Gonosz embernek és hamis prófétának tartottak Engem, és így megkorbácsoltak

Igazság Könyve:
2014. november 13. csütörtök, 11:10

 

Drága szeretett leányom, ma feltárom előtted a végidők egyik legnagyobb titkát.

Az utolsó nap felé vezető események sorozata, hasonlít a Keresztre feszítésemhez, mely minden szakaszában meg fog ismétlődni, egészen addig a napig, amikor újra eljövök, hogy megmentsem a világot.

Amikor a Getszemáni Kertben voltam, elszigetelten, egyedül, le voltam sújtva a fájdalomtól, mivel csak nagyon kevesen hitték el, hogy az Igazságot mondom. Az Atyám iránti Szeretetem tartott fenn Engem, de az emberiség iránti Szeretetem miatt vállaltam az elviselt kínszenvedést, beleértve a Sátán keze által okozott szellemi és testi kínokat is, bár ez óriási erőfeszítésembe került.

Ó, mennyire szenvedtem Én abban a Kertben! Mennyire könyörögtem Atyámhoz a megkönnyebbülésért! Mennyire vérzett a szívem, amikor a gonosz megmutatta Nekem, hogy a világ hogyan fog véget érni. Gúnyolódott Velem, kinevetett, leköpött és csúfolt s közben megmutatta Nekem ellenségeim lelkét, akik egy szép napon azt fogják mondani a világnak, hogy ők Egyházamat szolgálták. Ez olyan volt számomra, mintha szeretett apostolaim elítéltek volna Engem, majd pedig a Sátánnak hűséget fogadtak volna. Megmutatta Nekem a hívők lelkét is, kiknek hangjait a radikális fanatikusok hangjának tartották, és akiket bűncselekményekkel vádoltak. Láttam azokat, akik azt mondták, hogy Engem képviselnek, hogyan üldözik a prófétákat és a látnokokat, valamint azokat, akik ezek elpusztítására törekedtek. Nagy sötétséget kellett elviselnem, amikor láttam, hogy az a világ, ahol Én egykor laktam, nemcsak hogy vak lett azzal szemben, Aki Én Vagyok, de úgy tesz, mintha soha nem beszéltek volna Rólam nekik.

A földre dobtak, Arcomat a földbe nyomták, rugdostak, megkorbácsoltak, a Sátán pedig letépte ruháimat. Kínozott Engem, mely meghaladta emberi tűrőképességemet és fizikai testem ellenálló képességének legvégső határait. Ennek ellenére erőt kaptam, hogy szembe tudjak nézni elkerülhetetlen Keresztre feszítésemmel, mely halálra rémített Engem. Az ember iránti Szeretetem azonban felülmúlta emberi félelmemet.

Felszentelt szolgáim, akik nem lesznek hajlandók elárulni Engem, hasonló elszigeteltséget fognak elszenvedni. Meg fogják őket szégyeníteni, és félre fogják őket dobni. Elszigeteltségüket az Egyház nem fogja elítélni a benne uralkodó félelem miatt.

Amikor azok, akik a legkegyetlenebb és legaljasabb cselekedeteket hajtották végre a Testemen, Engem megkorbácsoltak, örültek. Gonosz embernek és hamis prófétának tartottak Engem, és így megkorbácsoltak. Miközben meggyalázták Testemet, szent mivoltukkal, igazságosságukkal, és a Szentírásban való jártasságukkal kérkedtek. Nem tudták elfogadni azt a próféciát, hogy a Messiásuk el fog jönni, hogy megmentse őket. Azoknak, akik Második Eljövetelemet hirdetik, azonos bánásmódot kell majd elviselniük.

Amikor meztelenre vetkőztettek, hogy még jobban megalázzanak, egy vörös posztóba öltöztettek Engem, mely alig takart be, s mindezt azért, hogy tovább folytathassák Testem meggyalázását. Amikor pedig a Fejembe tűhöz hasonló tüskéket szúrtak, azt állították, hogy az Emberfia egy csaló, és ezért nem méltó arra, hogy elfogadják. Kitépték a Szememet a helyéről, de ennek fájdalma jelentéktelen volt azon kijelentésükhöz képest, hogy nem fogadnak el, mint Isten gyermekeinek a Megváltóját.

Hamarosan mindezeket a dolgokat újra eljátsszák, amikor Engem, Jézus Krisztust, mint Egyházam Fejét félre fognak dobni, a Koronámat pedig elveszik Tőlem. Főségem egy hamis vezetővel, az antikrisztussal lesz felcserélve, és az Áldozati Báránnyal ellentétben, ő egy csillogó aranykoronát fog viselni. Ez alatt a megtévesztő külső alatt egy rothadt mag fog megbújni, és a hazugságok, hamisságok, istenkáromlások és az eretnekségek mellett, amelyek a szájából fognak áradni, ő mindent úgy fog átadni, mint a méhkaptárból folyó mézet. Ne ringassátok magatokat illúziókban, mert a fenevad szép megjelenésű lesz, hangja nyugtató, viselkedése pedig lenyűgöző. Ő jóképű és vonzó lesz, de a szájából mérget fog árasztani, mely meg fogja mérgezni a lelketeket.

Amikor a Keresztemet hordoztam, már nem voltam képes rá, hogy azt a Saját Erőmből tegyem. Annyira nehéz volt, hogy időnként csak egy-egy lépést tudtam tenni, és nagyon lassan haladtam előre. A Testem több helyen meg volt szaggatva, és a Vérveszteség miatt, többször is elájultam, annyira gyenge voltam. Egyik Szememre megvakultam, és a Fejembe fúródó tüskék miatt, azoknak, akik mellettem jöttek, folyamatosan törölniük kellett a Sebeimből kicsorduló Vért. Egyébként nem lettem volna képes egy lépést sem tenni előre.

Ugyanez fog történni Maradék Egyházammal is, mely Testem utolsó akolja. Ők a nehéz kereszttel úgy fognak menetelni, ahogyan azt Én is tettem, de a fájdalom, a durva bánásmód, a szenvedés és vérontás ellenére is a végsőkig ki fognak tartani. Mert Drága Vérem keresztül fog áradni a lelkükön, párhuzamosan Szomorúságommal – Keresztrefeszítésemmel. És azon a napon, amikor többé már nem fogják megtartani a Szentmise napi Áldozatát, Jelenlétem megszűnik. Amikor elérkezik a nap, hogy végleg megfosztják, keresztre feszítik és meggyalázzák Testemet – földi Egyházamat -, minden örökre meg fog változni.

Amíg Testem, az Egyházam tovább él a világban, fenntartja az életet. De amikor elpusztul, az az élet, ahogyan azt ismeritek, véget ér. Amikor Egyházamat elárulják, feláldozzák és félredobják, akárcsak Engem a Keresztre feszítésem során, akkor ez az idők végét fogja jelezni.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/gonosz-embernek-es-hamis-profetanak-tartottak-engem-es-igy-megkorbacsoltak

 

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum624.html

 
———
Római katolikus:
2019-11-1332. évközi hét szerda

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Figyelmeztetés azoknak, akik hatalmat kaptak a földön: szentül használják fel a rájuk bízott értékeket, különben félelmetes ítélet vár rájuk. 
Így szól az örök Bölcsesség: Halljátok, királyok, akik a föld népeit kormányozzátok! Figyeljetek, akik a sokaságon uralkodtok, és a népek nagy számával hivalkodtok! A Mindenható adta nektek a hatalmat, és a Magasságbeli az uralmat, aki majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat. Jóllehet az ő országának szolgái vagytok, mégsem ítéltetek igazságosan, nem tartottátok meg a törvényt, és nem éltetek Isten akarata szerint. Ezért félelmetesen és hirtelenül eljön majd az Úr, és szigorú ítéletet tart minden hatalmaskodón. A kicsik irgalomból irgalomra lelnek, a hatalmasokra azonban kemény számonkérés vár. Mert a mindenség Ura senkitől sem tart, és nincs nagyság, amelytől félne. Hisz ő teremtette a kicsit és nagyot, és egyaránt gondját viseli mindegyiknek. A hatalmasokra azonban szigorú számonkérés vár. Hozzátok intézem tehát szavamat, ti, királyok, hogy bölcsességet tanuljatok és bűnbe ne essetek. Mert akik a szent dolgokkal szentül bánnak, megszentelődnek, és akik azokat megtanulják, oltalmat találnak. Fogadjátok szívesen tanításomat, vágyódjatok rá, és okuljatok belőle!
Ez az Isten igéje.

Bölcs 6,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Kelj föl, Istenünk, * ítéld meg a földet! 8a. vers.
Előénekes: Védjétek meg a szegény és az árva jogát, * ítéljétek meg igazát az elnyomottnak és a nyomorultnak!
Szabadítsátok meg a szűkölködőt, * mentsétek ki a szegényt a gonosz hatalmából!
Hívek: Kelj föl, Istenünk, * ítéld meg a földet!
E: Bár azt mondtam: † „Istenek vagytok, * a Magasságbeli fiai vagytok mindnyájan”,
meghaltok mégis, mint a közemberek, * és elhulltok, mint bármelyik főember.
H: Kelj föl, Istenünk, * ítéld meg a földet!
Zsolt 81,3-4.6-7

ALLELUJA
Adjatok hálát mindenért! * mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. 1Tessz 5,18 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Mindenért adjunk hálát az Úrnak, és dicsőítsük őt!
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,11-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-13


————

Ortodox (Görög keleti): 

Salamon bölcs mondásai

10.1 Ezek Salamon bölcs mondásai.

A bölcs fiú örömet szerez apjának,
    az ostoba fiú pedig szomorúságot anyjának.
A csalással szerzett vagyon mit sem ér,
    de az igazságosság megszabadít a haláltól.

Az Örökkévaló megadja, amit az igazságosak kívánnak,
    de megakadályozza, hogy a gonoszok kívánsága teljesüljön.
A lusta ember elszegényedik,
    a szorgalmas pedig meggazdagodik.
Az értelmes fiú aratáskor begyűjti a termést,
    a haszontalan pedig átalussza az aratást.

Az emberek áldják, aki igazságos,
    míg a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat leplezi.
Az igaz ember nevét áldva emlegetik,
    de a gonosz nevét átokként használják.

A bölcs szívű engedelmeskedik a parancsnak,
    az istentelen beszédű pedig elbukik.
Aki igazságosan él, az biztonságban lakik,
    de aki görbe utakon jár, azt rajtakapják.
10 Aki rosszindulatú és alattomos, az bajt okoz,
    az istentelen beszédű pedig elbukik.[a]
11 Az igazságos ember beszéde élet forrása,
    de a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat takargatja.

12 A gyűlölet felszítja a viszályt,
    de a szeretet minden vétket befed.
13 Az értelmes ember beszédében bölcsességet találsz,
    az esztelen hátának pedig verés való.
14 A bölcsek a szívükben gyűjtik a tudást,
    az ostobák pedig kifecsegik, és bajt hoznak magukra.
15 A gazdag embert vagyona védi,
    a szegényt pedig nincstelensége teszi tönkre.
16 Az igazságos ember jövedelme az életet szolgálja,
    de amit a bűnös szerez, abból újabb bűnök származnak.
17 Aki elfogadja a figyelmeztetést,
    az maga is az élet útját mutatja másoknak,
aki pedig elutasítja az intést,
    másokat is félrevezet.
18 Aki hazugsággal takarja el gyűlöletét,
    s aki rágalmat terjeszt, ostoba mind a kettő.
19 Aki sokat beszél, sokat is vétkezik,
    aki pedig idejében elhallgat, az bölcs.
20 Az igaz ember beszéde drága, mint a színezüst,
    az istentelennek pedig még a gondolatai is értéktelenek. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Bölcsesség áldásai

3.1 Fiam, ne felejtsd el, amire tanítalak,
    vésd szívedbe parancsaimat,
mert megszaporítják napjaidat és életed éveit,
    jólétet és békességet hoznak neked!
A szeretetet és hűséget soha el ne hagyd,
    kösd magadra, mint nyakláncot,
    vésd a szívedbe őket!
Akkor Isten és az emberek
    egyaránt szeretni fognak, és megbecsülnek.

Bízz az Örökkévalóban teljes szívvel,
    és ne menj a saját fejed után!
Minden helyzetben ismerd fel az Örökkévalót és akaratát,
    akkor majd ő egyengeti utadat,
    és vezeti lépteidet!

Ne képzeld magad túl okosnak,
    hanem tiszteld és féld az Örökkévalót,
    a gonosznak pedig fordíts hátat!
Egészség lesz ez a testednek,
    s még a csontjaid is felüdülnek.

Tiszteld az Örökkévalót vagyonodból,
    minden jövedelmed színe-javából,
10 akkor gabonával telik meg éléskamrád,
    szőlőprésed mustot áraszt!
11 Fiam, mikor az Örökkévaló figyelmeztet és fegyelmez,
    ne utasítsd el,
    ne sértődj meg, ha helyreigazít!
12 Mert akit szeret az Örökkévaló,
    azt helyreigazítja és megfegyelmezi,
    mint apa a fiát, akit nagyon szeret. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a juhnyájról és a pásztorról

10.1 „Igazán mondom nektek: aki nem a kapun megy be a juhakolba, hanem máshol hatol be, az tolvaj és rabló. A nyáj pásztora a kapun megy be, és előtte az őr kinyitja a kaput. A juhok hallgatnak a pásztoruk hangjára, ő pedig a nevükön szólítja a saját juhait, és kivezeti őket az akolból. Miután minden juhot kivezetett, az élükre áll, előttük megy, és a juhok követik, mert jól ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a hangját.”

Ezt a példázatot mondta Jézus a júdeabelieknek, de azok nem értették meg, miről beszélt.

Jézus, a jó pásztor

Jézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk. Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/13

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Földi életetek az Irántam való szeretetetek próbatétele

Igazság Könyve:
2014. november 12. szerda, 23:45

 

Drága szeretett leányom, ez csak természetes, hogy az emberek félnek az ismeretlentől, és ez az oka annak, hogy félnek a haláltól is. A halál a legfélelmetesebb dolgok egyike az emberek fejében, mivel sokan vakok az Örök Életről tett Ígéretemmel szemben. Ha tanúi lennének Dicsőséges Királyságomnak, akkor a halálnak nem lenne hatalma fölöttük.

Én minden lelket örömmel látok Királyságomban. Királyságomban Én nem csak a szenteknek és a választottaknak tartok fenn helyet, jóllehet számukra különleges hely van fenntartva Királyságomban. Én örömmel fogadok minden bűnöst, beleértve azokat is, akik szörnyű bűnöket követtek el, mert Én elsősorban a Nagy Szeretet Istene Vagyok.  Én mindenkit tárt karokkal fogok fogadni, aki a kiengesztelődés vágyával megbékéléssel és bűnbánattal kiált Hozzám. Ha ez még a halál pillanata előtt megtörténik, minden lelket üdvözölni fogok, és megölelem őket.

Az egyetlen akadály az ember lelke és Királyságom között: a kevélység bűne. A gőgös ember, bár lehet, hogy szégyenkezik bűne miatt, mindig azon fog igyekezni, hogy valamilyen módon igazolja bűnét. Most neki mondom: két rossz nem tesz jóvá egy gonosz cselekedetet. A büszke ember túl sok időt veszteget el, azon töprengve, hogy vajon van-e szüksége arra, hogy megváltsam őt, vagy sem. De a halál pillanatok alatt bekövetkezhet, lehet éppen akkor, amikor a legkevésbé számítanak rá. Az az ember, akiben nincs büszkeség, le fog borulni Előttem, és könyörögni fog Hozzám, hogy bocsássak meg neki, és Én akkor őt fel fogom emelni.

Ne féljetek a haláltól, mert az nem más, mint egy ajtó, mely Királyságomba vezet. Csak annyit kérek tőletek, hogy úgy készüljetek fel arra a napra, amikor eltávoztok ebből az életből, ahogyan azt tanítottam nektek. Nem azt kérem tőletek, hogy mondjatok le a mindennapi felelősségetekről. Nektek kötelességeitek vannak másokkal szemben; soha nem szabad azt éreznetek, hogy el kell különülnötök szeretteitektől, amikor Engem követtek. Azt kívánom, hogy szeressétek családjaitokat, barátaitokat, és fordítsatok elegendő időt számukra, így biztosítván azt, hogy az egymás iránti szeretetetek nyíltan kifejezésre jusson. Úgy szeressetek mindenkit, ahogyan Én szeretlek benneteket. Ezt azzal mutatjátok meg, ahogyan bántok az emberekkel; hogy időt fordítotok arra, hogy harmóniában éljetek másokkal, hogy mit mondotok róluk másoknak, és hogy hogyan segítetek azoknak, akik nem tudnak magukon segíteni. A ti földi életetek az Irántam való szeretetetek próbatétele. A mások iránt tanúsított szeretetetek által mutatjátok meg az Irántam való szereteteteket, beleértve azokat is, akik átkoznak benneteket.

Fontos, hogy naponta beszéljetek Velem, még ha csak néhány percet is. Ez az az idő, amikor Én Megáldalak benneteket. Kérlek, ne hagyjátok, hogy az eljövendő világtól való félelem arra ösztönözzön benneteket, hogy cserbenhagyjátok a hozzátok közelállókat. Nektek Rám kell összpontosítanotok, és ha ezt megteszitek, békére fogtok találni. Aztán át kell adnotok a béke ezen Ajándékát szeretteiteknek is. Azonban tudnotok kell, hogy az Irántam való szeretetetek miatt szenvedni fogtok, és meg fogjátok tapasztalni mások gyűlöletét. Ahhoz, hogy fölé emelkedhessetek az ilyen gyűlöletnek, csak szeretettel szabad válaszolnotok. Mindig.

Én a halál kötelékétől mentes szabadságot hozom nektek, és annak többé nem lesz hatalma fölöttetek. Feltámadásomnak köszönhetően, az Én Új Királyságomban ti újból épek lesztek, úgy testben, mint lélekben. Mitől kellene tehát félnetek, ha Én az Örök Élet ezen Ajándékát hozom nektek?

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/foldi-eletetek-az-irantam-valo-szeretetetek-probatetele

 

 
 
———
Római katolikus:
2019-11-1232. évközi hét kedd

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Az isteni bölcsesség tanít meg halhatatlan lelkünk igazi értékére. A szenvedés és halál a balgák szemében érthetetlen, de mi tudjuk, hogy az igaz ember lelke Istené.
Így szól az örök Bölcsesség: Isten az embert halhatatlannak teremtette, és lényét a saját hasonlatosságára alkotta. A
halál a sátán irigységéből jött a világra; és akik vele tartanak, azok megtapasztalják. Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és a halál kínja nem érheti őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek.
Ők azonban békességben vannak. Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Az (utolsó) ítélet idején majd felragyognak az igazak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. Nemzetek fölött ítélkeznek majd, és népeken uralkodnak; és az Úr lesz a királyuk mindörökre. Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűségesek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottainak osztályrésze.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 2,23-3,9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! 2a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
E: Az Úr szeme az igazakra tekint, * és füle meghallgatja kiáltásukat.
Az Úr az arcát a gonoszok ellen fordítja, * emléküket is eltörli a földről.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
E: Kiáltottak az igazak, és az Úr meghallgatta őket, * és minden szorongatásból megszabadultak.
Közel van az Úr azokhoz, akik töredelmes szívűek, * és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Zsolt 33,2-3.16-19

ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat. * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A rossz szolga csak annyit tesz, amennyi a
kötelessége.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a
kötelességünk volt.
Ezek az evangélium igéi. 

Lk 17,7-10″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-12

 
 
 
———–
Ortodox (Görög keleti): 

 20 Mivel Krisztussal együtt ti is meghaltatok, ezért felszabadultatok a világot uraló hatalmasságok alól. Akkor miért viselkedtek úgy, mintha még mindig ehhez a világhoz tartoznátok? Miért követtek olyan szabályokat, 21 amelyek ezt követelik: „Ne vedd a kezedbe!” „Ne egyél ilyet!” „Még csak hozzá se érj!” 22 Hiszen ezek olyan dolgokra vonatkoznak, amelyek elhasználásra valók és nem maradnak meg sokáig. Ha ilyen szabályokat akartok betartani, akkor csak emberek tanításait és parancsait követitek, és nem Isten gondolatait. 23 Ezek a szabályok bölcs dolgoknak látszanak, de csak a vallásoskodást szolgálják, amelyre a hamis alázatosság és a test gyötrése jellemző. Ezeknek azonban semmi hasznuk sincs, mert csak a régi emberi természet kívánságainak kielégítését szolgálják.

Új élet Krisztusban

3.1 Mivel Krisztussal együtt feltámadtatok a halálból, a mennyei dolgokra törekedjetek, hiszen Krisztus is a mennyben ül, Isten jobb oldalán! A mennyei dolgokon gondolkozzatok, ne a földieken járjon az eszetek! Hiszen meghaltatok, az új életetek pedig Krisztussal együtt Istenben van elrejtve. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ki lehet Jézus tanítványa?

25 Nagy tömeg kísérte Jézust, ő pedig hozzájuk fordult, és ezt mondta: 26 „Csak az lehet az én tanítványom, aki hozzám jön, és jobban szeret engem, mint apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy testvéreit! Igen, csak ha jobban szeret engem még a saját lelkénél is! 27 Aki nem veszi vállára a keresztjét, és nem azzal együtt követ engem, az nem lehet a tanítványom!

28 Ha tornyot akarsz építeni, akkor előbb leülsz, és megtervezed a költségeket, hogy lássad, elég-e a pénzed az építkezés befejezéséhez. 29 Különben előfordulhat, hogy az alapot megépíted, de a házat már nem tudod befejezni. Akkor pedig, aki csak látja a félbe maradt épületet, gúnyolni fog, és azt mondja: 30 »Ez az ember hozzákezdett az építkezéshez, de befejezni már nem tudta.«

31 Ha egy király a hadseregével háborúba indul egy másik király ellen, akkor előbb tanácskozik, és haditervet készít. Ha neki csak tízezer katonája van, akkor meg kell gondolnia, hogy képes-e legyőzni azt az ellenfelét, aki húszezer harcossal jön ellene! 32 Mert ha nem, akkor inkább követeket küld az ellenséghez, amíg a másik még távol van, hogy megkérdezze a békefeltételeket. 33 Ugyanez vonatkozik rátok is: ha le nem mondtok mindenről, amitek csak van, nem lehettek a tanítványaim!”

Az ízét vesztett só

34 „Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan lehetne ismét sóssá tenni? 35 Az ízetlen só már semmire sem jó! Sem a szántóföldre, sem a trágyára nem használható, ezért kidobják.

Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+14:25-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/12

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html