Üdvösség Anyja: Aki nem tiszteli az emberi életet, az Istent sem ismeri el (&162.)

Igazság Könyve:

2014. július 24. csütörtök, 16:48

Isten drága gyermekei, soha nem szabad elfelejtenetek, hogy Isten Szemében mennyire különlegesek vagytok, mivel Ő feltétel nélkül szeret mindnyájatokat. Hogy mennyire szeret benneteket, meghaladja felfogóképességeteket. Mosolyog, amikor ti mosolyogtok. Nevet, amikor nevettek. Sír, amikor fájdalom és szomorúság ér benneteket, és dühös lesz, amikor mások kezétől üldöztetést szenvedtek.

A történelemnek ebben az időszakában, amikor a gyűlölet mindenfelé megfertőzi a nemzeteket, és amikor ártatlanokat kínoznak, sanyargatnak és megölnek, Isten kinyújtja Karját, és megbünteti a gonoszokat. Amikor az emberiség szembeszáll Istennel, Törvényeit figyelmen kívül hagyván, különösen, amikor a másik ember életét nem tartja tiszteletben, akkor a Büntetése el fogja nyelni ezt a világot. Aki nem tiszteli az emberi életet, az nem ismeri el Istent, sem pedig az Ő Istenségét.

Isten az Élet Teremtője és Alkotója: Ő az, Aki életet ad, és csak egyedül Neki van Joga azt el is venni. Ó, mennyi bánat van jelenleg mennyei Királyságában a sok ellenségeskedés miatt, amelyet a gonosz szít Teremtményeivel szemben.

Nektek kérnetek kell Istent, hogy enyhítse a szenvedést, melyet azok az emberek okoznak a világban, akiknek a szíve hideg, haragos és tele van gyűlölettel. Azoknak, akik másokat rettegésben tartanak, szükségük van imáitokra. Kérlek benneteket, imádkozzátok az alábbi imát, hogy védelmezzétek a gyengéket és az ártatlanokat, és hogy csökkenjenek azok a rémtettek, amelyeket az embernek el kell viselnie ebben az időben.

A Keresztes Imahadjárat 162. Imája: A gyengék és az ártatlanok védelmére

Ó, Istenem, Mindenható Atyám, kérlek, védd meg a gyengéket és az ártatlanokat, akik azok kezeitől szenvednek, akiknek a szívében gyűlölet van. Enyhítsd a szenvedést, amelyet szegény, tehetetlen gyermekeidnek kell elviselniük.

Adj meg nekik minden szükséges Kegyelmet, hogy ellenségeiddel szemben megvédjék magukat. Töltsd el őket bátorsággal, reménnyel és felebaráti szeretettel, hogy mindezeket megtalálván a szívükben, megbocsássanak azoknak, akik őket gyötrik.

Arra kérlek, drága Uram, Örök Atyám, bocsáss meg azoknak, akik szembeszállnak az Élet Törvényeivel, és segíts nekik, hogy felismerjék, cselekedeteikkel mennyire megbántanak Téged, hogy így jó útra térjenek és Karjaidban vigaszt keressenek. Ámen.

Gyermekek, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok azok védelméért, akik Isten, az Örök Atya iránti hűségük miatt Szenvednek, és azokért, akik a kegyetlen és értelmetlen háborúk áldozatai.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

 
 
 
 
“AZÉRT TEREMTETTELEK, HOGY SZERESS!

. 1988. szeptember 6.

Uram?

Én vagyok, nézz a szemembe és ne nézz se jobbra, se balra! Rám nézz, a te Uradra! Én vagyok az Út, az Igazság és az örökké tartó Élet. Ne feledd, milyen nagy szeretettel tanítottalak Szavamra, és amit tudsz, azt tõlem tanultad. Egész országom tele van csodákkal. Én vagyok az Alfa és az Omega. Szeress… Úgy viselkedj elõttem, ahogy egy király elõtt szokás, ajánld fel nekem minden szeretetedet! Arra teremtettelek, hogy szeress engem, add nekem minden szeretetedet! 1 Tudom, mennyire gyenge és nyomorult vagy nélkülem, de azt is tudom, hogy csupán egyszerû gyermek, egy semmi van a kezemben, és Lelkem szabadon lélegezhet abban a térben, amelyet te nyitsz nekem. Engedd meg Lelkemnek, hogy alakítson és neveljen téged! Bármit tanulsz, az a Bölcsességtõl származik, és én vagyok a Bölcsesség.  ….”

 
 

—–
Római katolikus:
2019-07-2416. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Az Úr az éhező népnek kenyeret ad a mennyből.
Izrael fiainak egész sokasága elindult Elimből, és az Egyiptomból való kivonulásuktól számított második hónap tizenötödik napján eljutottak a Sin pusztába, amely Elim és Sínai között van.
Itt a pusztában Izrael egész közössége zúgolódni kezdett Mózes és Áron ellen. Izrael fiai ezt mondták nekik: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk és jóllaktunk kenyérrel. Miért hoztatok ki minket ide a pusztába? Hogy az egész közösség éhen vesszen?”
Ekkor az Úr így szólt Mózeshez: „Íme, én kenyeret hullatok nektek az égből. A nép menjen ki és gyűjtsön magának egy napra valót belőle. Így akarom próbára tenni, hogy követi-e parancsomat. Ha a hatodik napon elkészítik azt, amit begyűjtöttek, kétszer annyi lesz, mint amennyit naponként gyűjtöttek.”
Erre Mózes így szólt Áronhoz: „Mondd meg Izrael fiai egész sokaságának: »Járuljatok az Úr színe elé, mert meghallotta zúgolódástokat!«” Amikor Áron közölte ezt az izraeliták egész közösségével, és ők a puszta felé tekintettek, az Úr dicsősége megjelent felhő alakjában. Az Úr így szólt Mózeshez: „Hallottam a nép zúgolódását. Közöld velük: »Ma este húst fogtok enni, és holnap reggel jóllakhattok kenyérrel. Erről fogjátok megismerni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.«”
És valóban: estére fürjcsapat jelent meg, és ellepte a tábort. Reggel pedig harmatozó felhő ereszkedett alá a táborra. Amikor a harmatozó felhő felszállt, a puszta talaján valami finom szemcsés dolog maradt, olyan, mint a dér a földön. Izrael fiai meglátták és kérdezgették egymást: „Mi ez?”
Nem tudták ugyanis, hogy mi az. Mózes így szólt hozzájuk: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr eledelül adott nektek.”
Ez az Isten igéje.
Kiv 16,1-5.9-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr. (24b. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Istent kísértették szívük mélyén, * ételt követeltek kívánságuk szerint.
Isten ellen zúgolódtak, és így szóltak: * „Tud-e Isten a pusztában asztalt teríteni?”
Hívek: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr.
E: Parancsot adott a felhőknek odafönn, * és megnyitotta az ég kapuit.
Eledelül mannát hullatott, * mennyei kenyeret adott nékik.
H: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr.
E: Angyalok kenyerét ette az ember, * bőségesen jóltartotta őket.
Keleti szelet támasztott az égen, * és déli szelet hajtott erejével.
H: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr.
E: Húst hullatott rájuk, annyit, mint a por, * s annyi madarat, mint a tenger fövenye,
lehullottak táboruk közepén, * sátraik közelében.
H: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr.
Zsolt 77,18-19.23-24.25-26.27-28

ALLELUJA
Jó mag az Isten igéje, † Krisztus a magvető; * aki reátalál, örökké élni fog. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Isten igéje csak készséges lélekben hozza meg termését.
Abban az időben Jézus elment hazulról és leült a Genezáreti-tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket:
„Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.
Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,1-9″

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

„Gyűljetek össze mind, ti nemzetek,
    népek, gyülekezzetek!
Közületek ki tudta ezt előre?
    Vagy ki tudja megmondani, mi volt régen?
Állítsák elő tanúikat, hogy igazolják őket,
    hogy aki hallja, azt mondja rá: »Igaz!«”

Az én tanúim ti vagytok, népem!

10 „Az én tanúim ti vagytok, népem
    — mondja az Örökkévaló —,
és szolgám, akit azért választottam,
    hogy megismerjetek,
higgyetek bennem,
    és megértsétek:
Én Vagyok, csak én!
    Előttem nem volt más Isten,
    és utánam sem lesz senki más!
11 Egyedül én vagyok az Örökkévaló,
    rajtam kívül nincs más Szabadító!
12 Én szóltam hozzátok,
    én szabadítottalak meg titeket,
    én jelentettem ki a múltat és jövőt.
Igen, én tettem ezt,
    nem valami idegen isten!
Ti vagytok tanúim,
    hogy én vagyok Isten egyedül!
    — ezt mondja az Örökkévaló. —
13 Mindig is én voltam,
    ezután is én leszek Isten egyedül!
Nincs senki, aki kezemből kivehetne,
    nincs, aki megmásíthatná, amit teszek!”

14 Ezt mondja Megváltótok, az Örökkévaló, Izráel Szentje:
„Értetek küldök seregeket Babilóniába,
    megalázom a káldeusokat.
Fogságba hurcolják őket a saját hajóikon,
    amelyekre oly büszkék voltak.[a] ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43%3A9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak: üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak titeket — csak azért, mert hozzám tartoztok. 13 Ez majd lehetőséget nyújt számotokra, hogy tanúskodjatok rólam. 14 Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. 15 Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, sőt, még válaszolni sem.

16 Még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is ellenetek fordulnak majd, és kiszolgáltatnak az ellenségeiteknek. Egyeseket meg is fognak ölni közületek. 17 Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevemet viselitek. 18 Ennek ellenére, egyetlen hajszálatok sem vész el! 19 Türelmes kitartással azonban meg fogjátok menteni a lelketeket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21:12-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 

28 Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik — akiket ő a saját terve szerint elhívott. 29 Hiszen őket Isten már a világ teremtése előtt ismerte. Sőt, külön is választotta őket, hogy a Fiához hasonlóvá váljanak. Igen, azt akarta, hogy Fia legyen az elsőszülött a sok testvér között Isten nagy családjában. 30 Azt tervezte, hogy ezek a testvérek a Fiához hasonlítsanak. Ezeket a maga számára előre különválasztotta, azután elhívta, majd elfogadhatóvá tette őket, és dicsőséget is adott nekik.

Isten szeretete Krisztus Jézusban

31 Mit is lehetne még hozzátenni ezekhez? Mivel Isten velünk van, ki lehet ellenünk?! 32 Hiszen ő még a saját Fiát sem kímélte meg, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért! Akkor hogyne adna nekünk minden mást is a Fiával együtt?

33 Ki vádolhatja azokat, akiket Isten kiválasztott? Senki! Isten felmentette őket minden vád alól! 34 Akkor ki ítélhetné el őket? Talán Krisztus Jézus? Hiszen ő nemcsak meghalt, de fel is támadt értünk! Most pedig az Atya jobb oldalán ül, és közbenjár értünk az Atyánál! 35 Mi választhat el bennünket Krisztus szeretetétől? Elnyomás, szenvedés, nyomor, nehézségek, üldözés, éhínség, ruhátlanság, életveszély, vagy akár ha meg is ölnek bennünket? Nem, egyik sem! 36 Hiszen az Írás is azt mondja:

„Érted gyilkolnak bennünket állandóan,
    olyannak tekintenek, mint a levágni való juhokat.”[a]

37 Mindezek ellenére, minden nehéz helyzetben mi vagyunk a győztesek! Sőt, még annál is többek — ő általa, aki szeretett bennünket. 38-39 Mert Isten szeretetétől semmi, de semmi nem tud minket elválasztani — ebben egészen biztos vagyok! Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem az uralkodó szellemek, sem ami most van, vagy ami ezután következik, sem azok, akiknek hatalmuk van, semmi, ami a magasságban vagy a mélységben van, semmiféle teremtmény sem választhat el bennünket Isten irántunk való szeretetétől, amely Urunkban, Jézus Krisztusban mutatkozott meg.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+8:28-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[b]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[c] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.

16.1 Mindezt azért mondom nektek, hogy majd ne érjen benneteket meglepetésként, és el ne veszítsétek a hiteteket. Ki fognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+15-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/07/24

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük