A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.


Karácsonyi idő – december 31.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
A keresztség és a bérmálás által a Szentlélek kegyelmében részesülünk; ő megtanít mindarra, ami az üdvösségre szükséges.
Gyermekeim!
Itt az utolsó óra! Amint hallottátok, eljön az antikrisztus. Már eddig is sok antikrisztus lépett föl. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk kerültek ki, de nem tartoztak közénk. Ha közénk tartoztak volna, velünk maradtak volna. De rajtuk kellett nyilvánvalóvá lennie, hogy nem mindenki tartozik közénk.
Ti azonban a Szent(lélek) kenetében részesültetek, és ezt mindannyian tudjátok. Nem azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hanem azért, mert ismeritek; és azt is tudjátok, hogy semmiféle hazugság nem származik az igazságból.
Ez a Isten igéje.
1Jn 2,18-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-31

 
 
—–
Római katolikus:

01-01

Szűz Mária, Isten anyja (parancsolt ünnep)

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Hívják le Izrael, fiaira a nevemet, és én megáldom őket.
Így szólt az Úr Mózeshez:
„Mondd meg Áron főpapnak és fiainak, a papoknak: Így áldjátok meg Izrael fiait, ezekkel a szavakkal:
Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr, és szerezzen neked üdvösséget!
Hívják le Izrael fiaira a
nevemet, és én megáldom őket.”
Ez az Isten igéje.
Szám 6,22-27

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Könyörüljön rajtunk az Isten, * és áldjon meg minket. 5. tónus.
Előénekes: Könyörüljön rajtunk az Isten, és áldjon meg minket,* ragyogtassa fel arcát fölöttünk,
hogy megismerjék a földön utadat, * és üdvösségedet az összes nemzetek.
Hívek: Könyörüljön rajtunk az Isten, * és áldjon meg minket.
E: Örvendjenek és ujjongjanak a nemzetek, † mert igazságosan ítéled a népeket, * és te vezérled őket a földön.
H: Könyörüljön rajtunk az Isten, * és áldjon meg minket.
E: Magasztaljanak téged a népek, Istenünk, * dicsőítsenek az összes nemzetek.
Áldjon meg minket az Isten, * félve tisztelje őt a föld minden határa.
H: Könyörüljön rajtunk az Isten * és áldjon meg minket.
Zsolt 66,2-3.5.6 és 8

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született.
Testvéreim!
Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, alávetette magát a mózesi törvénynek, hogy felszabadítson minket a törvény szolgaságából, és a fogadott fiúságot elnyerjük.
Mivel pedig Isten fiai vagyunk, Isten szívünkbe elküldte Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: „Abba! Atyám!”
Nem vagy tehát többé szolga, hanem fiú, és ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.
Ez az Isten igéje.
Gal 4,4-7

ALLELUJA
Sok ízben szólt prófétái által az ősatyákhoz egykor az Isten: * végül a beteljesedés napjaiban Fia által szólt hozzánk. Zsid 1,1-2 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Megtalálták Máriát, Józsefet és a Kisdedet. Eltelt nyolc nap, és a Jézus nevet adták neki.
A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik.
Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 2,16-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2019-01-01

——
Görög katolikus:

A Szövetség jele: a körülmetélés

17.1 Amikor Abrám 99 éves lett, az Örökkévaló ismét megjelent neki, és megszólította:

„Én a Mindenható Isten[a] vagyok,
    te pedig élj a jelenlétemben,
    és senki ne vádolhasson téged!
Szövetséget kötök veled,
    és nagyon megsokasítom utódaidat.”

Akkor Abrám a földre borult Isten előtt, aki így folytatta: „Lásd, ez az én részem a szövetségből: Sok nép atyjává teszlek. A neved sem Abrám[b] lesz, hanem Ábrahám[c], mert sok nép atyjává tettelek. Nagyon megsokasítalak, nemzeteket támasztok belőled, és királyok származnak tőled. Szövetséget kötök veled, és nemzedékről-nemzedékre utódaiddal is: örök szövetséget, hogy Istened leszek, és nekik is Istenükké leszek. Kánaán földjét pedig, amelyen most jövevény vagy, neked és utódaidnak adom örök birtokul, és Istenükké leszek.”

Azután ezt mondta Isten Ábrahámnak: „A te részed a szövetség szerint: tartsd meg szövetségemet, és utódaid is őrizzék meg, nemzedékről-nemzedékre! 10 Ez az én szövetségem, amelyet veled és utódaiddal kötöttem, s amelyet meg kell tartanotok: minden fiút és férfit metéljetek körül! 11 Ez legyen a jele szövetségemnek, melyet veled kötöttem, hogy körülmetélitek a férfi testének előbőrét! 12 Az újszülött fiúknál ezt nyolcnapos korukban végezzétek el, nemzedékről-nemzedékre! Minden fiúgyermekre vonatkozik ez, akár a családod tagja, akár nem — még a pénzen vett rabszolgára is. 13 Igen, körül kell metélnetek minden fiúgyermeket, akár a saját fiad, akár a rabszolgád gyermeke. Hordozzátok örök szövetségem jelét a testeteken!

14 Aki pedig közöttetek férfi létére nincs körülmetélve, az megtörte szövetségemet, ezért ki fogják irtani népe közül.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 Elsőként engem formált az Örökkévaló,
    réges-régen, minden más munkája előtt,
23 öröktől fogva felkent, és helyemre állított,
    kezdetben, még a Föld kezdete előtt.
24 Mikor megszülettem,
    még tengerek sem voltak,
    vízforrások sem csörgedeztek.
25 Előbb születtem,
    mint a hegyek a helyükre kerültek,
    s a dombok megállapodtak,
26 előbb, mint az Örökkévaló a Földet
    s a mezőket teremtette,
    vagy a világ legelső porszemét.
27 Ott voltam,
    mikor az Örökkévaló a Mennyet teremtette,
    mikor kimérte az óceán partjait.
28 Ott voltam,
    mikor megerősítette fönt a fellegeket,
    és lent a mélység forrásait.
29 Ott voltam, mikor parancsolt a tengereknek,
    hogy át ne lépjék a határt, amit nekik szabott.
    Ott voltam, mikor lefektette a Föld alapjait.
30 Mellette nőttem fel,
    mint gyermek az apja mellett,[a]
naponta bennem lelte örömét,
    előtte játszottam és örültem szüntelen.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+8%3A22-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. 10 A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!

11 Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. 12 A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. 13 A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal.

14-15 Én vagyok a Jó Pásztor, és gondot viselek a juhaimra. Ismerem őket, ahogyan az Atya ismer engem. Juhaim is ismernek engem, ahogyan én ismerem az Atyát. Az életemet adom a juhokért. 16 Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral.[a]…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10%3A9-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Bemerítő János utat készít a Messiásnak

Ez az örömhír kezdete, amely Jézus Krisztusról, Isten Fiáról szól. Így van ez megírva Ézsaiás próféta könyvében:

„Elküldöm előtted hírnökömet,
    aki majd utat készít neked.”[a]

„Egy hang kiált a pusztában:
»Készítsetek utat az Örökkévalónak,
    készítsetek számára egyenes utat!«”[b]

Bemerítő János megjelent a pusztában, és bemerítette az embereket. Hirdette nekik, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és az életüket, merítkezzenek be, Isten pedig megbocsátja a bűneiket. Júdea tartományából és Jeruzsálemből az egész nép kiment Bemerítő Jánoshoz. Megvallották bűneiket, ő pedig bemerítette őket a Jordán folyóba.

Bemerítő János teveszőrből készült ruhát viselt, és a derekán bőrövet hordott. Sáskát, meg vadmézet evett. Mindenkinek ezt hirdette: „Jön majd valaki, aki sokkal hatalmasabb nálam. Még arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak, mint a szolgája, és a saruját levegyem a lábáról. Én csak vízbe merítelek be, de ő a Szent Szellembe fog bemeríteni titeket.”

Jézus bemerítkezik

Abban az időben történt, hogy Jézus eljött a galileai Názáretből Bemerítő Jánoshoz, aki bemerítette őt a Jordán folyóba.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+1%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/01/01
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–


—–
1. A keresztség
3. A keresztség a legszükségesebb szentség, mert nélküle az örök üdvösséget el nem nyerhetjük. Azért mondja Krisztus Urunk: »Aki újonnan nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába« (Jn 3,5). Ez alól az Üdvözítő senkit sem vesz ki, még a gyermeket sem (Szent Ambrus). A keresztség a mennybe vivő szekér (Szent Vazul). Amint a víz föltétlenül szükséges a megélhetésre, éppen úgy a keresztség az örök életre. …”
—–