1003_alone_

Az életet az Én Szemeimen keresztül kezditek majd látni, még a mindennapi helyzetekben is.

Igazság Könyve:
2013.10.02 22:15
 

Drága szeretett leányom, van egy nagy tévhit arra vonatkozólag, hogy mitől lesz egy férfi vagy egy nő szent az Én Szememben.

A világon sok ember találja nehéznek a Keresztény Hit gyakorlását, amikor imádkozásra kerül a sor. Oly sok jó és jószándékú embernek esik nehezére nyugodtan leülni és békésen elmélkedni Nagy Tanításaimról, amely azért adatott a világnak, hogy az emberek megértsék, mi az elvárás velük szemben. Nekem nincsenek nagy elvárásaim. Én nem kényszerítem a lelkeket arra, hogy órákat szenteljenek Rám és töltsenek Előttem, és mégis Én annyira boldog vagyok, amikor az alázatos lelkek ezt megteszik – de ez egy ritka dolog.

Így szeretnék Én egy bensőséges kapcsolatot teremteni Isten minden gyermekével. Én csak kicsiny hangotokat szeretném hallani, mely Engem hív, amikor meg szeretnétek osztani Velem személyes gondolataitokat, bánataitokat, örömötöket, gondjaitokat, kudarcaitokat és Irántam való vágyakozásotokat, hogy Jelenvalóvá tegyem Magamat számotokra, és hogy Jelenlétemről megbizonyosodjatok.

 
Mint még soha ezelőtt a világ történetében, Isten most meg fogja engedni, hogy Ő Rajtam, Egyetlen Fián keresztül érzékelhető legyen azon lelkek számára, akik keresik Őt. Isten, az Atya, a Legmagasságosabb Ereje által Én még a legegyszerűbb, a legméltatlanabb, a legösszezavartabb, a legjobban meggyötört lelkek elé is eljövök, hogy megadjam nekik azt az Ajándékot, hogy bizonyságot nyerjenek Jelenlétemről. Hogyan tudom ezt megtenni? Hogyan fogjátok tudni, hogy Én beszélek veletek? Először is a megtérés könnyeivel töltelek el benneteket. Amint átélitek Keresztre feszítésemet nagy szomorúságot kezdtek majd érezni. Az életet az Én Szemeimen keresztül kezditek majd látni, még a mindennapi helyzetekben is. Vonzódni fogtok azokhoz, akiket már eltöltött a Szentlélek az Ő ajándékaival.
 

Én nem azokat választom, akikről ti azt hiszitek, hogy méltóbbak, szentebbek, áldottabbak, fegyelmezettebbek, mint ti vagytok. Én csak azokat választom, akik teljes alázatossággal járulnak Elém, és önként lemondtak a saját akaratukról, hogy így az Én akaratom megvalósulhasson.

Ha ti valóban szerettek Engem, akkor meg fogjátok tudni, hogy mi az igazi béke. Ha valóban szerettek Engem, akkor ezt fogjátok mondani Nekem:

„Jézus, a Te Akaratod minden, ami számít. Az én szabad akaratom a Tied. Tégy vele, amit szeretnél!”

Amikor a lelkek ezt mondják Nekem, akkor ők az Én hűséges szolgáim, és általuk meg tudom menteni a maradékot is, azokat, akik túl makacsok ahhoz, hogy felismerjék a Velem való egység értelmét.

Én sok mindent megtehetek és sok csodát tehetek, amikor a szabad akaratot, amit Atyám adott minden egyes embernek, felajánlják Nekem, az Ő Fiának. Ez a legnagyobb erő, ami meg fogja semmisíteni a fenevad erejét, amikor ő hatalomra jut. Jöjjetek Hozzám, és ajándékozzátok szabad akaratotokat Atyámnak, hogy szabadságot hozhasson az emberi nemnek. Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat eme különleges imáját:

A Keresztes Imahadjárat 123. imája: A szabad akarat Ajándéka Istennek
Drága Jézus, hallgasd meg egy legméltatlanabb lélek imáját, és segíts nekem, hogy Téged egyre jobban szeresselek. Szabad akarattal felajánlom Neked ezt az Ajándékot, drága Jézus, hogy így alázatos szolgáddá válhassak, és továbbra is engedelmes maradjak Isten Akaratának.
Az én akaratom, a Te Akaratod. A Te Parancsod azt jelenti, hogy Én engedelmeskedem minden kívánságodnak.
Az Én akaratom a Tied, hogy tégy vele azt, ami szükséges azért, hogy megments minden embert világszerte, akik elszakadtak Tőled.
Neked adom ezt az Ajándékot, amit születésemkor kaptam, a Te Legszentebb Szolgálatodra. Ámen.
Minél jobban kezdtek megismerni Engem, annál jobban meg fogtok érteni két dolgot: Tanításaim soha nem változnak. Én minden lelket szeretek.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/van-egy-nagy-tevhit-arra-vonatkozolag-hogy-mitol-lesz-egy-ferfi-vagy-egy-no-szent-az-en-szememben/

 

—–
Római katolikus:
2018-10-0326. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Jób könyvéből
Istennel nem szánhatunk perbe; vele szemben senkinek sem lehet igaza.
A súlyos megpróbáltatás után Jób így beszélt: Jól tudom, hogy Istennel szemben embernek nem lehet igaza, s ha vele perbe szállni kíván is, hiába küzd: ezer kérdés közül egyre sem tud neki megfelelni.
Istennek bölcs a szíve és hatalmas az ereje, bántatlanul vajon ki szegülhetne ellene?
Elmozdítja ő a hegyeket, s az ember észre sem veszi.
Ha úgy akarja, felforgatja és kimozdítja helyéből a földet, úgyhogy megrendülnek oszlopai.
Ha úgy akarja, nem kel fel a Nap, és fellegpecsétje alá helyezi a csillagokat.

Ő maga feszítette ki az égbolt sátorlapjait, és ő fékezte meg a tenger vad hullámait.
Ő teremtette a Göncölszekeret és a Kaszás-csillagot, a Fiastyúkot és a Dél Csillagát.
Nagy dolgokat tesz, kifürkészhetetlen dolgokat, és alkot megszámlálhatatlan csodás alkotásokat.

Ha eljön hozzám, nem láthatom, ha elmegy tőlem, nem veszem észre.
Ha hirtelen számon kér, ki tud neki megfelelni?
Vagy ki mondhatja neki: „Ezt miért teszed?”
Mi vagyok tehát én, hogy megfelelhetnék neki; vagy szavakat találnék-e vele szemben, hogyha szól?
Ha igazam volna is, akkor sem tudnék megfelelni neki, hanem inkább mint bírámat, kérlelnem kellene.
Ha szóba állna is velem, aki hozzá kiáltok, hihetném-e, hogy meghallgatja szavamat?
Ez az Isten igéje.

Jób 9,1-12.14-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé! 3a. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Uram, egész nap hozzád kiáltok, * és kezemet feléd tárom.
Csodákat talán a holtaknak teszel, * vagy az árnyak fölkelnek, hogy áldjanak téged?
Hívek: Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé!
E: Vajon irgalmadat hirdeti valaki a sírban, * vagy hűségedet a pusztulás helyén?
Vajon csodáidat meglátja valaki a sötétben, * vagy igazságodat a feledés földjén?
H: Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé!
E: De én hozzád kiáltok, Uram, * már kora reggel eléd siet imádságom.
Miért taszítasz el magadtól, Uram, * arcodat miért rejted el tőlem?
H: Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé!
Zsolt 87,10bc-15

ALLELUJA
Mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, * csakhogy Krisztust elnyerjem, és őhozzá tartozzam. Fil 3,8-9 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus követése áldozatos lemondást kíván.
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,57-62″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-03


——
Görög katolikus:

Az örömhír terjedése a császár udvarában

12 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy amik eddig velem történtek, azok egyre inkább az örömhír terjedését szolgálják. 13 A császári palota egész őrsége, sőt, mindenki más is tudja már, hogy engem azért tartanak itt rabságban, mert Krisztust szolgálom. 14 Ezért sokan, akik testvéreink az Úrban, felbátorodtak, és félelem nélkül hirdetik Isten üzenetét.

15 Igaz, vannak olyan testvérek is, akik ezt féltékenységből és versengésből teszik. Mások azonban jó szívvel és tiszta szándékkal, 16 a szeretet által indítva hirdetik Krisztust, hiszen tudják, hogy Isten engem az örömhír védelmével bízott meg. 17 Azok, akik féltékenységből és nem tiszta szívvel, hanem önző szándékkal hirdetik Krisztust, azt hiszik, hogy ezzel még inkább megnehezítik a fogságomat. 18 De mit számít ez? Akár jó, akár rossz szándékkal teszik, az a fontos, hogy Krisztust hirdetik — ennek pedig szívből örülök!

19 Igen, örülni is fogok, mert tudom, hogy imádságaitok és Jézus Krisztus Szellemének segítsége által ez az én üdvösségemet szolgálja.[a] 20 Ugyanakkor ez meg fog felelni annak a határozott várakozásomnak és kívánságomnak is, hogy nem fogok szégyent vallani semmiben. Sőt, bátran meg fog mutatkozni bennem — akár életben maradok, akár meg kell halnom —, hogy Krisztus mindenkinél hatalmasabb. Igen, azt várom, hogy ez a mostani helyzetemben is így lesz, mint ahogy eddig is mindig így volt.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+1%3A12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A bölcs és az ostoba háza

46 „Miért mondjátok nekem: »Uram, Uram!«, ha nem teszitek meg, amit mondok? 47 Aki hozzám jön, meghallgatja tanításomat, és engedelmeskedik a szavamnak, 48 az hasonló ehhez: egy ember házat épített, és jó mélyre leásta az alapját. Egészen a kőszikláig ásott, és arra alapozta a házát. Azután jött az áradat, beleütközött a házba, és el akarta sodorni, de nem tudta megingatni, mert erős alapra építették.

49 Aki pedig hallja a szavamat, de nem engedelmeskedik, az hasonló ehhez: egy ember házat épített, de minden alapozás nélkül, csak a földre. Amikor jött az árvíz, a ház azonnal összedőlt. Csak egy romhalmaz maradt belőle.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+6%3A46-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/03

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük