0225_lucifer_1

Az Antikrisztus Keletről való lesz, nem pedig Nyugatról

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, a világ az Antikrisztus fellépésére készül. Ő már ki lett képezve számos befolyásos politikai erő által, hogy megtegye nagyszerű fellépését.

Az Antikrisztus Keletről való lesz, nem pedig Nyugatról, de szeretve, tisztelve lesz és nagyra fogják őt becsülni mindkét oldalról, és a föld minden sarkában. A következőképpen fog elkezdődni:

Az Antikrisztus, hamarosan egy háborút fog előidézni, Isten ellenségeinek segítségével, két nemzet között, melyek élén két makacs és erőteljes vezető áll. Ez a háború egyre csak fokozódni fog, és átterjed majd a többi országra is. Amikor a veszély már olyan súlyossá válik, hogy kezd kihatással lenni a legerőteljesebb nemzetekre is, akkor elkezdődnek a béketárgyalások.

Mintegy a semmiből fog a fenevad előlépni. És olyan ügyességgel fog véget vetni a háborúknak, hogy az lenyűgözi a világot. Neki erőteljes hangja lesz. Ő roppant intelligens lesz és egy lenyűgöző karizmatikus ember benyomását fogja kelteni. Az ő megnyerő külseje, kelleme és humorérzéke olyan lesz, mint egy erős hipnotikus mágnes. Ő vonzani fogja a közismert vezetők és a média nagy dicséretét és nagy hírnévre tesz szert. Viselkedése befolyással lesz az üzleti vezetőkre, akik úgy fognak rá tekinteni, mint a jólét megteremtésének eszközére, mivel a gazdasági élet majd fejlődni kezd.

Olyan különleges lesz az Antikrisztus megjelenése, hogy a nemzetek túl fogják harsogni egymást, arra bátorítván őt, hogy látogassa meg országukat. Szeretni fogják őt, aki Küldetésem – amikor a Földön jártam – legapróbb részleteit, minden pillanatát le fogja utánozni. A szeretet, a béke és a nemzetek közötti egységről prédikálván, látni lehet majd, hogy – bármerre is jár – nagy csodákat fog tenni. Ez nem egy olyan ember, mint bárki más. Ez nem egy olyan ember, mint bármely más karizmatikus vezető. Az ő csillaga ragyogni és csillogni fog, mint senki másé őt megelőzően. Őrá úgy fognak tekinteni, mint az emberbaráti egy-világvallás névleges vezetőjére. Ennek az utálatnak az úgynevezett sikere neki lesz tulajdonítható. Mindenki a lába elé fog hullani. Arcának képmása mindenhol megtalálható lesz. Őt együtt lehet majd látni sok más vallási felekezet vezetővel. Hamarosan azt fogják mondani, hogy az emberek spontán módon meggyógyulnak a jelenlétében. A Sátán hatalmának köszönhetően, ő olyan cselekedetek véghezvitelére lesz képes, melyek sokakat sokkolni fognak és ezeket csodáknak fogják minősíteni.

Addigra a tudatlanok, mint Messiásra fognak föltekinteni. Aztán arra fog célzásokat tenni, hogy őt Isten küldte a világ megmentésére. Sokan, beleértve azokat is a világban, akik nem fogadják el Jelenlétemet, meg lesznek győződve arról, hogy ez az ember nem más, mint az Emberfia, maga Jézus Krisztus. Azok, akik tisztelik őt, engedelmesen eleget tesznek kérésének, és akik imádják őt, olyan gonosz módon fognak megfertőződni, hogy a lelkük egy vákuumba lesz beszippantva, és lehetetlennek fog tűnni számukra az abból való szabadulás.

Azok, akik Tanításaim Igazságait ismerik, fel fogják ismerni a csalást, amelyet az emberi nem elé helyeznek, és ők ellen fognak állni ennek az utálatnak. Azok, akik azt mondják, hogy ismerik Istent és gyakorló Keresztények, nem lesznek képesek megérteni a visszatérésemre tett Ígéretemet. Amikor Én újból visszatérek, azért jövök, hogy ítéljek. Sohasem fogok másodszor a Földön járni. Mert tanításaim teljes ismerete ellenére sem fogják megérteni, amit mondtam. Most emlékeztetem őket: Én nem fogok testben járni. Bárki, aki azt mondja önmagáról, hogy ő Én vagyok, az egy hazug.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-antikrisztus-keletrol-valo-lesz-nem-pedig-nyugatrol/

Az Antikrisztus Keletről való lesz, nem pedig Nyugatról
—–
Római katolikus:
2018-04-26húsvét 4. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Dávid utódaiból támasztotta Isten az Üdvözítőt.
Pál és kísérői Páfuszban tengerre szálltak, és a pamfíliai Pergébe hajóztak. A Márknak nevezett János ekkor elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe.
Ők viszont Pergén keresztül eljutottak a pizídiai Antióchiába. Itt egy szombati napon betértek a zsinagógába, és leültek. A mózesi törvény és a próféták írásainak olvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk valakit ezzel a kéréssel: „Testvérek, ha volna néhány buzdító szavatok a néphez, csak beszéljetek!”
Ekkor Pál szólásra emelkedett, kezével csendre intett és beszélni kezdett: „Izraelita férfiak és ti, istenfélők, figyeljetek! Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat, és az egyiptomi tartózkodás idején nagy néppé tette őket. Majd hatalmas karjának oltalma alatt kivezette őket onnan, és negyven esztendeig gondjukat viselte a pusztában, Kánaán földjén hét népet semmisített meg, hogy földjüket nekik adja birtokul. Mindez körülbelül négyszázötven évig tartott. Azután Sámuel prófétáig bírákat adott nekik. Ettől fogva királyt kívántak, és Isten negyven esztendőre Sault, Kisnek fiát adta nekik, ezt a Benjámin törzséből származó férfiút. Amikor őt elvetette, Dávidot tette királyukká. Róla így nyilatkozott: »Jessze fiában, Dávidban szívem szerint való férfiúra találtam, aki mindenben teljesíti akaratomat
Ígéretéhez híven az ő utódaiból támasztotta Isten a választott nép Üdvözítőjét, Jézust, akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette az egész népnek. Amikor János befejezte küldetését, kijelentette: »Nem az vagyok, akinek engem tartotok. De íme, itt jön már, akinek a saruját sem vagyok méltó megoldani.«”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 13,13-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hadd énekeljem Örökké, * Urunknak irgalmas jóságát. Vö. 2. vers.
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Az Úr irgalmáról éneklek örökkön-örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam.
Így szóltál: † „Irgalmam szilárdan áll mindörökké.” * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt.
Hívek: Hadd énekeljem örökké, * Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: „Kiválasztottam szolgámat, Dávidot, * szent olajommal felkentem.
Biztos támasza kezem lesz, * karom teszi őt erőssé.”
H: Hadd énekeljem örökké, * Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: „Vele lesz hűségem és kegyelmem, * magasra emelkedik feje az én nevemben.
Így szólít majd engem: † »Atyám vagy nékem, * Istenem és üdvöm sziklája.«”
H: Hadd énekeljem örökké, * Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 88,2-3.21-22.25 és 27

ALLELUJA
Jézus Krisztus, te hűséges tanú † és elsőszülött a holtak közül! * Szerettél minket, és véreddel lemostad bűneinket. Vö. Jel 1,5ab – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki Jézus küldöttjét befogadja, az magát Jézust fogadja be.
Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.
Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok.
Bizony, bizony, mondom nektek: Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 13,16-20″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-26


——
Görög katolikus:

Fülöp bemeríti az etióp főembert26 Ezek után Fülöphöz így szólt az Örökkévaló egyik angyala: „Készülj fel, és indulj el dél felé, azon az úton, amely Jeruzsálemből a sivatagon keresztül Gázába visz!”

27-28 Fülöp útnak eredt, és meglátott egy szekeret, amelyen egy előkelő etióp férfi utazott. Etiópia királynőjének, Kandakénak a nagy hatalmú főembere[a] volt ez, akire a királynő országa pénzügyeit bízta. Éppen hazafelé utazott Jeruzsálemből, ahová azért ment föl, hogy ott Istent imádja. A szekerén ülve Ézsaiás próféta könyvét olvasta. 29 Ekkor a Szent Szellem szólt Fülöpnek: „Menj oda, és csatlakozz ahhoz a szekérhez!” 30 Amikor Fülöp odafutott a szekérhez, hallotta, hogy az etióp főember Ézsaiás próféta könyvét olvassa. Megkérdezte tőle: „Érted-e, amit olvasol?”

31 Ő így válaszolt: „Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?” Megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. 32 Éppen azt a részt olvasta, amely így szól:

„Ahogy a juhot levágni viszik,
    úgy vezették őt.
Ahogy a bárány hallgat, amikor nyírják,
    ő sem szólt egy szót sem.
33 Megszégyenítették, és igazságtalanul bántak vele.
    Élete véget ért a földön,
    s nem fogják emlegetni utódait!”[b]

34 A főember Fülöphöz fordult: „Kérlek, mondd meg, kiről beszél itt a próféta: saját magáról, vagy valaki másról?” 35 Fülöp hozzáfogott, hogy elmagyarázza a Jézusról szóló örömhírt. Azzal kezdte, amit a főember éppen olvasott.

36 Amint tovább haladtak, egy vízfolyáshoz értek. Ekkor az etióp főember megszólalt: „Nézd csak, ott a víz! Szeretnék bemerítkezni. Van-e valami akadálya?” [37] [c] 38 Akkor a főember megparancsolta, hogy álljanak meg. Mindketten belementek a vízbe, és Fülöp bemerítette a főembert. 39 Amikor feljöttek a vízből, az Úr Szelleme hirtelen elragadta Fülöpöt. Az etióp főember nem is látta többé, mégis boldogan folytatta útját.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+8%3A26-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

40 Mert Atyám azt akarja, hogy akik látják a Fiút és hisznek benne, azoknak örök élete legyen, és feltámasszam őket az utolsó napon.”41 A júdeaiak felháborodtak és megütköztek azon, hogy Jézus azt mondta: „Én vagyok az a kenyér, amely a Mennyből szállt le.” 42 Azt mondták: „Hiszen ez Jézus, a József fia! Ismerjük a szüleit! Hogy mondhat ilyet, hogy a Mennyből jött le?”

43 De Jézus így felelt nekik: „Ne zúgolódjatok egymás között! 44 Senki sem tud magától hozzám jönni, csak akkor, ha vonzza és vezeti az Atya, aki engem elküldött — én pedig majd feltámasztom azt az embert az utolsó napon. “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+6%3A40-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük