Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra

Igazság Könyve:
2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
 
———-
Római katolikus:
2020-05-04

húsvét 4. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten minden népet meghív a keresztény életre.
Amikor az apostolok és a júdeai testvérek megtudták, hogy a pogányok is befogadták Isten igéjét, a Jeruzsálembe visszatérő Pétert néhányan a kereszténnyé lett zsidók közül szemrehányással illették: „Te olyan embereket látogattál meg, és olyanokkal étkeztél együtt, akik nem tartják meg a mózesi törvény előírásait.”
Péter erre hozzáfogott és szép sorjában elbeszélte nekik az eseményeket:
„Joppé városában tartózkodtam és imádkoztam, amikor elragadtatásban látomásom volt. Valami lepedőféle ereszkedett le négy csücskénél fogva az égből egészen elém. Amikor jól szemügyre vettem, szárazföldi négylábú állatokat, vadakat, csúszómászókat és égi madarakat láttam benne. Egyúttal hangot is hallottam, amely így szólított meg: »Péter, kelj föl, öld meg és egyél belőle!« De én szabadkoztam: »Szó se lehet róla. Uram, hiszen közönséges vagy tisztátalan ételt sohasem vettem a számba.« Ekkor a mennyei hang másodszor is megszólalt: »Amiről Isten úgy nyilatkozott, hogy tiszta, azt te ne tartsd tisztátalannak!« Ez háromszor megismétlődött, azután az egész fölemelkedett az égbe.
Akkor nyomban három férfi állt meg a ház előtt, ahol laktam. Cezáreából küldték őket hozzám. A Szentlélek felszólított, hogy habozás nélkül tartsak velük. Velem jött hat testvér is, és így tértünk be Kornéliusz házába. Ő aztán elmondta, hogy házában angyal jelent meg neki, és felszólította: »Küldj Joppéba! Hívasd el Simont, más néven Pétert! Ő olyan tanítást hirdet neked, amely által üdvözülsz te és egész házad népe.«
Alighogy beszélni kezdtem nekik, leszállt rájuk a Szentlélek, akárcsak kezdetben mireánk. Eszembe jutottak az Úr szavai, amikor így szólt: »János csak vízzel keresztelt, ti ellenben a
Szentlélekben fogtok megkeresztelkedni.« Ha tehát Isten ugyanazt az ajándékot adta nekik, mint nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy akadályt gördítsek Isten útjába?”
Ennek hallatára a tanítványok lecsillapodtak, és dicsőítették Istent: „Így hát a pogányoknak is megadta Isten az örök életre vezető
bűnbánatot!”
Ez az Isten igéje.

ApCsel 11,1-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent. (Vö. Zsolt 43,3a – 4. g tónus)
Vagy: Alleluja. 4, szám
Előénekes: Mint szarvasgím a források vizére, * úgy sóvárog utánad a lelkem, Istenem.
Lelkem szomjazik az Isten után, † az élő Isten után, * mikor mehetek, hogy megjelenjek az Isten színe előtt?
Hívek: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Küldd el világosságodat és hűségedet, * hogy azok vezessenek szent hegyedre és a te hajlékodba.
Odalépek Isten oltárához, † örömöm Istenéhez, * citeraszóval magasztallak téged, én Uram, Istenem.
H: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent,
Vagy: Alleluja.
Zsolt 41,2-3;42,3.4

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok a jó Pásztor. * Ismerem enyéimet, és ők ismernek engem.” Jn 10,14 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus övéinek jó pásztora és üdvözítője.
Abban az időben így szólt Jézus:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
Ezek az evangélium igéi.

„A” évben ezt az Evangéliumot az előző vasárnap olvastuk. Ezért ma a következőt olvassuk helyette:  *
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus a jó Pásztor, aki életét adja juhaiért.
Abban az időben Jézus így szólt:
„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elra­gadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal.
Én
vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor.
Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 10,1-10 “A” évben: Jn 10,11-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-04

*

https://boldogozseb.hu/mise-olvasmanyai-c-ev-lista

————
Ortodox (Görög keleti): 

Istvánt elfogják és vádolják

István pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között.

Megjelentek azonban néhányan a szabadosok, a ciréneiek és az alexandriaiak zsinagógájából, valamint néhányan a ciliciaiak és ázsiaiak közül, és vitatkoztak Istvánnal;

10 de nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel és Lélekkel, amellyel beszélt.

11 Ekkor felbújtottak embereket, akik ezt mondták: “Hallottuk, amikor káromolta Mózest és az Istent.”

12 Ezzel fellázították a népet, a véneket és az írástudókat, rárohanva elfogták őt, és a nagytanács elé hurcolták.

13 Hamis tanúkat is állítottak, akik ezt mondták: “Ez az ember állandóan e szent hely és a törvény ellen beszél.

14 Hallottuk is, amikor azt mondta, hogy az a názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.”

15 Ekkor a nagytanácsban ülők mind rátekintettek, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé.

István védőbeszéde

7.1 A főpap megkérdezte: “Valóban így van ez?”

Ő erre így szólt: “Atyámfiai, férfiak és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban,

és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok neked.

Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban. Miután pedig meghalt az apja, Isten áttelepítette őt onnan erre a földre, amelyen ti most laktok.

Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem, de megígérte, hogy neki adja azt birtokul és majd utódjának, pedig nem volt gyermeke.

—————————–

47 de Salamon épített neki házat.

48 A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik, ahogyan a próféta mondja:

49 A menny az én királyi trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem – mondja az Úr -, vagy hol van az én nyugalmam helye?

50 Nem az én kezem alkotta-e mindezt?

51 Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is.

52 A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti,

53 akik bár angyalok közvetítésével kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.”

Istvánt megkövezik

54 Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene.

55 Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint az Isten jobbja felől áll.

56 Ekkor így szólt: “Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll.”

57 Erre hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak;

58 azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lába elé tették le.

59 Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: “Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”

60 Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: “Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” És amikor ezt mondta, meghalt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Acts+6%3A8-7%3A5%2C+47-60%3B+++++John+4%3A46-54&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
—–

https://oca.org/readings/daily/2020/05/04

—–