Ezt az Ajándékot több más Ajándékkal együtt Én hagytam örökségül gyermekeimre

Igazság Könyve:

“2014.01.21 15:44

Drága leányom, az Én Akaratom beteljesedik, mivel az az idő, amikor az ember szabadon választhatja, hogy vágyainak megfelelően cselekedjék, a végéhez közeledik.

Én szabad akaratot adtam az embernek. Ez egy Ajándék. Ezt az Ajándékot több más Ajándékkal együtt Én hagytam örökségül gyermekeimre. Annak ellenére, hogy ők a saját akaratuk követése mellett döntöttek, túllépve azt, amit elvártam tőlük, Én még mindig tiszteletben tartom szabad akaratukat.

Én feltétel nélkül szeretem gyermekeimet. Sohasem tudnám nem szeretni őket, bár ők oly sok módon bántanak meg Engem. Az emberiségnek adott szabad akarat ahhoz vezetett, hogy sok gyermekem eltávolodott Tőlem azon csillogó ígéretek javára, melyek naponta hozzák őket kísértésbe, amikor a szépségre, gazdagságra, hírnévre és hatalomra vágynak, melyek elterelik őket Tőlem.

Én vagyok az ő Menedékük, de ők ezt nem értik meg. Bennem fogják megtalálni mindannak a kezdetét és végét, ami örömet, békét és szeretetet hozhat számukra.

Bár a gonosz arra használja a szabad akaratot, amit az embereknek adtam, hogy elcsábítsa őket, Én minden bűnöst vissza fogok vinni Birodalmamba akkor, amikor ők fel fogják ismerni, hogy (ő) nem teljesítette számukra mindazt, amit kerestek: hogy békét hozzon nekik. Közel az idő, hogy Királyságom beteljesedjen. A lelkek – ezt Ígérem nektek – azt a késztetést fogják érezni, hogy amikor az idő elérkezett, futva jöjjenek Hozzám, szeretett Atyjukhoz. Aztán letörlik majd a pókhálót a szemükről, a megkeményedett burkot a szívükről és a sötétséget a lelkükről és megkeresnek Engem.


Gyermekeim, mindig bízzatok a mindnyájatok iránti Nagy Szeretetemben, mert hogyan is lehetne ez másként? Ti az Enyéim vagytok, mint egy végtag, mint Szívemnek egy darabja. Az, hogy félretoljalak és száműzzelek benneteket, olyan lenne, mintha Testem egyik Részét veszíteném el. Ezért – az utolsó Hívásom után és miután minden intézkedést megteszek, hogy elnyerjem a szíveteket –, siessetek. Én várni fogok. Elviszlek majd titeket és beborítalak benneteket Szent Birodalmamban, távol minden bajtól.Azon a Napon el fogjátok felejteni az akaratotokat – mert az hasznavehetetlen lesz számotokra, és nem lesz már jelentősége – és összefonódtok az Én Akaratommal, mert amikor haza jöttök Hozzám, egyként fogunk egyesülni.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-az-emberisegnek-adott-szabad-akarat-ahhoz-vezetett-hogy-sok-gyermekem-eltavolodott-tolem/

 
 
—-
Római katolikus:

2019-01-22

2. évközi hét kedd

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
A remény lelkünk szilárd és biztos horgonya.
Testvéreim!
Isten nem igazságtalan. Nem feledkezik meg a jócselekedetről és a szeretetről, amelyet az ő nevében gyakoroltatok, amikor a szenteknek szolgáltatok, és most is szolgáltok.
Nagyon szeretnénk azonban, ha mindegyiktek ugyanazt a buzgóságot tanúsítaná, egészen addig, amíg reményetek beteljesedik. Ne legyetek tehát hanyagok, hanem kövessétek azokat, akik a hitben és a béketűrésben az ígéret örökösei lettek!
Amikor Isten az ígéretet adta Ábrahámnak, saját magára esküdött, hiszen semmi nagyobbra nem esküdhetett. Ezt mondta:
„Bizony gazdagon megáldalak és nagyon megsokasítlak.”
Így aztán Ábrahám
türelmesen várakozva elnyerte az ígéretet. Az emberek saját maguknál nagyobbra esküsznek; a perlekedésnek azzal vetnek véget, hogy kijelentésüket esküvel erősítik meg. Ezért, amikor Isten az ígéret örökösei előtt nagyobb nyomatékkal akarta igazolni elhatározása szilárdságát, esküvel erősítette meg azt. Így a két változhatatlan dolog révén, amelyben Isten nem téveszthet meg minket, erős támaszt kaptunk, mi, akik arra törekszünk, hogy a nekünk nyújtott reményt megragadjuk.
Lelkünk biztos és szilárd horgonya ez a remény, amely az örök szentélybe ér, ahová elsőnek lépett be értünk Jézus, a Melkizedek rendje szerint való örök főpap.
Ez az Isten igéje.
Zsid 6,10-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké. 5b. vers.
Vagy: Alleluja. 12. szám.
Előénekes: Teljes szívemből áldom az Urat, * a szentek tanácsában és közösségében.
Nagyszerűek az Úr művei, * mindazok szemében, akik szeretik azokat.
Hívek: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
E: Csodáinak emléket szerzett, * az Úr jóságos és irgalmas:
Eledelt adott az őt félőknek, * megemlékezik szövetségéről örökkön örökké.
H: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
E: Szabadulást hozott népének, * szövetséget kötött vele örökre.
Akik így cselekszenek, bölcsekké válnak; * az Úr dicsérete megmarad örökké.
H: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 110,1-2.4-5.9 és 10c

ALLELUJA
Urunk Jézus Krisztus Atyja világosítsa meg lelki szemünket, * hogy megértsük, mily reménységre hívott minket. Vö. Ef 1,17-18 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az Emberfia ura a szombatnak is.
Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!”
Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.”
Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 2,23-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-22

——
Görög katolikus:

Ezzel pedig azt mutatja meg a Szent Szellem, hogy amíg ez a Szent Sátor áll, addig nem nyílik meg az út a Szentek Szentjébe.

Isten tiszteletének ez a rendje egyúttal példázat is, amely a mostani időre is vonatkozik. Azt jelenti, hogy a Szent Sátor rendje szerinti ajándékok és áldozatok nem képesek megtisztítani a résztvevők lelkiismeretét. 10 Ezekben a szertartásokban ugyanis csak ételek, italok, különböző mosakodások, meg egyéb külsőséges dolgok szerepeltek. Ezek csak kívülről érintik az ember testét, de a belsejét nem tisztítják meg. A szertartásokat Isten csak arra az időre adta, amíg el nem jött a teljes megújítás ideje és az új rend.

15 Krisztus Új Szövetséget kötött velünk. Azért halt meg, hogy az embereket megszabadítsa a bűnöktől, amelyeket a Régi Szövetség idején követtek el, de azért is, hogy azok, akiket Isten elhívott, megkapják örökkévaló örökségüket, amelyet Isten ígért nekik.

16 Egy végrendelet esetén először meg kell bizonyosodni arról, hogy a rendelkező meghalt. 17 A végrendelet[a] ugyanis csak ekkor lép életbe. Ameddig a végrendelkező él, addig a végrendelet nem érvényes. 18 Hasonló a helyzet itt is. Ezért nem lépett életbe a Régi Szövetség sem a vér, vagyis az áldozat halála nélkül. 19 Mózes előbb az egész népnek elmondta a Törvény minden rendelkezését. Azután vette a bikák és bakok vérét, meg vizet, vörös gyapjút és izsópot, és ráhintette a vért a Törvény könyvére és az egész népre. 20 Azt mondta: „Ez a vér teszi érvényessé a Szövetséget, amelyet Isten parancsolt nektek.”[b] 21 Ugyanígy vérrel hintette be a Szent Sátrat, és azokat a dolgokat, amelyeket a papok használtak. 22 A Törvény parancsai szerint szinte mindent vérrel kell „megtisztítani”, és a vér kiontása nélkül nincs lehetőség a bűnök megbocsátására.

Jézus Krisztus véglegesen leszámolt a bűnnel

23 A Szent Sátor és a régi szertartások csupán hasonlítanak azokra a valódi dolgokra, amelyek a Mennyben vannak. A Földön azokra az áldozatokra volt szükség, amelyekről az előbb beszéltünk, hogy általuk megtisztítsák a földi dolgokat. A Mennyben lévő valóságos dolgok azonban ennél különb áldozatot kívánnak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+9:8-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus meggyógyít egy vakot Bétsaidában

22 Azután megérkeztek Bétsaidába. Ott néhányan egy vakot hoztak Jézushoz, és kérték, hogy érintse meg. 23 Jézus kézen fogva kivezette őt a faluból, majd a nyálával megkente a vak szemét, rátette a kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?”

24 A vak felnézett: „Látom az embereket, de olyanok, mintha járkáló fák lennének.”

25 Jézus ismét rátette a kezét a vak szemére. Amikor a férfi ismét felnézett, és már mindent tisztán és élesen látott: teljesen meggyógyult. 26 Jézus hazaküldte, és ezt mondta neki: „Még a faluba se menj be!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8:22-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/01/22
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük