Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
 
 
 
 
 

“… Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. …”

 
———-
Római katolikus:

2020-05-15

húsvét 5. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az apostolok kihirdetik, amit a Szentlélek nevében helyesnek és szükségesnek tartottak a pogányok közül megtért keresztény testvérek számára.
Az apostoli zsinaton az apostolok és a presbiterek az egész közösséggel együtt elhatározták, hogy néhány férfit kiválasztanak maguk közül, és Pállal meg Barnabással Antióchiába küldik: mégpedig Júdást, más néven Barszabbást meg Szilást, akik vezető szerepet töltöttek be a testvérek között. Ezt az írást küldték velük:
„Az apostolok és a presbiterek testvéri üdvözletüket küldik az Antióchiában, Szíriában és Kilikiában élő, pogányok közül megtért testvéreknek.
Hallottuk, hogy közülünk néhányan – megbízásunk nélkül tanítva – megzavartak titeket, és földúlták lelketeket.
Ezért megállapodásra jutva, jónak láttuk, hogy kiválasszunk és hozzátok küldjünk néhány férfit a számunkra igen kedves Barnabással és Pállal, akik egészen a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak szentelték magukat. Elküldtük tehát Júdást és Szilást, akik személyesen, élő szóval is tudtotokra adják a következőket: A Szentlélek és mi magunk azt tartottuk helyesnek, hogy ne rakjunk rátok több terhet, mint ami szükséges. Tartózkodjatok ezért a bálványoknak bemutatott áldozati állatok evésétől, a vér és fojtott állat fogyasztásától, valamint a paráznaságtól! Ha ezektől őrizkedtek, helyesen cselekedtek. Üdvözlünk titeket.”
A küldötteket útra bocsátották, és ezek lementek Antióchiába. Itt egybegyűjtötték a közösséget, és átadták a levelet. A hívek örömmel olvasták a megnyugtató sorokat.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 15,22-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hadd magasztaljalak, Uram, * minden nép között! (10a. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Kész az én szívem, Istenem, † kész az én szívem, * hadd daloljak, hadd ujjongjak.
Kelj föl dicsőségem, † kelj föl, lantom, citerám, * hadd ébresszem így a hajnalt.
Hívek: Hadd magasztaljalak, Uram, * minden nép között!
Vagy: Alleluja.
E: Dicsőítelek a népek között, Uram, * a nemzetek előtt neked szól énekem.
Szerető jóságod felér az égig, * és hűséged a fellegekig.
Emelkedj, Istenem, az egek fölé, * és a te dicsőséged az egész föld fölé.
H: Hadd magasztaljalak, Uram, * minden nép között!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 56,8-9.10-12

ALLELUJA
Barátaimnak mondalak titeket, mondja az Úr, * mert elmondtam nektek mindent, amit Atyámtól hallottam. Jn 15,15b – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus új parancsolata: szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!
Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.
Nem ti választottatok engem, hanem én
választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 15,12-17″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-15

“… egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet:

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

…”

 


————

Ortodox (Görög keleti): 

44 Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét.

45 És elámultak a zsidó származású hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka.

46 Hallották ugyanis, amint nyelveken szóltak, és magasztalták az Istent. Akkor megszólalt Péter:

47 “Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy megkapták a Szentlelket, mint mi?”

48 És úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében. Ők pedig megkérték, hogy maradjon náluk néhány napig.

Péter beszámol Jeruzsálemben a pogányok megtéréséről

11.1 Meghallották azonban az apostolok és a Júdeában levő testvérek, hogy a pogányok is befogadták az Isten igéjét.

Amikor aztán felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele a zsidó származású hivők, ezt mondva neki:

“Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.”

Ekkor Péter sorjában beszámolt a történtekről, és ezt mondta:

“Én éppen Joppé városában tartózkodtam, és imádkoztam, amikor révületben látomást láttam: valami nagy lepedőhöz hasonló szállt le, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le az égből, és lejött egészen énhozzám.

Közelebbről megnéztem, és láttam benne a föld négylábú állatait, a vadakat, a csúszómászókat és az ég madarait.

Hallottam egy hangot is, amely így szólt hozzám: Kelj fel, Péter, öld és egyél!

Én azonban így szóltam: Semmiképpen sem, Uram, mert szentségtelen vagy tisztátalan még soha nem volt a számban.

De másodszor is megszólalt a hang az égből: Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.

10 Ez pedig három ízben történt, azután az egész felemelkedett újra az égbe.

————————–

Jézus az Atyától jön, és az Atyához megy

21 Majd Jézus ismét szólt hozzájuk: “Én elmegyek, és keresni fogtok engem, de a bűnötökben haltok meg: ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.”

22 Erre ezt mondták a zsidók: “Talán megöli magát, hogy azt mondja: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek?”

23 Ő így folytatta: “Ti lentről származtok, én pedig fentről származom; ti e világból származtok, én nem e világból származom.

24 Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.”

25 Megkérdezték tehát tőle: “Ki vagy te?” Jézus így válaszolt nekik: “Az, akinek eleitől fogva mondom magamat.

26 Sok mindent kellene mondanom rólatok és ítélnem felőletek, de aki elküldött engem, igaz, és én azt mondom a világban, amit tőle hallottam.”

27 Ők nem ismerték fel, hogy az Atyáról szólt nekik.

28 Jézus tehát ezt mondta: “Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem ahogyan az Atya tanított engem, úgy mondom ezeket.

29 És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.”

Jézus megszabadít a bűntől

30 Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+10%3A44-11%3A10%3B+++John+8%3A21-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–


 “… egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

… 
Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. …”