0226_lazas-gyermek_4

Isten, az Atya: Az elveszett Paradicsom tökéletessége vissza lesz állítva korábbi Dicsőségére.

Igazság Könyve:

“2014.02.26 16:26

Gyermekeim, figyeljetek Rám miközben Hívlak benneteket, és kinyilatkozom mindnyájatok iránt érzett mély és állandó Szeretetemet. A megpróbáltatások, a szomorúság, a kegyetlenség, a gonoszság, az öröm és a béke közepette valóban minden az Én Kezemben van.

Megérett az idő arra, hogy a Megtisztulás fokozódjék, de semmi más, csak jó származhat ezekből az időkből. Úgy nézzetek ezekre az időkre, mint egy beteg, ágyban fekvő gyermekre, akit levert egy betegség, s emiatt gyenge, tehetetlen, energia és táplálékhiányban szenved, és nagyon magas láza van. Ő addig nem fog talpra állni, amíg elmúlik a láza, és mégis éppen a láz az, ami megszabadítja őt a betegségtől.

Az ember megtisztítása meg volt jövendölve, és Én ezt azért teszem lehetővé, hogy megszabadíthassam az emberiséget a betegségtől, ami azok szívét és lelkét ostorozza, akik nem igazán ismernek Engem. A megosztottság a világban növekedni fog, míg végül az emberek kimerülnek. A háborúk miután kitörtek, és pusztítást végeztek, el fognak tűnni, és béke fog uralkodni. A hitehagyás sok lelket fog beborítani, de később gyermekeim nagytöbbsége látni fogja az Igazságot, és futva jönnek majd Hozzám a szeretet miatt, amelyet az Én szeretett Fiam, Jézus Krisztus iránt éreznek.

Teremtésem tökéletessé fog válni, amikor a Sátánt és minden démont, akik megfertőzik a Földet, már száműzték. A Fény egyre élénkebb lesz, az elveszett Paradicsom tökéletessége vissza lesz állítva korábbi Dicsőségére, az emberiség pedig eggyé fog válni Velem.

Az Ígéretemnek, hogy visszaviszlek benneteket Paradicsomomba, melyet mindnyájatok számára alkottam, még mielőtt az elsőt lélegeztétek volna, hamarosan tanúi lesztek. Ez az elsőszülöttségi jog mindnyájatok számára adatott. Készüljetek. Ti a szeretet által lesztek becsalogatva a Paradicsomomba, amelyet Én a szívetekbe fogok helyezni, és a Kegyelmek által, amelyeket a lelketeknek adok.
Közületek egyetlen lélek sem mondhatja azt, hogy Én nem adtam meg számotokra minden lehetőséget, figyelmeztetést és haladékot *. Imádkozzatok, hogy részesedjetek abban a kegyelemben, hogy elfogadjátok egy vég nélküli világ dicsőséges életét, amelyet már elkészítettem a számotokra.

Szeretett Atyátok, a Legmagasságosabb Isten ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-az-elveszett-paradicsom-tokeletessege-vissza-lesz-allitva-korabbi-dicsosegere/


2019-02-26

7. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Készülj fel a megpróbáltatásokra!
Fiam, ha Istennek szolgálni kívánsz, légy állhatatos a jámborságban és az istenfélelemben, és készülj fel a megpróbáltatásokra! Erősítsd meg szívedet és légy állhatatos.
Hajtsd füledet a bölcs igék befogadására; és ne légy nyugtalankodó a
megpróbáltatás idején! Ragaszkodjál Istenhez, és ne pártolj el tőle, hogy bölcsen járj életed útjain.
Mindent, ami rád szakad, tűrj el békességgel, maradj hűséges a megaláztatásban! Mert az aranyat és ezüstöt tűzben próbálják ki, az Istennek tetsző embereket pedig a megaláztatás kemencéjében.
Bízzál az Istenben, ő mindig gondodat viseli! Reménykedj benne, és ő irányítja majd utadat. Maradj meg félelmében, öregedj meg benne. Ha megmaradtok istenfélelemben, várhatjátok irgalmát. El ne pártoljatok tőle, hogy el ne essetek!

Akik félitek az Urat, bízzatok benne, és nem marad el jutalmatok!
Akik félitek az Urat, várhatjátok a jót: a soha el nem múló
örömet és irgalmat.
Akik félitek az Urat, szeressétek őt!
Akkor szíveteket majd
öröm ragyogja be.
Fiaim, figyeljétek meg a letűnt nemzedékeket, és akkor látni fogjátok, hogy senki se vallott szégyent, aki az Úrban bízott! Volt-e, aki benne bízott, és szégyenben maradt?

Volt-e, aki hozzá kiáltott, és ő elnézett fölötte? Mert kegyes és irgalmas az Isten. Megbocsátja a bűnöket a megpróbáltatás napján, és megvéd mindenkit, aki őt igaz szívvel keresi.

Ez az Isten igéje.
Sir 2,1-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bízzad az Úrra sorsodat, * és ő gondoskodik rólad. (Vö. 5. vers.)
Előénekes: Bízzál az Úrban és a jót cselekedd, * így lakhatsz a földeden és biztonságban élhetsz.
Az Úrban legyen örömed, * és ő teljesíti szíved vágyait.

Hívek: Bízzad az Úrra sorsodat, * és ő gondoskodik rólad.
E: Ismeri az Úr az ártatlanok sorsát, * örökségük megmarad örökre.
Nem szégyenülnek meg a balsors idején, * van eledelük az ínséges időkben.
H: Bízzad az Úrra sorsodat, * és ő gondoskodik rólad.
E: Fordulj el a rossztól, és a jót cselekedd, * és megmaradsz örökkön örökké,
mert az Úr az igazságot kedveli, * és nem hagyja cserben híveit.
H: Bízzad az Úrra sorsodat, * és ő gondoskodik rólad.
E: Az Úrtól van az igazak üdvössége, * ő oltalmazza őket a szorongatás idején.
Segítőjük és szabadítójuk az Úr, † megmenti a bűnösöktől és üdvözíti őket, * mivel őbenne bíztak.
H: Bízzad az Úrra sorsodat, * és ő gondoskodik rólad.
Zsolt 36,3-4.18-19.27-28.39-40

ALLELUJA
Nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk keresztjével, * mely által a világ megfeszíttetett számomra, és én a világ számára. Gal 6,14 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Isten országában az az első, aki embertársait szolgálja.
Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.”
Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,30-37″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-26

——
Görög katolikus:

Isten szeretetével szeressétek egymást!

11 A régi parancs — amelyet jól ismertek — az, hogy Isten szeretetével kell szeretnünk egymást. 12 Ne legyünk olyanok, mint Kain, aki a Gonoszhoz tartozott, és meggyilkolta a testvérét. Miért ölte meg? Mert Kain gonosz dolgokat tett, a testvére pedig Istennek tetsző dolgokat.

13 Testvéreim, ne csodálkozzatok, ha gyűlölnek benneteket azok, akik nem hisznek Istenben! 14 Mi átmentünk a halálból az életre. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy Isten szeretetével szeretjük a testvéreinket. Aki ugyanis nem szereti a testvérét, azon még mindig a halál uralkodik. 15 Aki pedig gyűlöli a testvérét, az valójában gyilkos,[a] és jól tudjátok, hogy egyetlen gyilkosnak sem lehet örök élete.

16 Abból értettük meg, hogy valójában mit jelent Isten irántunk való szeretete, hogy Krisztus a saját életét áldozatul adta értünk. Ezért mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a testvéreinkért. 17 Tegyük fel például, hogy van egy gazdag hívő, akinek mindene megvan, és látja a testvérét, aki szegény, mégsem segít rajta. Mit gondoltok, Isten szeretete megmaradhat az ilyen gazdag testvérben? Bizony, nem! 18 Kedves gyermekeim, ne szóval szeressük egymást! Az isteni szeretet abban mutatkozik meg, amit teszünk.

19-20 Így lehetünk biztosak abban, hogy az igazsághoz tartozunk. Így nyugtathatjuk meg a szívünket Isten előtt még akkor is, ha vádol bennünket a lelkiismeretünk, hiszen Isten sokkal hatalmasabb, mint a lelkiismeretünk, és mindent jól lát.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+3%3A11-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Júdás megegyezik Jézus ellenségeivel

10 A tizenkét tanítvány közül az egyik, Júdás Iskáriótes elment a főpapokhoz, hogy segítségükre legyen Jézust elfogni. 11 Azok nagyon megörültek, és pénzt ígértek Júdásnak. Ő pedig ettől kezdve kereste a megfelelő alkalmat, hogy Jézust a kezükbe adja.

Az utolsó Páska-vacsora

12 A Kovásztalan kenyerek ünnepének első napja volt, amelyen a páskabárányt feláldozzák. Tanítványai megkérdezték Jézust: „Hol készítsük el számodra a Páska-vacsorát?”

13 Ő akkor elküldte két tanítványát: „Menjetek be a városba, ott találkoztok majd egy férfival, aki egy korsó vizet visz. Kövessétek őt! 14 Ahová bemegy, mondjátok a ház gazdájának: »A Mester kérdezi, hogy hol van az a vendégszoba, ahol megtarthatja a Páska ünnepét a tanítványaival.« 15 Ő majd mutat nektek egy nagy szobát a ház felső emeletén, amely be van rendezve. Ott készítsétek el!”

16 A két tanítvány bement a városba. Mindent pontosan úgy találtak, ahogyan Jézus mondta, és előkészítették a vacsorát.

17 Mikor beesteledett, Jézus is megérkezett a többi tanítványával, 18 és letelepedtek az asztal körül. Vacsora közben Jézus megszólalt: „Igazán mondom nektek: egyikőtök, aki velem eszik, el fog árulni engem.

19 A tanítványok nagyon elszomorodtak, és egymás után kérdezték: „Ugye, nem én vagyok az?!”

20 Ő így válaszolt: „Közületek, a tizenkettő közül az egyik, aki velem együtt mártogatja kenyerét a tálba. 21 Az Emberfia elmegy, ahogyan meg van írva róla az Írásban, de jaj annak, aki elárulja őt! Jobb lett volna neki, ha meg sem születik!”

Az Új Szövetség megkötése

22 Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, és miután hálát adott Istennek, tört belőle, és a tanítványainak adta. Ezt mondta: „Vegyetek belőle! Ez az én testem!”

23 Azután egy pohár bort vett a kezébe, s miután hálát adott Istennek, odaadta a tanítványainak. 24 Közben ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, amely által az Új Szövetség érvénybe lép — s amely sokakért fog kiömleni. 25 Igazán mondom nektek: mostantól fogva nem iszom a szőlő terméséből mindaddig, amikor majd újból iszom veletek Isten Királyságában.”

26 Ezután a zsoltárokat énekelve kimentek az Olajfák hegyére.

Ma éjjel mind elhagytok engem!

27 Jézus ezt mondta nekik: „Ma éjjel mindnyájan elveszítitek a hiteteket bennem, és elhagytok. Mert ezt mondja az Írás:

»Megölöm a pásztort,
    és szétszóródnak a juhok.«[a]

28 De miután feltámadtam, Galileába megyek, és előbb fogok odaérni, mint ti.”

29 Péter ezt mondta: „Ha mindenki más el is fordul tőled, én akkor sem hagylak el!”

30 Jézus így felelt neki: „Igazán mondom neked: ma éjjel, mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor le fogod tagadni, hogy ismersz engem.”

31 Péter azonban hevesen fogadkozott: „Ha veled együtt kell is meghalnom, akkor sem fogom letagadni, hogy ismerlek téged.” A többi tanítvány is ugyanezt mondta.

A Gecsemáné kertben

32 Jézus ezután elment a tanítványaival egy olajfaligetbe, amelyet Gecsemánénak neveztek. „Üljetek le itt, amíg én elmegyek imádkozni!” — mondta nekik. 33 De Pétert, Jakabot és Jánost maga mellé vette. Ekkor nagyon szomorú és zaklatott lett, 34 és ezt mondta nekik: „Olyan nehéz a lelkem, hogy majdnem megöl a szomorúság. Várjatok meg itt, de ne aludjatok el!”

35 Ezután kissé előrement, arccal a földre borult, és azért imádkozott, hogy ha lehetséges, ne kelljen átélnie azt a nehéz időt. 36 Így imádkozott: „Abba[b], Atyám! Neked minden lehetséges. Kérlek, vidd el tőlem ezt a poharat![c] De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem, ahogy te akarod!”

37 Ezután visszament a tanítványokhoz, de azok közben elaludtak. „Simon, mégis elaludtál?! — szólt Péternek. — Még egy órát sem tudtál velem együtt ébren maradni? 38 Ne aludjatok, hanem imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek! Mert szellem készséges, de az emberi természet gyenge.”

39 Ezután Jézus megint elment, és ugyanúgy imádkozott, mint előzőleg. 40 Amikor visszament hozzájuk, ismét alva találta őket, mert képtelenek voltak nyitva tartani a szemüket. Nem tudtak mit felelni Jézusnak.

41 Amikor harmadszorra ment vissza, ezt mondta nekik: „Még mindig alszotok és pihentek? Elég! Itt az ideje, hogy az Emberfiát kiszolgáltassák a bűnösöknek. 42 Keljetek fel, és menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul engem.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+14:10-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/02/26
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 

 
 
 
 
“2014.02.22 18:35
 

Közületek hánynak van meg ez a bátorsága? Közületek hányan lesznek képesek elviselni az üldöztetést, ami be fog következni, amikor ti az Igazságot hirdetitek? Így tehát nehéz szívvel tájékoztatnom kell benneteket, hogy sokan közületek, akik most azt mondják, szeretnek Engem, el fognak árulni, amint azt Júdás is tette.  …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/sokan-kozuletek-akik-most-azt-mondjak-hogy-szeretnek-engem-el-fognak-arulni-amint-azt-judas-tette-136/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük