Üdvösség Anyja: Fiam Egyházának keresztre feszítése során csak kevesen lesznek elég bátrak ahhoz, hogy Isten Szavát nyíltan hirdessék

“… † EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten Fölkentjének, a Messiásnak sokat kell szenvednie.
Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.”
Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.”
Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,18-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-28

—-

Igazság Könyve:

“2013.09.25 12:15

Gyermekem, Fiam Egyházának keresztre feszítése valóban elkezdődött és minden jel elkezdett láthatóvá válni. Mint ahogyan Fiamat Keresztre szegezték és csak egy Apostol maradt vele mindvégig, éppen úgy lesz most is, csak kevés földi apostola meri majd láttatni magát, amikor Krisztus földi Misztikus Testét kell védelmezni, miközben azt majd kifosztják, üldözik és aztán megsemmisítik.


Azok közül, akik hűséget esküdtek Fiamnak, csak nagyon kevesen látták a megkorbácsolását vagy kísérték Őt, amikor felkapaszkodott a Kálvária hegyére. Nekem csak négy hűséges tanítványom volt – unokatestvérem Mária, Márta, Mária Magdolna és János –, hogy támogassanak engem és segítsenek gyötrelmemben, miközben szemtanúja voltam Fiam szörnyű megkínzatásának. Sokan fogják követni Fiam utasításait, melyeket ezen Üzeneteken keresztül ad a világnak, de csak kevesen lesznek elég bátrak ahhoz, hogy Isten Szavát nyíltan hirdessék Fiam földi Egyházának keresztre feszítése során.Jelenleg nagy az én bánatom, mert mindaz, amit a La Salette – i és a Fatimai jelenések során megjövendöltem, most fog kibontakozni előttetek, de sokan közületek vakok. Azoknak, akik legszentebb kegyhelyeimen órákat szenteltek Nekem, Hozzám kell jönniük, és kérniük kell Engem, Édesanyjukat, hogy megnyissam szemüket az Igazságra. Kérnetek kell Engem, hogy szenteljem szíveteket és lelketeket Fiamnak, különben ti is meg fogjátok Őt tagadni.Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-fiam-egyhazanak-keresztre-feszitese-soran-csak-kevesen-lesznek-eleg-batrak-ahhoz-hogy-isten-szavat-nyiltan-hirdessek/
 
 
0925:

“2013.09.24 18:00

Drága szeretett leányom, mennyire magányosnak érzem Magam, mivel sokan – beleértve azokat is, akik hűségesek Szent Szavamhoz –, oly kevés időt töltenek Társaságomban. Mennyire vágyódom figyelmükre, akár egy pillanatra is a nap folyamán. Oly sokan elfelejtettek Engem, sok esetben viszont magától értetődőnek tartanak Engem. Nem tudjátok, hogyha csak egy rövid ideig is beszéltek Velem, Én kiárasztom rátok kegyelmeimet? Azok, akik beszélgetvén Velem megvigasztalnak Engem – bármilyen módon, ahogy az a legkönnyebb számukra –, egy belső békére tesznek szert, mely a világon sehol sem található.

Az öröm, a kényelem és az izgalom utáni törekvésetekben az elégedettség fellobbanása csak rövid életű. Semmi sem fog eltölteni benneteket, beleértve a legnagyobb világi kincseket is. Énmiattam, Irgalmasságom miatt van az, hogy megkaptátok a legnagyobb kincset – egy olyan élet Ajándékát, mely tele van dicsőséggel, egy csodálatos környezetben, tökéletes szépségű testben és azzal a képességgel, hogy egy állandó szeretetet érezzetek, ami eláraszt majd benneteket, de roppant nagy boldogságot is fog hozni nektek. Ez pedig az Örök Élet; és az idő Számomra, hogy átvigyelek benneteket Földi Királyságomba, közel van. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/oly-sokan-elfelejtettek-engem-sok-esetben-viszont-magatol-ertetodonek-tartanak-engem/

 
 
0926:
“2013.09.24 22:44
 A pogányság egy rettenetes nyugtalanságot hoz magával, és azokban az országokban, ahol a pogányok a hamis istenek után kiáltanak, Atyám Haragját fogják magukra vonni. “
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/jaj-azoknak-a-keresztenyeknek-akik-a-new-age-poganysagaert-elhagytak-engem/
—–
Római katolikus:
2018-09-2725. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY a Prédikátor könyvéből
Istenen kívül minden csak semmiség.
Minden hiábavalóság, mondja a Prédikátor, csupa hiábavalóság!
Minden csak hiábavalóság!
Mi haszna az embernek minden vesződségéből, amellyel bajlódik a nap alatt?
Az egyik nemzedék megy, a másik nemzedék jön, a föld azonban megmarad.
A Nap felkel és lenyugszik, a helyére siet, s ott újra felkel; A szél dél felé fúj, majd északra fordul; körbejár, megfordul, visszatér – így ismétli járását.
Minden folyó a tengerbe ömlik, és a tenger mégsem telik meg; a folyók egyre folytatják útjukat céljuk felé.
Minden fáraszt! Nem mondhatja senki, hogy szeme eleget látott, Vagy, hogy füle eleget hallott. Mi az, ami eddig volt? – Csak az, mint ami ezután is történik.
Mi az, ami ezután lesz? – Csak az, mint ami azelőtt is volt.
Nincs semmi új a nap alatt!
Senki sem mondhatja: „Íme, ez új!”
Mert megvolt az már azokban az időkben is, amelyek előttünk elmúltak.
Az emberek már nem gondolnak az elmúltakra, és a jövendőre sem gondolnak majd azok, akik még később lesznek.
Ez az Isten igéje.
Préd 1,2-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre. 1. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Te a halandót ismét porrá teszed, * így szólsz: „Térjetek vissza, emberek fiai.”
A te szemedben ezer év akár a tegnap, * úgy tűnik tova, mint egy őrállás éjszaka.
Hívek: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
E: Te elragadod őket, * olyanok lesznek, mint a hajnali álom.
Mint a fű, mely reggel kisarjad és fölvirul, * de estére elfonnyad és elszárad.
H: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
E: Taníts meg számot vetni napjaink sorával, * hogy bölcsességre neveljük szívünket.
Térj hozzánk, Urunk meddig vársz még? * Légy könyörületes szolgáidhoz!
H: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
E: Áraszd ránk irgalmadat, * hogy mindenkor örvendjünk és ujjongjunk.
Ragyogjon fölöttünk Urunknak, Istenünknek jósága,† áldott legyen kezünk minden műve, * kísérje áldásod kezünk minden munkáját!
H: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
Zsolt 89,3-6.12-14 és 17

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4 g. tónus.

†EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Heródes Antipászt – aki megölette Keresztelő Jánost – nyugtalanítják a Jézusról kapott hírek.
Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett.
Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták: János támadt fel a halálból.” Mások szerint: „Illés jelent meg újra.” Voltak, akik azt állították: „A régi próféták közül kelt életre valamelyik.”
Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem… Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?” És kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,7-9″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-27


——
Görög katolikus:
33 Ugyanakkor viszont minden férfi úgy szeresse a feleségét, mint saját magát! A feleség pedig tisztelje a férjét!
 

Szülők és gyermekek

Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úr akarata szerint, mert ez így helyes! Meg van írva: „Tiszteld apádat és anyádat!”[a] Ez az első parancsolat, amelyhez ígéret is kapcsolódik: „Akkor majd jó dolgod lesz, és sokáig élsz itt a földön.”[b]

Apák, ne ingereljétek haragra gyermekeiteket, hanem az Úr útmutatása szerint neveljétek és fegyelmezzétek őket!

Rabszolgák és uraik

Rabszolgák, engedelmeskedjetek földi uratoknak! Ezt félelemmel, tisztelettel és igaz szívvel tegyétek, mintha közvetlenül Krisztusnak engedelmeskednétek! De ne csak akkor, amikor szem előtt vagytok, hogy az emberek tetszését elnyerjétek! Szívvel-lélekkel végezzétek a munkátokat, mint Krisztus rabszolgái, akik Isten akaratát teljesítik! Örömteli szívvel lássátok el a feladataitokat, mintha nem is a gazdátokat, hanem közvetlenül az Urat szolgálnátok! Jusson eszetekbe, hogy aki jól végzi a munkáját — akár rabszolga, akár szabad —, az Úrtól kapja meg a jutalmát!

Hasonlóképpen ti is, akiknek rabszolgáitok vannak, bánjatok jól velük, és ne fenyegessétek őket! Jusson eszetekbe, hogy Uratok, Jézus — aki a Mennyben van — a szolgáitoknak is Ura, és ő nem személyválogató!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A tizenkét apostol kiválasztása

12 Azokban a napokban történt, hogy Jézus felment egy hegyre, és egész éjjel Istenhez imádkozott. 13 Reggel magához hívta a tanítványait. Kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett:

14 Simont, akit Péternek nevezett el,

Andrást, Péter testvérét,

Jakabot,

Jánost,

Fülöpöt,

Bertalant,

15 Mátét,

Tamást,

Jakabot, az Alfeus fiát,

Simont, akit zélóta volt,

16 Júdást, a Jakab fiát,

és Iskáriótes Júdást, aki később elárulta Jézust.

Boldogok és áldottak vagytok!

17 Ezután Jézus és az apostolok lejöttek a hegyről, és megálltak a síkságon. Velük együtt volt még Jézusnak sok más tanítványa is, és nagy sokaság, amely Júdeából, Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón partvidékéről gyűlt össze. 18 Mindannyian azért jöttek, hogy Jézust hallgassák, és meggyógyuljanak betegségeikből. Még azok is meggyógyultak, akik gonosz szellemektől szenvedtek. 19 Mindenki meg akarta érinteni Jézust, mert erő áradt belőle, és mindenkit meggyógyított.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+6%3A12-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/27
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

—–
 
 
——-
 
 

Közel van az Isten országa, * tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban. Mk 1,15 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus önálló apostoli munkára küldi tizenkét tanítványát.
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására.
Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket. Meghagyta nekik: „Semmit se vigyetek az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt! Két ruhátok se legyen!
Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem utaztok! De ha nem fogadnak be, hagyjátok el a várost, és a port is rázzátok le lábatokról vádképpen ellenük!” Azok útra keltek, bejárták a falvakat. Hirdették mindenütt az evangéliumot, és meggyógyították a betegeket.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,1-6″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-26