Az üldözés ellenére a hívek mindenütt hirdették Isten igéjét.

Római katolikus:
2018-04-18húsvét 3. hét szerda

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az üldözés ellenére a hívek mindenütt hirdették Isten igéjét.
István diakónus megkövezése után nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen. Az apostolok kivételével valamennyien elszéledtek Júdea és Szamaria vidékére. Istvánnak pedig istenfélő emberek megadták a végtisztességet, és nagyon megsiratták.
Saul ellenben sanyargatta az egyházat: sorra járta a házakat, elhurcolta a férfiakat és az asszonyokat, és fogságba vetette őket.
A szétszéledt hívek, ahol csak megfordultak, hirdették az evangéliumot. Fülöp diakónus Szamaria városába került, és ott hirdette Krisztust. A nép egy szívvel-lélekkel figyelt Fülöp szavaira, mert hallották és látták a csodajeleket, amelyeket művelt. Sok, ördögtől megszállott emberből ugyanis nagy kiáltozás közben eltávozott a tisztátalan lélek, amely megszállva tartotta őket. Sok béna meg sánta is meggyógyult, így aztán nagy öröm támadt abban a városban.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 8,1b-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden föld Istent dicsérje! Vö. 1. vers. 13. számú responzum.
Vagy: Alleluja. 10. szám.
Előénekes: Minden föld dicsérje az Istent, * dicső nevének zsoltárt zengjetek.
Magasztaló énekkel mondjátok Istennek: * „Mily csodásak a te műveid!”
Hívek: Minden föld Istent dicsérje!
Vagy: Alleluja.
E: Az egész föld imádjon és magasztaljon téged, * nevedet zsoltárral dicsérje.
Jöjjetek, és lássátok Isten műveit, * csodálatos, amit az emberekért végbevitt.
H: Minden föld Istent dicsérje!
Vagy: Alleluja.
E: Szárazfölddé lett a tenger, * gyalogszerrel keltek át a vízen.
Örvendezzünk tehát őbenne, * mert hatalmával uralkodik mindörökké.
H: Minden föld Istent dicsérje!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 65,1-3a.4-5.6-7a

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Mindaz, aki hisz az Isten Fiában, örökké élni fog, * és én az utolsó napon feltámasztom.” Jn 6,40 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus az élet kenyere.
Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot:
„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: »Bár láttok engem, mégsem hisztek
Minden, amit a Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el.
Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon.
Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,35-40″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-18

http://igenaptar.katolikus.hu/
——
Görög katolikus:

17 Valahogy mégis meg kell akadályoznunk, hogy ez tovább terjedjen a nép között. Tehát fenyegessük meg őket, hogy többé senkinek se beszéljenek annak az embernek[a] a nevében!”18 Majd behívták Pétert és Jánost, és megparancsolták nekik, hogy többé senkinek ne beszéljenek Jézusról, és ne tanítsanak az ő nevében. 19 Az apostolok erre így válaszoltak: „Gondoljátok meg, jónak látja-e Isten, ha inkább nektek engedelmeskedünk, mint neki! 20 Ami azonban minket illet, mi nem hallgathatunk, hanem beszélnünk kell arról, amit láttunk és hallottunk.” 21 Ekkor a vezetők még egyszer megfenyegették, majd szabadon engedték őket. Nem tudták sehogyan sem megbüntetni őket, mert az egész nép dicsérte Istent a történtek miatt, 22 hiszen a koldus, akivel a csoda történt, már negyven éves is elmúlt!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+4%3A13-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus isteni hatalma19 Jézus ekkor így válaszolt nekik: „Igazán mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet a saját elhatározásából, csak azt, amit az Atyától lát, mert látja, hogy mit tesz az Atya, és ő is ugyanazt teszi. 20 Az Atya szereti a Fiút, ezért mindent megmutat neki, amit tesz. Sőt, még ezeknél nagyobb dolgokat is fog rábízni, s akkor fogtok majd igazán csodálkozni! 21 Az Atya feltámasztja a halottakat, és életet ad nekik. Ugyanígy a Fiú is életet ad azoknak, akiknek akar.

22 Az Atya senkit sem ítél, hanem az ítéletet egészen rábízta a Fiúra, 23 hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, mint az Atyát. Aki tehát nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút elküldte.

24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5%3A17-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/18
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük