Én mindig válaszolni fogok azoknak, akik Irgalomért könyörögnek mások lelke számára

Igazság Könyve:

“2014.01.04 13:40

Drága szeretett leányom, bár Igazságosságomtól tartani kell, Én mindig válaszolni fogok azoknak, akik Irgalomért könyörögnek mások lelke számára. Megígérem, hogy amikor imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom Imáit és más imákat, amelyekben arra kértek Engem, hogy legyek irgalmas, meg fogom hallgatni, és annak megfelelően fogok eljárni.

Irgalmam határtalan, és beborít minden bűnöst, amikor ők vagy mások a (bűntől való) megváltást keresik. Szeretetem végtelen. Együttérzésem állandó. Ne kételkedjen soha senki azon Ígéretemben és Vágyamban, hogy mindenkit meg akarok menteni, beleértve az ellenségeimet is. Arra buzdítalak benneteket, szeretett követőim, a világ minden táján – beleértve azokat is, akik nem ismerik ezeket az Üzeneteket -, hogy imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a saját lelketekért és a mások lelkéért. Ez magába foglalja a hívőket, a hitetleneket és azokat, akik nem ismerik az Igazságot.

Irántatok való Szeretetem azért van, hogy lássátok, érezzétek és éljétek. Mindössze annyit kell tennetek, hogy válaszoltok, amint azt Én tanítottam nektek. Úgy szeressetek másokat, amint azt Én teszem. Legyetek irgalmasok, amikor ostoroznak tieteket, azáltal, hogy imádkoztok értük. Szánjatok nagylelkűen időt arra, hogy keményen dolgoztok és imádkoztok, hogy megmentsétek azok lelkét, akik eltávolodtak Tőlem.

Ez az Én leghőbb vágyam. Menjetek békével.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-mindig-valaszolni-fogok-azoknak-akik-irgalomert-konyorognek-masok-lelke-szamara/

 
 

“2014.01.04 13:50

Gyermekem, a Fiam közvetlen megszületéséhez vezető időszakban, a fájdalmak annyira nyilvánvalóak voltak mindenben, ami minket ért. Erzsébethez menekültem vigasztalásért abban a tudatban, hogy ő a Szentlélek adta felismeréssel van megáldva. Én és szeretett jegyesem, kerestük a béke e menedékhelyét egy olyan időszakban, amikor nagyon megterhelt bennünket annak az ismerete, aminek be kell következnie.

Amikor az Én időm közeledett, a gonosz lélek mindenféle akadályt gördített elénk – minden megtett lépésünk elé. Az ajtókat a képünkbe vágták; az emberek, akiket ismertünk, kerültek minket, és a vadonba voltunk dobva. És végül így a fejünk fölött tető nélkül találtuk magunkat, és egy, az állatok számára alkalmas menedékhelyre kerültünk, miközben a Szent Messiás koldusként jött a világra. Nem voltak ünnepi szertartások (ünnepségek), nem volt koronázás, és köszönetnyilvánítás sem volt. Csak néhány ember maradt körülöttem, hogy magányomban vigasztaljon. De aztán, amikor Fiam megszületett, minden aggodalom elhagyott. Minden, amit éreztem, a legnagyobb Isteni Jelenlét Szeretete volt. Végül a béke uralkodott a szívemben.

A Szentlélek Ereje segítséget és vigaszt küldött nekünk, bár ők csak kevesen voltak. Bár Jézus Krisztus születése egy szerény és egyszerű esemény volt – amelyen csak kevesen vettek részt – a szó mégis elterjedt. Így munkálkodik a Szentlélek. Sokan várták Jézus születését. Sokan hallottak az eseményről, és sokan beszéltek róla. Amikor ismertté vált, hogy Jézus Krisztus, az emberiségnek megígért Messiás megszületett, akkor az ellenzék elkezdett toborozódni. Heródesnek és minden szolgájának gonosz támadása azt bizonyította, hogy Isten Jelenléte mennyi félelmet kelt a gonosz emberek szívében.

Attól a naptól kezdve Fiam védelmezője lettem, és ezt követően szeretett jegyesem, József, a legtöbb esetben megszervezte a biztonságunkat. Éveket töltöttünk azzal, hogy egyik helyről a másikra menekültünk. Oly sok ellenállással (ellenséggel) kellett szembenéznünk – annyi félelemmel, annyi gyűlölettel. Ez volt a sorsunk. Attól a pillanattól, amikor a tizenkét éves, templomban prédikáló Fiamra találtunk, elrejtettük őt az Emberek elől.

József családja is részt vett abban, amikor minket csempésztek, és sok éven át utaztunk. Először Júdeába mentünk, s aztán Fiam elkerült Indiába, Perzsiába, Egyiptomba, Görögországba és Angliába. Mindenütt, ahová csak mentünk, Fiam Jelenléte sok csodát eredményezett, bár nyilvánosan sohasem mutatkozott be, mint Messiás. Jó védelem alatt volt, és sok mindent láttunk tőle. Békében, szeretetben és harmóniában éltünk, és amíg az Ő (Fiam) nyilvános Küldetése el nem kezdődött, jegyesem, József, védelme nélkül sehová sem tudtunk volna menni.

És most, hogy Második Eljövetele a küszöbön áll, Megérkezése előtt minden akadályt az útjába fognak gördíteni. Az Ő prófétájának ajkáról elhangzott minden Szót szét fognak szedni, és ki fognak gúnyolni. Csak egy maroknyi embernek lesz tudomása arról az Igazságról, mely ezt a Küldetést körülveszi, és sok ajtót fognak becsapni azok előtt, akik az Ő utasításait követik. Ez a Küldetés egy magányos Küldetés számodra, gyermekem, és az utasítás számodra az, hogy maradj engedelmes minden dologban, amelyet Isten megismertet veled.

Segítség lesz neked küldve. A segítség azonban megszűnik, ha ez Fiam kívánsága. Még ha kevés embert lehet is látni, akik követik ezt a Küldetést, mégis több millióan teljesen hisznek benne. Mert Isten Igéje, a Szentlélek Ereje által, mindig is magához fogja vonzani az Övéit.

A szülési fájdalmak elkezdődtek, és a munka már nem fog túl sokáig tartani. Hamarosan felvirrad az új kezdet megszületése, s az Úr Napja végül megérkezik. Gyermekek, legyetek békében, mert mindezeknek a dolognak meg kell történniük, még mielőtt a Föld megtisztulna a bűntől.

 
 
—–
Római katolikus:

01-04

Karácsonyi idő – január 4.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Aki Istentől született, nem vétkezhetik.
Gyermekeim!
Senki se vezessen félre titeket! Jézus az igazság, ezért az igaz ember az igazság szerint cselekszik. Aki bűnt követ el, az a sátántól való, mert a sátán kezdettől fogva bűnös. Azért jött el az Isten Fia, hogy lerombolja a sátán művét.
Aki Istentől született, nem követ el bűnt, mert megmarad benne az isteni élet csírája. Nem vétkezhetik, mert Istentől született. Ebből ismerhetők fel Isten gyermekei és a sátán fiai. Aki nem az igazság szerint cselekszik, nem Istentől való, de az sem, aki nem szereti testvérét.
Ez az Isten igéje.
1Jn 3,7-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát. 3cd. vers.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt!
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet szentséges karjával.
Hívek: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Zúgjon a tenger, és ami betölti, * a földkerekség, és akik rajta élnek.
Tapsoljanak a folyamok, * és a hegyek is ujjongjanak az Úr színe előtt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Mert eljön ítélni a földet, † igazságban ítéli az egész világot, * egyenlőképpen minden népet.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
Zsolt 97,1.7-8.9

ALLELUJA
Sok ízben szólt az ősatyákhoz egykor az Isten. * Végül a beteljesedés napjaiban Fia által szólt hozzánk. Zsid 1,1-2 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az első tanítványok találkoznak Jézussal:
Keresztelő János után Jézus lesz Mesterük.

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?”
Azok ezt felelték; „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester –, hol laksz?”
„Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak.
Ez a tizedik óra körül volt.
A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz.
Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,35-42″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-04

 

 
“2014.01.02 20:40
 

Leányom, szinte már elérkezett hozzátok az az idő, amikor a Kilétemről való minden nyilvános elismerés csupán egy halvány pislákolás lesz a gyertya kanócán, amely szinte már teljesen elégett.

Azok, akik azt mondják, hogy Tőlem valók, csak keveset fognak beszélni Rólam. Azok, akik Hozzám hűségesek, meg fognak rémülni, amikor látni fogják azt a sok embert, akik majd meg fognak Engem tagadni. Az az idő, amikor a hívők el lesznek választva azoktól, akiket súlyos tévedésbe visznek, szinte már elérkezett. Az eljövendő napokban a vakok, a süketek és azok, akik továbbra sem lesznek éberek Isten Igaz Szavára, több milliárdnyian fognak eggyé tömörülni és egy hamis tant fognak elfogadni, mely nem Tőlem való. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/negybol-harman-meg-fognak-engem-tagadni/

 
 
 
——
Görög katolikus:

Az Örökkévaló megváltottai visszatérnek Sionra

35.1 Örül majd a puszta,
    a kiszáradt föld újra kizöldül,
a sivatag ujjongva kivirul,
    mint a fehér liliom virága.
Virágba borul akkor az egész vidék,
    ujjongva énekel, és vígan örvendezik,
mert dicsősége olyan lesz,
    mint a libanoni erdőé,
ékessége, mint a Kármel hegyéé,
    és gazdagon terem, mint a Sáron síksága.
Bizony, meglátják ők az Örökkévaló dicsőségét,

    Istenünk fenségét mind megismerik.

Erősítsétek azokat,
    akik lecsüggesztik kezüket,
    akiknek térde roskadozik!
Mondjátok azoknak, akik feladták a reményt:
„Bátorság, ne féljetek!
    Nézzétek, Istenetek már jön, és bosszút áll!
Ellenségeinek megfizet,
    jön, és megszabadít titeket!”
Akkor újra látnak a vakok,
    a
süketek ismét hallanak,
a sánták ujjongva ugrándoznak, mint a szarvasok,
    s a némák örvendezve énekelnek,
mert a pusztában források fakadnak,
    s folyók öntözik a sivatagot.

A csalóka délibáb igazi tóvá változik,
    s a szomjas pusztában bővizű források fakadnak.
Ahol egykor sakálok tanyáztak,
    ott fű zöldell, nád és káka terem.

Jól megépített út lesz ott,
    s így nevezik: „A Szent Helyhez vezető
út”.[a]
Tisztátalan nem léphet rá,
    csak a megváltottak járnak rajta.
    Nem léphet rá tévelygő istentelen[b].

Nem lesz ott oroszlán,
    vagy vérengző vadállat.
Csak a megváltottak járnak rajta,
    s nem les rájuk veszély.
10 Ezen jönnek haza,
    akiket az Örökkévaló megszabadít:
    öröménekkel, ujjongva térnek vissza Sionba.
Fejüket el nem hervadó öröm koszorúzza,
    örök boldogságot találnak ott.
Örömüket semmi sem árnyékolja többé,
    fájdalom és bánat előlük messze menekül.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“2014.01.04 13:50
….
És most, hogy Második Eljövetele a küszöbön áll, Megérkezése előtt minden akadályt az
útjába fognak gördíteni. Az Ő prófétájának ajkáról elhangzott minden Szót szét fognak szedni, és ki fognak gúnyolni. Csak egy maroknyi embernek lesz tudomása arról az Igazságról, mely ezt a Küldetést körülveszi, és sok ajtót fognak becsapni azok előtt, akik az Ő utasításait követik. Ez a Küldetés egy magányos Küldetés számodra, gyermekem, és az utasítás számodra az, hogy maradj engedelmes minden dologban, amelyet Isten megismertet veled. …”

25 Amikor János befejezte a feladatát, ezt mondta: »Mit gondoltok rólam, ki vagyok én? Nem én vagyok a Messiás! Ő majd csak ezután fog jönni, de én még arra sem vagyok méltó, hogy a saruját levegyem.«

26 Testvéreim, akik Ábrahámtól származtok, és ti, más nemzetbeliek, akik Istent imádjátok, hallgassatok meg engem! Az üdvösségnek ez az üzenete nekünk szól! 27-28 Jeruzsálem lakói és a nép vezetői nem értették meg, hogy Jézus a Szabadító, és elítélték őt. Bár nem tudták vádolni semmivel, amiért halált érdemelt volna, mégis azt kérték Pilátustól, hogy ítélje halálra, és végeztesse ki. Így teljesedett be mindaz, amit a próféták előre megmondtak és leírtak, és amit a zsidók minden szombaton felolvasnak a zsinagógákban. 29 Miután megtették vele mindazt, amit az Írások előre mondtak róla, Jézus holttestét levették a keresztről, és egy sziklasírba helyezték. 30 Isten azonban feltámasztotta őt a halálból! 31 Ezután több napon át látták a feltámadt Jézust azok az emberek, akik Galileából vele együtt mentek fel Jeruzsálembe. Ők most is tanúsítják az egész nép előtt, hogy mindez igaz.

32 Mi pedig azt az örömhírt hoztuk nektek, hogy azokat az ígéreteket, amelyeket Isten őseinknek tett, 33 most nekünk, az ő leszármazottjaiknak teljesítette be. Éppen azáltal teljesítette, hogy Jézust feltámasztotta a halálból, ahogyan ez meg van írva a második zsoltárban:

»Te vagy az én fiam,
    ma lettem az édesapád.«[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+13%3A25-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS




Jézus prófétál az utolsó időkről

13 Amikor Jézus már kifelé ment a Templom területéről, egyik tanítványa megszólította: „Mester! Nézd, milyen hatalmas kövek, micsoda épületek!”

Jézus ezt felelte: „Nézd meg jól ezeket a nagy épületeket! Itt kő kövön nem marad, mert mindent porig fognak rombolni.”

Ezután leült az Olajfák hegyén, ahonnan jól lehetett látni a Templomot. Csak Péter, Jakab, János és András volt mellette, akik megkérdezték: „Mondd meg nekünk, mikor fog ez megtörténni! Milyen jelek fogják mutatni, amikor mindezeknek be kell teljesülniük?”

Akkor Jézus így tanította őket: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják, hogy én vagyok a Messiás, és sokakat félrevezetnek. Fogjátok hallani a háborúk zaját, és fogtok híreket hallani a távolban zajló háborúkról is, de ne rémüljetek meg! Ezeknek meg kell történniük, mielőtt a vég valóban elérkezik. Egyik nép a másikra támad, és egyik ország a másik ellen fog harcolni. Földrengések és éhínségek lesznek különböző helyeken. De mindez még csak a »szülési fájdalmak« kezdetét jelzi.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+13%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/01/04
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–