Amikor Isten Hangjával beszélnek, sok kritikát vonnak magukra, mivel a szekuláris világ megveti az Igazságot.

Igazság Könyve:
2014. december 16. kedd, 23:00

Drága szeretett leányom, azok, akik valódi tisztánlátással rendelkeznek, nagyon könnyen felismerik azokat, akik azt mondják, hogy Tőlem jönnek, és akik a Szentlélekkel áldottak. Ők soha nem keresik mások figyelmét vagy hízelgését. Soha nem keresik a népszerűséget, és nem is lesznek népszerűek, mert amikor Isten Hangjával beszélnek, sok kritikát vonnak magukra, mivel a szekuláris világ megveti az Igazságot.

Isten Igéjének mindig meglesznek az ócsárlói, és azt sohasem fogadja lelkesen a szekuláris világ. Legyetek résen azon a napon, amikor majd tanúi lesztek Egyházam és a szekuláris világ egybeolvadásának. Szolgálóim, akik hűségesekmaradnak Hozzám, és akik nyilvánosan hirdetik Igémet, ahogyan az a Szent Bibliában adatott az emberiség számára, soha nem népszerűek. Lehet, megtűrik őket, de a hangjuk ritkán hallható, mivel az Igazságot általában megvetéssel elutasítják.

Egyházam árulóinak, beleértve a laikusokat is, a következőket mondom: Törődjetek a saját kertetekkel, mert az el van hanyagolva, és a talaj terméketlen. A gyomnövények gyökeret eresztettek, és az egészséges növények nem tudnak fejlődni, hacsak ki nem ássátok előbb a rothadást, és ki nem cserélitek a talajt új, termékeny talajjal. Csak akkor fog teremni újra életet a kertetek, amikor azt felújítjátok, és felfrissítitek. Különben ott nem lesz semmi élet, és minden benne lévő dolog el fog pusztulni. Ti nemcsak a saját életeteket fogjátok elpusztítani, hanem a hozzátok közel állókét is, mivel az ellenségemben nincsen semmi lojalitás, még azok iránt sem, akiket mint rabszolgákat szerez meg magának, hogy bosszút álljon Rajtam.

———-
Igaz élet Istenben:

CSUPÁN SZERETETRE VAN SZÜKSÉGEM, SZERETETRE, SZERETETRE!
1995. június 16.


Szeretettel látogattál meg lelkem bűnében. Nem bottal jöttél, hogy megdorgálj. Ragyogásod nem nehezteléssel, hanem áldásokkal látogatta meg lelkemet, hogy meggyógyítsd sötétségét. Segíts rajtunk, ki szereted teremtésedet, és taníts meg arra, ami tetszésedre van, hogy mindazt, amit teszünk, szívesen lássa szemed!Uram, Te tudod, hogy a bűn lett a gonoszok bölcsessége. Annyit vétkezünk, amennyit lélegzünk. Miért van ez az erőszakos lármateremtésedben? Miért e tisztátalanság? Miért e lázadás? Tisztelettel meghajolok előtted és megkérdezem: Még meddig zavarhatja össze fiaidat és leányaidat a gonosz lélek? Szabadító igazságosságodban, Uram, segíts rajtunk és mondd meg, mi az, amiben a legszükségesebb megváltoznunk?

Béke legyen veled! Gyönyörűségemet lelem abban, hogy hallak. Csupán szeretetre van szükségem, szeretetre, szeretetre! A szeretet mindenre képes. Szeress engem és növekedj szeretetemben, akkor nem marad benned sötét hely! A szeretet megsemmisíti foltjaidat és hibáidat. A szeretet gyógyít, a szeretet elégtételt ad. A szeretet jó gyümölcsöt hoz, amely mindig megmarad. Nem hallottad, gyermekem, hogy aki szeret, az az enyémek közül való, és ismer engem? Nem hallottad, hogy az ítélet napján szereteted mértéke szerint kerülsz ítéletre?Kérdezted, hogy “miért van ez az erőszakos lárma

teremtésemben, miért e tisztátalanság, miért e lázadás”. Drága gyermekem, eljövetelem előjátéka mindez. Neked, aki szeretsz engem, már csak kis ideig kell szenvedned. Te, aki meghajolsz hatalmam előtt, jutalmat kapsz. Te, aki nem feledkeztél meg Teremtődről, meglátsz engem dicsőségemben. Visszatérésem olyan biztosan bekövetkezik, ahogyan a hajnal eljön. Azt kérdezed, leányom, hogy mi az, amiben a legszükségesebb megváltoznotok. Hűséges szeretetre van szükségem, mert a hűséges szeretet örömet szerez nekem.Családod Vigasztalója, emberiség Barátja, háromszorosan Szent Világosság, az Atyának szeretett Fia, Csillagfény az éjszakában, tömjén és mirha Hegy, az Atya Gyönyörűsége, Édesanyád Boldogsága, vonj minket szeretetedbe, hozd elragadtatásba szívünket, hívj országodba minket egyetlen tekinteteddel, mivel szívesen adsz hűséges szeretetet! Téríts meg minket szereteted lángjában! Szűnjön meg félelmünk az előttünk álló éjszakától, és hadd szemléljük mindannyian megmentő igazságosságodat!

 Éppen ezt akartam újból hallani tőled! Virágom, továbbra is igénybe veszlek. Kedvesem, jöjj és örvendj, míg Szívemben pihensz! Én, Jézus, aki feltámasztottalak, szeretlek és megáldalak. “

 
 
 
 

———-
Római katolikus:

12-18

Adventi köznapok – december 18.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Isten megígéri a Megváltót, aki hazavezeti népét a fogságból és otthont ad neki.
Prófétája által jövendöl az Úr: Igen, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, bölcsen kormányoz, s gondja lesz a jogra és az igazságra az országban. Az ő napjaiban megszabadul Júda, és biztonságban él Izrael. Ez lesz a neve, amelyen szólítják: „Az Úr, a mi igazságunk,” Jönnek napok – mondja az Úr –, amikor nem azt mondják többé: „Amint igaz, hogy él az Úr, aki kihozta Izrael fiait Egyiptom földjéről”, hanem: „Amint igaz, hogy él az Úr, aki visszavezette és hazahozta Izrael házának ivadékát észak földjéről és azokból az országokból, ahová szétszórta őket.” És a saját földjükön laknak majd.
Ez az Isten igéje.

Jer 23,5-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig! Vö. 7 vers.
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak: * és igazságodat a király Fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Megszabadítja a szegényt, aki hozzá kiált, * a nyomorultat, akin nem segít senki.
Kíméli a kicsinyt és a gyengét, * a szűkölködőt megsegíti.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Áldott legyen a Úr, Izrael Istene, * aki egyedül művel csodákat.
Áldott legyen fölséges
neve örökké, * fölségével teljék be az egész föld. Úgy legyen! Ámen.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
Zsolt 71,2.12-13.18-19

ALLELUJA
Választott néped Pásztora, † aki Mózesnek a Sínai-hegyen törvényt adtál, * jöjj, tárd ki karodat, hogy megválts minket! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Szent József angyali jelenésből tudja meg, hogy Mária gyermeke a Szentlélektől van.
Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 1,18-24″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-18


————

Ortodox (Görög keleti): 

11 Jézus ezt mondta: „Az a férfi, aki elválik a feleségétől, és mást vesz feleségül, házasságtörést követ el az első felesége ellen. 12 Az a feleség, aki elválik a férjétől, és összeházasodik egy másik férfival, szintén házasságtörést követ el.”

Megáldja a gyermekeket

13 Az emberek odavitték Jézushoz a kisgyerekeiket, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban rájuk szóltak, és el akarták őket küldeni. 14 Amikor Jézus ezt meglátta, megharagudott, és rászólt a tanítványaira: „Engedjétek hozzám jönni a gyerekeket, mert Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak! 15 Igazán mondom nektek: aki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint a gyerekek, az soha nem jut be oda.” 16 Ezután egyenként a karjába vette a gyerekeket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+10:11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


2014. december 16. kedd, 23:00
Az Enyéim, sok szempontból hasonlítanak Rám. Minél közelebb állnak a Szívemhez, annál jobban utánoznak Engem. Ők alázatosak, mert soha nem tudnának dicsekedni a Rólam való tudásukkal. Ők csak azt mondják, amit Én is mondanék, és ez nem más, mint az Igazság, még akkor is, ha ezzel gyűlöletet vonnak magukra. Nagyon kellemetlenül éreznék magukat, ha a jó cselekedeteikért kiemelnék és dicsérnék őket, mert nekik nem ez a céljuk. Ők egyedül csak arra törekszenek, hogy megtegyék az Én Szent Akaratomat.

Azok a hangok, amelyek azt kiáltják: „nézzetek rám, én Isten szolgája vagyok”, és akik a világ szemeláttára megjátsszák mindazokat a jó cselekedeteket, amelyeket az Én Nevemben tettek, undort keltenek Bennem. Bármilyen jó cselekedetet visztek is végbe, folytassátok a következő feladattal – és ne mondjatok semmit. Ne keressétek a dicséretet, mert az Én Munkám az, amit csináltok. Minden jó cselekedetet, amelyet a Nevemben végeztek, Nekem kell felajánlanotok alázatos szolgaságban.

Soha nem szabad felmagasztalnotok magatokat az Én Nevemben , mert ez iszonyatos Számomra. Amikor Istent szolgáljátok, akkor az Ő népét szolgáljátok, és meg kell köszönnetek Neki, hogy megadta nektek azt a kegyelmet, hogy ezeket a dolgokat megtegyétek. Ti nem mondhatjátok, hogy az Én Nevemben hajtjátok végre ezeket a cselekedeteket, ha mások elismerését, megbecsülését vagy dicséretét keresitek. Ha ezt teszitek, akkor ti képmutatók vagytok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ne-szoljatok-semmit-amikor-jot-cselekedtek


22 Gondold meg jól, mielőtt kijelölsz valakit gyülekezeti vezetőnek és ráteszed a kezed, hogy ezáltal megerősítsd a kijelölését! Ne siess ezzel! Vigyázz, hogy téged ne terheljen a felelősség mások bűnei miatt! Őrizd meg tisztán magadat!

23 Timóteus, te eddig kizárólag vizet ittál. Ezentúl igyál egy kevés bort is, mert jót fog tenni a gyomrodnak, és nem fogsz olyan gyakran gyengélkedni!

24 Vannak, akiknek a bűnei jól láthatók. Ezek a nyilvánvaló bűnök mutatják, hogy ítélet vár rájuk. De vannak olyanok is, akiknek a bűnei csak később derülnek ki. 25 Hasonló a helyzet a jótettekkel is: vannak, amelyeket jól lehet látni. Más jótettek nincsenek szem előtt — de ezek sem maradnak örökké rejtve!

A rabszolgákról

6.1 Akik rabszolgák, és keményen dolgozniuk kell, őszintén tiszteljék és becsüljék a gazdájukat, hogy Isten nevét és a tanításunkat senki ne szidalmazza! Vannak olyan hívő rabszolgák, akiknek a gazdájuk is hívő, tehát testvérek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy gazdájuk kevesebb tiszteletet érdemel. Éppen ellenkezőleg, még jobban kell szolgálniuk a gazdájukat, mint szeretett hívő testvérüket!

Timóteus, tanítsd ezeket a testvéreknek, és biztasd őket, hogy eszerint éljenek!

A hamis tanítók és az igazi gazdagság

Azonban vannak, akik másképpen tanítanak — olyan dolgokat, amelyek nincsenek összhangban Urunk, Jézus Krisztus egészséges tanításával. Ezek a hamis tanítók nem fogadják el azt a tanítást, amelynek az igazi istenfélelem és az Isten helyes szolgálata az alapja. Ezek nagyra tartják magukat, de semmihez sem értenek igazán. Valójában az a betegségük, hogy szeretnek vitatkozni, és bizonyos szavak miatt huzakodni. Ebből azonban csak irigység, veszekedés, egymás sértegetése és gonosz gyanúsítás származik. Állandóan viszálykodnak, megromlott a gondolkozásuk, és nem ismerik az igazságot. Úgy gondolják, Isten szolgálata arra való, hogy ezzel sok pénzt szerezzenek.

Természetesen az istenfélelem és az Isten helyes szolgálata valóban nagy haszonnal jár, de csak akkor, ha igazán elégedett vagy mindazzal, amid van. Gondold meg: amikor világra jöttünk, semmit sem hoztunk magunkkal. Világos, hogy el sem vihetünk semmit, amikor meghalunk. Ha tehát van ennivalónk és ruhánk, elégedjünk meg vele!

Akik arra vágyakoznak, hogy meggazdagodjanak, csapdába kerülnek, és kísértések veszik körül őket. Ostoba vágyaikat követik, és maguknak ártanak vele, a vesztükbe rohannak, s végül elpusztulnak. 10 Pénzimádatukból sokféle baj és gonoszság származik. A pénz utáni sóvárgás már letérített a hit útjáról egyeseket, akik ezenfelül még rengeteg szenvedést is okoztak saját maguknak.

Figyelmeztetések

11 Te azonban, Timóteus, Isten embere vagy! Tehát menekülj el, és maradj távol ezektől a dolgoktól! Teljes erővel azon igyekezz, hogy Isten tetszése szerint élj, és őt szolgáld! Küzdj a hitért, az isteni szeretetért, a türelmes kitartásért és a szelídségért — hogy ezek uralkodjanak benned!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+5:22-6:11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/18

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 

 

2014. december 16. kedd, 23:00

Azok a hangok, amelyek azt kiáltják: „nézzetek rám, én Isten szolgája vagyok”, és akik a világ szemeláttára megjátsszák mindazokat a jó cselekedeteket, amelyeket az Én Nevemben tettek, undort keltenek Bennem. Bármilyen jó cselekedetet visztek is végbe, folytassátok a következő feladattal – és ne mondjatok semmit. Ne keressétek a dicséretet, mert az Én Munkám az, amit csináltok. Minden jó cselekedetet, amelyet a Nevemben végeztek, Nekem kell felajánlanotok alázatos szolgaságban.

Soha nem szabad felmagasztalnotok magatokat az Én Nevemben, mert ez iszonyatos Számomra. Amikor Istent szolgáljátok, akkor az Ő népét szolgáljátok, és meg kell köszönnetek Neki, hogy megadta nektek azt a kegyelmet, hogy ezeket a dolgokat megtegyétek. Ti nem mondhatjátok, hogy az Én Nevemben hajtjátok végre ezeket a cselekedeteket, ha mások elismerését, megbecsülését vagy dicséretét keresitek. Ha ezt teszitek, akkor ti képmutatók vagytok.

Jézusotok”