Isten, az Atya: Úgy szeressetek Engem, ahogyan Én szeretlek benneteket

Igazság Könyve:

2014. szeptember 10. szerda, 3:00

Drága lányom, tedd ismertté, hogy minden alkalommal, amikor egy ember vétkezik Ellenem, Én megbocsátok neki. A bűn elválaszthatja őt Tőlem, de Én a bűnöst továbbra is szeretem. Tedd ismerté, hogy azokat is szeretem, akik nem törődnek Velem. Azt szeretném, ha azok, akik talán úgy gondolják, hogy nem Létezem, most meghallgatnának Engem.

Én elérhető vagyok számotokra. Kérlek, hívjatok Engem. Akarlak benneteket. Szeretlek benneteket. Szükségem van rátok, mert Testem részei vagytok. És mint Testem részei, elveszettnek érzem magam, ha nem válaszoltok Nekem. Egy szülőhöz hasonlóan, aki életet ad egy gyermeknek, várom a válaszotokat. Egy csecsemő természetes módon válaszol egy szülőnek. Egy szülő természetesen válaszol gyermekének, mert ez része annak az Ajándéknak, amellyel megajándékoztam az emberiséget.

Én Vagyok a ti Atyátok. Én Vagyok a ti Teremtőtök. Az Vagyok, Aki Vagyok. Nem tudjátok, hogy én azzal a vágyakozással szeretlek benneteket, amelyet csak azok ismernek közületek, akik szülők lettek? A nagy szomorúság könnyeit sírom, amikor nem tudjátok, hogy Én Ki Vagyok. Nehéz most a Szívem, amikor szólítalak benneteket. Úgy szeressetek Engem, ahogyan Én szeretlek benneteket.

Örök Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-ugy-szeressetek-engem-ahogyan-en-szeretlek-benneteket

—————
Igaz élet Istenben:

SEMMISÉGED ÁLTAL NYILVÁNÍTOTTAM KI GAZDAGSÁGOMAT
1990. október 24.

Szívem Nagyságodat akarja szolgálni, de szükséget szenvedek, nyomorúságos vagyok, és nélküled képtelen arra, hogy felemeljem ujjamat.

Igazad van, mert ha nem állnék melletted, egyáltalán nem tudnál állva maradni. Lélek, akit világosságomba emeltelek, kész vagy-e engedelmeskedni tanításomnak?

Kész vagyok engedelmeskedni tanításodnak.

Jöjj akkor, és osztozz velem köpenyemen! Hadd legyek Vezetőd, és folytatom Szentséges Szívem titkainak felfedését előtted. Folytatom a menny mélységeinek feltárását. Nem fogsz csalódni bennem, lélek.
Maradj szegény! Lelkesen vágyakozz táplálékomra! Igen, éhezz eledelemre, és vágyakozz utána! Ne légy olyan, mint a gazdag, aki nem éhezi és nem is keresi táplálékomat. Keresd Szívem gazdagságát! Semmiséged által nyilvánítottam ki nagyságomat, a te nyomorúságod által mutattam meg irgalmamat, és törékenységeden keresztül erőmet. Megmutattam a világnak Szívem égő vágyának lángját.
Viszonzásul mindössze szeretetet kérek.
Leányom! Bizony mondom neked, aki engem, Istenedet kívánod szolgálni, hogy megáldalak téged, valahányszor kinyitod szájadat, hogy az igazság mellett tanúskodj. Tüzet gyújtok benned, valahányszor rólam beszélsz. Imádkozz és kérj, és többet adok neked, mint amennyit kértél. Mindig emlékeztetni foglak tanításomra, hogy ismételni tudd Szavaimat. Nem hagylak el, engem igen hűségesnek ismernek. Ezért Vassulám, engedd meg, hogy mindaddig igénybe vegyelek, amíg érted nem jövök, hogy magammal vigyelek. Áldott gyermekem! 1
Maradékom! Virágom! Helyes lelkülettel jöjj hozzám, és bízzál bennem! Meg akarod csókolni lábamat? Jöjj, fogd meg Mestered kezét, és kövess!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum567.html
 
 
 
 
—-———
Római katolikus:
2019-09-1023. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
A mennyei Atya megbocsátotta bűneinket, és a keresztségben új életre támasztott Krisztussal.
Testvéreim!
Mivel elismertétek Jézus Krisztust uratoknak, éljetek is őbenne! Verjetek benne gyökeret! Épüljetek rá, és erősödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok; és legyen túláradó a hálaadástok!
Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen titeket bölcselkedéssel és hamis tanítással, amely emberi hagyományokhoz és a világot hatalmukban tartó szellemekhez igazodik, nem pedig Krisztushoz. Mert Krisztusban lakik testi formában az Istenség egész teljessége; és a vele való életközösség által lettetek ennek a teljességnek részesei. Ő az égi fejedelmek és hatalmasságok feje. Benne vagytok körülmetélve, nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem az érzékies test leverésével, mert ez a Krisztus szerint való körülmetélés.
Ezáltal a keresztségben Jézus Krisztusba temetkeztetek el, és benne fel is támadtatok annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból feltámasztotta.
Titeket tehát, akik bűneitek és testi körülmetéletlenségetek következtében halottak voltatok, vele együtt életre keltett. Megbocsátotta minden bűnünket. A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte. Lefegyverezte a (bukott égi) fejedelemségeket és hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk.
Ez az Isten igéje.
Kol 2,6-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Jóságos az Isten: * kegyes az egész világhoz. 9a. vers.
Előénekes: Magasztallak téged, Istenem, Királyom, * áldom nevedet örökkön örökké.
Mindennap áldalak téged, * és dicsőítem nevedet örökkön örökké.
Hívek: Jóságos az Isten: * kegyes az egész világhoz.
E: Irgalmas az Úr és kegyelmes, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Az Úr mindenkihez jóságos, * és irgalmas minden művéhez.
H: Jóságos az Isten: * kegyes az egész világhoz.
E: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmad mindenek hirdessék.
H: Jóságos az Isten: * kegyes az egész világhoz.
Zsolt 144,1-2.8-9.10-11

ALLELUJA
Jézus mondja: „Én kiválasztottalak titeket a világból, † hogy menjetek és termést hozzatok, * és termésetek meg is maradjon.” Jn 15,16 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus egy imádságban töltött éjszaka után kiválasztja tizenkét apostolát.
Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.
Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,12-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-10

 
 
 
 
————–
Ortodox (Görög keleti): 

Titusz és társai

16 Hálát adok Istennek, hogy ugyanazt a szeretetet adta Titusz szívébe, mint amely bennünk is van. 17 Szívesen fogadta kérésünket, de ettől függetlenül ő maga is azon volt, hogy meglátogasson titeket. 18 Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akit az örömhír terjesztésében végzett szolgálata miatt a helyi gyülekezetekben mindenhol dicsérnek. 19 Sőt, a helyi gyülekezetek azzal is megbízták, hogy útitársunk legyen, és segítsen a pénzadományok gyűjtésében. Ezt a szolgálatot azért végezzük, hogy dicsőséget szerezzünk az Úrnak, és megmutassuk, hogy valóban segíteni akarunk a testvéreinknek.

20 Mert igyekszünk elkerülni, hogy bárki kivetni valót találjon abban, ahogyan ezt a nagy összegű adományt kezeljük. 21 Mert nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is gondunk van arra, hogy jó hírünk legyen.

22 Elküldtük velük együtt még azt a testvérünket is, aki mindig készséges volt, hogy segítsen. Ő már többször is bebizonyította, hogy megbízható segítőtárs. Most még sokkal lelkesebb, mert nagyon bízik bennetek.

23 Ami Tituszt illeti, ő a társam a közöttetek végzett munkámban, a többi testvér pedig, akik vele utaznak, a helyi gyülekezetek küldöttei. Mindannyian Krisztus dicsőségére végzik a munkájukat, 24 fogadjátok hát őket szeretettel! Mutassátok meg nekik, hogy nem hiába dicsekszünk veletek a többi helyi gyülekezet előtt!

A jeruzsálemi testvérek megsegítése

9.1 Azt hiszem, arról nem is kell írnom, hogy Isten népét segítsétek meg adományaitokkal, hiszen tudom, hogy valóban milyen készségesek vagytok. El is dicsekedtem veletek a macedón testvéreknek. Mondtam nekik, hogy az Akhájában élő testvérek már tavaly óta készen állnak arra, hogy segítsenek a rászorulóknak. Ezen felbuzdulva a macedón testvérek többsége elhatározta, hogy ők is adakozni fognak.

Most mégis elküldöm hozzátok ezeket a testvéreket.[b] Nem akarom ugyanis, hogy a veletek való dicsekedésemmel szégyent valljak. Azért küldtem őket, hogy időben felkészülhessetek, mint ahogy azt korábban mondtam. Ha azután a macedón testvérek velem együtt megérkeznek hozzátok, remélem, hogy nem találnak benneteket felkészületlenül! Nehogy szégyent valljunk — jobban mondva, nehogy megszégyenüljetek — ha kiderül, hogy mégis hiába bíztam bennetek. Ezért kértem a testvéreket, hogy menjenek előre hozzátok, és készítsék elő adományaitokat, amelyeket korábban megígértetek.

Azt szeretném, ha adományotok úgy lenne elkészítve, mint önként adott nagylelkű ajándék. Nem akarom, hogy kényszerből vagy kelletlenül adjatok akár egyetlen fillért is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+8-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A tizenkét apostol kiválasztása

13 Jézus ezután fölment egy hegyre, és magához szólította azokat, akiket a többiek közül kiválasztott. Ezek csatlakoztak is hozzá. 14 Tizenkét férfit jelölt ki — akiket apostoloknak nevezett —, hogy állandóan vele legyenek, hogy kiküldje őket Isten üzenetét hirdetni, 15 és hogy felhatalmazást kapjanak a betegek gyógyítására, meg a gonosz szellemek kiűzésére:

16 Simont, akit elnevezett Péternek,

17 Jakabot és Jánost, Zebedeus két fiát, akiknek a „Boanerges” nevet adta, amely azt jelenti: „mennydörgés fiai”,

18 Andrást,

Fülöpöt,

Bertalant,

Mátét,

Tamást,

Jakabot, Alfeus fiát,

Taddeust,

Simont, a zélótát[a],

19 és Júdás Iskáriótest, aki később elárulta őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+3:13-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–
https://oca.org/readings/daily/2019/09/10

——
—–———-

2014. szeptember 9. kedd, 17:00

Drága szeretett leányom, Szívem nagy szomorúsággal dobog ebben az időben. Vannak köztetek olyanok, akik – miután átölelték Szavamat, mely ezeken a szent Üzeneteken keresztül Szeretetemnek és Együttérzésemnek köszönhetően adatik – a legkegyetlenebb módon árultak el Engem. Ez az árulás nem különbözik attól, amelyet földi Időm során követtek el Ellenem.

A kétség magvait azok ültetik a többiekbe, akiket – a hazugságok és a gyűlölet miatt, melyet a gonosz ültetett a szívükbe – a megtévesztésbe vezettek. Ő, aki Engem továbbra is gyűlöl, gyűlöletet fog Ellenem szítani, megfertőzvén néhányat azok közül, akik érintettek ebben vagy más küldetésben, melyek a Mennyből adatnak a lelkek megmentésére. Ő hazudni fog, és rágalmakat fog szórni választottaimra, hogy elfordítsa Tőlem a lelkeket. Azoknak mondom, akik hátat fordítanak Nekem: tudjátok meg, hogy árulásotok ketté vágja a Szívemet. Tudnotok kell, hogy amit Ellenem tesztek, a ti dolgotok, mert szabad akarattal rendelkeztek. De amikor arra használjátok befolyásotokat, hogy eltávolítsátok Tőlem a lelkeket, személyesen foglak felelősségre vonni benneteket minden egyes lélekért, akiket sikerül eltávolítanotok Nagy Irgalmasságomtól. Jaj annak a léleknek, aki gyűlöletet szít Ellenem, Jézus Krisztus ellen, amikor az Én egyetlen vágyam az, hogy Isten minden gyermekét Magammal vigyem.

Azért jöttem, hogy Irgalmamba burkoljam a lelkeket, és ha akadályokat gördítetek, hazugságokat terjesztetek, és arra indítotok másokat, hogy megvessék prófétáimat, akkor Én szigorúan meg foglak büntetni benneteket, mert ez az egyik legnagyobb bűn Isten ellen. Ha szándékosan megpróbáltok beavatkozni Üdvösségtervembe, akkor az utolsó napon a Színem elé foglak szólítani benneteket, és felelősségre lesztek vonva a lelkek Tőlem való megfosztásának bűnéért, akik a ti gonosz cselekedeteitek miatt vesztek el a gonosz javára. És amikor azt állítjátok, hogy Isten Szava a gonosz lélektől jön – ezt a gonoszságot soha nem fogom nektek megbocsátani. Maradjatok csendben. Ne kövessétek el ezt a súlyos bűnt Isten ellen. Ha többé már nem fogadjátok el Küldetésemet, akkor távozzatok méltósággal, és ne szóljatok egy szót sem. A hallgatásotok fog megmenteni benneteket. Ha gonosz dolgot mondotok Ellenem, a vadonba foglak dobni benneteket, és soha nem lesztek Királyságom részei.

A Szívem összetört, de az Elhatározásom nem. Ne attól féljetek, hogy esetleg megtévedtek, hanem Isten Haragjától, mert akik prófétáimat átkozzák, Engem átkoznak.

Jézus Krisztus

Az Emberfia”

https://masodikeljovetel.hu/azok-akik-profetaimat-atkozzak-engem-atkoznak

Azok, akik prófétáimat átkozzák, Engem átkoznak

2019/09/09
 
Igazság Könyve:

2014. szeptember 9. kedd, 17:00

Drága szeretett leányom, Szívem nagy szomorúsággal dobog ebben az időben. Vannak köztetek olyanok, akik – miután átölelték Szavamat, mely ezeken a szent Üzeneteken keresztül Szeretetemnek és Együttérzésemnek köszönhetően adatik – a legkegyetlenebb módon árultak el Engem. Ez az árulás nem különbözik attól, amelyet földi Időm során követtek el Ellenem.

A kétség magvait azok ültetik a többiekbe, akiket – a hazugságok és a gyűlölet miatt, melyet a gonosz ültetett a szívükbe – a megtévesztésbe vezettek. Ő, aki Engem továbbra is gyűlöl, gyűlöletet fog Ellenem szítani, megfertőzvén néhányat azok közül, akik érintettek ebben vagy más küldetésben, melyek a Mennyből adatnak a lelkek megmentésére. Ő hazudni fog, és rágalmakat fog szórni választottaimra, hogy elfordítsa Tőlem a lelkeket. Azoknak mondom, akik hátat fordítanak Nekem: tudjátok meg, hogy árulásotok ketté vágja a Szívemet. Tudnotok kell, hogy amit Ellenem tesztek, a ti dolgotok, mert szabad akarattal rendelkeztek. De amikor arra használjátok befolyásotokat, hogy eltávolítsátok Tőlem a lelkeket, személyesen foglak felelősségre vonni benneteket minden egyes lélekért, akiket sikerül eltávolítanotok Nagy Irgalmasságomtól. Jaj annak a léleknek, aki gyűlöletet szít Ellenem, Jézus Krisztus ellen, amikor az Én egyetlen vágyam az, hogy Isten minden gyermekét Magammal vigyem.

Azért jöttem, hogy Irgalmamba burkoljam a lelkeket, és ha akadályokat gördítetek, hazugságokat terjesztetek, és arra indítotok másokat, hogy megvessék prófétáimat, akkor Én szigorúan meg foglak büntetni benneteket, mert ez az egyik legnagyobb bűn Isten ellen. Ha szándékosan megpróbáltok beavatkozni Üdvösségtervembe, akkor az utolsó napon a Színem elé foglak szólítani benneteket, és felelősségre lesztek vonva a lelkek Tőlem való megfosztásának bűnéért, akik a ti gonosz cselekedeteitek miatt vesztek el a gonosz javára. És amikor azt állítjátok, hogy Isten Szava a gonosz lélektől jön – ezt a gonoszságot soha nem fogom nektek megbocsátani. Maradjatok csendben. Ne kövessétek el ezt a súlyos bűnt Isten ellen. Ha többé már nem fogadjátok el Küldetésemet, akkor távozzatok méltósággal, és ne szóljatok egy szót sem. A hallgatásotok fog megmenteni benneteket. Ha gonosz dolgot mondotok Ellenem, a vadonba foglak dobni benneteket, és soha nem lesztek Királyságom részei.

A Szívem összetört, de az Elhatározásom nem. Ne attól féljetek, hogy esetleg megtévedtek, hanem Isten Haragjától, mert akik prófétáimat átkozzák, Engem átkoznak.

Jézus Krisztus

Az Emberfia”

https://masodikeljovetel.hu/azok-akik-profetaimat-atkozzak-engem-atkoznak


—————
Igaz élet Istenben:

FIGYELMEZTETEM AZOKAT, AKIK KINEVETIK A LELKET

1988. szeptember 5.

(Három órával később kaptam meg a hírt: egyik pap, akiben bíztam, és akiről azt gondoltam, hogy hisz Isten üzenetében, “elárult“. Egyáltalán nem hitt, csak színlelte egész idő alatt. Kijelentette: “Isten nem nyilvánítja ki magát ilyen módon, sem pedig ilyen személynek. Nagyon fájt, mert azt gondoltam, hogy megértette, és hogy jó barát. Elvesztettem egy “barátot”… Ezt a hírt más barátaimtól kaptam.)
Uram?

Később: 1988. szeptember 6.

Én vagyok. Figyelmeztettelek téged gyermekem erre az árulásra: Jöjj; támaszkodj rám! Hadd tudják meg mennyire nem hiteles azoknak érvelése, akik azt mondják neked, hogy ez nem tőlem származik, és lelkesedésük rossz irányba fordult. Úgy tűnik, hogy nem látják tisztán igazságosságomat és csak saját gondolataikat hangoztatják. Az Írás mondja: “Milyen szépen hangzik azok lépése, akik jó hírt hoznak.”És azoknak, akik meglepődnek azon, hogy miféle eszközt választottam, azt mondja az Írás: “Azok találtak meg engem, akik nem kerestek, és azoknak nyilvánítottam ki magamat, akik nem kérték tanácsomat.”

Annak a papnak azonban van egy jó érve. Én valóban nem vagyok a megfelelő személy ahhoz, hogy ilyen “adományom” legyen. Nem vagyok jó. Barátnőm, Beatrice megkérdezte tőle: “És nit tart Mária Magdolnáról?”Azt válaszolta: “Ó, igen, de ő később megtért. “Azt gondolja tehát, hogy én nem tértem meg.

Légy békében! Én befogadtalak téged Szent Szívembe.  ….”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum323.html

 
 
 
—-———
Római katolikus:
2019-09-09

23. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
Az apostol az Egyház szolgája, hogy Isten üdvözítő tervét hirdesse.
Testvéreim!
Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az ő testének, az Egyháznak javára.
Ennek lettem a szolgája az Istentől értetek kapott hivatásnál fogva, hogy az Isten szavát érvényre juttassam: Azt a titkot, amely korszakok és nemzedékek óta rejtve volt, s amelyet most szentjeinek kinyilatkoztatott. Velük akarta megismertetni az Isten, milyen fönséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok: Krisztus a megdicsőülés reménye bennetek. Őt hirdetjük, amikor intünk és a teljes bölcsesség birtokában tanítunk mindenkit, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Jézus Krisztusban.
Ezért fáradok és küzdök az ő erejével, amely hatékonyan működik bennem. Szeretném, ha tudnátok, mennyit küzdök értetek, valamint a laodiceaiakért és mindazokért, akik személyesen nem ismernek, hogy szívükben megerősödve és a szeretetben egyesülve eljussanak a tökéletes megismerés teljes gazdagságára: Isten titkának, Krisztusnak megismerésére. Benne rejlik a tudomány és bölcsesség minden kincse.
Ez az Isten igéje.
Kol 1,24-2,3

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Isten megmenti életem; * ő az én dicsőségem. 8a. vers.
Előénekes: Lelkem, nyugodj meg teljesen Istenben, * hagyatkozz rá türelemmel.
Mert ő az én üdvösségem, ő az én Istenem, * ő a sziklaváram, nem fogok meginogni.
Hívek: Isten megmenti életem; * ő az én dicsőségem.
E: Minden népek, benne bízzatok, * tárjátok fel szíveteket őelőtte, mert Isten a mi menedékünk.
H: Isten megmenti életem; * ő az én dicsőségem.
Zsolt 61,6-7.9

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A farizeusok szemmel tartják Jézust, és még jótetteiben is csak azt keresik, hogy mit fordíthatnak ellene.
Jézus az egyik szombaton elment a kafarnaumi zsinagógába, és tanítani kezdett.
Volt ott egy jobb kezére béna ember. Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton; hogy aztán okot találjanak a vádaskodásra.
Ő azonban ismerte gondolataikat. Megszólította tehát a béna kezű embert: „Kelj fel, és állj ide a középre!” Az felkelt és odaállt. Jézus akkor hozzájuk fordult: „Kérdem tőletek: Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy pusztulni hagyni?”
Végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze.
Erre esztelen harag szállta meg őket, és arról kezdtek tanakodni, hogy mit tegyenek Jézussal.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,6-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-09

 
 
 
—–——–
Ortodox (Görög keleti): 
Minden dologban meggazdagodtatok: hitben, beszédben, tudásban, mindenféle igyekezetben, és a szeretetben, amelyet tőlünk tanultatok. Most hát legyetek bőkezűek az adakozásban is!

Nem parancsként mondom, hogy adakozzatok, de szeretném kipróbálni, hogy igazi szeretet van-e bennetek. Ezért mondtam el nektek, hogy mások milyen bőségesen adakoznak. Hiszen megismeritétek Urunk, Jézus Krisztus irántatok való bőkezűségét és nagylelkűségét! Bár ő gazdag volt, szegénnyé lett értetek, hogy az ő szegénysége által ti meggazdagodjatok.

10-11 Hadd adjak nektek tanácsot! Tavaly ti voltatok az elsők, akik adni akartak — és adtatok is. Most pedig jó lenne, ha befejeznétek, amit elkezdtetek. Ne csak a jó szándék legyen bennetek, hanem tegyétek is meg, amit elhatároztatok! Tehát gyűjtsétek össze, amit adni akartok — mindenki a lehetőségeihez mérten. 12 Mert ha valóban adni akartok, akkor ajándékotok ahhoz mérten lesz kedves, ami az erőtökből telik, hiszen senkitől sem várnak többet, mint amit képes adni. 13 Nem arról van szó, hogy amiatt, hogy másokon segítetek, ti meg szükséget lássatok. 14 Inkább a kiegyenlítésre törekedjetek. Hiszen most a ti adományotok fogja kipótolni, ami a testvéreiteknek hiányzik. Máskor meg éppen fordítva: ők fogják majd a bőségükből kipótolni a ti hiányotokat. Így mindannyian egyformán részesedtek a javakból, 15 ahogyan az Írás mondja:

„Aki sokat szedett,
    az sem tudott túl sokat összegyűjteni,
de aki keveset szedett,
    annak sem lett túl kevés, amit összegyűjtött.”[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+8:7-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A farizeusok ekkor kimentek a zsinagógából, és azonnal tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy milyen úton-módon lehetne Jézust kivégeztetni.

Nagy sokaság gyülekezik Jézushoz

Jézus ezután visszavonult tanítványaival a Galileai-tó mellé. Azonban nagy sokaság követte Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Idumeából, a Jordánon túli területekről, meg Tírusz és Szidón vidékéről, mert hallották, hogy milyen hatalmas dolgokat tett. Mivel nagyon sokan összegyűltek, Jézus szólt a tanítványainak, hogy készítsenek elő a számára egy bárkát, hogy az emberek ne tolongjanak körülötte. 10 Ugyanis nagyon sok embert meggyógyított, ezért akik valamilyen betegségben szenvedtek, mind igyekeztek a közelébe férkőzni, hogy megérinthessék. 11 Voltak közöttük olyanok is, akikben gonosz szellemek laktak. Amikor meglátták Jézust, leborultak előtte, és azt kiabálták: „Te vagy az Isten Fia!” 12 Jézus azonban szigorúan rájuk parancsolt, hogy ezt ne hirdessék.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+3:6-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
—–———-