Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette

Római Irgalmasság Vasárnapja
Ortodox Húsvét  Vasárnap

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg
———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


BE FOG TELJESEDNI

DÁNIEL PRÓFÉTA JÖVENDÖLÉSE 

1994. augusztus 23.  

Uram?

ÉN VAGYOK. Kicsim, fogadd békémet! Azért jöttem el hozzád, hogy egy kis vigasztalást kapjak szívedben. Szívemben van egy seb, amely elviselhetetlen… A vadállat követői ma meggyaláznak engem szeretetem Szentségében. Elárulják, leköpik a Szeretetet és rátaposnak. Most az ő gonosz kezükben vagyok. Tudod-e, hogy mit jelent ez? Örök áldozatom van kezükben. Megköveznek engem. Megesküdtek egymás között, hogy eltüntetnek engem tabernákulumomból. Figyeld meg! Közel van a nap, amikor hivatalosan kijelentik, hogy el kell távolítani engem tabernákulumomból és üres cintányért kell állítani helyemre… és be fog teljesedni Dániel próféta jövendölése. Leányom, soha ne gyengülj meg hitedben és hűségedben, soha ne aludj, soha ne kételkedj! Pihentess meg, kedvesem, pihentess meg!… IC

Nemzedék! Nem mondhatod, nem, soha nem mondhatod Megváltódnak, amikor majd eljön az Ő napja: “Egyedül fekszem a földön, és senki sincs, ki felemelne.” Amikor majd tűzzel sújt le rád, megéget és kiszárít, és kertjeid éppúgy elszáradnak, mint szőlőid, ne mondd Megváltódnak, nemzedék: “Hozz valami enni és innivalót!”, hanem most tarts bűnbánatot és most hagyd abba a rossz felszítását és az istentelenekre pedig, akik Urunk örök áldozatát megszentségtelenítik és a halál a barátjuk, hevesebben fog ráesni a tűz, mint valaha, hacsak meg nem hallja az Úr bűnbánatuk kiáltását.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum876.html

 
The story behind the man in sackcloth: 10 Cities in 10 days
 
 

———-
Római katolikus:

2020-04-19

Húsvét 2. vasárnapja, az isteni irgalmasság vasárnapjaKezdőének:
Mint újszülött csecsemők kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy tőle felnőjetek az üdvösségre, alleluja. (1Pét 2,2)
vagy
Örüljetek dicsőségteknek, adjatok hálát Istennek, aki meghívott titeket a mennyek országába, alleluja. (4Ezdr 2,36-37)

Könyörgés:
Örökké irgalmas Istenünk, te lángra lobbantod a neked szentelt nép hitét, amikor évről évre visszatér Húsvét ünnepe. Növeld kegyelmedet, amelyet megadtál nekünk. Add, hogy méltóképpen megértsük, milyen csodálatos, hogy megtisztultunk a keresztvíz által, újjászülettünk a Szentlélekből, és elnyertük a megváltást Krisztus vére árán. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük.
A jeruzsálemi hívek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Szent félelem töltött el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda történt és sok jel adatott. A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük. Birtokaikat eladták, és az árát szétosztották azok között, akik szükséget szenvedtek. Mindennap összegyűltek a templomban egy szívvel- lélekkel. A kenyeret házaknál* törték meg. Örömmel és tiszta szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként vezetett hozzájuk olyanokat, akik hagyták, hogy megmentsék őket.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 2,42-47

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad. 6. tónus.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. Vö. 6. szám.
Előénekes: Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad.
Mondja Áron papi háza is, * mivel irgalma örökké megmarad.
Mondják, akik félik az Urat, * mivel irgalma örökké megmarad.
Hívek: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Nekem jöttek, ütlegeltek, hogy elessem, * de az Úr megsegített.
Az Úr erősségem és dicsőségem, * ő lett az én szabadítóm.
Az igazak sátra * örömujjongástól és énektől hangos.
H: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az vált szegletkővé.
Mindezt az Úr vitte végbe, * csodálatra méltó a mi szemünkben.
Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta.
H: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 117,2-4.13-15.22-24

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása élő reményre teremtett újjá bennünket.
Testvéreim!
Áldott legyen az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmasságával, Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, élő reményre teremtett újjá bennünket, hogy a mennyben romolhatatlan, szeplőtelen és el nem hervadó örökség várjon rátok. Isten hatalma megőrzött titeket a hitben az örök üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben megnyilvánuljon.
Örüljetek tehát, akkor is ha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy kipróbált hitetek, mely értékesebb a tűzpróbát kiállott veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre. Mivel szeretitek Krisztust, bár nem láttátok, és hisztek benne, noha nem találkoztatok vele, amikor eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét, – a megdicsőültek kimondhatatlan örömével fogtok ujjongani.
Ez az Isten igéje.

Mondható a Szekvencia is, lásd 180.
1Pét 1,3-9

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. * Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.” Jn 20,29 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Nyolc nap múlva eljött Jézus.
Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 20,19-31″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-19

* https://dictzone.com/magyar-gorog-szotar/h%C3%A1zakn%C3%A1l

https://www.ujszov.hu/text?corpus=2&book=205&chapter=2&verse=42

————

Ortodox (Görög keleti): 

Bevezetés

1.1 Az első könyvet arról írtam, Teofilusom, amit Jézus tett és tanított kezdettől

egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott.

Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta ezeknek, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól.

A Szentlélek ígérete és Jézus mennybemenetele

Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: “Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem,

hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg.”

Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: “Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izráelnek?”

Így válaszolt: “Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.

Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”

—————————

Az Ige testté lett

1.1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

Ő kezdetben az Istennél volt.

Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.

Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.

A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.

Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János.

Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa.

Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie.

Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.

10 A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt:

11 saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.

12 Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében,

13 akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.

14 Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.

15 János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: “Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.”

16 Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.

17 Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Acts+1%3A1-8%3B+++++John+1%3A1-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 
—–
 
“…  Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette. …”