk tette a kezét, és leszállt rájuk a
Szentlélek. Ismeretlen nyelveken kezdték dicsérni Istent, és jövendöltek. Összesen vagy tizenketten lehettek. Pál pedig bejárt a zsinagógába, és bátran tanított. Három hónapon át vitatkozott velük, és igyekezett meggyőzni őket Isten országáról.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 19,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden országa * énekszóval áldja az Istent. (33a. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Fölkel az Isten és szétszóródnak ellenségei, † színe elől gyűlölői szertefutnak, * szétszórod őket, amint a füst eloszlik.
Amint elolvad a tűztől a viasz, * úgy pusztulnak el a gonoszok az Isten színe előtt.
Hívek: A föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Örvendjenek az igazak és ujjongjanak Isten színe előtt, * és örömükben ujjongjanak.
Énekeljetek az Istennek, † nevének zsoltárt zengjetek, * valóban Úr az ő neve.
H: A föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Árváknak atyja és özvegyek gyámola * Isten az ő Szentséges templomában.
Isten a hontalannak otthont készít, * a rabnak visszaadja szabadságát.
H: A föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 67,2-3.4-5ac.6-7ab

ALLELUJA
Ha Krisztussal együtt feltámadtatok, * keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján! Kol 3,1 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A búcsúzó Jézus bizalmat kér övéitől.
Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondotta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték:
„Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban.
Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.”
Jézus így felelt: „Most hisztek?
Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
Mindezt azért mondtam nektek, hogy
békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 16,29-33″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-25


————

Ortodox (Görög keleti): 

Bátorítsátok népemet!

40.1 „Vigasztaljátok népemet, bátorítsátok!
    — mondja Istenetek. —
Beszéljetek a szívére Jeruzsálemnek!
Hirdessétek neki,
    hogy szolgaságának ideje letelt,
    hogy vétkeit az Örökkévaló megbocsátotta,
kétszeresen megbüntette már összes bűnéért
    az Örökkévaló.”

Halljátok meg a kiáltónak szavát:
„Készítsetek utat az Örökkévalónak a pusztaságban!
    Egyengessétek Istenünk útját a kietlenben!
Töltsétek föl mind a völgyeket,
    a hegyek és dombok legyenek rónává,
ami tekervényes, legyen egyenessé,
    ami göröngyös, legyen simává!
Akkor megjelenik az Örökkévaló dicsősége,
    és minden halandó látni fogja,
kivétel nélkül mindannyian!”
    — az Örökkévaló maga mondta ezt.

Egy hang szólt hozzám:
„Hirdesd, jó hangosan!”
    Kérdeztem: „Mit mondjak?”
Ezt mondd: „Minden halandó olyan,
    mint a fű a pusztán!
Minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Csak rálehel az Örökkévaló,
    és
megszárad a puszta füve,
    elhull virága.

Bizony, mint a fű,
    olyan a nép!
Elszárad a fű,
    elhull a virág,
de Istenünk szava
    örökké érvényes marad!”

Nézzétek, Istenetek jön!

Sion, jó hírt viszel,
    hát magas hegycsúcsra menj fel!
Jeruzsálem, jó hírt kiáltasz,
    ereszd ki hát hangodat!
Ne félj, hirdesd bátran Júda városainak:
    „Nézzétek, Istenetek jön!”
10 Nézzétek, az Örökkévaló Isten jön hatalommal!
    Erős kézzel uralkodik.
Magával hozza népének jutalmát,
    de
ellenségeinek megfizet érkezése előtt.

11 Mint pásztor, úgy vezeti nyáját.
    Gondjukat viseli,
karjára gyűjti a bárányokat, s ölébe veszi,
    a szoptatósakat gyengéden vezeti.



…”

———————————–

“….

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.  

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok.


Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban. ….”

———————————–

„Nézzétek! Elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse számomra az utat. Azután hirtelen megérkezik templomába, akit vártok: az Úr! A szövetség követe,[a] akit annyira kívántok, nézzétek, már közeledik! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

De ki tudja elviselni megérkezése napját? Ki állhat meg előtte, mikor megjelenik? Mert olyan ő, mint az ötvös kohójának tüze, mint a ruhamosó üstjében a forró lúg! Olyan, mint az ötvösmester, aki megtisztítja ezüstjét! Bizony, tűzzel tisztítja[b] Lévi fiait, mint ahogyan az ezüstből kitisztítják a salakot. Kifényesíti őket, mint az aranyat és az ezüstöt. Akkor majd igazságban visznek áldozatot[c] az Örökkévalónak a papok! Akkor újra kedvesen fogadja az Örökkévaló Júda és Jeruzsálem áldozatát, ahogy a régi időkben, a hajdani években.”

„Akkor eljövök hozzátok, hogy ítéletet hirdessek közöttetek. Mint cáfolhatatlan tanú, tanúskodom azok ellen, akik vétkeztek: a varázslók és a házasságtörők ellen, azok ellen, akik hamisan esküdnek, azok ellen, akik nem adják meg munkásaiknak a jogos bérüket, azok ellen, akik visszaélnek az özvegyek és árvák kiszolgáltatott helyzetével, azok ellen, akik a köztetek lakó idegeneket megfosztják jogaiktól. Bizony, tanúskodni fogok mindezek ellen, mert nem félnek vétkezni ellenem” — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

Hozzátok be a tizedet!

„Mert én, az Örökkévaló nem változom meg, ti pedig ma is olyanok vagytok, mint ősapátok, Jákób![d] Őseitek idejétől fogva állandóan eltértetek parancsaimtól, s nem tartottátok meg azokat! Térjetek vissza hozzám, és akkor én is visszatérek hozzátok! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

Azt kérdezitek: »De hogyan kellene visszatérnünk hozzád?«

Vajon meglophatja-e Istent az ember? De ti mégis loptok tőlem!

»Ugyan mit lophatnánk el tőled?« — kérdezitek.

A tizedet és az áldozatokat!

Bizony, átok ül rajtatok, mert engem loptatok meg! Egész népeteket sújtja ez az átok.

10 Hozzátok be a tizedet minden jövedelmetekből a Templom raktárába, hogy házamban legyen elég élelem! Ezzel tegyetek próbára — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. — Azután figyeljétek meg, hogyan nyitom meg nektek a mennyei zsilipeket, és hogyan árasztalak el benneteket áldásaimmal! 11 Még a kártevőket is elűzöm tőletek, hogy ne pusztíthassák el, amit földetek terem. Szőlőtök sem lesz terméketlen — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

12 Ezért minden nemzet áldottnak és boldognak mond majd titeket, mert országotok fölvirágzik” — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.

Tiszteletlenül beszéltetek ellenem!

13 Ezt mondja az Örökkévaló: „Vakmerően és tiszteletlenül szóltatok ellenem!”

Azt kérdezitek: „Mit mondtunk ellened?”

14 „Azt mondtátok magatok között: »Semmi hasznunk belőle, ha Istent tiszteljük és szolgáljuk. Hiába engedelmeskedünk parancsolatainak, hiába járunk alázatosan és bűneink miatt gyászolva az Örökkévaló, a Seregek Ura előtt — semmit nem használ! 15 Sőt, azt látjuk, hogy a büszkék és a gonosztevők boldogulnak. Még amikor próbára teszik Isten türelmét, akkor is megússzák a büntetést.«”

Ők az én kincseim!

16 Azután tanácskoztak azok, akik valóban tisztelik és félik az Örökkévalót. Ő pedig figyelt, és mindent hallott. Majd parancsolta, hogy mindent jegyezzenek föl egy könyvbe azokról, akik félik az Örökkévalót és tisztelik nevét. 17 Ezt mondja róluk az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Ők az én kincseim! Azon a napon, amelyet én készítek elő, az enyémek lesznek. Kedvezek nekik és kegyelmes leszek hozzájuk, mint apa a fiához, aki engedelmesen szolgálja őt.

18 Akkor majd mindenki újra látni fogja, hogy mi a különbség igazak és istentelenek között. Bizony, akkor majd különbséget tesztek azok között, akik tisztelik és félik Istent, és azok között, akik nem tisztelik őt.”



…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Malachi%203,%204&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/05/25

—–