A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket.

Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak

 

OLVASD JÓNÁS KÖNYVÉT!1989. március 8.Uram? Én vagyok. Én vezettelek rá, hogy olvasd Jónás könyvét, mert azt akarom, hogy te és többi gyermekem értsétek meg, hogy én mindig enyhíthetem a büntetést, amelyet e gonosz nemzedék részére tartok készenlétben. Nem akarom, hogy igazságosságom kelyhe úgy túlcsorduljon, mint most, ezért azt mondom nektek: tartsatok bûnbánatot, böjtöljetek és legyetek szentek! Uram.Én vagyok.Uram, egyesek böjtölnek, bûnbánatot tartanak és igyekeznek. Elég ez? Vajon a helyes úton járunk? 1

Vassulám, sokan vannak a kárhozat útján, mert felgyülemlett bennük a gonoszság. Belsejük olyan, mint az éjszaka. Hogyan mondhatod, hogy ez a nemzedék helyes úton jár?

Mit tehetünk, hogyan tudassuk mindenkivel, hogy közvetlenül a csapás elõtt állunk? Sokan nem is sejtik!

Nem fogom tovább tûrni azt, hogy Lelkemet elfojtsák és enyéim kioltsák Lelkemet, elnémítsák figyelmeztetéseimet, a jövendöléseket megvessék, szinte örömüket lelve abban, hogy jelenlétünk jeleit hamisnak mondják. Igazságosságom felül fog kerekedni! Ma még irgalmas barátként jövök, de holnap úgy szállok le hozzátok, mint szigorú bíró. Akik elnyomják Lelkemet és nevetségessé teszik áldásaimat, azok a mai káinok. Felfoghatatlanul szeretlek titeket, ezt soha ne feledd! Csak akkor enyhül meg igazságosságom, ha igen nagy engesztelést nyújtotok. A Szeretet szeret téged.

Szent Mihály:
Isten gyermeke, Istennél semmi sem lehetetlen, igen nagy engesztelést kell nyújtani! Ha nemzedéketek megtér, a Szentek Szentje enyhíteni fogyja büntetését. Akinek füle van meghallja, mert az Õ irgalma nemzedékrõl nemzedékre azokkal van, akik félik Õt. Légy éber, soha ne hagyd abba az engesztelést! Azok, akik
ma kigúnyolnak téged, késõbb majd fogukat csikorgatják. Én, Szent Mihály, szüntelenül imádkozom e gonosz nemzedékért. Imádkozz gyermekem és engedelmeskedj az Úrnak, dicsõítsd az Úrat, hogy mindenkire kiárassza Szentlelkét!

Köszönöm, Szent Mihály!

Szent Mihály:
Béke legyen veled!

Vassula!

Igen, Uram.

Ezt is tedd hozzá: Miképpen tudják enyéim békével imádkozni az apostoli hitvallást, és azt mondani, hogy “hiszek a Szentlélekben”, amikor legtöbben visszautasítják, megtagadják és eltiporják Lelkem mûveit? Bizony mondom nektek: Nem találok bennük szentséget. Amikor ebben a sötétségben messzirõl meglátnak egy kis lángot, viharként rárontanak és elfújják, hogy sötétségben folytathassák gonosz mûveiket, és ne derüljön fény rájuk. Vassula, mintha nem akarnának világosságban élni.

Imádlak Uram! Világosságom, a világ Világossága! 2

Jöjj, örömemet lelem benned, gyermekem, egykor majd csak világosságot fogsz látni, csak világosságot! Soha ne veszítsd el bátorságodat, mert én mindvégig veled vagyok.

Köszönöm Uram, Jézusom. Áldott légy! Dicsértessék az Úr! ”

 
 
 
 
———-
 

Római katolikus:

2020-03-09

2. nagyböjti hét hétfő

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
A hűségesek imája az egész bűnös nép nevében bocsánatért esdekel.
A babiloni fogságban így imádkozott Dániel: Hozzád könyörgök, Uram, félelmetesen nagy Istenem, Te híven megőrzöd szövetségedet s irgalmadat azok iránt, akik szeretnek téged, és megtartják parancsaidat. Vétkeztünk, gonosz életre adtuk magunkat, gonoszságot műveltünk, elfordultunk parancsaidtól és törvényeidtől. Sőt szolgáidat, prófétáidat sem követtük, akik nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez és atyáinkhoz, meg az egész néphez is.
Az igazság mindig a tiéd, Uram, a miénk pedig a szégyenpír, amiként ma is. Miénk, az országé, a szent város lakóié, a választott népé, közelben és távolban is, ahová elűzted őket gonoszságaik miatt, amelyekkel, Uram, vétkeztek ellened! Az arcpirulás a miénk, Uram: bűnös királyainké és atyáinké, mert vétkeztünk ellened.
Viszont az irgalom és megbocsátás a tiéd, Urunk és Istenünk.

Mert
elfordultunk tőled, nem fogadtuk meg szavad; nem követtük Urunk, Istenünk törvényeit, amelyeket szolgái, prófétái által adott ő nekünk.
Ez az Isten igéje.
Dán 9,4b-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Urunk, irgalmas Istenünk, * ne bánj velünk bűneink szerint. (Zsolt 102,10a – 2. tónus)
Előénekes: Ne emlékezzél atyáink vétkeire, † irgalmaddal siess elénk, * mert igen nyomorultak lettünk.
Hívek: Urunk, irgalmas Istenünk, * ne bánj velünk bűneink szerint.
E: Segíts rajtunk, szabadító Istenünk, † neved dicsőségéért ments meg minket, * és nevedért bocsásd meg bűneinket.
H: Urunk, irgalmas Istenünk, * ne bánj velünk bűneink szerint.
E: Jusson elődbe a foglyok jajszava, * karod erejével tartsd meg az életnek a halál fiait.
H: Urunk, irgalmas Istenünk, * ne bánj velünk bűneink szerint.
E: Mi pedig, a te néped és legelőd juhai, † mindörökké áldunk, * nemzedékről nemzedékre hirdetjük dicsőségedet.
H: Urunk, irgalmas Istenünk, * ne bánj velünk bűneink szerint.
Zsolt 78,8.9.11.13

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,64b és 69b – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amit akartok, hogy nektek cselekedjenek az emberek, ti is tegyétek meg nekik.
A hegyi beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el, Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,36-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-09

————
Ortodox (Görög keleti): 

Az új Jeruzsálem dicsősége

Azon a napon ékes és dicső sarjat ád az Úr, a föld gyümölcse pedig pompás és díszes lesz azoknak, akik Izráelből megmaradnak.

Akkor szentnek mondják majd azt, aki megmarad a Sionon, és életben marad Jeruzsálemben, aki csak föl van írva az élők közé a jeruzsálemiek közül.

Ha lemossa az Úr Sion leányainak a szennyét, és leöblíti Jeruzsálem vérét ítélő lelkével, megtisztító lelkével,

akkor teremt az Úr a Sion-hegy egész területe és a gyülekezet fölött nappal felhőt és ködöt, éjjel pedig lángoló tűz fényét. Mindezek fölött az Úr dicsősége lesz az oltalom.

Sátor lesz árnyékul nappal a hőség ellen, menedék és rejtekhely a zivatar és az eső ellen.

Dal a terméketlen szőlőről

5.1 Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről! Szőlője volt kedvesemnek kövér hegyoldalon.

Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel. Közepére tornyot épített, sajtót is vágatott benne. Várta, hogy jó szőlőt teremjen, de vadszőlőt termett!

Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és szőlőm közt!

Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit meg nem tettem? Vártam, hogy jó szőlőt teremjen, miért termett vadszőlőt?

Most én megmondom nektek, mit teszek szőlőmmel: lerombolom a kerítését, hogy lelegeljék, kidöntöm a kőfalát, hogy összetiporják!

Hagyom, hogy elvaduljon: nem metszik, nem kapálják, fölveri a tövis és a gaz. Megparancsolom a felhőknek is, hogy ne adjanak rá esőt!

A Seregek Urának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!

————————–

“…  Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot. …”
 
 

21 Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.

22 Azután ezt mondta az Úristen: Íme, az ember olyanná lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ne nyújthassa ki kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyék, és örökké éljen,

23 kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett.

24 És miután kiűzte az embert, odaállította az Éden kertje elé a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

Kain és Ábel

Azután Ádám a feleségével, Évával hált, aki terhes lett, megszülte Kaint, és azt mondta: Fiút kaptam az Úrtól.

Majd újból szült: annak testvérét, Ábelt. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földművelő.

Egy idő múlva Kain áldozatot vitt az Úrnak, a föld gyümölcséből.

Ábel is vitt az elsőszülött bárányokból, a kövérjükből. Az Úr rátekintett Ábelra és áldozatára,

de Kainra és áldozatára nem tekintett. Emiatt Kain nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét.

Ekkor azt kérdezte Kaintól az Úr: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed?

Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta.

————————

34 A csúfolódókat ő megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.

35 Dicsőséget örökölnek a bölcsek, az ostobáknak pedig nő a gyalázatuk.

A bölcsesség felmagasztalja az igazakat

4.1 Hallgassatok, fiaim, az atyai intésre, és figyeljetek az okos tudományra!

Mert jó tanulságot adok nektek, ne hagyjátok el tanításomat!

Mikor még mint gyermek apámnál voltam, mint kicsi és egyetlen, anyám mellett,

tanítgatott, és ezt mondta nekem: Támaszkodjék szavaimra szíved, tartsd meg parancsaimat, és élni fogsz!

Szerezz bölcsességet, szerezz értelmet, ne felejtsd el szavaimat, és ne térj el tőlük!

Ne hagyd el, és megőriznek téged, szeresd, és megoltalmaznak téged!

A bölcsességnek ez a kezdete: Szerezz bölcsességet, és minden szerzeményeden szerezz értelmet!

Becsüld nagyra, és felmagasztal téged. Dicsőséget hoz rád, ha magadhoz öleled.

Ékes koszorút tesz a fejedre, díszes koronát ajándékoz neked.

10 Hallgasd meg, fiam, és fogadd el mondásaimat, mert megsokasítják életed éveit.

11 A bölcsesség útjára tanítottalak, helyes ösvényen vezettelek téged.

12 Jártodban semmi sem gátolja lépteidet, és ha futsz, nem botlasz el.

13 Ragaszkodj az intelemhez, ne térj el tőle, vigyázz reá, mert ez a te életed!

14 A bűnösök ösvényére ne lépj, ne járj a gonoszok útján!

15 Ne törődj vele, ne menj arra, kerüld el azt, és menj másfelé!

16 Mert azok aludni sem tudnak, ha rosszat nem tehetnek, és elrabolja álmukat, ha nem vethetnek gáncsot.

17 Bűnnel szerzett kenyeret esznek, és erőszakkal szerzett bort isznak.

18 Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig.

19 A bűnösök útja olyan, mint a sűrű homály; nem tudják, miben botlanak majd meg.

20 Fiam, figyelj szavaimra, hajtsd füledet mondásaimra!

21 Ne téveszd szemed elől, őrizd meg azokat szíved mélyén,

22 mert életet adnak azoknak, akik megtalálják, és gyógyulást egész testüknek. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+4%3A2-5%3A7%3B++Genesis+3%3A21-4%3A7%3B++Proverbs+3%3A34-4%3A22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 
“…  Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem.  …”