Fel fogom fegyverezni Angyalaimat és választottaimat, hogy harcoljanak azok ellen, akik elárulnak Engem

Igazság Könyve:
2014. augusztus 23. szombat, 20:00

 

Drága szeretett leányom, amint a kiválasztott lelkek száma megnövekszik, hogy segítsenek Nekem földi Királyságom visszakövetelésében, két jel fog hamarosan nyilvánvalóvá válni. Az első, a lelkek felfuvalkodottságára vonatkozik földi Egyházamban, ahol az emberi értelem, intelligencia és ambíció el fogja pusztítani felszentelt szolgáim igaz hitét. * A büszkeség és az arrogancia azzal a veleszületett vággyal párosulva, hogy megtapasztaljanak egy mélyebb hitet – mely mindig elérhetetlen lesz számukra -, a sötétség hamis egyházát fogja eredményezni. Ebből egy fennkölt hierarchia fog kialakulni, mely hazugságokat és egy meddő hitet fog szülni.

A második jel az alacsonyabb rendű testrészekre vonatkozik, amikor az emberi testet – mely Isten szent Ajándéka – ennek a világnak puszta eszközévé és díszévé fogják lealacsonyítani, és semmiféle tiszteletet sem fognak iránta mutatni. Az erkölcsiség hiánya az emberi test iránti tisztelet hiányát fogja eredményezni, beleértve a testtel való visszaélést is, amelyet mint eszközt arra fognak használni, hogy a legsúlyosabb testi bűnöket elkövessék. Az emberi élet iránti tisztelet hiánya még azt fogja eredményezni, hogy a gyilkosságok olyannyira gyakoriak lesznek, hogy végül sokan érzéketlenné fognak válni a gonosz emberek keze által elkövetett rémtettekkel szemben.

Az ember megtisztítása folytatódik, de a (választott) lelkek önként vállalt szenvedése nélkül sokan elvesznének. Azok, akik az Élő Isten Pecsétjével rendelkeznek, csak akkor fognak megkönnyebbülést kapni szenvedéseikben, amelyek az emberiséget sújtják, mint például a bűn, a háborúk, az éhínség és a betegségek, amikor minden már elviselhetetlennek tűnik számukra. Soha nem szabad figyelmen kívül hagynotok a háborúkat, bármilyen kisméretűek legyenek is azok, mert ezek ki fognak szélesedni. Soha ne hagyjátok figyelmen kívül az igaz hit hiányát Egyházamban, mert az szintén terjedni fog. Soha ne hagyjátok figyelmen kívül a nemzetek közötti gyűlöletet, azokat sem, akik a vallást, mint eszközt arra használják, hogy rémtetteket okozzanak az ellenségeik sorai között, mert ez szintén terjedni fog, hogy felfalja azok lelkét, akik szeretnek Engem. Soha ne hagyjátok figyelmen kívül az Isten látnokai vagy választott prófétái iránti gyűlöletet, mert amikor ezeket a lelkeket gyűlölik, akkor Engem gyűlölnek.

Nem szabad megengednetek, hogy gonosz nyelvükkel a hozzájuk való csatlakozásra csábítsanak benneteket, azon gonosz próbálkozásaikkal, hogy túlharsogják Hangom csengését. Ha ezt teszitek, ti is olyan fertőződtek lesztek, mint ők.

És miközben ezek a zavargások zajlanak, fel fogom fegyverezni Angyalaimat és választottaimat, hogy harcoljanak azok ellen, akik elárulnak Engem. Aztán, ahogy a világ elveszíti minden csepp méltóságát – ahogyan az ismert az ember számára -, a fenevad meg fogja nyitni a mélységet, s aztán Isten minden ellensége el fogja özönleni Egyházamat. De ez után az ember akaratán fog múlni, hogy eltűri ezeket az igazságtalanságokat, vagy sem.

Akik felállnak, és megvédik Isten Akaratát, nagy Kegyelmekkel lesznek eltöltve, és – hitüknek köszönhetően – vezekelni fognak azok bűneiért, akik túl önfejűek és félénkek ahhoz, hogy ellenálljanak mindannak, ami ellentmond Isten Igéjének. Amikor a gonosz rémtettek növekedni fognak, és az ember rájön arra, hogy nem képes ezekkel a gonoszságokkal megküzdeni, sem pedig ellenőrzése alatt tartani, akkor Hozzám kell fordulnia, mondván:

„Jézus, szabadíts meg minket, tehetetlen bűnösöket, ellenségeidtől.”

Csak ezt követően tudok majd közbelépni, hogy enyhítsem az ember bűne által okozott erőszak, gyilkosság, gyűlölet és háborúk erejét. Forduljatok minden nap Hozzám, és kiáltsatok Irgalmamért. Én soha nem fogom elhagyni azokat, akik Felém nyújtják a kezüket.

Jézusotok”


* https://katolikusvalasz.blog.hu/2019/08/22/jezsuita_generalis_az_ordog_szimbolikus_nem_szemelyes_valosag
———-
Igaz élet Istenben:

” EZ A HITEHAGYÁS TETT KOLDUSSÁ BENNETEKET
1992. december 7.

Ausztrália

Isten, a mi Atyánk adta nekem ezt az üzenetet közvetlenül a találkozó elõtt:

Írd! Mondd meg nekik, hogy én igen gyengéd Apa vagyok.

Mondd meg nekik, mennyire lehajolok most, hogy elérjem õket!
A Szeretet és a Hûség száll most le, hogy átöleljen titeket, hogy megújítson, életre keltsen és kiemeljen a fásultságból, amely e Földet betakarja. Ne mondjátok, hogy túl messze vagyok ahhoz, hogy elérjetek engem, hogy nyomorúságotok nem indít meg és nem válaszolok hívásotokra. Ha lángba borulnak országaitok és tûz pusztítja el a Föld népeit, az mind a ti nagy hitehagyástoknak tulajdonítható, ami egymás után vette birtokba a nemzeteket, és behatolt törvényem szívébe. Ez a hitehagyás tett koldussá benneteket és hitette el veletek, hogy apátlanok vagytok… mennyire sajnállak benneteket!

Ó nemzedék, még meddig kell várnom?Figyelmeztetéseimet és felszólításaimat visszhangozza a Föld, és bár nagy az én bánatom, és túlcsordul igazságosságom, még meg tudok engesztelõdni és el tudom fogadni hódolatodat, ha felajánlod nekem. Fiam kiontott Vére és áldozata árán kész vagyok megbocsátani, ha megszívleled Szavaimat. Én, aki szeretetbõl teremtettelek, megkérdezlek


Fogom-e hallani bûnbánatod kiáltását?…


Leányom, dicsõíts engem és szeretettel fedd fel Szent Arcomat minden ember elõtt!
Megáldalak téged és mindenkit, aki kíséretedben van.

—–
Római katolikus:
2019-08-2320. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Rut könyvéből
A pogány népből származó Rut megismeri az igaz Istent.
Megható hűséggel ragaszkodik anyósához és rajta keresztül a választott néphez.

A bírák korában éhínség támadt a választott nép földjén. Ekkor a júdeai Betlehemből elindult egy ember, hogy a pogány moábiták országában telepedjék le feleségével és két fiával együtt. (Mindnyájan efrataiak voltak, a júdeai Betlehemből valók.)
Történt, hogy a moábiták földjén a férfi meghalt. Így felesége, Noémi, magára maradt két fiával. Ezek moábita nőket vettek feleségül. Egyiknek a feleségét Orfának, a másikét Rutnak hívták.
Tízéves ott-tartózkodásuk idején meghalt a
két fia is. Így azután Noémi most már nemcsak férjétől, hanem két fiától is megfosztva magára maradt. Két
menyével együtt fölkerekedett, és elindult, hogy a pogány moábiták földjéről visszatérjen hazájába. Hallotta ugyanis, hogy az Úr megkönyörült népén, és nincs már éhínség otthon.
Útközben Orfa elbúcsúzott anyósától, és visszatért a moábitákhoz. Rut azonban hűségesen kitartott anyósa mellett. Noémi így biztatta:
„Látod, sógornőd visszatért népéhez és vallásához. Menj te is vele!”
Rut azonban így felelt:
„Hogy elhagyjalak, arra ne is kényszeríts, mert bárhová mégy, én úgyis veled megyek.
Ahol te megtelepszel, én is ott lakom:
néped az én népem, és Istened az én Istenem lesz.”
Így jött el Noémi a moábita Ruttal idegen földről Betlehembe, ahol éppen akkor kezdték aratni az árpát.
Ez az Isten igéje.
Rut 1,1.3-6.14b-16.22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent! 2a. vers.
Előénekes: Boldog, akinek segítője Jákob Istene, * és akinek Istenben, az Úrban van reménye.
Ő alkotta az eget és a földet, * a tengert és mindazt, ami benne él.
Hívek: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottaknak igazságot szolgáltat.
Az éhezőknek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett.
Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Az Úr támogatja az árvát és özvegyet, * és elpusztítja a gonoszok útját.
Az Úr uralkodik örökké, * a te Istened, ó, Sion, nemzedékről nemzedékre.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
Zsolt 145,5-6.7.8-9a.9bc-10

ALLELUJA
Taníts meg ösvényeidre, Uram, * igazságod szerint vezess engem! Zsolt 24,4b és 5a – 8. G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Legfontosabb dolgunk a földön: szeretni Istent és az embereket.
Abban az időben amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?”
Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E
két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”

Ezek az evangélium igéi.
Mt 22,34-40″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-23

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Mária és Márta

38 Útközben Jézus egy faluba érkezett, ahol egy Márta nevű asszony látta vendégül. 39 Mártának volt egy testvére — Mária —, aki leült az Úr lábához, és úgy hallgatta a szavait. 40 Mártát eközben a sok munka teljesen lefoglalta. Odament Jézushoz, és ezt mondta: „Uram, nem törődsz vele, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Szólj neki, hogy segítsen nekem!”

41 De az Úr így felelt: „Márta, Márta! Túl sokat vállalsz magadra, és sokat aggodalmaskodsz! 42 Pedig csak kevés dolog van, amely igazán fontos, sőt valójában csak egyetlen egy. Mária jól választott! Ezt soha el nem vehetik tőle.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10:38-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Jézus az isteni „igen”

12 Mert mi azzal dicsekszünk, hogy minden dolgunkban tiszta szívvel, isteni egyszerűséggel és őszinteséggel jártunk el. Nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével végeztük el, ami ránk volt bízva. A saját lelkiismeretünk is tanúskodik erről. Különösképpen érvényes ez arra, ahogyan közöttetek viselkedtünk, 13 mert amit nektek írtunk, abban nincs semmi hátsó szándék. Ezért ha elolvassátok, megérthetitek — és valóban remélem, hogy teljesen meg is fogtok érteni engem is, meg a leveleimet is! 14 Hiszen részben már meg is értettétek, hogy őszintén büszkék lehettek ránk, ahhoz hasonlóan, ahogyan mi is dicsekedni fogunk veletek az Úr Jézus Napján.

15 Ami engem illet, én mindig is biztos voltam ebben, s ezért határoztam el, hogy először titeket látogatlak meg, hogy kétszeres áldást kapjatok. 16 Azt terveztem ugyanis, hogy tőletek Macedóniába, onnan visszatérőben pedig újra hozzátok megyek. Azután ti segítettetek volna nekem, hogy továbbutazzam Júdeába. 17 Ezt a tervemet azonban meg kellett változtatnom. Azt gondoljátok talán, hogy ezt meggondolatlanul tettem? Vagy, hogy amit tervezek, emberi módon tervezem, vagyis „igent” mondok, miközben azt gondolom, hogy „nem”?

18 Amilyen biztos, hogy Isten megbízható, és azt is gondolja, amit mond, olyan biztos, hogy amit nektek mondunk, az is megbízható. Ha azt mondjuk, hogy „igen”, akkor az soha nem jelentheti azt, hogy „nem”! 19 Mert Isten Fia, Jézus Krisztus, akit nektek Szilvánusz, Timóteus és én hirdettünk, nem olyan, hogy egyszerre jelentene „igen”-t és „nem”-et. Jézus maga az isteni „igen”!

20 Mert Istennek minden ígérete Jézus Krisztus által vált „igen”-né, és az ő közreműködésével valósul meg a végső „Ámen” is, vagyis az ígéretek maradéktalan beteljesülése. Ez pedig rajtunk keresztül történik, és Isten dicsőségét fogja szolgálni.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+1:12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A szadduceusok alattomos kérdése

23 Ugyanazon a napon odajöttek Jézushoz a szadduceusok is, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Ezt kérdezték tőle: 24 „Mester! Mózes azt parancsolta: ha egy férfi gyermektelenül hal meg, akkor a testvére vegye feleségül az özvegyét. Így kell a testvérnek gondoskodnia arról, hogy meghaltnak mégis legyen utódja.[a] 25 Volt közöttünk hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg, és fivérére hagyta a feleségét. 26 Ugyanez történt a második fiúval, majd a harmadikkal is, egészen a hetedikig. 27 Végül meghalt az asszony is. 28 A feltámadáskor a hét fivér közül kinek lesz a felesége, hiszen azelőtt már mindegyiknek a felesége volt.”

29 Jézus így felelt meg nekik: „Azért vagytok ilyen súlyos tévedésben, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát. 30 Ugyanis a feltámadás után senki sem nősül meg, és senki sem megy férjhez. A feltámadottak olyanok lesznek, mint az angyalok a Mennyben. 31 Ami pedig a halottak feltámadását illeti, biztosan olvastátok, amit Isten maga mondott: 32 »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.«[b] Márpedig Isten nem a halottak, hanem az élők Istene.”

33 Az emberek nagyon elcsodálkoztak ezen a tanításon.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+22:23-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/23

——
——–

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük