Imádkozzatok, hogy az Isten iránti szeretet életben maradjon a világban, mert szeretet nélkül magányosnak és elszigeteltnek fogjátok érezni magatokat.

Igazság Könyve:
2015. január 14. szerda, 15:40

Drága szeretett leányom, amikor egy szerető szülő gyermeke szeretetet érez, akkor őt a biztonság és a bizalmasság erős érzése fogja táplálni.

A gyermek szeretete – már akinek megadatott az a szerencse, hogy szerető szülei vannak – a bizalom érzésének mélyreható gyökeréből fakad.Ez a bizalom teljes. Ugyanez igaz minden létező emberre is, aki feltétel nélkül szeret Engem. Az irántuk való Szeretetem megingathatatlan. Az igazi szeretet kulcsa a bizalom. Én minden gyermekemet szeretem, még akkor is, amikor az Irántam való szeretetük hiányos.

Szeressetek Engem, és békét fogtok érezni. Szeressetek Engem, és szeretni fogjátok mindazokat, akik Isten gyermekei. A szeretet egy természetes dolog. Szeretet nélkül nem lehettek épek.

Amikor Én bennetek vagyok, úgy fogjátok látni a világot, ahogyan azt Én látom: annak teljes dicsőségét, valamint hiányosságait. Fel fogjátok ismerni az akadályokat, amelyekkel az emberiségnek szembe kell néznie, és nyomorúságosan fogjátok érezni magatokat, amikor a gyűlöletnek bármely formájának is vagytok tanúi, mert a gyűlölet a szeretet ellentéte.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az Isten iránti szeretet életben maradjon a világban, mert szeretet nélkül magányosnak és elszigeteltnek fogjátok érezni magatokat.

Úgy szeressetek Engem, ahogyan Én szeretem Isten minden gyermekét, és Én nagy Kegyelmeket fogok árasztani rátok, ti pedig le fogjátok győzni a gonoszság minden formáját.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-igazi-szeretet-kulcsa-bizalom

 

———-
Igaz élet Istenben:

SZÍVÜNKET NAGY ÖRÖM TÖLTI EL, AMIKOR HOZZÁNK JÖSSZ IMÁDKOZNI
1992. október 8.


Vassulám, én vagyok a te Édesanyád. Pethi-mou 1  ne feledd, hogy Szívünkben vagy. Jézusért élj, és Ő ékesszólást ad neked, hogy dicsőítsd őt. Szenvedésed megszentelődésedre válik, és mondom neked, hogy minden bánatunk ellenére vigasztaló sugár járja át Szívünket és nagy öröm tölti el, amikor hozzánk jössz imádkozni. Tanuld meg, hogy az ima, a szeretet és az alázat a legerősebb fegyver a Sátán ellen! Közületek mindenki részt vesz az Egyház megújulásának folyamatában. A Sátán azonban dühében egymás ellen fog benneteket uszítani, ha nem vagytok éberek. A mi tervünk az, hogy a szeretetben gyűjtsünk egybe benneteket, és szereteten alapuló Egyházat építsünk újjá. Most homályos tükörképét láttátok annak, hogy miképpen dolgozik a Sátán. Megáldalak benneteket és mindazokat, akik részt vesznek ebben a munkában. Imádkozz Vassulám, és bár a küzdelem teljes erővel folyik, ne félj, a közeledben vagyok! “
 

 
 
———
Római katolikus:

2020-01-15

1. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
„Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”
– mondja a gyermek Sámuel az Úr hívó szavára.

Hanna teljesítette fogadalmát: Sámuel gyermekkorától fogva Héli főpap mellett az Úrnak szolgált. Abban az időben az Úr ritkán szólott népéhez, és nem volt gyakori a prófétai látomás se.
Az egyik éjjel, amikor az Úr mécsesét még nem oltották el, Héli a szokott helyén feküdt. Szemei úgy el voltak gyengülve, hogy már nem is látott.
Sámuel pedig az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája volt. Az Úr akkor megszólította: „Sámuel, Sámuel!” A gyermek ezt felelte: „Itt vagyok.” Aztán odafutott Hélihez, és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál.” Héli ezt válaszolta: „Én nem hívtalak, feküdj le és aludj!” Erre elment, és lefeküdt aludni.
Az Úr azonban újra szólította Sámuelt. Sámuel fölkelt, odament Hélihez, és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál.” Ő azt felelte: „Nem hívtalak, fiam, feküdj le és aludj!” Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, mert az Úr szava még nem nyilatkozott meg neki. Ezután az Úr ismét szólította Sámuelt, harmadszorra. Az fölkelt, odament Hélihez, és így szólt: „Itt vagyok, hívtál.” Erre Héli megértette, hogy az Úr szólította a fiút. Ezért azt mondta Sámuelnek: „Menj, feküdj le és aludj, aztán ha valaki szólít, így válaszolj: »Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád.«” Sámuel elment és visszafeküdt a helyére.
Akkor megjelent az Úr, megállt előtte, és szólította, mint az előző alkalommal: „Sámuel, Sámuel!” És Sámuel így válaszolt: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”
Sámuel növekedett, az Úr pedig vele volt, és nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon. Dántól Bersebáig, (az északi tartománytól a déli tartományig) egész Izrael megtudta, hogy Sámuelt prófétának választotta az Úr.
Ez az Isten igéje.
1Sám 3,1-10.19-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz. Vö. 8a és 9a vers.
Előénekes: Várva vártam az Urat, * és ő lehajolt hozzám.
Boldog, aki bizalmát az Úrba veti, * és mit sem vár az álnok embertől.
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot; * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
Zsolt 39,2 és 5.7-10

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek. Abban az időben:
Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik.
 Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. 
(Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keresi”
De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 1,29-39″

 
 

————

Ortodox (Görög keleti): 

1.1 Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének.

Hit, próbatétel és bölcsesség

Testvéreim, örüljetek, amikor különböző megpróbáltatásokat kell elviselnetek, hiszen tudjátok, hogy ezek a nehézségek az Istenben való bizalmatokat és hiteteket teszik próbára. Ha pedig a hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket. Az állhatatosságban azonban egészen a célig tartsatok ki! Akkor lesztek majd érettek és tökéletesek, akikben nincs semmi hiányosság.

Ha valakinek bölcsességre van szüksége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel, nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad. Viszont aki kér tőle valamit, az bizalommal kérjen, ne kételkedve! Aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket a szél ide-oda dobál. Az ilyen ember ne is remélje, hogy megkapja, amit az Úrtól kér, mert, aki kételkedik, annak a lelke kétfelé sántikál, nem képes dönteni, mindenben állhatatlan és megbízhatatlan.

Szegények és gazdagok

A szegény sorsú testvér azzal a szellemi gazdagsággal dicsekedjen, amelyet Istentől kapott. 10 A gazdag testvér viszont a megalázottságával dicsekedhet, hiszen lehet bármilyen gazdag, ő is úgy múlik el, mint a mezőn a virágok. 11 Mert felkel a nap, és a forró szél kiszárítja a növényeket, lehullnak a virágok, és szépségük elmúlik. Ugyanígy múlik el a gazdag ember is. Egyik nap még üzleti terveket készít, a másik nap már halott.

Kísértés és kívánság

12 Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt. 13 Amikor kísértések érnek valakit, ne mondja, hogy Isten akarja őt rávenni valami gonoszságra! Mert Istent a gonoszság nem kísértheti meg, ő maga pedig senkit sem akar gonoszságra biztatni. 14 Ha valakiben feltámad a gonosz dolgok iránti kívánság, akkor valójában a saját szívének kívánsága csalogatja rossz irányba. 15 Ha ezek a gonosz vágyak meggyökereznek benne, akkor abból bűnös tettek származnak. Amikor pedig a bűn eluralkodik valakiben, az halálba vezet.

16 Szeretett testvéreim, ne hagyjátok magatokat becsapni! 17 Minden jó dolog és tökéletes ajándék felülről jön, attól, aki az égitestek Teremtője. Ő mindig ugyanaz, és nem változik — nem úgy, mint az égitestek fénye. 18 Isten azt akarta, hogy a gyermekei legyünk. Ezért „újjászült” bennünket az igazság üzenete által, hogy új életünk legyen, és olyanok legyünk az új teremtésben, mint az első gyümölcsök a kertben.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+1%3A1-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

30 Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta a tanítványoknak, hogy erről senkinek ne beszéljenek.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

31 Ezután tanítani kezdte őket: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók el fogják utasítani, végül megölik, de három nappal később fel fog támadni.” 32 Egészen nyíltan beszélt nekik erről. Péter ekkor félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani. 33 De Jézus hátat fordított neki, a tanítványaira nézett, majd ezekkel a szavakkal utasította rendre Pétert: „Takarodj a szemem elől[a], Sátán! Nem Isten ügyét tartod szem előtt, hanem az emberi érzéseket.”

34 Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket, meg a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8%3A30-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/01/15

 
 

Úgy szeressetek Engem, ahogyan Én szeretem Isten minden gyermekét, és Én nagy Kegyelmeket fogok árasztani rátok, ti pedig le fogjátok győzni a gonoszság minden formáját.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-igazi-szeretet-kulcsa-bizalom