Az Élő Isten Képmására teremtett ember szépsége leírhatatlan.

Igazság Könyve:
2014. szeptember 24. szerda, 15:05

 

Drága szeretett leányom, ahogy Isten annak idején kiválasztotta Szeretett Édesanyámat, hogy a Messiás Eljövetelének előhírnöke legyen, éppen úgy Ő most szintén arra hívatott, hogy felkészítse az emberiséget Második Eljövetelemre.

Ő a Mennyország legmagasabb Hierarchiájába emeltetett, és Örök Atyám nagy hatalmat adott neki. Ennek ellenére ő éppolyan hű és alázatos szolgálója maradt Istennek, mint egykor volt, amilyen most, és amilyen mindig is lesz. Ő segít Neki Tervében, hogy az embert a tökéletesség állapotára emelje, amilyennek lennie kellett volna.

Az Élő Isten Képmására teremtett ember szépsége leírhatatlan. Nincs az a férfi, nő vagy gyerek ezen a földön, aki felérne azzal a szépséggel, amit Isten akkor teremtett, amikor életet adott Ádámnak és Évának. A bűn volt a bukásuk, Lucifer pedig az ellenségük. Aztán ez a tökéletes állapot megsemmisült. Az ember, megpecsételve a bűntől, soha nem fogja visszanyerni ezt a tökéletes állapotot addig, amíg a kígyó és mindazok, akik őt imádják, nem lesznek száműzve. Amíg az a nap el nem érkezik, az emberi test és lélek szépsége a homályban marad.

Az ember Isten legnagyobb szerelme. Az angyalok az Ő szolgái, és ezért nekik is szeretettel kell lenniük Isten Teremtményei iránt. Isten Szeretete az Ő családja iránt túlhaladja Szeretetét mindaz iránt, amit Ő teremtett, és Ő nem fog nyugodni addig, amíg vissza nem szerzi gyermekei lelkét. Isten sok szenvedést, megaláztatást és tragédiát enged meg, és ezek mindegyikét annak gyűlölete okozza, akit Ő a legnagyobb tiszteletben tartott: az egykori Lucifer Arkangyal, aki végül Sátánná vált. Bukása, mely féltékenységének, büszkeségének és önszeretetének volt köszönhető, elképesztő nagy fájdalmat okozott Atyámnak. És ma ugyanúgy, mint a múltban, hasonlóan viselkedik.

Atyám hűséges angyalai, szentjei és szeretett Édesanyám egy olyan köteléket hoztak létre, amelyet nem lehet többé megbontani. Atyám bármit is parancsol, az Ő Elit Hierarchiája végrehajtja azt. Ő nem kérdőjelezhető meg soha. Bármi is legyen az, amire Atyám vágyik, az a helyes és leghatásosabb út. Ez az a mód, mely által meg lehet menteni az emberiséget a gonosz átkától. Ez az Ő előjoga. Senki sem merné Őt bármikor is megkérdőjelezni. Az Ő Végső Tervében, az utolsó szakaszban, amelyben Üdvösségtervét beteljesíti, többféle módon fog közbelépni.

Édesanyám megnevezése „az Üdvösség Anyja” az utolsó név, amelyet Örök Atyám, a Legmagasságosabb Isten adott neki, nem a véletlen műve. Ő azért lett küldve, hogy figyelmeztesse és felkészítse a világot a gonosznak az emberiség ellen vívott végső támadására. Ez a feladat neki adatott, és Én arra kérlek benneteket, hogy fogadjátok ezt el, és válaszoljatok neki minden alkalommal, amikor imára hív meg benneteket.

A Szentháromság sok Áldásban fogja részesíteni mindazokat, akik válaszolnak a Mennynek erre az utolsó Küldetésére – az Üdvösség Küldetésére. Legyetek hálásak azért, hogy a szeretet és a szív jóságának köszönhetően az emberiség ilyen nagy kegyekben részesült.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-elo-isten-kepmasara-teremtett-ember-szepsege-leirhatatlan

 

ALLELUJA
Úgy világítson a ti világosságtok az emberek körében, * hogy jótetteitek láttán Atyátokat dicsőítsék! Mt 5,16 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A keresztény ember hivatása az, hogy világítson másoknak.
Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz:
Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon.
Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne.
Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 8,16-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-23

 
 
————–
Igaz élet Istenben:
“ÚGY JÖJJETEK HOZZÁM, MINT A VÁMOS!
1991. október 22.

Jézusom, öltöztess alázatba, tisztaságba és törvényed iránti engedelmességbe, mert ez kedves az Atya előtt. Béke legyen veled! Ezért mondom,

légy olyan, mint a vámos,

mert sokan elítélik közületek felebarátaikat, és elfelejtik, hogy tegnap még maguk is ugyanabba az álomba merültek. Ne mondjátok: “Rendet raktam házamban, és előkészítettem az Úr számára. Bármikor eljöhet hozzám. Készen állok fogadására. Nem vagyok olyan, mint felebarátom, aki nem böjtöl, nem imádkozik és gonosz életet él.” Világosodjatok meg, mondom nektek! Ajkatok már elítélt benneteket. Először ti magatok gyógyuljatok meg, és ne ítéljétek el azokat, akik nem tudják, melyik a jobb és melyik a bal kezük. Úgy jöjjetek hozzám, mint a vámos, és kérjetek, hogy legyek irgalmas hozzátok, bűnösökhöz1 , mert mindannyian alá vagytok vetve a bűnnek.
Templom! Kelj fel és szolgálj nekem, Istenednek! Segítsd az özvegyet, mert ezzel engem szolgálsz.2
Menj békében. Veled vagyok.

Dicsőség Istennek!”

 

 
 
 

2014. szeptember 23. kedd, 23:30.
… 

Sokan pedig hátat fognak fordítani Nekem, mert szégyellni fogják Keresztem hordozását.

Soha ne gondoljátok, hogy könnyű az Én követőmnek lenni, mert nem az. De eljön az idő, amikor a hitetek a végsőkig próbára lesz téve, és Én akkor tudni fogom, hogy ki az, aki Tőlem való, és ki az, aki nem.

Jézusotok”

 

LETASZÍTOM A CSALÓKAT OROSZORSZÁG LESZ A TI IDŐTÖK ÉLŐ PÉLDAKÉPE
….
—–———
Római katolikus:
2019-09-2525. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Ezdrás könyvéből
Ezdrás pap imája: Vétkeztünk, azért kerültünk a pogány népek rabságába; Isten azonban megkönyörült rajtunk.
Ezdrás pap, aki egy egész napon át kesergett népe bűnei miatt, így kezdte imáját:
Az esti áldozat idején abbahagytam kesergésemet, tépett palástomban és köntösömben térdre borultam, és karomat kitártam Uram, Istenem felé.
Így szóltam: Istenem, én nagyon szégyellem magam.
Arcommal már feléd fordulni sem merek.
Amilyen magas fölöttünk az ég, mi éppen olyan mélyre süllyedtünk
gonoszságaink tengerébe.
Atyáink napjaitól mind a mai napig folyvást csak vétkeztünk.
Saját
gonoszságunk miatt lettünk száműzött szolgákká, királyaink és papjaink pedig pogányok kezére kerültek, így lett a sorsunk a kifosztás és a megszégyenülés, és így van ez ma is.
Most azonban egy szempillantásra megkönyörült rajtunk az Úr, a mi Istenünk: Meghagyott egy maradékot, és menedéket adott nekünk az ő szent helyén!

Megengedte Istenünk, hogy felcsillanjon a szemünk, és egy kis vigaszt adott nekünk szolgaságunkban. Szolgák vagyunk, ez igaz.
De Istenünk e számkivetett sorsunkban sem hagyott el: a perzsa király szívét felénk fordította kegyével: hogy újra éljünk; hogy romjaiból fölépítsük Istenünk szent templomát; hogy védőfal erősítse országunkat, Júdát, és az Úr szent városát, Jeruzsálemet!
Ez az Isten igéje.
Ezd 9,5-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! 2a. vers.
Előénekes: Nagy vagy, Uram, örökké, * a te uralmad mindörökké fennmarad.

Megversz, de meg is gyógyítasz, † letaszítasz az alvilágba, de erőd onnan is kihozhat, * és nincs, aki elmenekülhet kezedből.
Hívek: Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké!
E: Áldjátok az Urat, ti, Izrael fiai, * a nemzetek színe előtt dicsérjétek,
mert azért szórt titeket az őt nem ismerő nemzetek közé, * hogy csodálatos műveit hirdessétek.
H: Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké!
E: Megvert minket bűneink miatt, * de meg is gyógyít, mert jóságos.
Nézzétek meg, hogy mit tett velünk, † félve és rettegve dicsérjétek őt, * és tetteitekkel magasztaljátok az örök Királyt.
H: Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké!
E: Térjetek meg tehát, bűnösök, † Isten előtt igazságban járjatok, * higgyétek, hogy jóságát megmutatja rajtatok!
H: Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké!
Tób 13,2-4a.5.8

ALLELUJA
Közel van az Isten országa, * tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban. Mk 1,15 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus önálló apostoli munkára küldi tizenkét tanítványát.
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására.
Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket. Meghagyta nekik: „Semmit se vigyetek az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt! Két ruhátok se legyen!
Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem utaztok! De ha nem fogadnak be, hagyjátok el a várost, és a port is rázzátok le lábatokról vádképpen ellenük!” Azok útra keltek, bejárták a falvakat. Hirdették mindenütt az evangéliumot, és meggyógyították a betegeket.
Ezek az evangélium igéi. 

Lk 9,1-6″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-25

 

 
————–
Ortodox (Görög keleti): 

Salamon bölcs mondásai

10.1 Ezek Salamon bölcs mondásai.

A bölcs fiú örömet szerez apjának,
    az ostoba fiú pedig szomorúságot anyjának.
A csalással szerzett vagyon mit sem ér,
    de az igazságosság megszabadít a haláltól.

Az Örökkévaló megadja, amit az igazságosak kívánnak,
    de megakadályozza, hogy a gonoszok kívánsága teljesüljön.
A lusta ember elszegényedik,
    a szorgalmas pedig meggazdagodik.
Az értelmes fiú aratáskor begyűjti a termést,
    a haszontalan pedig átalussza az aratást.

Az emberek áldják, aki igazságos,
    míg a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat leplezi.
Az igaz ember nevét áldva emlegetik,
    de a gonosz nevét átokként használják.

A bölcs szívű engedelmeskedik a parancsnak,
    az istentelen beszédű pedig elbukik.
Aki igazságosan él, az biztonságban lakik,
    de aki görbe utakon jár, azt rajtakapják.
10 Aki rosszindulatú és alattomos, az bajt okoz,
    az istentelen beszédű pedig elbukik.[a]
11 Az igazságos ember beszéde élet forrása,
    de a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat takargatja.

12 A gyűlölet felszítja a viszályt,
    de a szeretet minden vétket befed.
13 Az értelmes ember beszédében bölcsességet találsz,
    az esztelen hátának pedig verés való.
14 A bölcsek a szívükben gyűjtik a tudást,
    az ostobák pedig kifecsegik, és bajt hoznak magukra.
15 A gazdag embert vagyona védi,
    a szegényt pedig nincstelensége teszi tönkre.
16 Az igazságos ember jövedelme az életet
szolgálja,
    de amit a bűnös szerez, abból újabb bűnök származnak.

17 Aki elfogadja a figyelmeztetést,
    az maga is az élet útját mutatja másoknak,
aki pedig elutasítja az intést,
    másokat is félrevezet.
18 Aki hazugsággal takarja el gyűlöletét,
    s aki rágalmat terjeszt, ostoba mind a kettő.
19 Aki sokat beszél, sokat is vétkezik,
    aki pedig idejében elhallgat, az bölcs.
20 Az igaz ember beszéde drága, mint a színezüst,
    az istentelennek pedig még a gondolatai is értéktelenek.
21 Az igaz ember bölcs beszéde sokakat táplál,
    az ostobák pedig esztelenségük miatt halnak meg.
22 Az Örökkévaló áldása tesz igazán gazdaggá,
    nem az ember erőlködése.
23 Az öntelt ostoba élvezi, ha gonoszságot követhet el,
    az értelmes embernek pedig a bölcsességben telik öröme.
24 Amitől fél a gonosz, az esik meg vele,
    amit pedig az igazak kívánnak, megkapják.
25 Már az első vihar elsöpri a gonoszt,
    de az igazak örökké megmaradnak.
26 Mint ecet a fogaknak, füst a szemeknek,
    olyan a lusta
szolga a megbízójának.

27 Aki tiszteli és féli az Örökkévalót,
    annak élete meghosszabbodik,
    a gonosz ember élete pedig megrövidül.
28 Amit az igaz remél, annak örülni fog,
    de amit a
gonosz vár, abból semmi sem lesz.
29 Az Örökkévalónak tetsző élet az igazak kővára,
    de pusztulás a gonosztevőknek.
30 Az igaz embert semmi sem tudja kimozdítani a helyéről,
    de a gonoszok végleg ki fognak pusztulni a Földről.
31 Az igaz ember szája bölcsességet mond,
    de a gonosz nyelvűt kipusztítják a Földről.
32 Az igaz ajka kedvesen szól,
    de a gonosz szája csak bajt okoz.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Bölcsesség áldásai

3.1 Fiam, ne felejtsd el, amire tanítalak,
    vésd szívedbe parancsaimat,
mert megszaporítják napjaidat és életed éveit,
    jólétet és békességet hoznak neked!
A szeretetet és hűséget soha el ne hagyd,
    kösd magadra, mint nyakláncot,
    vésd a szívedbe őket!
Akkor Isten és az emberek
    egyaránt szeretni fognak, és megbecsülnek.

Bízz az Örökkévalóban teljes szívvel,
    és ne menj a saját fejed után!
Minden helyzetben ismerd fel az Örökkévalót és akaratát,
    akkor majd ő egyengeti utadat,
    és vezeti lépteidet!
Ne képzeld magad túl okosnak,
    hanem tiszteld és féld az Örökkévalót,
    a gonosznak pedig fordíts hátat!
Egészség lesz ez a testednek,
    s még a csontjaid is felüdülnek.

Tiszteld az Örökkévalót vagyonodból,
    minden jövedelmed színe-javából,
10 akkor gabonával telik meg éléskamrád,
    szőlőprésed mustot áraszt!
11 Fiam, mikor az Örökkévaló figyelmeztet és fegyelmez,
    ne utasítsd el,
    ne sértődj meg, ha helyreigazít!
12 Mert akit szeret az Örökkévaló,
    azt helyreigazítja és megfegyelmezi,
    mint apa a fiát, akit nagyon szeret.

13 Boldog, aki megtalálta a bölcsességet,
    áldott, aki értelmet talált!
14 Mert ez több hasznot hoz, mint az ezüst,
    értékesebb, mint a színarany,
15 drágább, mint a rubin,
    kívánatosabb, mint bármi más!

16 A bölcsesség jobbjában hosszú élet van,
    bal kezében gazdagság és dicsőség,
17 útjai gyönyörűségesek,
    jólétre és békességre vezetnek.
18 Élet fája a bölcsesség annak, aki megragadja,
    és akik magukhoz ölelik, milyen boldogok!

19 Az Örökkévaló bölcsességgel teremtette a Földet,
    és értelemmel feszítette ki az eget,
20 tudásával hasította fel a mélységet,
    és zúdított esőt a fellegekből.

21 Fiam, ne téveszd a szemed elől,
    ragaszkodj a bölcsességhez és megfontoltsághoz,
22 mert ezek éltetik a lelkedet,
    nyakadat aranylánccal ékesítik!
23 Akkor biztos léptekkel járhatsz utadon,
    s nem botlasz meg soha,
24 ha lefekszel, nem félsz semmitől,
    nyugodtan alszol, és álmod könnyű,
25 nem rettegsz váratlan bajoktól,
    sem a pusztító vihartól, amely a gonoszokra zúdul,
26 mert az Örökkévaló maga nyújt neked biztonságot,
    s megóvja lábadat a csapdáktól.

27 Ne késlekedj jót tenni a rászorulóval,
    ha módod van rá, hogy adj!
28 Ne mondd szomszédodnak, ha nálad van, amit kér:
    „Jöjj vissza holnap, majd akkor adok!”

29 Ne tervezz rosszat szomszédod ellen,
    aki bizalommal van irántad!
30 Ne pereskedj ok nélkül azzal,
    aki nem bántott téged!

31 Ne irigyeld, aki erőszakos,
    s ne kövesd a példáját soha,
32 mert az Örökkévaló utálja a gonoszokat,
    de az igazakat bizalmába fogadja!
33 Az Örökkévaló megátkozza a gonosz ember családját,
    de megáldja az igazak otthonát.
34 Az Örökkévaló
megalázza azt, aki másokat megaláz,
    de jóindulattal van az
alázatosak iránt.

35 A bölcsek dicsőséget örökölnek,
    a magabiztos ostobák pedig
megszégyenülnek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


https://oca.org/readings/daily/2019/09/25

——

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük