Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak

 

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
HÁZAM BELSEJÉBõL FOGNAK ELLENED SZEGÜLNI,
ÉS NEM FOGNAK HINNI NEKED – ÜLDÖZTETÉS LESZ MINDENNAPI KENYERED

1992. november 1. Felemészt Érted a buzgóság, a Tiéd vagyok, Uram. Kérlek, fordulj felém, töltsd meg szájamat, hogy újból életre keljek! Ments meg engem az emberek nyelvétõl! …

Fogadd azt a hódolatot, amelyet most kínáltam föl neked! 1

Uram, felfoghatatlanul szeretlek!

Szeress azok helyett, akik nem szeretnek engem! ÉN VAGYOK vigyáz rád. Apránként neveltelek, drága lélek, hogy dicsõíts engem. E szavakat tanítsd e nemzedéknek: szeretet és egység. Szentséges Szívem Vassulája, figyelj! Szeretetem meg fog menteni téged. Gyenge és megvetett leszel, házam belsejébõl fognak ellened szegülni, és nem fognak hinni neked. Üldöztetés lesz mindennapi kenyered, ez lesz földi jutalmad, mert mindez országomba irányítja lépteidet.

Hátrahagyott nyomaid sok lelket fognak hozzám hozni. Ezért figyelj az én nyomaimra és kövess engem! Örülök, hogy Édesanyámra bíztad ezt a kinyilatkoztatást. Mondom neked, nem választhattál volna helyesebben. Édesanyám lesz a te védelmezõd. Senki sem árthat ezeknek az írásoknak, mert megáldottam. Te oly drága vagy nekem! Szeretlek. Soha ne kételkedj szeretetemben! Én, Jézus, veled vagyok. Gyönyörûségemet lelem benned.

 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-03-02

1. nagyböjti hét hétfő

OLVASMÁNY Mózes harmadik könyvéből
A felebaráti szeretet parancsának mindennapi életté kell válnia bennünk.
Az Úr így szólt Mózeshez: Szólj Izrael fiai egész közösségéhez és mondd meg nekik:
Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok. Senki közületek ne lopja meg, ne vezesse félre és ne csalja meg a másik embert. Ne esküdj hamisan a nevemre, mert azzal megszentségteleníted Istened nevét, Én vagyok az Úr!
Ne használd ki és ne zsákmányold ki embertársadat; a munkás bére ne maradjon nálad másnap reggelig.
Ne átkozd a némát, és ne tégy akadályt a vak útjába, hanem féld Istenedet. Én vagyok az Úr!
Ne légy igazságtalan az ítélkezésben. Ne kedvezz a gyengének, és ne engedd, hogy a hatalmas elszédítsen: igazság szerint ítélkezz embertársad felett.
Ne rágalmazd tieidet, és ne törj embertársad életére. Én vagyok az Úr! Ne táplálj gyűlöletet szívedben testvéred iránt. Fedd meg embertársadat, és akkor nem osztozol bűnében. Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival.

Szeresd embertársadat, úgy mint magadat. Én vagyok az Úr!

Ez az Isten igéje.
Lev 19,1-2.11-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A te tanításod, Uram, * lélek és élet. (Jn 6,64b – 2. tónus)
Előénekes: Tökéletes az Úr törvénye: * megújítja a lelket.
Az Úr rendelése megbízható: * bölcsességet ad a kicsinyeknek.
Hívek: A te tanításod, Uram, * lélek és élet.
E: Az Úr végzése igaz: * megvidámítja a szívet.
Az Úr parancsa világos: * fényt gyújt a szemnek.
H: A te tanításod, Uram, * lélek és élet.
E: Az Úr félelme úszta: * örökké megmarad.
Az Úr ítéletei igazak: * és egytől egyig igazságosak.
H: A te tanításod, Uram, * lélek és élet.
E: Ajkam szólása és szívem gondolata † legyen kedves előtted, * én Uram, segítőm és megváltóm.
H: A te tanításod, Uram, * lélek és élet.
Zsolt 18,8.9.10.15

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Most van itt az alkalmas idő, * most van itt az üdvösség napja. 2Kor 6,2b – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Valahányszor jót teszünk csak eggyel is a segítségre szoruló embertársaink közül azt Jézusnak tesszük.
Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 25,31-46″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-02

————
Ortodox (Görög keleti): 

Izráel bűne és büntetése

1.1 Ézsaiásnak, Ámóc fiának látomása, amelyet akkor látott Júdáról és Jeruzsálemről, amikor Uzzijjá, Jótám, Áház és Ezékiás voltak Júda királyai.

Halljátok meg, egek, figyelj ide, föld, mert az Úr szól: Fiaimat fölneveltem, fölmagasztaltam, de ők elpártoltak tőlem!

Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izráel nem ismer, népem nem ért meg engem.

Jaj, vétkes nemzet, bűnnel terhelt nép! Gonosz utódok, romlott fiak! Elhagyták az Urat, megvetették Izráel Szentjét, elfordultak tőle!

Minél több verést kaptok, annál jobban ellenkeztek! Egészen beteg már a fej, egészen gyenge már a szív.

Tetőtől talpig nincs rajta ép hely, csupa zúzódás, kék folt és gennyes seb. Nem nyomták ki, nem kötözték be, olajjal sem gyógyították.

Országotok pusztaság, városaitokat fölperzselték, földeteket szemetek láttára idegenek tarolták le, pusztaság, mint ahol idegenek dúltak.

Olyan maradt Sion leánya, mint kunyhó a szőlőben, mint csőszház az uborkaföldön, vagy mint egy ostromlott város.

Ha a Seregek Ura nem hagyott volna néhány menekültet, olyanok lennénk, mint Sodoma, Gomorához hasonlítanánk.

Az áldozat nem elég, meg kell térni

10 Halljátok az Úr igéjét, Sodoma vezetői! Figyeljetek Istenünk tanítására, Gomora népe!

11 Mit kezdjek a sok véresáldozattal? – mondja az Úr. Elegem van az égőáldozati kosokból, a hízott marhák kövérjéből! A bikák, bárányok és bakok vérében nem telik kedvem.

12 Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, hogy megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat?

13 Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést!

14 Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni.

15 Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom szemem előletek; bármennyit is imádkoztok, én nem hallgatom meg: vér tapad a kezetekhez!

16 Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat!

17 Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét!

Isten ítélettel tisztítja meg népét

18 Jöjjetek, szálljunk vitába! – mondja az Úr. Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.

19 Ha készségesen hallgattok rám, élhettek az ország javaival.

20 De ha vonakodva elpártoltok tőlem, fegyver pusztít el titeket. Az Úr szája szólt.”

————————————–

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

….”

—————————————

A világ teremtése

1.1 Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.

A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.

Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság.

Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.

És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap.

Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket.

Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt.

Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. Így lett este, és lett reggel: második nap.

Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a száraz. És úgy történt.

10 Azután elnevezte Isten a szárazat földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte. És látta Isten, hogy ez jó.

11 Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füvet, amely magvakat hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának megfelelő gyümölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy történt.

12 Hajtott tehát a föld növényeket: füvet, amely fajtájának megfelelő magvakat hoz, és gyümölcstermő fát, amelynek ugyancsak fajtájának megfelelő magva van. És látta Isten, hogy ez jó.

13 Így lett este, és lett reggel: harmadik nap.”

———————————-

A bölcs mondások célja

1.1 Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának a példabeszédei.

Ismerd meg a bölcsességet és az intést, értsd meg az értelmes mondásokat!

Fogadd el az okos intést, az igazságot, a törvényt és a becsületességet!

Ezek adnak az együgyűeknek okosságot, az ifjúnak ismeretet és megfontolást.

Hallgat rá a bölcs, és gyarapítja tudását, az értelmes útmutatást nyer,

és megérti a példázatot és a hasonlatot, a bölcsek szavait és találós kérdéseit.

Az Úrnak félelme az ismeret kezdete, a bölcsességet és intést csak a bolondok vetik meg.

Hallgass, fiam, apád intésére, és ne hagyd el anyád tanítását,

mert ékes koszorú ez a fejeden és ékszer a nyakadon!

Gonoszok cinkostársa ne légy!

10 Fiam, ha vétkezők csábítanak, ne engedj nekik!

11 Ha ezt mondják: Jöjj velünk, álljunk lesbe vérontásra, ólálkodjunk az ártatlanra, ok nélkül is.

12 Nyeljük el őket, mint a holtak hazája az élőket, tökéletesen, mint akik sírba szállnak!

13 Mindenféle drága kincset találunk, megtöltjük házunkat zsákmánnyal.

14 Ha ránk bízod sorsodat, egy erszényünk lesz mindnyájunknak!

15 Fiam, ne járj velük egy úton, ne lépj rá ösvényükre!

16 Mert ők rossz úton futnak, és vérontásra sietnek.

17 De hiába feszítik ki a hálót a sok szárnyassal szemben.

18 Mert ők a saját vérük ellen állnak lesbe, saját életük kárára ólálkodnak.

19 Így jár minden haszonleső: tulajdon életét veszi el.

Az engedetlenek veszedelembe jutnak

20 A bölcsesség az utcán kiált, a tereken hallatja szavát.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+1%3A1-20%3B++Genesis+1%3A1-13%3B++Proverbs+1%3A1-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/03/02