Üdvösség Anyja: A bűn egy tény. Létezik, és továbbra is létezni fog egészen Krisztus Második Eljöveteléig

Igazság Könyve:

2014. szeptember 27. szombat, 19:20

Drága gyermekeim, mennyire össze van törve a szívem ezekben a borzalmas időkben, amikor az ember felemelkedett, hogy megannyi módon szembeszálljon Istennel.

Isten törvényeit kigúnyolják az egész világon, mert a bűnt többé már nem, mint egy rossz dolgot ismerik el. Ehelyett azt minden adandó alkalommal igazolják, úgyhogy az ember többé már nem tud különbséget tenni a jó és a rossz között. Amikor a bűn minden formáját megölelitek, és azt állítjátok, hogy annak nincs semmi jelentősége, ti soha nem lesztek elégedettek. Ha a bűnt már csak egy emberi hibának tekintik, az egy sokkal nagyobb és súlyosabb bűnhöz fog vezetni, és végül a lélek sötétségéhez és az Istentől való elszakadáshoz. Ez egy ürességet fog hagyni a lelketekben, mely egyfajta nyomorúságot fog magával hozni, és amelytől nehéz lesz elszakadni.

A sötétség a gonosz szellemétől jön. A világosság pedig Istentől. A bűn sötétséget hoz, és ha azt nem ismeritek el bűnnek és nem keresitek a kiengesztelődést, akkor az növekedni fog, és el fog mérgesedni, míg végül megfojtja a lelket. Semmi a világon nem fogja és nem is tudja azt a megkönnyebbülést hozni a léleknek, amire az vágyik. Csak a léleknek az Istennel való megbékélése tudja ettől a szorongástól megszabadítani.

A bűn egy tény. Létezik, és továbbra is létezni fog egészen Krisztus Második Eljöveteléig. Isten gyermekei, akik az Általa meghatározott Tízparancsolatot megértik, tudni fogják, hogy az embernek, amikor vétkezik, minden egyes alkalommal kérnie kell Isten bocsánatát. Nem számít, hogy újra és újra Isten elé áll, és könyörög Bocsánatáért, mert ez az egyetlen módja annak, hogy egységben maradjatok Vele. Ily módon, sok Kegyelemben fogtok részesülni, érettebbé váltok, és Isten Fényében fogtok lakni.

A bűn létezése miatt az embernek el kell fogadnia gyengeségét. El kell fogadnia, hogy a bűn elszakíthatja őt Istentől. Ha ezt a tényt nem fogadja el, akkor ezzel azt mondja, hogy ő egyenlő Istennel. Ha az ember nem hisz a bűn létezésében, nem tudja Istent szolgálni. Ezt követően a lélek és a Teremtője közötti távolság egyre jobban kiszélesedik, míg végül az ember és Isten közötti kommunikáció megszűnik.

A Sátán vágya, hogy megszerezze a lelkeket, és megakadályozza megmentésüket.

Az ember mindaddig tagadja Istent, amíg el nem ismeri, hogy mennyire fontos elfogadni az Ő törvényeit.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-bun-egy-teny-letezik-es-tovabbra-letezni-fog-egeszen-krisztus-masodik-eljoveteleig


—————
Igaz élet Istenben:
“SZAVAM OLYAN, MINT A LÁMPÁS

Párizs, 1989. augusztus 28.

Uram, kérlek válaszolj nekem erre a kérdésre a Szentírásból: Miképpen akarod üzenetedet továbbadni, hiszen erre a munkára már kiválasztottad szolgálódat. Azt kívánod, hogy részleteiben terjesszem, vagy egyben, ahogy nekem diktáltad? 1

Vassulám, Szavam olyan, mint a lámpás, világosságot ad és fénylik, hogy minden lélek láthasson, érezhessen engem és visszatérhessen hozzám. Érted? Szeretném eloszlatni a sötétséget, amely súlyosan ránehezedik erre a világra. Azért adom nektek lámpásomat, hogy a lámpatartóra helyezzétek, nem pedig az ágy alá!

Köszönöm, Uram Jézus.

Jöjj, virágom, megáldom a házat, amely befogadott téged, és megáldom gyermekeimet. Végtelenül szeretem és sohasem hagyom el őket. Hordozd keresztemet a válladon te is, osztozz te is keresztemben! Megteszed értem? A Szeretet szeret téged.”

 
 
 
 
—-———
Római katolikus:
2019-09-2725. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Aggeus próféta könyvéből
Az új templom külsőleg szegényesebb, mint a régi volt.
Mégis értékesebb, mert ebben jelenik meg az Úr békessége.

Dárius király uralkodásának második esztendejében a hetedik hónapban, a hónap huszonegyedik napján az Úr a következő szózatot mondta Aggeus próféta által:
Szólj Zorobábelhez, Júda helytartójához, meg Józsue főpaphoz, Jószedek fiához és az egész néphez:
Ki van közületek még életben, aki látta ezt a templomot hajdani dicsőségében?
Nemde olyan a szemetek előtt, mintha nem is volna?
De bátorság, Zorobábel!
Ne félj, főpapunk, Józsue, Jószedek fia!
Bátorság, országunk népe – mondja a Seregek Ura!
Dolgozzatok!
Hiszen én veletek vagyok – mondja a Seregek Ura!
Szövetségre léptem én már akkor veletek, midőn Egyiptom földjéről visszajöttetek.
Oltalmazó lelkem kísér, hogy ne féljetek.
Mert így szól a Seregek Ura: Még egy kis idő, és megrendítem az eget és a földet, a tengert és szárazföldet. Megrendítem az összes nemzetet, és ideáramlik minden népnek a kincse, és jelenlétem dicsősége betölti ezt a házat.
Enyém az ezüst és enyém az arany.
Nagyobb lesz ennek az új háznak dicsősége az elsőnél, mert ezen a helyen adok én békességet – mondja a Seregek Ura.
Ez az Isten igéje.
Agg 1,15b-2,9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bízzál, én lelkem, Istenben, * áldani fogom szabadító Istenemet. Vö. 5bc. vers.
Előénekes: Szolgáltass igazságot nekem, Istenem, † az istentelen néppel szemben védd meg ügyemet, * ments meg a gonosz és álnok emberektől.

Hívek: Bízzál, én lelkem, Istenben, * áldani fogom szabadító Istenemet.
E: Mert te vagy az én megmentő Istenem † miért taszítasz el magadtól? * Miért kell bánatban élnem, ellenségtől gyötörten?
H: Bízzál, én lelkem, Istenben, * áldani fogom szabadító Istenemet.
E: Küldd el világosságodat és hűségedet, * hogy azok vezessenek szent hegyedre és a te hajlékodba.
H: Bízzál, én lelkem, Istenben, * áldani fogom szabadító Istenemet.
E: Odalépek Isten oltárához † örömöm Istenéhez, * citeraszóval magasztallak téged, én Uram, Istenem.
H: Bízzál, én lelkem, Istenben, * áldani fogom szabadító Istenemet.
Zsolt 42,1-4

ALLELUJA
Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon, * és életét sokakért váltságul adja. Mk 10,45 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten Fölkentjének, a Messiásnak sokat kell szenvednie.
Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.”
Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.”
Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie.
A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,18-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-27

 

 
————–
Ortodox (Görög keleti): 

Drága gyermekeim!

Régen, amikor még nem ismertétek Istent, olyan úgynevezett istenek rabjai voltatok, akik valójában nem is istenek. De most már ismeritek Istent — vagy sokkal inkább: Isten megismert benneteket. Miért fordultatok ismét azokhoz a gyenge és haszontalan, világot uraló hatalmasságokhoz? Talán újra azok rabságában akartok élni? 10 Gondosan betartjátok a különleges napokat, hónapokat, évszakokat és éveket. 11 Aggódom miattatok! Lehet, hogy hiába fáradoztam közöttetek?

12 Testvéreim, kérlek benneteket, legyetek olyanok, mint én! Hiszen, korábban én is olyan voltam, mint most ti. Egészen mostanáig nem adtatok okot arra, hogy panaszom legyen rátok. 13 Hiszen jól tudjátok, hogy először a betegségem miatt maradtam tovább, és hirdettem nektek az örömüzenetet. 14 Bár a betegségem terhet jelentett számotokra, ti mégsem utáltatok meg, és nem utasítottatok vissza, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, vagy mint magát Krisztus Jézust. 15 Hová tűnt a korábbi lelkesedésetek? Emlékszem, hogy megtettetek volna bármit, hogy segítsetek rajtam. Állítom, ha rajtatok múlt volna, még a saját szemeteket is kivettétek volna, hogy nekem adjátok. 16 Csak nem azért váltam ellenségetekké, mert megmondtam nektek az igazságot?

17 Azok az emberek[a] nagy érdeklődést mutatnak irántatok, és minden áron azon mesterkednek, hogy titeket elszakítsanak tőlem, és szembefordítsanak velem. A szándékuk azonban nem tiszta. Azt akarják elérni, hogy csak őket kövessétek. 18 Az persze helyes, ha valaki a jó célokra törekedve lelkesen dolgozik. Ezt tegyétek is, akár közöttetek vagyok, akár nem!

19 Drága gyermekeim! Szinte ismét meg kell „szüljelek” benneteket, s annak minden fájdalmát el kell szenvednem — amíg Krisztus egészen ki nem formálódik bennetek! 20 Szeretnék most közöttetek lenni, és egészen más hangnemben beszélni veletek, mert bizonytalanságban vagyok felőletek.

Hágár és Sára példája

21 Ti, akik még mindig a Törvény uralma alatt kívántok élni, mondjátok csak, nem halljátok a Törvény szavát?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4:8-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Boldogok és áldottak vagytok!

17 Ezután Jézus és az apostolok lejöttek a hegyről, és megálltak a síkságon. Velük együtt volt még Jézusnak sok más tanítványa is, és nagy sokaság, amely Júdeából, Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón partvidékéről gyűlt össze. 18 Mindannyian azért jöttek, hogy Jézust hallgassák, és meggyógyuljanak betegségeikből. Még azok is meggyógyultak, akik gonosz szellemektől szenvedtek. 19 Mindenki meg akarta érinteni Jézust, mert erő áradt belőle, és mindenkit meggyógyított.

20 Akkor Jézus a tanítványaira nézett, és ezt mondta:

„Boldogok és áldottak vagytok,
    akik felismertétek, hogy szükségetek van Istenre,
    mert tiétek
Isten Királysága!
21 Boldogok és áldottak vagytok, akik most éheztek,
    mert bőségben lesz részetek!
Boldogok és áldottak vagytok, akik most sírtok,
    mert még nevetni fogtok.

22 Boldogok és áldottak vagytok, mikor az Emberfia miatt a többiek gyűlölnek és kiközösítenek titeket, szidalmaznak és rosszat mondanak rólatok! 23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok, mert nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Hiszen az őseik ugyanígy bántak régen a prófétákkal is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+6:17-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–
https://oca.org/readings/daily/2019/09/27

——