Isten Világossága ki fog áradni a Keresztényekre és a Zsidókra, és Énok meg Illés ihletésére hirdetni fogják az ajkukkal Isten Igéjét.

Igazság Könyve:

2015. január 22. csütörtök, 20:20

Drága szeretett leányom, a hitehagyás magával ragadta a világot, és kiterjeszti karjait minden olyan vallásra, amelyek elismernek Engem, Jézus Krisztust, valamint azokra, amelyek elismerik szeretett Atyámat.

Azok, akik a hitehagyást terjesztik, nem nyilvánvaló módon teszik, és a csalók gondosan fogják nevelni a lelkeket, hogy elfogadjanak egy hamis tant. Ez a Keresztények kétharmadát a hitehagyásba fogja vezetni, s ettől ők nem lesznek okosabbak. Isten minden Törvényét el fogják ferdíteni, és azt úgy fogják előterjeszteni, mint amelyek megfelelnek ennek a modern világnak. Ellenségeim olyan meggyőzőek, figyelmesek és annyira alázatos megjelenésűek lesznek, hogy még a legmegrendíthetetlenebb és leghűségesebb követőimet is meg fogják győzni arról, hogy ezek a változások Isten Szemében elfogadhatóak.

Ha egyszer egy Keresztény eltér az Igazságtól, a hazugságok elfogadásának a bűnével vétkezik. Nem sokkal ezután el fogja fogadni a hamis tanokat, és aztán nagyon gyorsan el fogja hagyni a Hitet. Amikor az idő megérik rá, a kárhozat embere arról fogja meggyőzni a Keresztényeket, akik Isten Igaz Igéjét elutasítják, hogy csatlakozzanak az új egy-világvalláshoz. És így fogják Egyházamat Keresztre feszíteni. De Isten Világossága ki fog áradni a Keresztényekre és a Zsidókra, és Énok meg Illés ihletésére hirdetni fogják az ajkukkal Isten Igéjét. Ez lesz az a két vallás, amelyet ellenségeim célba vesznek, és üldözni fognak, és mely vallásokat keményen kijátszanak, még mielőtt a nyilvános helyeken megtiltanák nekik vallásuk gyakorlását. Végül el fogják kobozni egyházaikat és templomaikat. De a Szentlélek Tüzétől elborítva, ezek a vallások továbbra is terjeszteni fogják Isten Igéjét. Bátorságra és erőre fognak találni, hogy továbbra is hűségesek maradhassanak Istenhez.

Az Igazsághoz hű papok továbbra is be fogják mutatni a Nevemben végzett napi Áldozatot, és olyan módon fogják azt tenni, ahogyan annak lennie kell. Követvén őket, minden nemzetben lesz maradék, akik válaszolni fognak a Szentlélek Tüzére. Isten hatalmát soha nem szabad alábecsülni. Ő győzelemre fogja vezetni az Övéit menetelésük során. Ő minden tüskebokrot el fog tüntetni, amelyek útjukat akadályozzák. Be fogja borítani őket Mennyei Udvarának Védelmével, és bölcsességgel és Igazsággal fogja eltölteni a lelküket.

Isten mindenütt jelen van – Ő mindenhol ott van, és mindent lát. A Sátán hatalma félelmetes, de ő nincs mindenhol jelen. Ő a befolyását csak azon lelkek által tudja terjeszteni, akiket sikerül neki és csapatának becsapnia. Isten Hatalmát a világ mindenegyes részén egy pillanat alatt meg lehet sokszorozni. Minden cselekedet – jó, rossz vagy közömbös – az ember szabad akarata által jön létre, amely vagy a Szentlélek, vagy pedig a gonosz lélek ösztönzésére történik.

Isten Hatalma diadalmaskodni fog, és az Úr Nagy Napján ellenségei tehetetlenek lesznek, és Atyám Keze által a mélységbe lesznek dobva. A legnagyobb büntetés Isten azon szolgáira fog lesújtani, akik hamisságokat hirdetnek. Mivel ők meg voltak áldva az Igazsággal, de mert elutasították azt, hogy szándékosan eltávolítsák Isten Igéjétől a lelkeket, az ő bűnük lesz a legsúlyosabb az összes bűn közül, és éppen ezért ők nem fogják meglátni Isten Arcát soha.  

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/isten-mindenutt-jelen-van-o-mindenhol-ott-van

 

———-
Igaz élet Istenben:

EGYSÉG-ÜZENET – MEGOSZTOTTSÁGUK ELVÁLASZTOTTA SZÍVEMET AZ ÖVÉKTŐL

LÉGY VÉDELMEZŐJE AZ IGAZSÁGNAK!

1991. október 7. A Te dicsőségedre szeretném felajánlani mindenemet, amim van! Nincs sok mindenem, valójában alig van valamim, mert elégtelen vagyok, szegény, gyenge és igen nyomorúságos, de amim van, mindazt fogadd el Uram!Közelségem 1 tüzet gyújtott benned, megőrzött téged és másokat is. Szabad akaratodat kérem. Kínáld fel nekem, és folyókat fakasztok belőled. Nagy szegénységre van szükségem ahhoz, hogy műveimet napvilágra hozzam. Támogatni fogom lelkedet, mivel az én menyasszonyom vagy. Vassula, városaitok halottakkal vannak tele, és bűzük az égig hatol. Milliószámra oszlik fel testük.
Imádkozz, imádkozz békéért, szeretetért, hitért és egységért!
  A szent Isten gyötrődik amiatt, aminek be kell következnie. Leírhatatlanul szomorú. Rá kell majd ejtenem kezemet e bűnös nemzedékre.
Leányom, az én kedvemért vedd fel az egység keresztjét, és mondd meg azoknak, akik beszélnek ugyan az egységről, de folytonosan mást gondolnak, és továbbra is másképpen élnek, hogy megosztottságuk elválasztotta Szívemet az övéktől.
Kiálts, talán még áttöri hangom süketségüket.

Veled vagyok ebben az elhagyatottságban, ezért ne félj! Rád bíztam keresztemet. Ez a kereszt meg fog szentelni és meg fog védeni téged. Ezért hordozd szeretettel és alázattal! Szüntelenül hívd segítségül Nevemet!
A te küldetésed gyermekem az, hogy tégy tanúságot a Szeretet mellett és hirdesd szentségemet az ő szeretetlenségük és hűtlenségük közepette. Félelem nélkül haladj előre, és légy a visszhangom! Örömmel, buzgón, szeretettel tégy tanúságot a Szeretet mellett! Örvendezz, amikor ellenségeim keresztül szúrnak! Ajánld fel nekem sebeidet, és azonnal meggyógyítalak. Irgalomban gazdag Szívem sohasem fog ellenállni neked, amikor felemeled szemed, hogy engem keress. Te az én gyermekem vagy, akit örökbe fogadtam, felneveltem és tápláltam. Ezért ne félj az emberektől, mert nem árthatnak neked! Hamarosan megszabadítalak. Addig járj körbe az egység keresztjével és dicsőíts meg engem! Légy

védelmezője

az igazságnak és az egyetlen Egyháznak, amelyet én magam alapítottam! Menj el minden nemzethez, mutatkozz be nekik! Mondd meg nekik, hogy Szent Nevemben békét és egyetlen Egyházat szeretnél! Mondd meg nekik, hogy aki magát igaznak tartja, és mégis megosztott marad, annak gyümölcsét fogja enni, aminek magját elvetette, és el fog pusztulni! Mondd meg nekik azt is, mennyire irtózom az álnok szívektől!
Fáraszt mesterkéltségük és beszédük; Mondd meg nekik, hogy elfordulok gőgjüktől és merevségüktől! Véleményük valóban nagyszerűnek és hatásosnak mutatkozik az emberek előtt, de előttem nem! Nem üdvözölhetek egy széthulló, haldokló Egyházat.

Mondd meg azoknak, akik hallani akarnak, hogy

amíg le nem halkítják hangjukat nem fogják meghallani az enyémet! Ha lehalkítják hangjukat, akkor majd kezdik hallani az enyémet, és megteszik akaratomat.
Én Egy vagyok, mégis mindegyikük saját krisztust alkotott magának.
Én vagyok Testem Feje, mégis csak az ő fejüket látom, a magamét nem.
Mondd meg nekik, hogy hajtsák meg fejüket, akkor majd meglátják az enyémet! Mondd meg nekik, hogy váljanak kicsivé, hogy magamhoz emelhessem őket! Ne engedd, hogy megfélemlítsenek, gyermekem!
Légy oly türelmes, amilyen én! Légy okos és maradj mellettem! Az én ékszereimet fogod viselni 2, hogy hűséges maradj hozzám, ezek majd emlékeztetni fognak énrám. Imádkozz menyasszonyom, imádkozz Vőlegényedhez, és végül megjutalmazlak. Dicsőíts engem, és mondom neked, nem lesz hiábavaló a fáradság és az áldozat. Mondd meg mindenkinek, hogy a szegénység közepette fogom megalapítani országomat, azok között, akiknek van idejük arra, hogy meghallgassák Lelkemet, imádjanak engem és megtegyék akaratomat! Őbennük örvendez Lelkem!

Leányom, nyomorúságod ellenére is szeretlek! Engedd meg, hogy folytassam benned műveimet! Úgy igazodj hozzám, ahogyan én tehozzád, és meg fogják érezni rajtad jelenlétemet. Benned fogom egységre vezetni ezt a nemzedéket. Bízzál, mert veled vagyok! Pecsétem a homlokodon van. Ezzel a pecséttel és kegyelmemmel fog megalakulni országom a Földön, úgy, ahogyan én akarom.

Fogadd békémet! Ne feledd, hogy veled vagyok egész idő alatt! Jöjj, térj be Sebeimbe! ”

 
 
———
Római katolikus:

2020-01-23

2. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Saul irigységből Dávid életére tör, mert az nagyobb hős nála.
Amikor Dávid a filiszteus Góliát legyőzése után Saul királlyal együtt hazafelé tartott, az asszonyok Izrael valamennyi városából kivonultak Saul király elé, hogy körtáncot lejtve, dobokkal, csörgőkkel, örömujjongással köszöntsék őt.
Egymásnak felelgetve énekelték a táncoló asszonyok:
„Saul megvert ezret,
Dávid pedig tízezret.”
Saulnak nem tetszett ez a beszéd, és nagyon megharagudott érte. Gyanakodni kezdett: „Dávidnak tízezret adtak, nekem meg csak ezret? Más se
hiányzik neki, csak a királyság.” Ettől kezdve Saul féltékenykedni kezdett Dávidra. Elmondta fiának, Jonatánnak, meg összes szolgáinak, hogy meg akarja ölni Dávidot.
Jonatán azonban nagyon szerette Dávidot, s ezért figyelmeztette őt: „Atyám, Saul, halálra keres téged. Holnap tehát vigyázz magadra, és rejtőzzél el! Én pedig majd kimegyek, és azon a mezőn, ahol rejtőzködöl, atyám elé állok. Beszélek vele az érdekedben, és amit megtudok, közlöm veled.”
Jonatán valóban közben is járt Saulnál Dávid érdekében. Ezekkel a szavakkal kérlelte őt: „Ne vétkezzék a király, az ő szolgája, Dávid ellen! Hiszen ő nem vétett ellened. Sőt cselekedetei nagyon hasznosak neked. Kockára tette az életét, amikor megverte a filiszteust; és az Úr általa adott nagy
győzelmet Izrael egész népének. Ezt magad is láttad, és te is örvendeztél. Akkor most miért ontanál ártatlan vért és ölnéd meg Dávidot minden ok nélkül?”
Saul hallgatott is Jonatán szavaira, és megesküdött: „Az Úr életére mondom, nem fogom Dávidot megöletni.” Jonatán ekkor előhívta Dávidot, és mindent elmondott neki. Majd Saul elé vezette, és Dávid ismét kedves lett előtte, mint régebben volt.

Ez az Isten igéje.
1Sám 18,6-9;19,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenben remélek, * ezért nem kell félnem. (5bc. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Irgalmazz, Istenem, mert rajtam tapodnak az emberek, * naphosszat szorongatnak és el akarnak nyomni.
Ellenségeim szüntelen tipornak, * sokan vannak, akik vesztemre törnek, fölséges Istenem.
Hívek: Istenben remélek, * ezért nem kell félnem.
E: Bujdosásomat számon tartod, † gyűjtsd tömlődbe könnyeimet, * ugye, te mindent feljegyeztél?
Ellenségeim meghátrálnak előttem, * valahányszor hívlak téged.
H: Istenben remélek, * ezért nem kell félnem.
E: Íme, tudom, Uram, * hogy te vagy az én Istenem.
Istenben remélek, akinek dicsérem szavát, * az Úrban remélek, akinek dicsőítem beszédét.
H: Istenben remélek, * ezért nem kell félnem.
E: Istenben bízom, nem félek, * ember mit árthat nékem?
Teljesítem, Istenem, amit fogadtam néked, * bemutatom a dicséret áldozatát.
H: Istenben remélek, * ezért nem kell félnem.
Zsolt 55,2-3.9-10ab.10c-11.12-13

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus, győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. Vö. 2Tim 1,10 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus sok beteget meggyógyít.
Meghagyja azonban: Ne híreszteljék, hogy ő a Messiás.

Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe.
Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse.
Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fial” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 3,7-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-23

————
Ortodox (Görög keleti): 

Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.

Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek.

Gyötrődjetek, gyászoljatok és sírjatok, nevetésetek forduljon gyászra, örömötök szomorúságra.

10 Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.

11 Ne rágalmazzátok egymást, testvéreim. Aki testvérét rágalmazza vagy ítélkezik felette, az a törvényt rágalmazza, és a törvény felett ítélkezik. Ha pedig a törvény felett ítélkezel, nem megtartója, hanem ítélőbírája vagy a törvénynek.

12 Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?

13 Tehát akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk;

14 azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik.

15 Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.

16 Ti azonban most kérkedtek elbizakodottságotokban: minden ilyen kérkedés gonosz.

17 Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.

A gazdagok ítélete

Tehát, ti gazdagok, sírjatok és jajgassatok a bekövetkező nyomorúságaitok miatt!

Gazdagságotok megrothadt, ruháitokat megrágta a moly,

aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdája ellenetek tanúskodik, és megemészti testeteket, mint a tűz. Kincseket gyűjtöttetek még az utolsó napokban is.

Íme, a földjeiteket learató munkások bére, amelyet visszatartottatok, égre kiált, és az aratók panasza eljutott a Seregek Urának a fülébe.

Dőzsöltetek a földön és tobzódtatok, hizlaltátok a szíveteket, mint az áldozati állat levágásának napján.

Elítéltétek, megöltétek az igazat, s ő nem állt ellen nektek.

Intés türelemre

Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap.

Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.

Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll.”

———————–

A gazdag ifjú

17 Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte, azt kérdezte tőle: “Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”

18 Jézus így szólt hozzá: “Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül.

19 Tudod a parancsolatokat: Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.”

20 Az pedig ezt mondta neki: “Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.”

21 Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: “Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem.”

22 A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.

23 Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: “Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!”

24 A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: “Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni!

25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni.”

26 Ők még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás közt: “Akkor ki üdvözülhet?”

27 Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: “Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+4:7-5:9%3B+Mark+10%3A17-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/01/23

 
 

2015. január 21. szerda, 20:24

Az eljövendő új világegyházban a bűnről soha többé nem fognak említést tenni, és azok cselekedetei, akik meg szeretnék tartani Isten Igéjét, törvényellenesnek fog számítani. És így a bölcsesség, mely Isten Ajándéka, hiányozni fog a társadalmatokból, mivel az emberi nem magához ölel olyan cselekedeteket, amelyeket Isten elítél. …

https://masodikeljovetel.hu/bolcsesseg-magaval-hozza-az-igazsag-meglatasanak-kepesseget