Üdvösség Anyja: az Apokalipszis Fiam Földi Egyházának az Ő ellenségei által törénő elfoglalását fogja jelenteni

Ez alkalommal jövök megújítani a Földet, hogy helyreállítsam Királyságomat a Földön
2014. április 29. kedd, 9:00

Én békét adok nektek. Jó hírt hozok nektek, mert egy dicsőséges jövőt faragtam számotokra, ahol a halálnak nincs hatalma fölöttetek. Nagy örömmel várom azt a Napot. Kérlek, várjátok ti is azt türelemmel és bizalommal, mert amikor Én megnyitom a szíveteket, gondjaitok nem lesznek többé.
Szeretett Jézusotok “

“† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Nyolc nap múlva eljött Jézus.
Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 20,19-31″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-28

“…

29 Testvéreim, nyíltan megmondhatom nektek, hogy Dávid, aki őseink közé tartozott, meghalt, eltemették, és a sírja itt van Jeruzsálemben mind a mai napig. 30 Ő azonban próféta volt, és tudta, hogy Isten megígérte neki, sőt meg is esküdött rá, hogy egyik leszármazottját teszi királlyá Dávid trónján.[c] 31 Mivel Dávid ezt előre látta, ezért a Messiás feltámadásáról beszélt, amikor azt mondta:

»Nem maradt a Halál birodalmában,
    és teste nem pusztult el a sírban.«

32 Így tehát nem Dávid, hanem Jézus az, akit Isten feltámasztott a halálból! Erről mi mindnyájan tanúskodunk. 33 Azután Jézust a legmagasabb helyre emelte fel Isten: jobb keze felől maga mellé ültette. Ekkor Jézus megkapta az Atyától a megígért Szent Szellemet, akit most kiárasztott. Ez történik most a ti szemetek láttára, és ezt halljátok. 34 Hiszen nem Dávid ment fel a Mennybe, amint ő maga mondta:

»Így szólt az Örökkévaló az én Uramhoz:
Ülj mellém, a jobb oldalamra,
35     amíg ellenségeidet hatalmad alá[d] kényszerítem!«[e]

36 Ezért tudja meg Izráel egész népe, hogy Isten Úrrá és Messiássá tette azt a Jézust, akit ti a keresztfán megöltetek. Ehhez semmi kétség nem fér!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+2%3A22-36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/05/01
—–

Igazság Könyve:
“Üdvösség Anyja: Az apokalipszis Fiam földi Egyházának az ellenségei által történő elfoglalását fogja jelenteni
2014. május 2. péntek, 19:00

Gyermekem, amikor az emberek az apokalipszis szót hallják, akkor az rémülettel töltheti el a szívüket.  Ez azért van, mert csak kevesen vannak olyanok, akik jól informáltak annak jelentéséről. Ezek az idők meg voltak jövendölve, mint Atyám Tervének utolsó szakasza: hogy egyesítse és megszabadítsa a világot a gonosz szorításától, amelyet az már oly hosszú ideje tart a markában.

A legfontosabb jelre, hogy az idő közel van, csak közvetlen a Fiam Második eljövetelét megelőző időben kerül sor, amikor Fiam Keresztre feszítését újból át fogják élni mindenhol. Ezek lesznek a jelek: Ahogyan Őt megkorbácsolták, úgy a korrupció és a fertőzés által Testét is, földi Egyházát, meg fogják korbácsolni.
Aztán, ahogyan az Ő Fejére töviseket helyeztek, úgy Egyháza vezetőinek a fejére is töviseket fognak helyezni. Az Ő felszentelt szolgáinak a kezei is át lesznek szegezve, mintha Keresztre lennének szegezve, amikor többé már nem használhatják azokat a Szentségek eszközeiként, az eljövendő időben. Ahogyan a szögek behatoltak Fiam Lábaiba, úgy Isten igaz szolgáit is meg fogják akadályozni abban, hogy az Úr igaz útján vezessék a lelkeket. Fiam Egyházának Keresztre feszítése a Földön addig fog folytatódni, amíg az meg nem hal, és attól a naptól kezdve Fiam, Jézus Krisztus Teste többé már nem lesz Jelen a Szent Eukarisztiában. Amikor Fiam Egyháza megsemmisül, akkor milyen úton fognak járni az Ő követői? Tehát, ha ti nem követitek Fiam Útját, nem lesztek képesek megtalálni a Királyságához vezető utat.

Amikor Fiam Egyházát már átvették, és az ellenség a trónra ül, nektek továbbra is hűségesnek kell maradnotok Fiamhoz. Nem lesztek képesek erre, ha
elfogadjátok a szekuláris világ törvényeit, mint az Igazság helyettesítőjét.

Az Igazság Könyve, valamint a Keresztes Imahadjárat Imái segíteni fognak benneteket abban, hogy Fiamra összpontosítsatok. Az Ő hűséges szolgái az Élet Táplálékával fognak benneteket táplálni, amikor azt már sehol sem lehet megtalálni. Addigra képesek lesztek a hónapokat hetekben és a heteket napokban számolni, mert a harsona hangjára az Új Jeruzsálem feltámad a hamuból, és az üldöztetés véget ér.

Az apokalipszis Fiam földi Egyházának az ellenségei által történő elfoglalását fogja jelenteni. Ez a lelkekért folytatott harcról fog szólni. * A büntetések Isten Figyelmeztetései lesznek az emberiség számára, hogy ezáltal megnyissa szemüket az Igazságra. A Maradék Hadsereg segíteni fog abban, hogy a Fiam iránti szeretet lángja **
égve maradjon, és hogy elhozza a lelkek számára a büntetéstől való nagy megkegyelmezést, mely Fiam Irgalma nélkül sújtaná őket.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”
 
—–
 
 
—-
Római katolikus:

2019-05-02

Húsvét 2. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten nagy tetteiről az apostolok a Szentlélek erejével tanúskodtak.
Az apostolok a főtanács tilalma ellenére bátran hirdették a Krisztusról szóló tanítást. Ezért a főtanács elé állították őket.
A főpap kérdőre vonta az apostolokat: „Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanításotokkal. Ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.”
Péter és az apostolok így válaszoltak: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene Jézust, akit ti keresztfára feszítve megöltetek, feltámasztotta. Isten jobbja fejedelemmé és Üdvözítővé emelte, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk mi és a Szentlélek, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki.”
Amikor a főtanács tagjai ezt hallották, nagy haragra gyulladtak, és meg akarták ölni őket.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 5,27-33

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt. (Vö. 7. vers. – 4 g. tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
Hívek: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr arcát a gonoszok ellen fordítja, * emléküket is eltörli a földről.
Kiáltottak az igazak, és az Úr meghallgatta őket, * és minden szorongatásból megszabadultak.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
E: Közel van az Úr azokhoz, akik töredelmes szívűek, * és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.
Az igazak sokat szenvednek, * de az Úr mindig megmenti Őket.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 33,2 és 9.17-18.19-20

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. * Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.” Jn 20,29 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett.
Abban az időben így tanított Jézus: „Aki a mennyből jön le, az mindenki fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél.
Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit. Arról tesz tanúságot, amit látott és hallott, tanúságtételét azonban senki sem fogadja el. Ám, aki mégis elfogadja tanúságát, az megerősíti, hogy az Isten igazmondó.
Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a Szentlelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúnak, az nem nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 3,31-36″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-02

——
Görög katolikus:

38 Péter erre így válaszolt: „Térjetek vissza Istenhez, és merítkezzetek be mindannyian Jézus, a Messiás nevébe. Isten meg fogja bocsátani bűneiteket, és megkapjátok a Szent Szellem ajándékát. 39 Mert az ígéret nektek szól és gyermekeiteknek, meg azoknak is, akik távol vannak — mindenkinek, akit Istenünk, az Örökkévaló magához hív.”

40 Péter még sok egyebet is mondott nekik, hogy figyelmeztesse és biztassa őket: „Meneküljetek ki ebből a gonosz nemzedékből!” 41 Akik elfogadták Péter beszédét, még azon a napon bemerítkeztek. Így körülbelül háromezren csatlakoztak hozzájuk. 42 Ezek kitartóan foglalkoztak az apostolok tanításával, részt vettek a közösségben és a kenyér megtörésében[a], és együtt imádkoztak.

A jeruzsálemi közösség élete

43 Az apostolok által sok jel és csoda történt, ezért mindenkiben Isten iránti félelem és tisztelet támadt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+2%3A38-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus és Nikodémus beszélgetése

3.1 Volt a farizeusok között egy ember, akit Nikodémusnak hívtak, és a júdeaiak egyik vallási vezetőjének számított. Egyik éjjel eljött Jézushoz, és azt mondta neki: „Mester, biztosan tudjuk, hogy téged Isten küldött tanítóul. Ilyen csodákat, amelyeket te teszel, csak akkor tehet valaki, ha Isten van vele.”

Jézus így válaszolt: „Igazán mondom neked, hogy aki nem születik újra, nem láthatja meg Isten Királyságát.”

Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhet valaki újra, ha már megöregedett? Hiszen nem mehet vissza anyja méhébe, hogy másodszor is megszülessen!”

Jézus így válaszolt: „Igazán mondom neked, hogy aki nem születik újra víz és a Szent Szellem által, az nem képes belépni Isten Királyságába. Ami testből született, az testi természetű, ami pedig a Szent Szellemtől született, az szellemi természetű. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam: újra kell születnetek! A szél[a] fúj, amerre akar. Hallod a hangját, de nem tudod, honnan jön, és merre tart. Ehhez hasonló természetű mindenki, aki a Szent Szellemtől született.”

Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehet ez?”

10 „Te Izráel népének tanítója vagy, mégsem érted ezt? 11 Igazán mondom neked, mi arról beszélünk, amit jól ismerünk. Olyan dolgokról tanúskodunk, amelyeket saját szemünkkel láttunk, mégsem hisztek nekünk. 12 Eddig csupán földi dolgokról beszéltem nektek, de ezeket sem hittétek el. Hogyan fogjátok elhinni, ha majd a mennyei dolgokról beszélek? 13 Soha senki sem ment fel a Mennybe, kivéve az Emberfiát,[b] azt az egyet, aki a Mennyből jött le.

14 Ahogyan Mózes fölemelte a rézkígyót a pusztában,[c] úgy fogják az Emberfiát is fölemelni, 15 hogy aki hisz benne, az örökké éljen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+3:1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/05/02
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

The Phenomenon of Trumpet Sound in the sky of Jerusalem. October 1, 2016

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük